Eger - hetente kétszer, 1912
1912-09-11 / 73. szám
Előfizetési árak: Egész évre., _ 10 korona. Fél évre _____ 5 » N egyed évre _ 2'60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények — = intézendők. : Kiadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1912. — 73. szám. XXXV. ÉVFOLYAM. Szerda, szeptember 11. Praktikus életpályák. Nagy fontosságú és életbevágó kérdést vetett föl e lap mostanában. Ép’ legjobbkor, a tanév elején hozta szőnyegre a kérdést, hogy mi a nemzetérdek inkább : az-e, ha az ifjúság a gimnáziumokat, reáliskolákat tapossa keresztül, vagy pedig a kereskedői, ipari pályára lép? Egyik tekintélyes iparosunk is hozzászólott igen találóan, életreva- lóan. De még mindig van ennek a kérdésnek sok ága-boga. Szolgálja tehát ez a cikk is az eszmék tisztázását! Van ennek a kérdésnek egy kissé kényes oldala: a szülői érzékenység. Igen sok szülő nem szívesen hallja, ha a praktikus életpályákat ajánlják figyelmébe. A praktikus életpályán levő szülőkre sem kellemes, ha szemükre vetik: miért nem adják a maguk kenyerét a fiók kezébe?! Pedig ez a kérdés nem is olyan kényes. Csak határozzuk meg: mint kell itt a helyes érvet felhozni? Egyedüli helyes nézőpont az: nem szabad azt mondani, hogy a tanult pályához nem kell kézügyesség, élelmesség, praktikus érzék, — az ipari és kereskedői pályához pedig nem kell tudás, széles ismeretkör, nagy intelligencia. íme, egy pár gyakorlati példa! A mérnöki, az orvosi, a postai, a vasúti pálya mind j értelmiségi pálya. Mégis egy nagy hid- ; építés, egy veszedelmes műtét, a tele- grafálás, a vasúti forgalom mind olyan, ahol nagyon is kell kézügyesség, praktikus ész, sőt élelmesség, találékonyság. Ezek pedig első sorban kereskedelmi és ipari erények. Viszont az ipari, kereskedői pályát véve: mennyi tudás, ismeret keli egy kereskedés, vagy iparműhely vezetéséhez? Az országos-, sőt a világforgalom, a világgazdaság ismerete, nyelvek tudása, sokszor művészi érzék, műtörténeti ismeretkör elengedhetetlen föltételek. Lám, megvannak a közös vonások a gyakorlati és elméleti pályán mindig! így tehát nem lehet privilegizálni a szellemet a lateiner pályának, a fizikai munkát, az ügyességet a praktikus pályáknak. íme, milyen tévedés tehát azt mondani: rossz diák vagy, légy iparos! Élhetetlen vagy, menj diáknak! Egész más kell tehát mindegyik pályához! Az, amin megfordul az egész kérdés eldöntése. Hajlam kell! Itt van tehát az a kiinduló pont, ahol a helyes ut kezdődik. Amelyik gyermekben van hajlam az ipari, a kereskedői pályára, annak kellene erre lépnie, még ha miniszteri tanácsos is az apja. Mig ha a gyermek inkább könyvbuvár, nincs érzéke az ipar és kereskedelem — tudománynak méltán nevezhető — eszme- és munkaköréhez, az igenis menjen lateiner pályára. Mert ha például a kereskedő-apa az ő kereskedése iránt semmi hajlamot sem mutató fiát beerőszakolja üzletébe, annak csak a régi, jó hírnevű üzlet tönkremenetele lehet a vége. Ha tehát elfogadjuk ezt a hajlam- elméletet, akkor menten kibontakozik előttünk a kérdés való képe: miért nem megy a mai ifjúság a praktikus életpályákra! Tessék megnézni a mai iskolákat, a mai nevelési rendszert! A gyermek hatéves korában beül az iskola padjaiba. Négy év az elemi, nyolc a középiskola. S e 12 év alatt állandóan és mindig csak elméleti ismereteit öregbíti; mindig csak az elvont tudományokban mélyíti elméjét. Az iparról és a kereskedelemről alig hall egy-egy árva szót. Kérdem most már: hol árulja el az ilyen gyermek hajlandóságát akár az ipar, akár a kereskedelem iránt; hogyan ismerje meg e pályák szépségeit? 