Eger - hetente kétszer, 1912
1912-04-03 / 27. szám
1912. április 3. EGER. (27. sz.) 3 nem csupán a gyakorlótereket használják, hanem a szőlőkben és ültetvényekben is károkat okoznak, a közgyűlés átír a katonai állomásparancsnoksághoz, hogy a jövőben ettől szigorúan tartózkodjanak. — A városi sankbányák és a patakmeder sankjának kiaknázási jogát versenytárgyaláson fogják bérbeadni. Kórház és zeneiskola. Az alapítványi női kórház — a betegek nagy száma miatt — nagyobb átalakításokra szorul. Ezek az átalakítások azonban olyan sok költségbe kerülnek, hogy a város inkább a betegek létszámának leszállítását határozta el. Ebben az esetben a kórház a mostani állapotában is használható lesz, miután a vármegye úgyis uj kórházat akar építtetni Egerben. — A városi zeneiskola ügyének előkészítésére Maczki Valér dr. elnöklete alatt bizottságot küldtek ki. Apróbb ügyek. A behajthatatlanná vált hegyőrbéri hátralékok átvizsgálására nézve bizottságot küldtek ki. — A villamos-telep gépeinek hajtásához szükséges nyersolajnak, a vasúti állomástól a telep tartányába való, levezetésére szolgáló csatorna építése ügyében, az állam- vasuttal kötött szerződést elfogadták. — A köztér-vételekre vonatkozó kérelmek újabb tárgyalására május hó 4-ét tűzték ki. — Timon Bélának megadták a kért parcellázási engedélyt, csupán azt kötötték ki, hogy három, 10 méter széles, közlekedési utat biztosítson a parcellázott telkek között. — A sank-, homok- és kőbányákra vonatkozó szabályrendeletet kihirdették. — A feketesasi, felnémeti, kere- csendi és baktai vámházakat, nagy forgalmukra való tekintettel, telefonnal szerelik fel. — A Baktai-ut mellett lévő közkutnak rendbehozását elrendelték. — A Samassa József dr.-féle alapítvány múlt évi számadásait elfogadták, a városi hajdúkat pedig ismételten elutasították drágasági pótlék iránt való kérelmükkel. Jótékonyság, Közben jótékonyságot is gyakorolt a közgyűlés, amennyiben az állami főreáliskola tápintézetének céljaira 5 éven át évi 200 koronát, az Egri Izr. Filléregylet segélyezésére pedig 100 koronát szavazott meg. A katonai pótraktár. A nagykaszárnya és a csapatkórház között hajlandó a város 80,000 korona költséggel uj katonai pótraktárt építtetni, ha a katonai kincstár, legalább 25 évre, évi 6400 K bérösszeget biztosít. A többi ügy lényegtelen apróság volt és öt perc alatt végzett velük a közgyűlés. azonban könnyen férjhez mehetne; ezt tehát mostoha atyja megakadályozza. Mivel a leány egyszer mindenáron el akar menni egy bálra, nagy nehezen elengedi. Ö maga elutazik, illetve csak távozik házulról, de a felesége tudtával s mint Mr. Hosmer Angel részt vesz a bálon és másokat távol tart leányától, sőt oly ügyesen forgolódik körülötte, hogy leánya szerelmes is lesz belé. — Csak tréfa volt eleinte és nem gondoltuk, hogy ilyen irányt vehetne, mondá letörve Mr. Windibank. — Hihetlenül szívtelen tréfa! Az ügyet siettetni kellett; Hosmer tehát sokszor találkozik Miss Sutherland-del és miután kölcsönösen megértették egymást, egy rettenetes lépésre határozza el magát. Mivel tudta, hogy szakítania kell: ennek oly drámai alakját gondolta ki, amelyről tudta, hogy oly megrendítően fog hatni a leány szentimentális kedélyére, hogy más férfiúra nem gondol többé. Elvezette állítólagos menyasszonyát a