Eger - hetente kétszer, 1911

1911-03-11 / 20. szám

4 EGER. (20. sz.) 1911. március 11. Istenes szt. János napján, az Irgalmasrend alapítójának ünnepén, búcsú volt a mizenek­nél, f. hónap 8-án. Az ünnepi misét 8 órakor Ambrus István dr. t. kanonok mondotta, a szent­beszédet pedig Mezey Linus szt. ferencrendi házfőnök. Halálozás. Részvéttel vettük a bírt, hogy özv. Gyulai Gaál Ferencné szül. Gyöngyösi Pe- theő Anna, életének 84-ik évében f. hó 8-án reggel 8 órakor elhunyt. A boldogult matró­nát, kiben Gaál Béla, Egerváros nyugalmazott rendőrkapitánya édes anyját gyászolja, csütör­tökön délután 4 órakor temették el nagy rész­vét mellett a Fájdalmas Szűzről nevezett te­metőben. Helyreigazítás. Előző számunk egyik híré­ből kimaradt egy zérus, ami azután alaposan megzavarta hitünk értelmét. Debreczeni János apátkanonok újabb 2000 koronás adománya ugyanis nem 2,400, hanem 24,000 koronára növelte azt az alapítványt, melyet a bőkezű főpap eddig adott az egyházmegyei papnyug­díjintézetnek. A munkás mozgalmakról tartott előadást tegnap este a Szent Imre-körben Nagy János dr. teológiai tanár, a kör irodalmi szakosztályá­nak elnöke. Érdekes előadásában a munkás- osztály helyzetét vázolva, kimutatta az okokat, amelyek a munkásmozgalmakat előidézték és az úgynevezett szakszervezeteket létrehozták. Foglalkozott azután a szakszervezetek létjogo­sultságának sokat vitatott kérdésével s arra a végső következtetésre jutott, hogy a mun­kásmozgalmak szervezése nem ártalmas, ha nem törekszik utópisztikus célok után és ha a munkásokban megvan a kellő műveltség, a józan ítéletre való képesség. Watson-nek, az ausztráliai munkás-miniszternek, véleményével fejezte be előadását: a szervezkedés csak ak­kor lehet üdvös és célravezető, ha alapja az evangéliumi szeretet. Az Ady-féle költészetről tart előadást va­sárnap délután 4 órakor Kürti Menyhért dr. főgimnáziumi tanár, a fogimn. ismeretterjesztő előadások sorozatában. Az előadást, mely való­ban igen alkalomszerű, érthető érdeklődéssel várja a közönség. Ünnep a honvédsíroknál. A magyar szabad­ság születésének emléknapját, március 15 ét, vármegyeszerte megünnepli a hazafias közön­ség. Gyöngyösről, Hatvanból, Pásztórói, Heves­ről, Tiszafüredről és Füzesabonyból kaptunk eddig tudósításokat a nemzeti ünnepre való előkészülésekről. Füzesabonyban a hoavédsírok- nál lesz az ünnepség, ahol Endrey Zoltán egri joghallgató ünnepi beszédet mond, Révász József joghallgató pedig szaval. Ismeretterjesztő előadás. A Kér. Iparos­körben f. hó 12-én, vasárnap, délután 5 óra­kor Turtsányi Gyula dr., vármegyei t. főorvos tart előadást a koleraveszedelemről és az el­lene való védekezésről. Az előadás ingyenes. Az érdeklődő t. közönséget ez utón is tiszte­lettel meghívja az elnökség. Cipész-ipari tanfolyam. A m. kir. Techno­lógiai Iparmuzeum rendezésében februárban megnyílt építőipari tanfolyamon kívül most nyílt meg a cipészmesterek négyhetes szaktan- folyama. Az előadások naponkint délután 3-tól 7-ig vannak a Kát. Legényegylet épületében. A tanfolyamot, melyre még elfogadnak jelent­kezéseket, Bádh József vezeti. Újszülöttek. Eger városában a lefolyt héten (március hó 3-tól 9-ig) a következő születési esetek történtek: Áder Mihály dohánygyári ügyelő Ernő, Kiss Endre divatkereskedő nejé­nek halva született fia, Lakatos Béla zenész Sándor, József, Komlósi Károly cipész-segéd Julianna, Hajnal Mihály dohánygyári munkás Mihály, Tamasi Imre napszámos József, Varga Bernát napszámos Sándor, János, Molnár András földműves Szidónia, Katona Irén háztartásbeli Mária, Gál Mária háztartásbeli Julianna, Nagy Polixéna cigánynő Mihály, Lajos, Szajer József kocsis Erzsébet, Rozália, Jaksi Gáspár kőmű­ves segéd Miklós, Kecskés Kálmán napszámos Sándor, András, Mezei Géza gőzmalom tulaj­donos Magdolna nevű gyermeke. Halottak névsora. Lanther Ferenc rk. ci­pész gyermeke 9 napos, Ungvári Ferenc rk. földműves gyermeke 3 hónapos, Surányi Béla rk. napszámos gyermeke 18 hónapos, Liptai Terézia rk. földműves gyermeke 2 éves, Ko­vács Irén rk. bodnár gyermeke 7 éves, Oláh Anna rk. hajadon 16 éves, Godál Terézia rk. tanítónő-képezdei növendék 16 éves, Frei­reich Géza izr. fodrász-segéd 26 éves, Vateneff Krastu gör. kel. kertész 34 éves, Pristyák Mátyás ág. hit. ev. napszámos 36 éves, RakU'Z Jánosné szül. Kelemen Anna rk. földmüvesnő 43 éves, Kele Pál rk. napszámos 54 éves, Komáromi Borbála rk. szerzetes nővér 56 éves, Müller Reinhardt ág. hit. ev. molnár 59 éves, Bóta Jánosné szül. Kovács Mária rk. foldmü- vesnő 66 éves, Szepesi Antalné szül. Hegyi Rozália rk. földmüvesnő 66 éves, özv. Barta Ignácné szül. Pogonyi Zsuzsanna rk. fóldmü- vesnő 67 éves, Gáspárdi Györgyné szül. Voua Erzsébet rk. földmüvesnő 70 éves, özv. Yancsay Györgyné szül. Hatvani Erzsébet rk. fóldmü- vesnö 71 éves, özv. Flezsár jJózsefné szül. Szabó Borbála rk. magánzónő 74 éves, özv. Soós Antalné szül. Vasas Mária rk. földmüvesnő 77 éves, özv. Gaál Ferencné szül. Petheő Anna rk. magánzónő 84 éves és Kánit.z Lipót izr. magánzó 93 éves korában. Honvédségi bakancs-szállítás. A miskolczi Kereskedelmi és Iparkamara értesíti az érde­kelteket, hogy a honvédelmi miniszter a m. kir. honvédség 1912. évi bakancs-szükségletének szállítására (5400 pár) pályázatot hirdet. A szállításnak folyó évi december hó végéig kell megtörténni, különös méltánylást érdemlő ese­tekben 1912. április végéig kérhető halasztás. Az egységárak különböző méretnagyság sze­rint 12 K 99 fillértől 15 K 16 fillérig vannak megállapítva. Az ajánlatok folyó évi április hó 1-ig a miskolczi Kereskedelmi és Iparkamará­hoz nyújtandók be. Ha rossz a gyomra, már holnap reggel igyék reggelizés előtt y2 pohár Ferencz József- keserűvizet. A kellemetlen érzések csakhamar megszűnnek és étvágya fokozottabb mértékben fog visszatérni. Ezen rég idők óta népszerű és valóban ritka természeti gyógykincset a leg­jelesebb orvosok állandóan ajánlják. Többek között Dr. Hirsch porosz királyi titkos egészségügyi tanácsos, a berlini Friedrich Wilhelm egyetem tanára, az mondja róla: „Ta­pasztalataim szerint a természetes Ferencz Jó- zíef-keserűvíz épp oly biztosan, mint enyhén ható gyógyszer olyan betegségeknél, melyek­nél egy enyhén oldó és hajtó ásványvíz hasz­nálata ajánlatos.“ Ezért könnyen érthető, hogy nem csak Magyarországon legelterjedtebb a Ferencz József- keserüvíz, hanem a világkereskedelemben is virágzó kiviteli czikk helyét foglalja el. Be­vásárlásánál úgy a gyógyszertárakban mint a füszerüzletekben nagyon ajánlatos csakis „va­lódi Ferencz i/dzse/’-keserűvíz“ elnevezést hasz­nálni, nehogy valamilyen más csekélyebb ér­tékű vizet kapjunk. Apró hírek. Egy tanitó kálváriája. Puszta-Hor- ton nagyon is szerény viszonyok között él Szabó János tanító családjával. A tanító fe­lesége már hosszabb idő óta elmebeteg s így a kis család végig szenvedte a földi élet ösz­szes nyomorúságát. Hogy a vigasztalan dráma teljes legyen, február hó 18-án este a beteg asszony eltűnt a háztól és teljesen nyoma ve­szett. Senki sem tudja hol van, merre jár. A hatóság most országosan körözteti. — Ismeret­len holttest. Kompolt községben egyik lakóház udvarán március hó 2-án reggel egy 70—75 évesnek látszó öreg koldus holttestére akadtak a házbeliek. Hogyan került az udvarra a holt­test és hogy kicsoda, nem tudják. A Küküllőmenti Első Szölőoltványtelep Med- gyesen, melynek tulajdonosa Caspari Frigyes, nem kiméit sem fáradságot, Stm költséget, hogy az oltványokat és egyéb gyökeres szőlővessző- ket elgondolható legszebb fejlődéshez juttassa. Különösen felemlítendő, hogy az ezen évben rendkívüli hevesen f-llépett peronospora az oltványiskolákat idő előtt megfosztotta lombo­zatuktól s ennélfogva az ország legtöbb szőlő- telepének oltványait értéktelenné, szőlők be­ültetésére haszaálhatlanná tete. Annál inkább kiemelendők, hogy a fenti telepnek sikerült a fentemlitett szőlőellenségnek idejében és meg­szakítás nélküli leküzdése által a szőlőoltvá­nyokat stbit késő őszig a legkifogástalanabb levéldiszben megtaitani, úgy hogy ez a szőlő­telep az egész tenyésztési időszak alatt szó­szoros értelemben látványosság számba ment és tanácsolnánk az ország sok szőlőtelep tu­lajdonosának, hogy keresse fel az említett sző­lőtelepet. Bizonyára ajánlatos volna, hogy nem­csak a szőlőtelep tulajdonosok, hanem vincel­lér-egyesületek és általában mindazok, akik az uj szőlőmivelés iránt nagyobb mértékben érdeklődnek, vagy akiknek érdeklődniük kell, fáradságot vennének maguknak és mentői na­gyobb számban felkeresnék a fentebb említett szőlőtelepet, hogy az oltványiskola csodálatra méltó állásáról és a peronospora helyes leküz­désének magas értékéről személyesen meggyő­ződjenek. Vérszegénység, étvágytalanság, idegesség gyógyításara és gyenge gyermekek, valamint felnőttek, sápkóros fiatal leányok erősbítésére a legkitűnőbb készítmény a Kriegner féle „ Tokaji china vasboru. Valódi 5 puttonos tokaji borból készült, nagyon kellemes ízű, hatása biztos. Kis üveg ára 3.20 K., nagy üveg 6 K a gyógy- tárakbau. Postán küldi utánvéttel, vagy a pénz előzees beküldése maii Kriegner gyógyszertár, Bu­dapest, Kálvin-tér. Az uj Palace szálloda most nyílt meg a Rákóczi-út és Csokonay-u^ca sarkán, tehát Bu­dapest egyik legjobb helyén, a villamos fővo­nalak mentén, közel a színházakhoz és pálya­udvarokhoz. Művészi ízlésű, mintaszerű beren­dezésű és a lehető legnagyobb kényelmet nyújtó ez az uj szálloda, angol stilü hallja is megkapó. Van külön reggeliző terme, étterme, grillroomja (söröző). A hatemeletes épületben 150, kizáró­lag utczai szoba van, legtöbbje erkéllyel és fürdőszobával, egyes vendég részére is, melyek higiénikus tekintetből kifogástalanok. A Palace- szálloda szobái az ő elegáns művészi bútorza­tukkal, perzsa szőnyegeikkel a legotthonosabb benyomást teszik. Mindenikben van hideg és meleg vízvezeték, központi fűtés. Közös cé­lokra szolgál a pompás olvasóterem, a társal­gók és az első emeleten levő függőkért. A szálloda, mely Rendes Szldor vezetése alatt áll s melyben az étterem vezetőjeként egy első­rangú szakember, Unterreiner János, az ismerfnevű alsó-tátrafüredi vendéglős szerepel, kétségkívül Budapest legtökéletesebb szállodája, amely a leghíresebb külföldi szállodával fölvehet! a ver- senvt. Árai mindamellett a legméltányosabbak, mert egyes szobák már 4 koronától és — mint kitűnő ujitás — teljes penzió már 10 koroná­tól feljebb kapható naponkint. 2 könyvkötő-tanonc alkalmazást nyer heti fizetéssel az érseki líceumi könyvnyomdában. Felelős szerkesztő: Breznay Imre. Laptulajdonos: Egri érseki liceumi nyomda. Foulard-selyem £!ií ruhákhoz való. Már vámmentesen és bérmentve a házhoz szállítva. Dús mintaválaszték postafordultával. Seidenfabrikt, Henneberg, Zürich.

Next

/
Oldalképek
Tartalom