Eger - hetente kétszer, 1912

1912-08-31 / 70. szám

1912. augusztus 31. EGER. (70. sz.) 3 szállítására nézve megtartott versenytárgyalás eredményének bejelentése körül egy kis élénk­ség mutatkozott, öt ajánlat érkezett be, melyek közül Fleischmann Dávid könyvnyomdász aján­lata volt a legolcsóbb, az egri Líceumi könyv­nyomdáé pedig, mely már 83 év óta szállítja a nyomtatványokat a városnak, a legreálisabb. Az állandóválasztmány, szótöbbséggel, Fleisch­mann Dávid ajánlatát hozta javaslatba, a köz­gyűlés azonban Kánitz Gyula dr. javaslatára és többek hozzászólása után, igen nagy többséggel a Líceumi könyvnyomda ajánlatát fogadta el. Bajok a trágyagyár körül. A trágyagyár meg­vizsgálására kiküldött bizottság jelentése alap­ján a közgyűlés újabb bizottságot küldött ki azzal az utasítással, hogy a műtrágyának tő­zeggel való gyártására nézve kezdjen újabb tárgyalást a gyártulajdonossal. A megüresedett állások betöltése. Korponay Bertalan elhunyt városi Írnok állásának be- tölthetése végett fölkérik az alispánt a válasz­tási határidő kijelölésére. Morvay Alajos men- házi felügyelő is meghalt; állására kihirdetik a pályázatot. A marha-levelek kiállításával, napi 3 korona díjazással, Révász Józsefet bíz­ták meg. Teiek-ügyek. Farkas Kálmánnak és Gyenge Sándornak a Kertész-utcában, Nagy Pálnak és Tóth Mihálynak a Kisvölgy-utcában, Bakonyi Gergelynek az Almagyar-utcában, Biró Ignác- nak a Koszoru-utcában, Nagy Ignácnak aVerő- szalában és Gömöri Bernátnak az Árpád-utcá­ban átengedték a megvételre kért közterüle­teket. A Hevesmegyei Takarékpénztárnak a Káptalan-utcában és Kuczora Ferencnek aKigyó- utcában telekcserét engedélyeztek. Mártonffy Lajosnak és Kovách Andornak megengedték a telkeik parcellázását azzal a kikötéssel, hogy építendő házsorok között szükséges utcarészt biztosítsák, Domán Vilmost pedig elutasították köztérvételi kérelmével. Perek a város ellen. A polgármester bejelen­tette, hogy Kohn Bertalan beperelte a várost, amiért a park-keritések árának utolsó részle­tét késedelmesen utalta ki és nem fizeiett ka­matot. Bárok Sándor pedig kártérítésért perli a várost, mert a Vécsey-utcában egy beszakadt csatorna-fedőlapon megsérült a lovának a lába. Mindkét pert tudomásul vették. Kisebb intézkedések. A Görög-utcai lakosok­nak megengedték, hogy a csatornaépítési költ­ségeket részletekben fizethessék. A csirke-piacot meghagyják továbbra is az eddigi helyén. A Technológiai Iparmuzeum által az egri iparos­tanonciskolával kapcsolatosan rendezendő ipari szaktanfolyamok dologi kiadásainak fedezésé­hez a város is hozzájárul, azonkívül, hogy he­lyiséget, fűtést és világítást biztosít. Néhai Morvay Alajos volt menházi felügyelő örökö­seinek 200 K temetési járulékot szavaztak meg, Korponay Bertalan volt városi Írnok örököseit pedig hasonló kérelmükkel — mert nem va­gyontalanok — elutasították. A Samassa-féle Erzsébet-alapítvány kamatainak kiosztásához négy képviselőtestületi tagot küldtek ki. Grün- baum Éliás egri lakost a város kötelékébe föl­vették. Sír Lajos városi alszámvevőnek 400 K fizetési előleget szavaztak meg és végül hét illetőségi ügyet intéztek el. A közgyűlés déli 12 órakor ért véget. Szép élet: — szép halál. A Budapesti Hirlap minden vasárnap közöl