templomba, mig maga megszökött. így képzelem én az események láncolatát Mr. Windibank. Mr. Windibank előbb elsápadt és az ajtó felé tekintett, de csakhamar felbátorodott és megszólalt: — Mr. Holmes, ha Ön annyira éleselméjü, hogy mindezeket tudja, mindenesetre tudni fogja Egri vandalizmus. Legutóbbi számunk vezető-helyén azt fejtegettük, hogy milyen erős és határozott rend van nálunk — papiroson. Mindenre volua intézkedés, de közülök bizony vajmi keveset tud végrehajtani a hatóság. Ennek természetesen az az egyik legfőbb oka, hogy maga a közönség sem akar engedelmeskedni a törvényeknek és a mindnyájunkra kötelező rendeleteknek. Ahol csak lehet, iparkodnak kijátszani a hatóság rendeletéit és a közvagyon, a közrend legtöbb embernél nagyon is háttérbe szoruló ügy. így keletkezik azután a vandalizmus nálunk is, másütt is. Tulajdonképen nem mi írjuk az alábbi cikket, mert úgy áll a dolog, hogy egyik előkelő fővárosi lapban jelent meg ez a cikk a napokban ilyen címen: „Budapesti vandalizmus.“ Azt gondoljuk azonban, hogy evvel a cikkel is úgy lesznek a városok, mint annak idején a Wieland „Abderiták“ c. regényével, t. i. nagyon sok — magára veheti és veszi is. így például mi csak részleteket közlünk e cikkből a következőkben: „... a természetkedvelő közönségről sajnálattal kell konstatálni, hogy a csinosság, a rend, a tisztaság iránt való érzéke fogyatékos, sőt egész temperamentuma a vandalizmusra hajló. Különösen a munkásnép az, amely valóságos kedvteléssel hagyja ott keze- és lába- nyomát mindenütt, ahol valamit meg lehet rongálni, vagy akár egészen elpusztítani. Bárki megfigyelheti, hogy a fákat védő vaskorlátok (L. pld. a Kossuth-téren!) mindenütt siralmas állapotban vannak egytól-egyig. Részint össze vannak töredezve, részint kidöntögetve. Egy iparos-inas el nem megy mellettük anélkül, hogy ki ne próbálja: elég erősen kovácsolták-e össze? Az ember elcsodálkozik, hogy hogyan hiányozhat ezekből a vaskerítésekből máról holnapra egy olyan rész, amelyet leszedni még megfelelő szerszámmal is nem kis munka volna? Pedig hiába minden csodálkozás : a vaskorlát tegnap még egész volt, ma már csonka. A fiatal fák mellé ütött erős karók pár nap alatt elhajlanak, mert tömérdek ember van, akinek legfőbb ambíciója, hogy e karókat megrázza, vagy rájuk dülleszkedjék. A vastag szalagköteleket, amelyekkel a fákat és karókat összekötik, bicskával vagdossák szét. Még ez sem elég: ugyancsak bicskával megfaragják a gyönge csemeték oldalait. Hasztaazt is, hogy én semmiféle törvénybe ütköző cselekedetet nem követtem el. — Nyissa tehát ki ajtaját, hogy távozhassam. — Jól tudom ezt, de arról is biztosítom, hogy senki Mr. Windibank-nél jobban nem érdemelte még ki a büntetést; sajnálom, hogy én nem vehetek elégtételt védencem nevében, de ha annak volna egy bátyja, bizonyára megérezné karjának súlyát. Egyébként, hogy nagyon el ne bízza magát, én is adok némi emléket. Eközben kinyitotta az ajtót s egy a fogason függő korbács után nyúlt, de Mr. Windibank oly gyorsan ugrott ki az ajtón és tűnt el a lépcsőházban, hogy nem egykönnyen lehetett volna utolérni. — Ez az ember, jegyzé meg Mr Holmes, fokról-fokra sülyed, mig végül mégis csak törvényt fognak mondani felette. — De most mi lesz szerencsétlen ügyfelével ? — Igazán sajnálom Miss Sutherlandot; de ha mindezt megmondom neki, nem hiszi el majd. Ne felejtse el azt a perzsa közmondást: „Nagyon veszélyes a nőt megfosztani illúziójától!