Eger - hetente kétszer, 1911
1911-03-04 / 18. szám
1911. március 4. EGER, (18. sz.) 3 megvalósulását előfeltételező szabályrendelet kérdésének megoldása felé. Mert hogy a hatósági cselédszerző intézetre szükség van, az bizonyos. A megélhetés sokféle problémája között, — mely különösen minket, városi embereket érdekel leginkább, — nem a legutolsó helyen áll a cselédkérdés. Igazi vérbeli probléma ez, amelynek végleges megoldására egyelőre még gondolni sem merünk. De könnyíteni a helyzet nehézségén, kötelességünk. És ezt a kötelességet a hatósági cselédszerző intézet felállításával érhetjük el leginkább. Sok a rossz cseléd; talán több, mint a rossz gazda. De ha már a rossz gazda nem érdemli is meg a jó cselédet, miért van a jó gazdának és háziasszonynak is csaknem állandóan rossz cselédje ? Mert a jó kevés ? És ugyan miért kevés ? Annyi bizonyos, hogy a mai világban nem akárki szegődik el cselédnek. A cseléd sorsa bizony szomorű; és a helyzete sokszor alig különbözik az ókori rabszolgák állapotától. Tetőzi ezt a rideg, merev alárendeltségi viszonyt igen sok háziasszony azáltal is, hogy a cselédjétől olyan erényeket követel, amilyenek akár még a főrangú hölgyeket sem okve- tetlenül jellemzik. Társadalmi berendezésünknek — főleg a cselédek szempontjából — ilyen mostoha viszonyai mellett nem csoda tehát, ha a megélhetésnek ezt a kétségkívül utolsó soron álló módját csak azok veszik igénybe, akik kényszerülve vannak rá és ezek között igen sok a selejtes elem. így vált azután szomorű élettapasztalattá és igazsággá az a közmondás, hogy: a cseléd fizetett ellenség a családban. És ez ellen a baj ellen hatástalan orvosságnak bizonyult a cselédkönyv kötelező használata is. Mert a cselédkönyv a mai állapotában alig egyéb hangzatos, de üres reklámcédulánál : semmit sem tudhat meg belőle az ember. Egyrészt azért, mert nem szabad beléje írni — ha különben igazságos volna is — a cselédet diffamáló dolgokat, másrészt a lelki- ismeretlen cselédek hamisítják is a cselédkönyvet ; sőt nem ritkán előfordul az is, hogy a cseléd idegen könyvvel keres és szerez magának helyet. A gazdasszony persze örül, hogy végre olyan leányt fogadhatott, aki esr- tendőkig szolgált hűségesen egy-egy helyen és csak akkor lepődik meg, amikor ez a jó bizonyítványokkal ellátott szolgáló egy szép napon hirtelenül eltűnik a házból és vele együtt egyik-másik értékesebb holmi is lábrakelt. És a cselédkönyv? Magvan, de csak ekkor derül ki, hogy biz’ az idegen cseléd könyve volt. Ezen a bajon persze a tervbevett hatósági cselédszerző-intézet sem segíthet, hacsak a mostani szabályrendelet-tervezetbe föl nem vesznek egy uj szakaszt, amely elrendelné, hogy: ezentúl minden cselédkönyvet arcképpel kell ellátni. Esetleg — ellenőszés céljából — a hatósági cselédszerző-intézetben is lehetne elhelyezni egy-egy arcképet, a cseléd-törzskönyv sorszámával ellátva. így a rossz cselédektől nem lennénk ugyan teljesen megoltalmazva, de a cselédkönyvekkel való visszaélést nagy mértékben korlátozni lehetne és ennek, azt hisz- szük, a jóravaló cselédek örülnének legjobban. Ha majd a hatósági cselédszerző-intézet- röl alkotandó szabályrendelet tervezete a közgyűlés elé kerül, ne feledjék el kötelezővé tenni benne az arcképes cselédkönyveket. Sok családot mentenének meg ezáltal a — fizetett ellenségtől. ___________________sh, A hét. Hétfőn délután ugyancsak csilingelt a telefon a mizerieknél. Rendre jelentkeztek a pesti újságok: meginterjúvolni Látrányit abban a bizonyos Epuratin-ügyben... Persze nem találták, — mivel éppen akkor Budapesten tartózkodott. No de az nem baj, gondolták magukban, úgy is lehet arról a halálesetről írni eleget... Hát írtak, még pedig egy olyan dolgot is, ami beválik egy gyönyörű kulturképnek szép Magyarországon. No de majd rátérek arra is. 51« Hát úgy esett — mondják a pesti zsidó újságok — hogy egy asszony meghalt az Epu- ratintól. Epileptikus volt. Megörült az uj orvosságnak és szedte a mellékelt utasítás szerint az uj életet adó tablettákat. És meghalt. Hát mitől halt meg? Bizonyos, hogy a Látrá- nyi szerétől, — mondták ki az orvosok a szentenciát. . . Igazán nevetséges dolog, ilyen hírt még terjeszteni is az előzmények után. Isten tudja, hány száz szerencsétlen beteg él már ezzel a szerrel, de nem hogy meghaltak volna tőle, sőt a szer hatása, meg a biztató reménység következében inkább uj életre kaptak. Hát miért nem halt meg az a jó néhány száz, akik már egy kúrát lefolytattak Látrányi dr. szerével. Ugy-e, ezen nem gondolkodunk, csak gurítjuk a pletyka és rosszhiszeműség hólapdá- ját tovább-tovább, hadd nőjjön még nagyobbra és tápláljuk a szenzációhajhászók kevés igaz- ságű „híreit“. Nagyon szép! Ez a magyar virtus. Olyan, mint a perlekedés! Ugyan mi is lenne a világból, ha a rágalmazás, meg- szólás, pletyka szép erényei kimennének a divatból ? * Eszünk ágában sincs Látrányit védeni; csak a részrehajlatlan igazságot akarjuk érvényre juttatni minden írásunkban. Nem mondjuk, hogy Látrányi szere jó, kifogástalan medicina; de azt se mondhatjuk, hogy semmit sem ér! Hogy jutnánk mi ahhoz, mig sokoldalú tapasztalatokkal szerzett pozitív adatok nincsenek birtokunkban és hogy mondhatná ezt — Látrányi is ? A 672 beteg rohamainak részleges szünetelése reménnyel kecsegtetheti, de azt ő sem mondja, hogy feltétlen gyógyít! Tehát az újságok hírei hamisak, ha azt állítják, hogy a szert feltalálója is csalhatatlannak tartja! Ez annál különösebb, mert éppen a budapesti lapok írtak „a feltaláló túlságos szerénységéről.“ * Tessék másnak is próbálni azt, amit nem a zseb érdeke követel meg, hanem a szenvedő emberiség!! Sajnos, éppen az ellenkező törekvést juttatja tudomásunkra egy fővárosi újság, persze egész ártatlanul, midőn azt írja, hogy a Lipót- mezőn tudnak ugyan Látrányi szeréről, de a ládát érdemesnek sem tartották felbontani; ott van az most is úgy, ahogy megérkezett. . . Gyönyörű dolog, ha ugyan igaz! Egy országos intézet működésére igazán jellemző! Persze, ha céhbeli professzor találta volna fel az Epuratin-t, majd kísérleteztek volna mutattnak, az Bankó Czédulákra nézve továbbá is meg tartják, az honnan önként következik, hogy az folyamatban levő réz pénznek mostani betsét az beváltó czédulákhoz képpest folyó 15-ik Martiustól kezdvén, további Kegyelmes Rendelésünkig ekképpen kellessen megszabni, tudniillik egy 30 kr.-os érni fog 6 krokat, » » » » 3 „ Q 3/ n J n n n / 5 n 1 Iá " n n n /5 n igy tehát, midőn a be váltó Czédulákkal lészen a fizetés, a most meg nem jegyzett réz pénz ezen bets szerint fog számba vétetni. 2- szor. Az 6 kr.-okat, mellyek fél, s egynegyed rész kr. érnek, folyó 1811-ik Esztendő Martius 15-től fogva a közönséges folyamatbúi egy átallyában ki rekesztjük, egyszersmind azonban Kegyelmessen meg engedjük, hogy ezen 6 kr.-oknak Tulajdonossal: azokat, úgy mint réz ércet Portéka gyanánt használhassák, s az környűlállásokhoz képpest ki veendő különös Passualis Level mellett, mely iránt az Kormány Székeinknek ki adandó további Ren- deléssünk fog következni, az Külső Országokra is Szabadon ki vihessék. 3- szor. Az folyamatban meg hagyott 30, 15, 3 s 1 krajcárosok ell olvasztását, ki vételeket, vagy hozásokat úgy azokkal való uzsoráskodásokat újabban keményen meg inttyük. 4-szer. Minden Kötelező Leveleket, Con- tractusokat s még akármiilyen írásokat, a melyekben tudniillik a Felek arra kötelezik magokat, hogy egészben réz pénzben, avagy annak csak egynéhány részében fognának egymásnak eleget tenni, meg semmisíttyük, s semmit érőknek ki nyilatkoztattyuk, azon esetre is, ha ezen Kegyelmes Pátensünknek ki adattatása napját megelőzik, mivel a réz pénznek, mint fel váltó pénznek természete szerint az egyenlőségnek ki pótolására szolgálnia kelletik!“ Szomorúan jelenti ezután a pátens, hogy a királyi kincstár, a mostoha idők miatt megüresedett. Ennek ellenére is, bár könnyíthetne helyzetén, mégis kijelenti, hogy a „Status adósságai a tőke pénzre . . . meg maradnak. . .“ Hogy azonban a jövedelem és kiadás között „az egyarányuságot meg tartsuk“, az államkötvények kamatait a folyó év március 15. napjától felére szállítjuk. Ez alól kivétetnek : 1. az ezüst sorsjegyek, melyeknek fedezésére állami birtokok vannak lekötve; 2. a bányatermékek eladását ellenőrző levelek ; végül 3. az alsóausztriai kötvények. Ezután a következőkép fejezi be a pátenst: „Hogy pedig ezen alkalmatossággal is a mi attyai gondoskodásunknak, és szeretetünk- nek, mellyel Kedves Alattunk lévő Jobbágyainkhoz szüntelen viseltetünk, bizonyságát, s Jelit meg mutassuk, a sónak az árát ezen folyó 1811-ik Esztendőbeli Martius holnapnak 15-ik Napjátul fogva az 1812-ik Esztendei Ország Gyűlésében meg határozott és a fentebb meg magyarázott mód szerint ki fizetendő árra, hozzá tévén mindazon által a fuvar bértt, kegyelmessen leszállítjuk. Melly Kegyelmes, és egyedül hív Jobbágyaink boldogítására, tsendességekre, úgy nem- külömben az Ország Statussai, és Rendei által több ízben meg kért régi, jó Rendtartásnak visszaállítására tzélozó s okvetetlenül szükséges Rendelésünket minden idő halasztása nélkül nyomban köz hírré tenni, s annak végre hajtásában Tanátsokkal, Fel vigyázásokkal, s törvényes hatalmatokkal hathatósan munkálkodni ell ne mulassátok. Keltt Ausztriában Fő Herczegi Bécs Városunkban Februárius Holnapnak 20-kán 1811-ik Esztendőben. Ferencz m. s. k. Gróf Erdődy József m. s. k. Fáy Barnabás s. k.“ * így vagyon ez megírva Eger város levéltárában a 271/1811. sz. alatt, melyet is kihirdetett Érsek-Egerváros nagytanácsának márc. 21-diki ülésében Joannes Csépány Ord. Nótárius.