egy-egy nagyértékü cikket S. J. S. tollából ily címmel: Szociális problémák. Legutóbbi (200.) ilyen számában minket nagyon közelről érdeklő kérdést fejteget, az elhunyt bibornok-érseknek augusztus 8-án mondott Szokrateszi búcsúbe­szédével kapcsolatban. A cikk, mely érdemes arra, hogy minél több helyen lásson napvilágot, a következő: ügy érzem, hogy nekem is szociális kö­telességem egy búcsúpillantást vetni a mi nagy egri halottunkra, aki fenségesen nemes életével és halálával igazán megoldotta számunkra a szép életnek és a szép halálnak problémáját. Mert ha csakugyan probléma, még pedig nagy probléma, mindnyájunkra nézve az élet, akkor kétségtelenül nagy, sőt talán még nagyobb pro­bléma a halál is. Titokzatosnak mindenesetre titokzatosabb. S éppen ezért félelmetesebb és gyötrelmesebb is a gondolata. Hova visz ben- bünket ez a földi világunktól való elszakadá­sunknak utolsó pillanata ? Hogyan érezhetjük, sőt hogyan kell érezniink magunkat abban az ijesztő átmenetben, amelyben egynéhány perc alatt újra végigéljük egész életünket és számot iparkodunk adni magunknak összes földi sáfár­kodásunkról? Valóban nem hiába tette Solon, a régi görög bölcs, a boldog életnek kérdését a haláltól függővé. Mert ha a halál az életnek végső záradéka, akkor az ő egész láncolatos folyásának az az utolsó akkordja, mely vagy teljesen kiegészíti, vagy örökre befejezetlenül hagyja életünknek szomorú, vagy vig melódiáját. Az élet értéke kétségtelenül, mindnyá­junkra nézve, a halálban találja megpecsételé- sét. A földről való visszahivatásunknak ez az értékelő és megítélő pillanata. S lehetetlenség, hogy ez mindnyájunkra nézve egyforma lefo­lyást mutasson. Kell, hogy a nemes és szép életnek szép és nemes halála legyen; a gonosz és hitvány életnek pedig irtózatos és undok halál legyen a befejezése. Mert az életnek eme számadó pillanataiban dől el mindnyájunk léte összes gondolatainak, érzéseinek és cseleke­deteinek jutalma, vagy bünhődése. Az élet el­szakadásának utolsó perceiben élvezi át az ember összes cselekedeteinek zavartalan har­móniáját, vagy szenvedi át minden diszharmó­niáját. Ez a természetnek kérlelhetetlen igaz­ságszolgáltatása. Ezért tartották az egyháztörténelem szent­jei az életet a halálra való előkészületnek. A régieknek az a mondása: „ügy élj, mintha minden pillanatban meg kellene halnod,“ a legszebben fejezi ki a halálra való előkészü­letnek szükségességét. És szinte szociális tör­vénynek lehetne a boldog életre nézve kijelen­tenünk, hogy: úgy kell az életet néznünk, mintha csak előkészület volna a boldog és szép halálnak pillanataira. S valóban, ez a nemes és szép halál min­dig csak a történelem legnagyobb alakjainak jutott osztályrészül. A görögök Szokratesze, vagy a kereszténység Krisztusa, fenséges ha­lálával pecsételte meg magasztos földi életének áldásos harmóniáját. Mert nem az esetleges testi szenvedéseknek és kínoknak csekélysége, vagy mérhetetlen volta dönti el a halálnak könnyűségét, vagy elviselhetetlenségét, hanem a már-már megszakadó öntudatnak az a kér­lelhetetlen ítélete, hogy harmonikus életünknek az a közelgő végperce megnyugtató-e, vagy diszharmonikus cselekvéseink miatt, velőttépő fájdalmakat okozó-e. Hiszen ha csak egyszer is érezte valaki valaha valamelyik bántó cse­lekedete miatt öntudatának marcangoló vissza­hatását, akkor sejtelme lehet arról, mily mar­cangoló érzése lehet öntudatának a beune gyorsan lepergő összes bántó cselekedeteinek visszaidézésénél a halál pillanatában. rázó szemeit a tanulókon, mint a dárdavető Priamos a trójaiakon ; az osztály lapul, zsugo­rodik, a fejek már alig látszanak ki a pádból, midőn a katalógusból ezt a nevet olvassa ki a tanár: — Reverende Széchenyi 1 A megrémült gróf két kezét összecsapva, alig bir helyéről fölemelkedni, arca halálsápadt lett s önkéntelenül mondja: Semmit sem tudok. Samassa vár, kérdez, segíteni akar, de nem megy. Kuliőay, akkor szintén kispap és az osztály legjobb tanulója, hogy a megzava­rodott grófon segítsen, a katedra felé e sza­vakat mondja: — Gazdasági gyűlés miatt nem készül­hetett. Samassa erre a következő szavak fal ül­tette le a grófi klerikust: — Széchenyi István is foglalkozott a mező- gazdasággal, még lánchidat is épített, de azért a tudományt szorgalommal művelte. Mikor szepesi püspökből egri érsekké ne­vezték ki, mindenféle kósza hir szállingózott rettenetes szigorúságáról. Történt, hogy egy alkalommal inkognito akarta megtekinteni érseki székhelyét s Füzes­abonyban kiszállott a vasúti kocsiból, hogy az egri szárnyvonalra átülhessen. Az állomás fo­lyosóján egy falusi plébános álldogált, aki kol­legájának vélvén a szerény külsejű főpapot, igy szólítá meg: — Pestről jön, kollega? — Igen! — válaszolt az érsek kurtán. — És hová utazik? — Egerbe. — Hallom, hogy az érseket is várják oda a napokban. Mondják, hogy szigorú, akaratos ember és sok bajunk lesz vele. No hiszen, csak jöjjön közénk, majd megpuhítjuk mi! Samassa szótlanul ült fel a vonatra s jött Egerbe. Hanem a plébános arca is megnyúlt ám, midőn az uj főpásztor kézcsókolására Egerben először megjelent, és fölismerte benne az — utazó kollegát. Ugyanily alkalommal történt vele az, hogy Füzesabonyban egyik gazdatisztje megkoplal- tatta. Mint uj érsek Budapestről jővén, Füzes­abonyba ment — szétnézni. Érkezése jelezve volt; úgy azonban, hogy Egerből jön. Meg is tették fogadtatására a kellő intézkedéseket s az érseki gazdatiszt konyháján egész heka- tombái sültek a jó falatoknak, midőn egyszer a füzesabonyi vasúti állomástól egy privát kocsi egy urat hoz, aki be sem mutatta magát, hanem ahelyett szörnyen kezdte a háziurat játszani. A derék tiszt végre is megsokalván a dolgot, állítólag kaput mutatott Sam'assának azzal a kijelentéssel, hogy neki most ne al­kalmatlankodjék, mivel ő ma nagy urat, az egri érseket várja ebédre. És Samassa megtette azt a tréfát, hogy elhajtatott Egerbe; a buzgó gazdatiszt pedig talán még ma is várja az egri érseket ebédre. Egy alkalommal kikocsikázott egyik közeli birtokára, Felnémetre, és elment a parochiára, honnét élvezettel szemlélte a gyönyörű vidéket, majd egy pohár vizet kért. — Plébános ur, szólt, ez a gyönyörű ki­látás megér ezer forintot; ez a pompás levegő másik ezeret, ez a jó viz ismét egy ezret, te­hát nagyszerű paróchiája van, a többi jöve­delmet nem számítva! — Kegyelmes Uram! — válaszolt alázat­tal P. plébános, — kegyeskedjék megvenni, nagyon olcsón, excellenciáduak feleáron oda­adom.

Next

/
Oldalképek
Tartalom