Eger - hetente kétszer, 1911

1911-11-22 / 93. szám

1911. november 22. EGER. (93. sz.) 3. bölcse nem a Krisztus egyházának szolgálatára szentelt papi munkásságra alkalmazta is ezt a mondását, mi reávonatkoztatjuk Tariczky Endrére, akinek ilyen ifjúi szárnyalásu a lelke, ma is Tiszafüred községnek kiérde- mült, agg plébánosa ugyanis hármas ünnepet ült szombaton, november 18-án. Ekkor töltötte be életének 93-ik évét, erre az időre esik ál­dozó papságának 70-ik és Tiszafüreden való állandó tartózkodásának 50-ik évfordulója. Igazi jó pásztora volt ő népének, aki a papi és pol­gári erények páncéljától vértezve, ez exponált helyen is köztiszteletben állva, közszeretetnek örvendve, nyugodtan és káboríttatlanul áldozha­tott hivatása három oltárán: a hit, a haza és a tudományok oltárán. Még ma is hű szolgája ezeknek az oltároknak. A műló évek csak szit- ják lelkében az ifjúi lángot, de el nem oltják. Ezért ünnepelték őt tisztelői olyan mely sze­retettel a hármas évfordulón! Szent Erzsébet napja, amely évtizedekig oly lelkes örömünnepe volt a magyar nemzet­nek, az idén vasárnapra esett. így a gyászosra fordult napnak istentiszteletét csak tegnap tart­hatták meg, amikor a legtöbb iskolában szüne­teltek az előadások, s az ifjúságot Erzsébet,- emlékünnepségre gyűjtötték össze. A főgimnáziumi ismeretterjesztő előadások sorrendje az idén a következő: November 26-án és december 8-án Madarász Flóris dr. tart előadást Mikszáth Kálmánról; december 3-án Rédei Gerő lesz az előadó, tárgya „A gö­rögök és rómaiak mitológiája“ ; december 10-én Kovács Piusz dr. tart előadást a képzőművésze­tek fejlődéséről a Cinquecento után. Az utólsó előadás december 17-én lesz, amikor Nagy Béni dr. ismerteti Egernek 1552. évi ostromát. Katalin-estély. Az Egri Jogakadémiai Kör, mint már említettük is, november 25-én, szom­baton, az Egri Club összes helyiségében Kata- lin-táncestélyt rendez, mely alkalommal — tánc- mulatság előtt — a következő tartalmas mű­sor szórakoztatja majd a közönséget: 1. Gaál: Magyar rapszódia; zongorán előadja Boltizár Erzsiké. — 2. Buday Dénes: Talált Rózsa; énekli Földváry József a Király-szinház tagja; zongorán kiséri Thurzó Nagy László joghallgató. 3. Almási Tihamér: A miniszterelnök bálja. Víg­játék egy felvonásban. Szereplők: Kovács, vá­rosi tanácsos. Rhédey Károly jh. Lotti, a fele­sége özv. Misik Jánosné úrnő, Eliz leányuk Wolff Marianne, Tollagi hírlapíró, Biró István jh., házmester Farkas Dezső jh., inas Schultz ténelem kegyelettel és tisztelettel őrzi, vagy azon rendkívüli női egyéniségek működésében hatékony, akik a közéleti, irodalmi vagy poli­tikai téren működnek. Korántsem. Azok az asszonyok, akiket a nemzeti ke­gyelet és tisztelet magas piedesztálra helye­zett, ragyogó példákként tündökölhetnek ugyan előttünk, de bizonyos, hogy működésűkkel előbbre nem vitték a hazájuk sorsát. Nem a kivételes női nagyságok, hanem az erkölcsi tisz­taság és igazi nőiesség köntösében járó köznapi asszonyok hatnak és folynak be döntően a nem­zet sorsára. Ezek a köznapi magyar asszonya­ink döntik el nemzetünk jövőjét, mert — és ez nem szorul bizonyításra — a nőnek nagy hatása annál erőteljesebben érvényesül, minél szűkebb körre terjed. A nő hatása hasonló azon természeti erők hatásához, melyek a pa- rányokban alig észrevehetően munkálkodva, nagy eredményeket szülnek. És éppen ez az, ami ma, a feminizmus korában, szükségessé teszi, hogy kutassuk a nők magatartásának fontosságát nemzeti lé­inkre. (Folytatjuk.) Alajos, I. és II. hordár Jecs Gyula és Sárossy Endre jh., 4. Buday Dénes : Édes álom . .., énekli Földváry József a Király-szinház tagja, zongorán kiséri Thurzó Nagy László joghallgató. Az estély pontban 8 órakor kezdődik. Személy­jegy 3 korona; családjegy 7 korona. A Kér. Iparoskor ünnepies módon nyitotta meg vasárnap este ismeretterjesztő előadásai­nak idei sorozatát. Rátvay Géza dr. jogakadémiai tanárt lelkes ünneplésben részesítette a Kör dísztermét teljesen megtöltő közönség. Ünne­pelte azért az értékes, nagy szeretettel megírt és, sajnos, nagyon is időszerű előadásért, me­lyet lapunk mai és szombati számában adunk, s mely valóságos parenezis a magyar nő hiva­tására. Az alkalmi vegyes kai',, melyet a múlt­kori hangverseny alkalmával is hallottunk, két énekszámot adott elő oly szép kidolgozásban, hogy a másodikat (Szent-Gály: Szerenád) meg is kellett ujráznia. Előadás után tánc volt, mely jóval éjfél után végződött. A sajtóvasárnap eredménye egyházmegyénk­ben 3109 korona 72 fillér volt, mely összeget az egyházm. hivatal már el is küldött az Orsz. Katolikus Sajtóegyesületnek. Előkelő hangversenyre, nem mindennapi művészi élvezetre van kilátásunk. December 9-én rendezi az Egri Dalkör s közreműködik a diósgyőri tisztviselő-dalárda, az ottani vonós négyes, továbbá Budapestről Pacséry Odry Lehel és Vavrinecz Mór is. A hangverseny után társas­vacsorát tervez az Egri Dalkör vezetősége. Az ifjúsági lövésztanfolyamra, mely a jövő hónapban nyílik meg, mintegy harminc keres­kedő és iparossegéd, továbbá földműves legény jelentkezett. A tanfolyam ügyében hétfőn dél­előtt volt értekezlet Jankovics Dezső kir. taná­csos, polgármester elnöklésével. A megdézsmált közpénzek. Még élénk em­lékezetében van olvasóinknak az a sajnálatos, de „immár nem szokatlan“ esemény, hogy Pásztón Kaluzsa Iván aljegyző megdézsmálta a kezelésére bízott közpénzeket és azután meg­szökött, később azonban fölismerték Budapesten és letartóztatták. A bűnvádi eljárással kapcso­latosan a fegyelmi vizsgálat is megindult eb­ben az ügyben, amelynek eredményeként a hatvani járás főszolgabirája megállapította, hogy a hiány, — tehát az elsikkasztott ösz- szeg — 12,437 kor. 85 fillér. A tengerfenék titkaiból. Pénteken este zsú­folásig megtöltötte közönségünk az Uránia-szin- házat. Abonyi Sándor dr. értékes darabja volt műsoron, mely a tenger világát, illetve életét ismerteti pompás szöveggel és kétszáznál több képben. Cégtörzskönyv. Az egri kir. törvényszék­nél október hó folyamán a következő cégjegy­zések történtek: Agrárbank Részvénytársaság, Gyöngyös (alakult 1911. szept. 19-én, tartama 50 év, alaptőkéje 300,000 korona, mely 1500 darab 200 kor. névértékű részvényből áll). Váraszói és Istenmezejei Fogyasztási és Érté­kesítő Szövetkezet, Váraszó (alakult 1911. szept. 23-án, tartama határozatlan idő, üzleti tőkéje 30 kor. értékű üzletrészekből áll). Vogel Miklós férfi és női divatáru-kereskedő, Eger. Berger Dezső férfi és női divatáru-kereskedő, Gyöngyös. Büchler Testvérek Hengermalom- Részvénytársaság, Gyöngyöspüspöki (alakult 1911. okt. 8-án, tartama 50 év, alaptőkéje 300,000 korona, mely 1500 drb. 200 kor. név­értékű részvényekre oszlik). Steinfeld Ernőné vasúti vendéglős, Füzesabony. Gyöngyös-Vison- tai Bortermelők Szövetkezetének Fiókja, Wien (Bécs). Barna Gábor Fiai gyöngyösi cégnél Barna Sándor és Barna Lipót cégjegyzési jo­gosultsága bejegyeztetett, a cégből kiléptek: özv. ifj. Kohn