0 csak a diák kényelmes életénél kétségtelenül fárasztóbb életmódú inas, vagy ma már „tanonc“ nehéz Az „EGER“ tárcája. Katóka. Münster, a francia-német határon levő kis város, temetőjének élősövénnyel elkerített zugában hét-nyolc sír domborul. Gonosztevők és kivégzettek sírjai. Sötéten bólintó fenyőfák és szomorúfűzek borítanak hüs árnyékot az alant pihenőkre. Amott, a keskeny ösvényen, a fehér kőkereszt mögött elsuhan egy árnyék . . . egy halo- vány nő árnyéka . . . Mindennap itt jár a temetőben és órák hosszáig imádkozik az egyik sírnál. Katóka, a szegény kis Katóka ő. Münsterben mindenki ismeri életének szomorú történetét. A Tónk felé hajló utón kicsiny, nyájas ház állott, kertestől-földestől Neumann Jánosnak, egy szorgalmas gyári munkásnak háza. Neumann János ügyes munkás volt és szép vagyont gyűjtött munkájával. Nem volt más szenvedélye, mint a vadászat. De ez aztán nagy szenvedélye volt! Akárhányszor túltette magát miatta a törvény szabályain is. Mindenki szerette, csak Riquin, az erdőkerülő volt ellensége. Nbm látott benne mást, mint az orvvadászt, ki vadászszenvedélyét tiz mértföldnyi területen űzi — meg nem engedett módon. Egy decemberi estén, midőn a gyárban már elnémult a gépek zakatolást, Raquin egy vad nyomát pillantotta meg a frisseu hullott hóban és látta, hogy szomszédja, Neumann János, szintén a fenyves felé tart. Felkapta puskáját és utána sietett. Senki sem tudta meg biztosan, hogy mi történt azután. Neumann két óra múlva visz- szatért. Vérnyomok látszottak kezén. Midőn átlépte házának küszöbét, a fejéhez kapott, a földre roskadt és felkiáltott: — Gyilkos vagyok, . . . gyilkos! Másnap megtalálták az erdőszélén Raquint, átlőtt mellel, holtan, este pedig bezörgettek a csendőrök Nemann házába. Ez rideg és dacos volt, midőn elbúcsúzott a feleségétől és gyermekétől, de mihelyt kilépett a házból, zokogott, mint a gyermek. Csendőrszuronyok közt ment végig az utcákon. Az asszonyok ökölbe szorították a kezüket és megfenyegették: — Akasszák fel a zsiványt! Abban az évben már a harmadik erdőkerülőt ölték meg az orvvadászok. Az esküdtek elrettentő példát akartak szolgáltatni és Neumann . . . megszenvedett valamennyiért. Münster főterén végezték ki. És a kis Katóka kétszeres árvaságra jutott, mert az anyja hamarosan megőrült fájdalmában. Katókát magához vette egy nénje, aki midőn meghalt, ráhagyta kis vagyonát. Szomorú sorsa volt a szegény árvának. Leánytársai újjal mutattak reá az utcán és a szegény gyermeknek tűrnie kellett a megvetést s a szégyent az apja bűne miatt. Hallgatag, bánatos leányka volt mindig s a jólelkü emberek szánakozva mondogatták: — Ez is az anyja sorsára jut. Kár érte, szegényért. És Katóka, ki idő múltával karcsú, szép hajadonná serdült, mindennap kiment a temetőbe, hol az atyjáért imádkozott. E szomorú helyen egy ifjúval talákozott, kit azelőtt soha nem látott. Megdobbant a szive, látva gyöngéd és szelíd tekintetét. Olyan érzés fogta el e pillanatban, minőt a virágok érezhetnek, midőn a nap reájuk süt. De érezte azt is, hogy még soha senki sem nézett reá oly