“ lan minden őrködés. Sokszor tíz-húsz ember látja a vandalizmust, de senki sem szól miatta. Kinek szólna? A rendőr mindig messze van, de ha közel volna is, csak nem fog egy inasgyerek után szaladni? Egyszer láttam, hogy egy úr, felháborodva egy ilyen kis gézengúz kártevésén, fülönfogta az illetőt és oktatni kezdte, hogy csúnyaság az, amit tett. Erre még a gyereknek állt följebb ...“ Majd tovább: „A jóérzésü, művelt felfogású közönség tehetetlen a kíméletlen tömeggel szemben. Hiába olvassuk tehát némelyik sétány tábláin: „A fák, bokrok, padok a közönség oltalmába ajánltatnak“. — Elég, ha ennek a közönségnek húsz százaléka a pusztításban örömét leli: a sétatér pár év alatt szomorú állapotba kerül. Az orgonafáról, bokorról, ami virágot le lehet törni, azt többnyire letörik estefelé. A kerítés nem véd meg egyetlen ültetvényt sem, mert a kerítés sorsa az, hogy folyton rugdossák, döngetik, amig el nem pusztul.... A bokrok közt épp úgy járnak-kelnek, mint az utakon; a gyep mindenütt le van taposva.... A padoknak, ha csupán ülésre használnák, évtizedekig el kellene tartaniob, azonban a közönség már ezeket is megrongálta; rajtuk minden tenyérnyi helyet összefaragcsált és telefirkált, többnyire a leggyalázatosabb szavakkal úgy, hogy tisztességes társaság, amelyben még hölgyek is vannak, kénytelen, mint sétáló, az üdülőhelyről lemondani ...“ „Ha most kérdezzük, hogy a vandalizmusnak mi az oka, a felelet nagyon egyszerű: a gyermekeket nem nevelik a szépnek szerete- tére, a más tulajdonának és a köztulajdonnak megbecsülésére. Sehol nem érvényesül nálunk a legfőbb morális elv: amit nem kívánsz magadnak, azt másnak se cselekedd. Ezt az elvet, példákkal illusztrálva, minden lehető vonatkozásában a gyermek természetévé tehetnék. Akkor aztán idővel jönne az a nemzedék, amely az utcák, terek, ligetek elcsúfításában nem találná örömét, hanem ellenkezően: oltalmazná mindazt, amit a hatóság a közönség oltalmába ajánl. Akkor más képe volna utácáinknak is: a házak fala nem volna mindenféle szinü krétával össze-vissza firkálva embermagasságig, ahogyan most össze-vissza vannak firkálva és rajzolva. Egyre kevesebb lenne az ocsmány és a vandál ember; és egyre több az olyan, aki érzi annak belső kényszerűségét, hogy a város, amelynek polgára, a civilizációnak és a szép iránti érzéknek minden jelével dicsekedjék ...“ Nos, mindenünnét kihagytuk a Budapest szót és az ottani terek, ligetek nevét; így azután ráillik Egerre is. És pedig mennyire ráillik?! Akárcsak itt Írták volna! HÍREK. Eger, 1912. április 2-án. Nagyhét. Virágvasárnapjától husvétvasárnapjáig, a „Hozsannádtól az „Allelujá“-ig terjed a nagyhét, az isteni megváltás hagyományos emléke. A szenvedések hetének komor ünnepségei tulajdonképen a szerdai lamentációval kezdődnek. Ősi szertartás szerint ugyanis ekkor oltják el a templomokban a tizenkét gyertyát, annak jeléül, hogy az isteni Megváltót még a tanítványai is elhagyták. Nagycsütörtökön elnémulnak a harangok és csak nagyszombaton, a föltámadás napján szólalnak meg újra. Nagypéntek mélységes gyászát, Krisztus halálának emléknapját tehát ünnepi csöndben üli a katolikus
