Eger - hetente kétszer, 1912

1912-04-13 / 30. szám

2 EGER. (30. sz.) 1912. április 13. A végtelen pör. — Az „Eliássy-bank“ összeomlása, — (A legújabb ítélet.) I. Huszonegy oldalnyi, apró betűkkel, sűrűén írt Ítéletet olvasunk a vagyonbukott „Egri Ke­reskedelmi és Iparhitelintézetügyében, amelyet a budapesti kir. kereskedelmi és váltótörvényszék, mint az igazságügyi miniszter által kiküldött bíróság, és mint kereskedelmi bíróság hozott, és amely Ítélet azért vált szükségessé, mert a bukott-bank volt igazgatósági- és felügyelő­bizottsági tagjai (vagy azok örökösei) ellen 851,418 korona töke és járulékai iránt indított, és később (1904-ben) 775,113 koronára leszál­lított kereskedelmi perben hozott első- és má­sodfokú bírósági ítéleteket, a m. kir. Curia 1904. évben feloldotta. Ebből az alkalomból, — mielőtt az Ítélet­tel foglalkoznánk, — érdekesnek tartjuk a bonyolult és immár 12 éves per előzményeit ismertetni, annál inkább is, mert még ma is igen sok az érdekelt, aki vagy mint részvé­nyes, vagy mint betevő, vagy mint igazgató- sági, esetleg felügyelőbizottsági tag, vagyoná­nak jelentékeny részét elvesztette a szilárd alapokon állónak és virágzónak hitt pénzinté­zet váratlan és hirtelen összeomlása miatt, és amely katasztrófa akkor egész pénzpiacunkat megrendítette és válsággal fenyegette. * 1900. év február 3-án, — a pénzintézetek­nél szokásos mérleg közzétételének mellőzésé­vel, — egy hirdetmény jelent meg a helyi la­pokban, mellyel Luga László alelnök-igazgató, március hó 4-én délelőtt 10 órára, közgyűlésre hívta meg az Egri Kereskedelmi és Iparhitel­intézet részvényeseit, hogy megállapítsák a XXVII-dik üzleti év anyagi eredményét. Ezt a közgyűlést azonban nem tartották meg, mert a pénzintézet főkönyvelője Éliássy Ferenc, három nappal a közgyűlés előtt, feb­ruár hó 28-án — főbelőtte magát. Futó tfizként terjedt el a városban az ön- gyilkosság híre és kinos megdöbbenést keltett mindenfelé, mert Éliássyt mindenki rendezett viszonyok között élő, jómódú embernek ismerte, akinek a vagyonából és jövedelméből bőségesen telt a költséges passziók fedezésére is. Az a revolvergolyó azonban, mely a leg­kedélyesebb hangulatban, bizalmas jóbarátok között átmulatott éjszaka után, berekesztette Éliássy pályafutását, és záró pontot helyezett egy köztiszteletben álló, szeretett és becsült IV. — Hivem, — olvasd! A pásztor elolvasta a vádat... — Ha erről van szó, engedje meg Felség, hogy számot adjak mindenről 1 És írásokat hozatott elő ... — lm’, a töretlen irathalmaz mindenről. Felséged atyja irta alá jóváhagyását. És sorra vette valamennyit... V. Kincstáráról beszélt a király ... — Felség, a pásztornál tenger kincs van! — Honnan gondoljátok? — Beavatottak mondják, hogy van palo­tájának egy része, ahová még csak közelíteni se enged senkit. — Hallottam! — Nemde, Felség, ha a pásztornak nem volna mit rejtenie, nem zárná el palotájának azt a részét sem ? Töprengett a király ... — Híveim, a pásztorhoz megyünk ! férfiú életfolyására: — egészen mást mondott és bizonyított. A jómód, a vagyon, a ragyogás, az előkelő, biztos föllépés csak tetszetős külső máz volt, mely alatt a romlás, a teljes erkölcsi és anyagi züllött ség rejtőzött , és a bűnbe me­rült lélek hidegen, számító következetességgel és könyörtelenül fosztogatta áldozatait. Az öngyilkosságot követő napokban, sőt heteken át, egyébről sem beszéltek az emberek, mint erről a kinos esetről, és uton-utfélen nagy izgatottsággal tárgyalták úgy az öngyilkossá­got és az azzal összefüggő részleteket, mint még inkább a bukás örvényébe sodort Keres­kedelmi és Iparhitelintézet ügyét. És méltán. Mert Éliássy az Iparbanknak 25 éven át, tehát csaknem alapítása óta az élén állott mint ügy­vezető főkönyvelő, és a bank élete úgyszólván egybe volt forrva az ő életével. Hozzájárult ehhez a pozícióhoz az a feltétlen bizalom is, mellyel iránta mindenki viseltetett. És igy történhetett, hogy a különben agilis és igen ügyes ember letért a becsület útjáról, hűtlenül kezelte a pénzintézet vagyonát, és — amint egyik hátrahagyott levelében maga is irta, meg a vizsgálat is megállapította, — éveken keresztül hamis mérlegekkel palástolta egyre nagyobb összegekre rugó sikkasztásait. A leg­utolsó mérleg differenciáit azonban — mert már nem volt képes tovább titkolni, — elhi­bázott, szerencsétlen életével egyenlítette ki. Halála a banknak is, melynek élén állott, végső pusztulását okozta, mert. ez a bank, melyet egyébként is jelentékeny sorscsapások értek (pl. a Grünbaum-féle csődben és a Schwarc S. W.