Eger - hetente kétszer, 1912

1912-08-03 / 62. szám

2

EGER. (62 sz.)

1912. augusztus 3.

Piaci mizériák.

— Elmélkedés a változott viszonyokról. —

(H§€) Városrendezésről, közintézményeink fejlesztéséről álmodozunk. Fölvetődik olykor az az óhajtás is, hogy alakuljon át Eger önálló, törvényhatósági joggal felruházott várossá. És — sajnos — egyik botlást a másik után követjük el közigazgatási önkormányzatunk rovására.

Mintha csak azt akarnók erőnek erejével bebizonyítani, hogy ezzel a mi meglevő, törvényben biztosított, meglehetősen szűkkörü autonómiánkkal sem tudunk kellően bánni.

A mi közéletünkben ugyanis csaknem minden ötletszerűen történik. A város képviselő- testületének közgyűléseiben egymást érik az indítványok, amelyeket az éppen jelenlevő többség határozattá emel és nem ritkán egy-egy ilyen ötletszerű indítvány gondosan előkészített, bizottságokban megfontolt és valamennyi fórum részéről támogatott javaslatot buktat meg. Szabályrendeleteket alkotunk a közönség vagy a város java érdekében, hogy azután más alkalommal egy másik többség visszavonja, fölfüggessze, szóval hatályon kívül helyezze, egyszerű — indítványra.

Veszedelmes módja ez az önkormányzat gyakorlásának! . . .

Szó sincs róla: azért önkormányzat az ön- kormányzat, hogy minden rosszat, amit valóban annak találunk és tőlünk függ annak eltávolítása közéletünk szintenéről, — kérlelhetetlenül irtsuk ki társadalmunk szociális boldogulása érdekében. Ámde nincsen olyan jó — intézményben és gyakorlatban egyaránt — ami rossz ne lenne — valakire.

Az uzsorásnak, tolvajnak, gyilkosnak, há- zasságtörőnek, sikkasztónak például bizonyára nem kedves a törvény, amely tiltja és megtorolja az uzsorát, a tolvajlást, a gyilkolást, a házasságtörést és a sikkasztást. Ámde azért kinek jutna eszébe eltörölni a törvényt az uzsorások, tolvajok, s a többi kártevők nem tetszése miatt?

A mi közéletünknek önkormányzásában, közigazgatási rendszerünk alapján, szakasztott ilyen törvényerővel biró intézmények a saját magunk által önmagunkra nézve hozott szabályrendeletek.

Megalkotjuk ezeket a szabályrendeleteket, mert tudjuk, érezzük, hogy szükség van reájuk a közönség érdekeinek megvédése szemIme, ez a megokolása annak a témának, amelynek fejtegetésével e fényes ünnep keretében le akarom foglalni becses figyelmüket. Ama tanulmányaim eredményeképen, melyekkel Samassa József különböző nagyszabású megnyilatkozásaiba merültem, a nagy eszmék külső formáira vonatkozólag akarok egyet-mást elmondani. Ezen az utón remélhetem legjobban, hogy kikerülhetem a veszedelmet, amelytől a hősöket magasztaló Perikies is félt, mikor nem akarta, hogy az ő fogyatékos magasztalása azok érdemeire homályt vessen.

*

Sokak által megfigyelt és szóvá tett jelensége az irodalomnak — és itt nemcsak a magunkéra gondolok, — hogy míg a költészetnek formái az első döcögős, nehézkes, szinte gyerekesen dadogó kísérletektől aránylag elég gyorsan teszik meg a fejlődés útját azon fokig, melyen a színessé, kifejezővé, hajlékonnyá vált nyelvvel való bánni tudás már annyira természetes, hogy fel sem tűnik s a virtuóz technikai készség már nem is számíthat valami nagyobb elismerésre, — addig a próza a múlthoz képest

pontjából. És mégis, nemcsak hogy nem tartjuk és tartatjuk meg a saját védelmünkre alkotott statútumokat, hanem a legelső indítványra eltöröljük azokat, mihelyt valakire vagy valakikre nem kellemes az intézkedésük.

így ne csodálkozzunk azon, hogy közviszonyaink nem javulnak.

Itt van például a piaci szabályrendelet elövásárolási tilalma. Gondos mérlegelés, alapos megvitatás után meghoztuk ezt a szabályrendeletet azért, hogy a kofáknak garázdálkodásait megtörjük; a drágaságnak mesterséges fokozását meggátoljuk és vásároló közönségünket megótalmaz- zuk a kapzsi „viszontelárusítók“ mosdatlan piszkolódá^aitól amelyek az alkudozásoknál napirenden voltak.

És mi történt?

A csirkés kofáknak nem tetszett ez a szabályrendelet. Magukra nézve sérelmesnek találták, hogy reggel 8 óráig semmiféle élelmi cikket nem vásárolhatnak a falusi termelőktől. Kérvényt intéztek tehát a képviselőtestülethez, ennek a szabályrendeletnek hatályon kívül helyezése iránt. Kérelmüket mások is támogatták. Azok, akiknek ebben a kérdésben minden mindegy: a tőlük nagy tömegben, folyószámlára vásároló és árengedményben részesülő nagyobb vendéglősök és intézetek; azután azok az úri nők, akik nem járnak a piacra, hanem hozzájuk a házhoz szállítják szükségletüket a kofák. És. . .

No, és ? Következett az ilyenkor elmaradhatatlan — indítvány.

... A kofák kérelme jogos. Mert ők elsősorban kofák, és igy érdekük, hogy ne a közönség, hanem ők vásároljanak előbb a falusi termelőktől. Egyébként is az elővásárlási tilalom csak írott malaszt. Ha nem vásárolhatnak a piacon, vásárolnak másutt, a vámsorompókon kívül, a város határában, ahová elébe mennek a falusi termelőknek, és az igy összevásárolt élelmi cikkek után még csak kövezetvámot és helypénzt sem kap a város, mert a falusi termelők át sem lépik a vámsorompót. Stb. Stb.! . . .

Az állandó-választmány ugyan egy kissé a közönség érdekében is mérlegelte a dolgot és azt javasolta, hogy az elővásárlási tilalom még annyira fiatal intézménye a városnak, hogy annak előnyéről vagy hátrányáról — megfelelő adatok hiányában — komolyan vitatkozni nem lehet, tehát egyelőre még három

inkább a sülyedés jelenségeit mutatja, mert művészi jellemvonásaiból egyre jobban kivetkőzik, sőt azt kívánja, hogy legfőbb érdemének tudjuk be azt a minden műgond nélkül való könnyedséget, azt a társalgásszerű fesztelenséget, amellyel már-már nemcsak a hírlapok hasábjain — ahol még lehet helyénvaló — de gyakran a legfontosabb közéleti megnyilatkozásokban is találkozunk. Volt idő, midőn az emberi szó varázshatalmával visszaélők a szónoklatot merő formalizmussá sülyesz- tették, annyira túlbecsülték a tartalom rovására a formát. Ma azonban inkább a másik véglethez jutottunk: a forma művészetének kevésre becsüléséhez —, sőt mondhatnám — teljes elhanyagolásához. Ám a szilárd elvek és nem nap-nap után változó irodalmi divatok által irányított igazi műbölcselet sohasem fog lemondani arról, hogy a szellemi alkotások értékének megbecsülésénél kellő súllyal ejtse a mérlegbe a forma kérdését is. Annyival kevésbbé, mert eljárásában az egyetemes művelődés-történet százados tanuságtételei támogatják, melyek szerint a legnagyobb szellemek, akik legértékesebb gondolatokkal gazdagították

hónapig hagyja érvényben a város a tilalmat; ellenben utasítsa a képviselőtestület a rendőr- kapitányt a szabályrendelet intézkedéseinek minden irányban való pontos betartására.

Nézetünk szerint ez a javaslat volt a helyes. Hanem azért a képviselőtestület mégis az indítványt fogadta el és felfüggesztette a szabályrendelet végrehajtását.

Most tehát ismét nincsen elővásárlási tilalom az egri piacon. Szabad a vásár az egész vonalon. A piac uzsorásai vásárolhatnak amikor tetszik; becsmérelhetik, sértegethetik a vásároló közönséget, mint tették ezelőtt; kikapkodhatják a kezéből a már kialkudott árüt, ahogyan azelőtt cselekedték és megszabhatják a piaci árakat, amint éppen eszükbe jut. Nincs szabályrendelet, amely korlátozza őket ebben. És a város is jól jár. Szaporodnak majd a jövedelmei a kövezetvám és a helypénz révén, amit ugyan ismét csak a — közönség fog megfizetni.

Tehát újabb drágaság előtt állunk.

Mert ne feledjük, hogy az elővásárlás tilalmának rövid ideje alatt — legalább a felfüggesztő indítvány indokai szerint — csupa kövezetvám és helypénz-mentes áru került a piacra, és mégis drágább lett minden. Most a vámdíj és helypénz bozzászámnásának örve alatt drágul meg minden. Hogy a város kevés fillért lát majd abból a sok koronából, amit vám- és helypénz címén a közönségtől kizsarolnak a piac üzérei, ez több mint bizonyos, (mert a kofák a kövezetvám és helypénz megtakarítása végett — ha igy is lehet — ezután is a vámsorompón kívül fognak vásárolni.) Ez azonban mellékes. Fő a jogcim az árak emelésére; ez pedig megvan, habár tudjuk jól mindannyian, hogy kövezetvámot és helypénzt a helybeli elárusítók nem fizetnek, a vidéki termelők zömét pedig a kofák be sem eresztik a városba.

A sajtó irányítja az emberek gondolkodását és érzéseit, kisajátítja a közvéleményt, befolyásolja a kormányzást, politikát, törvényhozást, a választásokat, a gazdasági viszonyokat; egyszóval: az embereket és intézményeket a maga képére és hasonlatosságára alakítja.

És még a legjobb érzésű, legjobb irányú emberek közül is oly kevesen törődnek avval, hogy — éppen a fenti okokból — csak a jó sajtót kellene, sőt lenne szabad támogatni.

az emberi tudás kincsesházát, szellemük kincseit mindenkor megfelelő, sőt gyakran bámulatot keltő formában tudták napvilágra tárni.

Ennek a formának, mint a hatás egyik jelentős tényezőjének nem túlbecsülése, de megbecsülése jellemzi Samassa József minden beszédét. Prózája magán viseli a klasszikusokon nevelődött ízlésnek minden jellemző sajátságát. És e tekintetben első helyre kell tennem a papságához időről-időre, kiváló alkalmakkor, különösen pedig az egyházmegyei papnyugdíjintézet közgyűlésein intézett főpásztori szózatait, amelyeknek nyelve is a szó szoros értelmében vett klasszikus nyelv: Cicero nyelve minden szépségével és erejével — napjainkban már szinte annyira magában álló jelenség, mintha csak a renaissance utolsó hullámveréseit hallatná. Azaz tán mégsem, ügy érzem hogy ez a kifejezésem némi helyesbítésre szorul. A renaissancekorbeli nagy elméknek — lettek légyen azok néha egyháziak is — a tiszta keresztény értelem elhomályosításával, hogy ne mondjuk: meghamisításával járó erőszakolt, túlzó, pogány-klasszicizmusával szemben áll Samassa Józsefnek a szentatyák szellemétől is