Eger - hetente kétszer, 1912
1912-03-16 / 22. szám
1912. március 16. EGER. (22. sz.) 3 meghívni, mely alkalomból a következő indítványt terjesztem elő: Méltóztassék Szmrecsányi Lajos püspök ur Öméltóságának kinevezése felett a közönség osztatlan örömét jegyzőkönyvileg megörökíteni, és öt — miután értesülésem szerint, küldöttséget fogadni nem kiván — feliratilag üdvözölni. Lelkes éljenzés és taps fogadta az elnöklő polgármester indítványát, melyhez elsőnek Hel- lebronth Géza földbirtokos, volt országgyűlési képviselő szólott hozzá a] következő mélyenjáró beszéd keretében: Tekintetes Képviselőtestületi Az igen t. Polgármester ur magas szárnyalása jelentéséből, megértettük ama jövőre vonatkozó nagyfontosságu eseményt, hogy ő felsége, koronás királyunk, Eger több mint 900 éves püspöki majd, érseki székének betöltéséről, atyai bölcs gondoskodása folytán, már eleve intézkedett: amidőn Szmrecsányi Lajos fölszentelt püspök úr Öméltóságát segédpüspöknek nevezte ki utódlási joggal. (Éljenzés.) Nagyfontosságu a királyi gondoskodás eme megnyilvánulása az egész országra nézve, nemcsak egyházi, hanem közjogi szempontból is, azon magas méltóságnál fogva, mely Eger érsekét alkotmányunk értelmében mindenkoron megilleti; de kétszeresen nagyfontosságú ez városunk közönségére nézve, mert — azon szeretetteljes szoros kapcsolatnál fogva, mellyel e város közönsége az érseki székkel immár csaknem egy évezreden át össze van forrva, — nagyon természetes, hogy az érseki székből kiáradó meleg szeretet és atyai gondoskodás első sugarai őt érintik. (Éljenzés.) Nemcsak megnyugtatásunkra szolgál tehát, de őszinte öröm és jóleső érzés tölti be szivünket, midőn azt látjuk, hogy a legmagasabb királyi kegyelem egy oly férfiút jelölt ki e magas méltóság majdani betöltésére, aki nagy műveltsége, széles tudása, fáradhatatlan munkássága, minden szép és nemes eszmének, törekvésnek buzgó támogatása és szeretete által e magas és fényes állásra a méltók között a legméltóbbnak bizonyult; aki közöttünk élve, nemcsak megösmerte törekvő városunk vágyait, óhajait, reményeit, hanem magáévá is téve azokat, teljes szívvel és lélekkel állott minden nemes törekvéseink élére. E fejedelmi tény alkalmával önkéntelenül eszembe jutnak egy hírneves tudósunknak a következő szavai: „A magyar közép-osztály pusztulóban van; az úgynevezett dzsentrinek el kell pusztulnia, el kell tűnnie a föld színéről, mert nem értve meg a haladó kor intő szózatát, nem tanul, nem dolgozik, henyéléssel és léhasággal töltve idejét, elavúlt nemesi előjogainak lerongyollott köpenyegébe burkolódzva, őseinek érdemeiből, a múltak emlékeiből tengődik. És ezért roskadoznak az ősi nemesi kúriák falai, hull a vakolat, düledeznek az oszlopok és a holdfény világít be a rozoga tetőzeten. Ennek az osztálynak bátran meg lehet húzni a halálharangot.“ Hát tekintetes képviselőtestület, Öméltóságának élete fényes cáfolata eme kissé túlságos erős nyilatkozatnak. Magyarország egyik legősibb, legfényesebb nemesi családja vallja őt büszkén fiának. A jóságos Isten megadta neki mindamaz előnyöket, miket születés, vagyon, rang megadhat. 0 pedig az előnyöket a legszentebb, a legnemesebb kultusz: az Isten, a vallás kultuszának szolgálatába ajánlotta fel, és egész életét, mely nyitott könyv előttünk, a pihenést nem ismerő munka, az isteni erényekben és a lelki nemességben elérhető legmagasabb tökéletesség utáni nemes törekvés jellemzik. Igaz, hogy Öméltóságának szerencséje is volt, és ez a szerencséje abban állott, hogy kora ifjúságában, egy tüneményes magasságban álló, csodás nagy tudással és atyai szívvel megáldott főpásztor közvetetlen környezetébe jutott; egy olyan férfiú vezetése alá, aki nemcsak fényes világító oszlopa szentegyházunknak, hanem dísze és büszkesége úgy édes hazánknak, mint az egész müveit világnak. (Igaz! ügy van! Lelkes éljenzés.) A gondos szülői nevelés után jutott ő a bíboros mester kezei közé, és itt az ő szemei előtt, az ő atyai vezetése mellett sajátította el a kormányzás nehéz titkait, ő tőle tanulta meg szeretni a munkát, szeretni a kötelességek teljesítését, mellette gazdagodott erényekben és lelki nemességben, az ő szeretetteljes nevelése folytán lett a gyönge, de nemes fácskából egy hatalmas, virágzó terebélyes fa. Méltán töltheti el az ősz Atya, az agg Főpásztor szívét a legnemesebb öröm érzete, amidőn nemes munkájára reátette a királyi kegyelem a legméltóbb koronát. De együtt őrölünk mi is a bíboros főpásztorral és amidőn teljes megnyugvással és bizalommal tekintünk a jövő elé, szívből üdvözöljük a leendő íőpásztort, és kérve-kérjttk a jóságos Istent, adja meg az agg