-féle szökésnél elveszett 64,000 korona!) ezt az igen súlyos csapást elviselni és kiheverni nem bírta. De ne szaporítsuk a szót. Lássuk közelebb­ről azt a nagy bajt és anyagi zavart, amelyet egy lelketlen ember szédelgései zúdítottak vá­rosunkra. Összesen 851,418 korona a hiány, amelyet a vizsgálat megállapított. A szakértők a bukott bank könyveit és számadásait kezdettől, vagyis az alapítás évétől, 1873. augusztus havától át­vizsgálták és arra a szomorú eredményre jutot­tak, hogy a 27 esztendő 219 darab üzleti könyve és számadása az első tollvonástól kezdve úgy volt vezetve és kezelve, hogy majdan alapul szol­gálhassanak a tervszerű sikkasztásoknak és alkalmasak legyenek a bűnös manipulációk palástolására. A köny v- vezetésben különösen 1880-tól kezdve nagy a zavar és homályosság, ugyannyira, hogy a vál­tók ellenőrzése, amelyeknél a sikkasztás tör­VI. Sokáig járták a rengeteg palota gyönyörű termeit, visszhangos folyosóit... — És ez a rész? — Felség, ezt kértem kegyül! — Látni óhajtom! — Legyen a Felséged kívánsága szerint, — és felnyitotta a vasajtókat... Lázas izga­lommal lépett be a vendégsereg ... Itt cserép-, amott faedény; az egyik sarokban deszkából összerótt ágy, durva lepedővel és pokróc taka­róval ... — És ez az ajtó? — Kincstáramba nyílik! — Látni szeretném! — Felség ... — Miért e titkolás ? — Legyen a Felséged kívánsága szerint... Felségedet bebocsájtom, de az urak ... — Barátom! Ha eddig is mindent velem láttak, illő, hogy ezután se maradjanak el tőlem... — lm’ Felség, — kincstáram! tént, vagy amelyek a sikkasztások palástolá­sára fedezetül használódtak fel, teljesen illuzó- rius. Csak példaként említjük, hogy azok a váltók, amelyek visszleszámítolás alá kerültek, nem az intézetnél, hanem állandóan Éliássynál voltak, vagyis, ha az érdekelt fél az ilyen vál­tót rendezte, ez nem került a váltótárcába, hanem Éliássy kezei között maradt, sőt igen sokszor a felek nem is a pénztárnál, hanem direkt őnála rendezték ügyeiket és így történ­hetett meg, hogy úgy a törlesztésből, mint a kamatokból szinte szabadon sikkaszthatott. Megtörtént nem egyszer az is, hogy a nagyobb váltók állandóan Éliássynál lévén, azokat olyankor is visszleszámoltatta, amikor az inté­zetnek nem volt szüksége pénzre, hanem neki kellett a pénz és az így értékesített váltókat azután a lejáratkor, az intézettel rendeztette. De nemcsak a váltóknál, hanem a betétköny­veknél is nagy volt az össze-visszaság és a rendetlenség. És a hamisításoknak és sikkasz­tásoknak egész láncolata derült ki a betét­könyveknek kezelése körül is. A laza és hozzá nem értő ellenőrzés persze az intézet évi mér­legeinek készítésénél a legszembetűnőbb. Ezek a mérlegek az 1876. évtől kezdve egytől-egyig mind hamisak!... Az összeomlás pillanatában igy állott a bank zilált financiája: terhelte az intézetet: 248,920 K alaptőke, 357,343 K 26 fillér értékű visszleszámítolt váltó, 1.010,314 K 69 fillér betét és kamat, összesen tehát 1.616,577 K 95 fillér teher. A vagyon ellenben mindössze 765,159 K 95 fillérre zsugorodott össze, melyből 71,081 K 16 fillér volt az ingatlanok értéke, 1500 K az értékpapír, 659,161 K 44 fillér a váltó, 16,426 K 23 fillér a pénztárkészlet, 7002 kor. az előleg és zálog és 9789 K 12 fillér a jel­zálogkölcsön. A veszteség tehát 851,418 korona, amely összeg erejéig az egri kir. törvényszék, mint csődbíróság 1910. március 9-én az Egri Kereskedelmi és Iparhitelintézet ellen megnyi­totta a csődöt, mely, szinte előreláthatóan, azt a szomorú eredményt dokumentálta, hogy az összes érdekeltek veszítenek. Veszítenek a rész­vényesek, veszítenek a betevők, veszítenek az igazgatóság és a felügyelőbizottság tagjai, aki­ket a törvény szerint a bank értékeiért és üzeméért teljes vagyoni felelősség terhel. Minden kis hetilapot, melynek csak 3—400 előfizetője van, legalább Is két-háromezer ember olvas. Ha rossz ez a lap: 2—3000 embert ront min­den száma; ha jó: ugyanannyit oktat és nevel. Az egyik szögletben pásztorruha, a má­sikban tarisznya; itt furulya, ott pedig bot függött... — És a kincsek ? — Felség, minden szögletben látható egy! Ezek az én kincseim! Akkor használtam őket, midőn a Felséged atyja magához hívott... Fel­ség! Akkor még nem éltem panaszos irigység között... Tudom, hogy méltatlanul szolgáltam Felséged házát, engedje meg tehát, hogy el­hunyt királyom és Felséged ajándékait ittlevő fiatal barátaimnak adjam. Ok érdemesek rá. .. Még nem nyertek ugyan csatákat, még ősz hajuk sincs tisztes gondok miatt, de mégis ér­demesek reá... És én? Egykori gazdám fiá­hoz megyek leélni napjaimat.., — Bocsáss meg! — Királyom!... Könnyezve borult össze a király és az alattvaló.... A kiséret pedig szégyenülten távozott.... (Befejezés a jövö számban.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom