Eger - hetente kétszer, 1911

1911-07-05 / 53. szám

1911. julius 5.

EGER. (53. sz.)

3

azért is, mert a rohamosan baladó korral és fejlődó igényeinkkel valósággal kinőttünk a régi, szűk keretekből.

Ha valami, akkor a közigazgatás, különösen pedig a községi igazgatás az, ami rászorult a reformra. És az idevonatkozó törvények revíziója mégis késik; pedig érettnek taraja rá őket mindenki. Csakhogy — és ez a fő baj — politizáló nemzet és társadalom vagyunk. Nálunk mindenbe belejátszik a politika és mindenből politikát csinálunk. A közigazgatás és vele a községi törvény elavult rendelkezéseinek megjavítása is csak azon múlik, hogy évtizedek óta azon vitatkozunk (és ki tudja mikorra fogjak eldönteni!), hogy államosítsuk-e a közigazgatást, avagy hagyjuk meg az ön- kormányzat keretében? Pedig hát nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy jó közigazgatásunk, és kifogástalan községi igazgatásunk legyen, ami most — nincs.

Nem akarunk holmi mélyreható reform- tervezetekkel előállani; nem is volna időszerű, de meg elvégezik ezt helyettünk a hozzáértő törvény-kodifikátorok. Hanem egy bajra, a sok közül, még is rámutatunk. És ez a községi pótadók ügye, mely szinte lehetlen dolog a mai formájában.

A községi törvény (1886: XXII. te.) 138. §-a ugyanis fölmenti az állami és megyei tisztviselőket, a néptanítókat, lelkészeket és községi jegyzőket a községi pótadók fizetése alól. És ezt a törvény indokolása azzal okadatolja, hogy ezáltal mig egyfelől nevezetteknek anyagi helyzetén kíván segíteni, másfelől méltányolni akarja az illetőknek a község erkölcsi és anyagi érdekében kifejtett működését.

Hát ez szép intenció. Hanem csak intenciónak szép. A gyakorlati életben az lenne a kívánatosabb: hogy községi pótadót ne fizessen seki, vagy ha már fizetni kell, hát fizessen mindenki!. . .

Hogy miért? Igyekezünk a kérdést kifejteni, mert hiszen a probléma helyes megoldásához tartozik.

Először is azért, mert a pótadó fizetése, vagy nem fizetése a községek anyagi érdekébe mélyen bele vág.

Másodszor azért, mert a pótadó-mentesek- nek a községi életben nagyobb erkölcsi súlyt és befolyást biztosít az, ha ők is fizetik a közterhek viselésére szolgáló pótadót, mintha azt csak mások fizetik és nekik örökösen azt vetik a szemökre, hogy ingyen élvezik a mások verítéke árán szerzett előnyöket.

Harmadszor pedig azért, mert a közös és egyenlő teherviselés nagy és magasztos elvének megóvása azt kivánja, hogy mindenki fizessen, ha már fizetni kell.

Ami az első okot illeti, talán mondanunk is fölösleges, annyira köztudomású, hogy manapság községeink nagy szociális feladatokat teljesítenek és e feladatoknak közmegelégedésre való teljesítése a községi háztartás kiadásait évről-évre oly nagy arányban növelik, hogy a rendelkezésre álló anyagi erőknek úgyszólván a végső megfeszítésével tudják csak előteremteni a szükséges költségeket. Nem jogos és méltányos-e tehát a föltevés, hogy kivétel nélkül mindenki vegye ki részét a közterhekből, akinek csak van pótadó alapjául szolgálható állami adója? Hiszen a községnek azok a polgárai is élvezik és igénybe veszik a községi adminisztrációt és a közintézményeket, akik ma a községi közterhekhez pótadóval nem járulnak hozzá. Sőt többet mondunk, a községek adminisztratív kiadásai éppen azért fokozódnak rohamosan, mert ezt a haladás jegyében, éppen a pótadót nem fizető tisztviselői kar szám- és igénybeli gyarapodása követeli.

A második ok ennél sokkal fontosabb. A községek korszerű fejlődésére nézve nem lehet közömbös, hogy kiknek a kezébe van letéve a községi önkormányzatban a vezető és döntő hatalom. A községi törvény azért menti fel az intelligens elemet a községi pótadók fizetése alól, hogy méltányolja a községek erkölcsi és anyagi érdekében kifejtett működését. Ámde mit ér ez a „működés,“ ha a végső fokon, — amikor dönteni kell a termelt eszmék el, vagy el nem fogadása fölött, — éppen az a fölvilágosult, tisztult ízlésű intelligens elem, a modern haladás irányeszméinek magvetője, ki van zárva a határozat meghozásából;? Mert ki van zárva. A községi törvény zárja ki azzal az intézkedésével, hogy: aki fizetése után járó pótadómentes állami adón kívül egyéb adót a községben nem fizet, az a községi képviselőtestületnek választott tagja nem lehet. Igaz, hogy virllls tagja lehet; ámde hány értékes erő nem éri el azokat az előfeltételeket, amik a virilis-jog érvényesítésére minősítenek. Ezek az erők mind elvesznek a községi önkormányzati élet kárára. És ez bizony nem csupán a kis községekben érezhető baj, de érzékeny csapás olyan nagyobb autonom-testületben is, mint amilyen például Eger város képviselőtestülete.

És ugyan a fejlődés, a haladás, a közjóiét megakasztása arányban áll-e azzal a pót- adó-Ö8szeggel, amit az állami és megyei tisztviselői kar, a papok és tanítók nem fizetnek ? Hát nem okosabb lenne fizetni a pótadót a kivételeknek is, már csak a közös és egyenlő teherviselés elvénél fogva is, ami egyrészről hatalmas összeggel szaporítaná a községi közjövedelmek bevételeit és igy ugyancsak ily arányban mérsékelné az egyesek vállaira nehezedő pótadó arányszámát; másrészről megnyitná az utat a képviselőtestületbe azok előtt (és ez a fontos!) akik a fejlődés és a modern haladás barátai!

A harmadik ok, ami a pótadó fizetését az állami és megyei tisztviselők és egyéb kultur- emberek részéről is kívánatossá teszi: a közös és egyenlő teherviselés elve. Igaz, hogy fizetni, az egyéni kiadásokat szaporítani, nem kellemes dolog; ámde miért kivétel a tisztviselő éppen csak a pótadó tekintetében ? Miért nem kivétel az állami adó szempontjából is? Hiszen ez a több és ezzel együtt talán számottevőbb lenne az adóelengedés a tisztviselők büdzséviszonyaiban. Azonban nem erről van szó, hanem a köztisztviselőknek a köz érdekében kifejtett munkásságáról. Jobban mondva, ennek a méltányolásáról. Hát ez sovány méltányolás. Tessék a tisztviselőknek alamizsna helyett, működésük értékének megfelelő fizetést adni. Ez az igazi és hozzájuk méltó elismerés, nem pedig a pótadótól való mentesítés. Azt szívesen megfizetik a maguk és a községek anyagi és erkölcsi előnyeiért.

*

Azt tartja az angol közmondás, hogy a kenyeret és a könyvet nem jó eldobni. Egyik a test, másik a lélek tápláléka.

Hát mi nem átaljuk eldobni mind a kettőt.

Nagy pénzáldozattal iskolákat tartunk fenn, hogy a nép gyermekei a kultúra áldásaiban részesüljenek, és legyen, ahol a lelkűket táplálhassák. Ámde azzal már nem törődünk, hogy ezek az iskolák üresen ne álljanak és a hép gyermekei csakugyan eljárjanak oda, a közművelődés szeretet-lakomáira.

Nálunk, Egerben, legalább igy áll a dolog. A jóérzésü embernek elszorul a szive, mikor délelőttönkint csapatostul látja az iskolaköteles gyerekeket az utcákon csatangolni. Egy részük újságot árul, tehát rikkancs; más részük csak kiséri a rikkancsokat, hogy az első keresményükből szerencsejátékot űzzenek (op- rezás, golyózás és mi egymás) a legelső utcasarkon, avagy cigarettát, pálinkát és nyalánkságot vásároljanak.

így válik az iskolakerülőből dologkerülő, aki eldobja magától a könyvet, ami a lelkét táplálná; de eldobja a kenyeret is, mert megszokja a csavargást, a könnyelmű életet, a tékozlást és a nikotin és alkohol korai élvezetével megmérgezi egész szervezetét.

.. .És nincsen senki, aki ezt meggátolná!...

HÍREK.

Eger, 1911. julius 4-én.

Tájékoztató.

Julius 5. Katonai utóállítás Egerben.

„ 7. A hatvani föszolgabiró tárgyalási napja Horton.

„ 10. A közigazgatási bizottság ülése.

„ 12. A tiszafüredi föszolgabiró tárgy, napja Sarudon.

„ 13. Katonai felülvizsgálat Egerben.

„ 15. Az egri föszolgabiró tárgyalási napja Füzesabonyban.

„ 15. A hevesi föszolgabiró tárgy, napja Tarnamérán.

„ 16., 17. Országos vásár Hevesen.

„ 17. A gyöngyösi föszolgabiró tárgy, napja Gyöngyöstarjánban.

„ 17. A pétervásárai föszolgabiró tárgyalási napja

Mátramindszenten.

„ 20. Katonai utóállítás Hatvanban.

„ 24. Országos vásár Verpeléten.

„ 29. Eger város közgyűlése.

„ 31. Országos vásár Tiszanánán.

„ 31. Országos vásár Apezon.

Személyi hírek. Ma délelőtt Szmrecsányi Lajos püspök és fíidárcsik Imre kanonok, több heti tartózkodásra, Marienbádba utaztak.

Egyházmegyei hírek. Blazsejovszky Ferenc apát-kanonokot egészségi okokból előterjesztett kérelme alapján, bíbornok-érsekünk egyházmegyei főtanfelügyelői állásától, a tanítónőképző intézet, és az angolkisasszonyok intézetében lévő leányiskolák igazgatói tisztétől, főpásztori elismeréssel fölmentvén, az egyház- megyei tanfelügyelőség ügyeinek önálló, felelős végzésével Venczell Ede egyházmegyei tanfelügyelőt bizta meg; a tanítónőképző intézet és az angolkisasszonyok intézetében lévő leányiskolák igazgatójává pedig Michaiek Manó kanonokot nevezte ki. — Timon Zsigmond felnémeti lelkészt az egri alesperesi kerület rendszerinti alesperesévé és tanfelügyelőjévé nevezte ki a bíbornok-érsek.

Nyugdíjazás. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Kiss Balázs bátori rk. kántortanítót évi 1500 kor. rendes nyugdíjjal nyugdíjazta és a népnevelés terén 41 év óta kifejtett buzgó munkásságáért elismerését nyilvánította.

Uj kispapok. Az egri papnevelőintézet növendékei közé bíbornok-érsekünk e hó 1-én a következőket vette föl a hittani főiskola I. évfolyamára: Hizsa Gyulát, Török Endrét, Snircz Jánost, Bozóky Bélát és Szendrey Károlyt. A főgimnázium VIII. osztályára: Kiss Ernőt és Sumi Jánost,; a főgimnázium VII. osztályára: Gell Antalt, Gibás Józsefet, Holik Sámuelt, Répási Istvánt, Rubóvszky Ferencet, Lázár Pétert, Sáray Istvánt és Burián Tódort.

Az Egri Dalkör újabb babérokat szerzett Diósgyőrött, ahová a vasgyári tisztviselők Dalegyletének 25 éves jubileumára hívták meg. Már az ünnepi misén általános feltűnést keltett dalosaink szereplése, mert áhítatot keltő, finom árnyékolással adtak elő Köstingertől és Hallertól miseszámokat. A délutáni díszhangversenyen, hol 8—9 dalkör szerepelt, Lányitól énekelték a „Száll a vadlud a magasban. . .“ kezdetű műdalt. Énekük roppant nagy hatást keltett és valósággal ünnfpelték az egrieket. De ünnepelték Grónay Andor karnagyot is, akinek dirigáló képességét akkor csodálták különösen, amikor az összes dalkörök az ő vezénylése mellett énekelték a „Balatoni nótákat,.“