egyházfejedelemnek azt a kegyelmet, azt a boldogságot, hogy az emberi lét legvégső határáig örvendhessen nagy munkájának és lelje örömét az általa felnevelt hatalmas virágzó terebélyes fában. E szeretet- és tiszteletteljes érzelmektől áthatva, szívem legbensőbb örömével járulok az igen tisztelt polgármester ur javaslatához és kérem a tekintetes Képviselőtestületet, kegyeskedjék azt egyhangú hozzájárulásával határozattá emelni. A viharos éljenzés és taps csillapultával, mely a lelkes beszédet követte, Setét Sándor dr. jelentkezett szólásra és azok nevében, aki nem tagjai a róm. kát. egyháznak, szintén hozzájárulását jelentette ki Szmrecsányi Lajos koad- jutor üdvözléséhez és pedig elsősorban azért, mert a felekezeti béke a bíbornok-érsek egyházmegyéjében mindeukor mintaszerű volt; másodsorban pedig azért, mert Szmrecsányi Lajos püspököt a város-fejlesztés nagy és fontos kérdésénél, a kultúra és a művészetek ápolásában mindenkor az előharcosok sorában látta és üdvözölte. Miután még Mélypataki Ignác a város földműves polgárai nevében szólott az ünnepléshez való csatlakozásról, az elnöklő polgármester egyhangúan elfogadottnak jnlentette ki az általa beterjesztett határozati javaslatot. Ezután Hanák Gyula főjegyző felolvasta a díszközgyűlésről fölvett jegyzőkönyvet és ennek kapcsán a város föliratát Szmrecsányi Lajos koadjutorhoz. A fölirat szövege a következő : Méltóságos és Fóti sztélé ndö Segédpüspök Úr! Igaz örömmel és teljes megnyugvással értesültünk ama nevezetes eseményről, hogy Méltóságodat Őfelsége első Ferencz József, dicsőségesen uralkodó királyunk s legfőbb urunk, Eger nagyérdemű érseke mellé utódlási joggal segédpüspökké nevezte ki. Örömet és megnyugvást keltett bennünk e hir osztály- és valláskülönbség nélkül, mert tudjuk, érezzük, hogy a római Szentszék és királyunk kegye egy érdemekben és bölcs tapasztalatokban kiváló férfiú felé fordult, kinek jeles egyházi és polgári erényei biztos zálogát képezik annak, hogy egyházát és hazáját hiven, buzgón s törhetetlen erővel fogja szolgálni s méltó utódja leend majdan dicső elődeinek. A jó Fráter Jukundián sem hagyott cserben, midőn Nagy Frigyesről egy-két adomáért hozzáfordultam . . Hogy-hogy nem: kétnoviciustközvetetlenül a beöltözés előtt elvittek katonának. A szerzet egy pátert küldött az ifjak kimentésére. . . Nagy Frigyes úgy gondolta, hogy a páter nem tud franciául, tehát francia nyelven mondta a mellette álló Vilmos főhercegnek, hogy a novi- ciusok helyett két ökröt küld a barátoknak... Azután a páterhez fordult: — Menjen haza reménységgel! Holnap reggel a kolostorkapunál találja a noviciusokat! A páter alázatosan felelt: — Rendtársaim annyira megindulnak Felséged nagy kegyelmén, hogy ajánlatomra egyiknek Frigyes, a másiknak pedig Vilmos nevet adnak! * Ugyancsak Fráter Jukundián beszéli... A papi birtokok elkobzása idején a biztosok nem merték lefoglalni egy bencés-zárda birtokát, mivel azt a király atyja lelke üdvéért adományozta egykor. . . Frigyes, amint megtudta ezt, elment a zárdafőnökhöz. . . — Mondd, kiszabadult-e már megboldogult atyám lelke a tisztítótűzből ? A házfőnök, szerzeteshez illő szerénységgel felelt: — Felség! Felülről még nem hozta a hírt a mennyei posta, de amint lejő, azonnal gyorspostával értesítem 1 Fráter Jukundián szerint: Frigyesnek annyira tetszett a válasz, hogy nem foglaltatta le a szerzetház vagyonát. . . * Nagy Frigyesről utólszor igy beszél Fráter Jukundián . . . Egy, a teológiát végzett fiatalember kérte Frigyest, hogy nevezze ki papnak . . . — Hol születtél? — B-rlinben, Felség! — Takarodjál! A berliniek mind gazemberek ! — Nem, Felség! Ismerek köztük két becsületest ! — Ugyan, kik azok? — Felséged és én! A kinevezés nem maradt el . . . * Voltaire és Nagy Frigyes tudvalévőén eszmetársak voltak az istentagadásban. Erről különben leveleztek is . . . Frigyes, egyik levelében eszmetársát halhatatlannak hívta, mire Voltaire igy felelt: — Köszönöm az uradalmat, melyet Felséged nagy birodalmából nekem juttatott! * Nagy Frigyes, a többek közt Ermeiand püspökének jövedelmét is megapasztotta . . . Természetes, hogy a püspök várta a kölcsön visz- szaadásának pillanatát ... És a pillanat eljött egy udvari ünnepség hozta meg . . . Frigyes az ünnepségen nem minden gúny nélkül kérdezte a püspöktől, hogy palástja alatt bejuthatna-e a paradicsomba? — Ha Felséged nem nyirbálta volna meg: talán igen; de így — nem számíthat reá! * Nagy Frigyes és tf Arnaud-Baculard közt folyt a következő párbeszéd: — És ön, francia létére, hisz Istenben ? — Oh, igen? — Ugyan miért ? — Hinnem kell, hogy a királyok felett s van valaki l * /
