Eger - hetente kétszer, 1912

1912-08-21 / 67. szám

1912. augusztus 21.

EGER. (67. sz.l

o

Tárnunk, bölcsőnktől kezdve már minden érzésünk egy célra lángolt: hogy minden tehetségünk a hazáé legyen és szent legyen előttünk mindig a haza gondolata.“

Megható, lélekemelő és örökre feledhetlen marad az az ünnepélyes hálaadó istentisztelet, melyet a millénium emlékére főszékesegyházában 1896. május 10-én az egész város buzgó részvételével ö maga tartott.

Midőn 1897. év vége felé Szabolcs vármegyében veszélyes irányú mozgalmak mutatkoztak, megemlékezve a látnok szavairól: „kiálts, meg ne szűnj, mint a harsona emeld fel szódat“, azonnal fölemelte szavát és főpásztori üdvös intelmekkel irányította szabolcsi lelkész- kedő papsága eljárását. „A papságnak, ha valamikor a nép háborgásaiban kell a társadalmi rend fenntartásának buzgó, tevékeny munkásául bizonyulnia. A lelkipásztorok kötelessége a tömegek felizgatott szellemét iecsendesíteni s őket az igazságra, a mindenben szükséges mérsékletre ideje korán való intelmekkel visz- szatéríteni. Isten parancsainak s a haza törvényeinek megtartásával sanyarú sorsa enyhítését keresni kinek-kinek szabad. De a magán jónak csak az igazság, szeretet és becsületesség útján kell érvényesülnie és komolyan megszívlelendő, hogy bármily ügynek igaztalan védelme lealjasitó. Távol van pedig az igazság minden erőszakoskodástól és legkivált ama titkos szövetkezésektől, melyek a jog védelmének ürügye alatt a közrend megingatására vezetnek.“

És midőn 1898. évi szeptember 10-én késő este megtudta szeretett királynénk halálát, másnap, szeptember 11-én kelt körlevelében „a legelfajultabb gonoszság vérfagyasztó gaztettének rémhírére lelke egész valójában megdermedt, felsírt, fájdalmában roskadt, borzadva megrendült.“

„Méltán úsznak könyben a szemek; méltán zokog fel bús sóhajokkal, siralmakkal bánatos feljajdulással a közfájdalom; méltán tör ki a veszteség közös panasza, keserve. Ki is fojthatná vissza fájdalmát ily iszonyú csapás alatt! Nemcsak a királynét, de mindannyiak közös édes anyját siratják, mint egy családbeliek mindannyian“.

És mig a magyar nemzet Nemtőjének lelke üdvéért ő maga tartotta főszékesegyházában szeptember 13-án az ünnepélyes gyászistentiszteletet, egyházmegyéje minden plébániai és szerzetes templomában szeptember 17-én rendelt Liberával ünnepélyes gyászmisét végeztetni.

187 4, évi május hó 30-án maga végezte elődjéért az évfordulati requiemet. Ezzel tanúságot tett arról az őszinte kegyeletről és szerétéiről, mellyel egy évvel ezelőtt elhunyt elődje dicső emléke iránt viseltetik.

Az 1887. évi augusztus első napjaiban sz. gyakorlatokat tartott a papnevelőházban a főpásztor papjaival, de éppen hogy megnyithatta buzdító szónoklatával a lelki gyakorlatokat, „forrón szeretett atyja iránti kegyeletes kötelessége által elszólítva, csak a távolból kisérhette buzgó fohászaival a sz. foglalkozás folytatását“.

Az egyházmegye megosztotta szeretett fő- pásztorával a gyászt, amely az év végén kiadott körlevelében emígy emlékezik: „Megosztottátok gyászomat. Tudtátok, hisz tanúi voltatok, életutaimban mily hű odaadású, mily éber gondosságú, mily fáradhatlan tevékenységű társat vesztettem. Oly kedves volt mindkettőnknek az együttlét, oly édes közös életünk! És azért — miért is titkolnám — felsírtam lesújtva s nagy fájdalom vonta éjbe szívemet“,

1904. augusztus hó 7-én fényes ünnepséggel és nagy kegyelettel ülte meg egyházmegyénknek érsekségre való emeltetése százéves emléknapját.

Az országos központi kongrua-bizottságnak elnöke volt és e téren irányító munkásságot fejtett ki.

1904. május 18-án, őfelsége jelenlétében országos jelentőségű beszédet mondott az Er- zsébet-templom alapkövének letétele alkalmából. Ugyancsak ő szólott egyházunk nevében a koronás magyar királyhoz, 1907. junius 8-án, a koronázás negyvenedik évfordnlója napján, a Nagyboldogasszonyról nevezett budavári koronázó templomban.

Eme legelső-rangú közéleti szereplése mellett mindig gondja volt arra, hogy ami jó, ami helyes és hasznos, támogatásra találjon. A Kát. Sajtóegyesületnek lelkes támogotója volt mindenkor és a maga nagy áldozata mellett 1909- ben szívesen rendelte el a sajtó vasárnap meg» tartását a főegyházmegye egész területén. A jó sajtó roppant fontosságának méltánylását mutatja a Magyar Kurír c. katolikus kőnyomatos ajánlása (1912. január), amidőn így szól az elhunyt főpásztor körlevele;

„Katolikus közérdekeink érvényesülésének jelentékeny előmozdítója lehetne egy olyan laptudósító, mely bármely, a katolikus közügyre vonatkozó, vagy más közérdekű eseményről az egész napi sajtót megbízhatóan, a valósághoz híven s a katolikuz közügy érdekeinek megfelelően tájékoztatná...“

Kicsiny dolog egy kőnyomatos felkarolása, de jellemző az elhunyt főpásztorra, aki a közélet minden nyilvánulásaiban észrevette és istápolta is azt, ami a köz javára jól kamatoztatható.

Samassa József dr. mindenkor ott volt a jó ügy támogatására szóval, tollal, tettel és — áldozataival is.

Áldozatok az egyház és haza oltárán.

Mindenütt magasztos példájával járt elül, a hol nyomort enyhíteni, jót tenni vagy hazai közművelődésünket előmozdítani alkalom nyílt. Áldozatkész nemesszívűségének szászszor adta fényes jelét. így az 1879-iki kemény tél idején decemberben egyenkint 600—600 koronát küldött Eger, Miskolc, Gyöngyös, Jászberény és Nyíregyháza polgármestereinek az illető város házi szegényeinek tüzelő anyagra. Az 1878—9. árvizek alkalmával Egernek 9000, Miskolcnak

10,000, Szegednek 20,000 koronát küldött a legégetőbb szükségek fedezésére. 1890-ben

10,000 koronát küldött a tokaji és más tűz- károsultaknak. 1876-ban nagyszerű menyezet- tel (baldachin) ajándékozta meg főszékesegyházát. 1887-ben az egri minaretnek, e remek hazai műemlékünknek helyrehozására 400 koronát adott. 1889. és 1891. években 140 ezer koronát adott örök alapítványnak a szegényebb ellátású lelkészek segélyezésére, 70 ezer koronát a szegényebb segédlelkészek javára és 100 ezer koronát az egyházmegyei néptanítók javára. A miskolczi kától, nőegyletnek kétezer koronát, az egyházmegyei kántortanitók nyugdíjintézetének 4 ezer koronás szőlőváltsági kötvényt, továbbá 16,800 koronát; 1898. évi augusztus hó 13-án, midőn a 60. gyalogezred új zászlóját szentelte, a zászlótartó részére 4 ezer koronás alapítványt tett, Erzsébet királyné szobrára pedig 2 ezer koronát adott.

De ki győzné egyenkint felsorolni nemes szívének áldásos megnyilatkozásait. Az 1893. évig bezáróan amaz összeg, melyről tudomást lehetett szerezni, 3.374,569 koronát tett ki. Azóta a közélet és művelődés terén nagyobbodó igények, s a sajnosán növekvő ínség egyenlő arányban látta oldala mellett növekedni a főpásztori nagy szív részvétét és jótékonyságát.

Már az 1894. évben 197,845 korona 90

fillérrel terhelte meg a közjó előmozdítása érdekében az érseki pénztárt; az 1895. évben 208.109 korona 90 fillérrel, az 1896. évben 261.397 korona 20 fillérrel, 1897-ben 441,062 kor., az 1898. évben 386.693 korona 36 fillérrel, 1899. évben 231,513 korona 90 fillérrel, 1900. évben 284.813 kor. 52 fillérrel. 1901. évben 271.585 korona 68 fillérrel, s így ezen hét év alatt együtt 2,283.017 ko róna 52 fillért áldozott az érsek egyesek, családok, egyesületek és községek javára: a tanügy, az irodalom és a sajtó, az egyházi és polgári intézmények fenntartása, fejlesztése illetve újbóli létesítése céljából, emberbaráti, hazafias, általános érdekű célok előmozdítására.

Jótékony áldozatainak összege 1901 végéig 5.657,586 kor. 96 fill, volt, mely azóta ismét 869,456 kor. 04 fillérrel gyarapodva, legutóbb (Eger, 1912. 59. sz.) közölt kimutatásunk szerint összesen: 6.527,043 koronát tesz ki.

Ebből az egyházmegye szorosabb értelemben vett céljaira adott 4.640,277 kor. 04 fillért.

A viszonyok ismerete mellett tudnia kell mindenkinek, hogy az áldozatoknak e számösszegei, melyeknek hitelessége okmányokkal kimutatható, csakis azon első sorban figyelembe vett elv alapján voltak ily arányban előállíthatok, hogy az egyházi javadalmas a rendelkezésre jutott anyagi javakat lelkiismeretben köteles annak az egyháznak juttatni, amelytől azokat nyerte. És mivel az egri érsekség az egyházi javadalmasok sorában a hivatalos összeírás szerint a 13-ik helyet foglalja el, s csak a széliében alkalmazott belterjes, gondos kezelés mellett nyújthatja csak az eszközöket arra, hogy a régi időkből átháramlott, a jelen időkben azonban jogosultsággal nem biró hírének megfelelve, a keresztény művelődés és a jótékonyság gazdagforrásának legyen tekinthető.

A javadalom korlátozott volta azonban nem bénítja meg a javadalmas önmegtagadó áldozatkészségét. Bizonyítékok a számösszegek, melyek a Samassa József dr., bíbornok-érsek kormányzatának 39 éve alatt vezetett, okmányolt számadásokból híven kivonva, azon áldozatoknak pénzbeli mennyiségét tüntetik fel, melyek nem esnek abba a sorba, hol a balkéz nem tudta, mit művel a jobb.

Kiemeljük még, hogy miként 1865-ben az egri érsek nagylelkűsége ajándékozta meg a Szent-István-Társulatot mindkettőhöz méltó értékes ajándékkal, a Szentirás uj magyar kiadásával: úgy negyed-század múlva ugyancsak az egri érsek nagylelkűsége ajándékozta meg ismét a Szent-István-Társulatot ugyanazon becses ajándékkal, a Szentirás uj magyar kiadásával akkor Bartakovics Béla, most Samassa József dr.

Értesülvén pedig, hogy a Szent-István- Társulat Tudományos és Irodalmi Osztálya ki akarja adni a Várad! Begestrumot Kandra Kabos értelmezésével, az Osztály közbejötté nélkül, önkényt ajánlotta meg a nyomtatási költségeket.

És a nagylelkű adományok értékét csak növeli a bölcs tervszerűség, amelyről ezt mondja Szmrecsányi Lajos julius 23-diki ünnepi beszédében :

„ ... mély hódolatot követel a bölcs terv- szerűség, önmegtagadással teljes rend, melyet anyagi áldozatainak mérhetlen sorozatában tanúsított a nélkül, hogy a váratlanul felmerült s szívét meghatott szükség nagylelkű kielégítése zavarba ejthette volna.“

Ugyancsak ő mondja teljes jogosultsággal a következőket:

„Teljesíthetetlen munkára vállalkoznám, ha az áldozatkészségéből fakadt jótéteményeket, nagy és szép alkotásokat külön címeik alatt felsorolni kívánnám. Az a sok millió, mely