Mórné, Kardos Samu, Barna Károly társtagok. — Törölt cégek: Vogel és Berger, Eger. Hevesvisontai Hitelszövetkezet, mint az Orsz. Közp. Hitelszövetkezet tagja. A káli templom uj harangjaira adakoztak: Farkas Mátyás 4 K, Farkas Mátyásné 2 K, Érsek József 1 K, özv. Seres Istvánná 2 K, Marnó Gyula volt káli káplán 5 K, Fuchs Heurik osztálymérnök 5 K, Goldman Jenő 1 K, Szaniszló József (18. hsz.) 10 K, özv. Farkas Mátyásné 2 K, Káló Mihályné 1 K, özv. Balázs Józsefné 2 K, Goldman Dezső 4 K, Stern Miksa gyűjtése Miskolczról 6 K10 fill., Kelemen József 5 K, Kozma Mátyás 30 fill., ifj. Varga András 5 K, Somogyi Andrásné 3 K, Hulin István uagyfügedi plébános, volt káli káplán 10 K, Morvái Jánosné 2 K, Kál községi fogyasztási és értékesítő szövetkezet 100 K, perselyből nov. l én 4 K 60 fill., Káli Imre 10 K, ifj. Kiss Mihály 30 K, Kiss György 20 K, Jurassza József 2 K, Maruzs József 3 K, Káli József 1 K, Antal György 1 K, Thuróczy Dániel 5 K, Ádám István 2 K, Ficsór Mátyás (40. hsz.) 2 K, Várkonyi János (71. hsz.) 2 K, Várkonyi János (287. hsz.) 2 K, özv. Kozma Györgyné 1 K, Ficsór József (31. hsz.) 5 K, Jurcsek Győző jószágigazgató 20 K, Irgut Aranka 5 K, Antal István (19. hsz.) 5 K, Marton Zsigmond tiszttartó 10 K, Novák Gábor 2 K, özv. Juhász Andrásné 60 fill.. Molnár 'József 4 K, Antal András 1 K, id. Tompa Mihály 1 K 20 fill., Tompa Mátyás (162. hsz.) 1 K, Antal József 1 K, Kis Mátyás (76. hsz.) 4 K, perselyből nov. 12-én 4 K 25 fill., Farkas István (62. hsz.) 1 K, összesen 321 K 05 fill., Legifj. Varga Andrásné 1 K, Novák János 10 K, özv. Kis Istvánná 10 K, özv. Máyer Józsefné 5 K, p. nagyúti cselédek 15 K 60 f, összesen 362 K 65 f, mely összeg a már előbb közölt adomá­nyokkal 1319 K 18 f-t tesz ki. Esküdtszóki tárgyalások. A novemberi es­küdtszéki ciklus a pénteki tárgyalással véget ért. Farkas József egri gözmalmi kocsis volt az utólsó vádlott, aki szeptember 2-án este a vasúti állomáson részeg fővel garázdálkodott és revolverével hatszor rálőtt Tóth Mátyás füzesabonyi vasúti fékezóre. A hat lövés közül csak egy találta Tóth Mátyást, de sebet nem ejtett rajta, mert a golyó a zsebében volt bá­dog cigaretta-tárcában akadt meg. Az esküdt- biróság 1 havi fogházra Ítélte a lövöldöző kocsist. Az idei novemberi tárgyalások novem­ber hó 6-tól 17-ig tartottak és 11 tárgyalási napon 11 bűnügyet intéztek el és pedig 10-et ítélettel, 1-et pedig a februári ciklusban újból fognak tárgyalod. A 11 bűnügy közül 9 ember élete elleni bűntett, 1 gyújtogatás és 1 rablás volt. A vádlottak száma összesen 16; közülök 13 ember élete elleni bűntettel vádolva (el­ítéltek 6-ot, fölmentettek 3-at, 4-nek pedig újra tárgyalják az ügyét), 1 gyújtogatással (fölmentették) és kettő rablással vádolva (minda- kettőt elítélték). A tárgyalások végeredménye tehát a következő: 11 bűnügy 16 vádlottal, kik közül 8-at elitéltek, 4-et fölmentettek és 4-nek ügyét újból tárgyalják. A 8 marasztaló ítélet közül a legsúlyosabb 6 évi börtönre, a legenyhébb 1 havi fogházra szól. M. kir. jótékonycélu államsorsjáték. Pár hét múlva (december hó 14-én) a m. kir. jótékony­célu államsorsjáték szerencsekerekéből majdnem 15.000 nyereményt húznak ki, csaknem egy fél millió korona értékben, E nagyszámú és nagy- összegű készpénznyereményekre bárki játsz- hatik, ha a jótékonyság oltárára egy sorsjegy­ért 4 koronát áldoz. A főnyeremény 200.000 korona, vagyis a betétnek 50.000-szerese. Mi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom