Eger - hetente kétszer, 1911
1911-12-27 / 103-104. szám
1911. december 30. EGER. (103—104. az.) 7. Személyi ügyek a vármegyén. Hevesvármegye főispáuja Miklósy Aladár újonnan megválasztott szolgabírót szolgálat tételre a pétervásári járásba osztotta be; Martinovich László dr. közigazgatási gyakornokot pedig helyettes szolgabíróvá nevezte ki és szolgálattételre az egri járás főszolgabírói hivatalához rendelte, ahol a felfüggesztés folytán ideiglenesen üresedésben levő egyik szolgabírói állás teendőit látja el. Drágasági pótlék. Az egri róm. kát. iskolákat fenntartó bíbornok-érsek és főkáptalan a 13 egri tanítónak egyenkint 100—100 korona drágasági pótlékot adományozott. Nyilatkozat. Az „Uj Korszak“ f. évi 25-ik számában „Az Alpáry-Zigány sajtóper“ című rovatban rólam, mint a perben szereplő tanúról az foglaltatik, hogy: „a főtárgyaláson (Sepeghy) ellenben már úgy vallott, mint pld. Vadász Lajos, aki közben — úgy tudjuk — nem minden jogos igény respektálásával — igazgatóvá tépett e/ö.u Már tanúvallomásom alkalmával feltűnt Bakonyi védő urnák ez irányban hozzám intézett kérdése, s mindjárt tisztában voltam vele, hogy az egész manőver nem más, mint a hátmegetti vitézek lesipuskázása, amelyre csak az a válaszom, hogy nyílt homlokkal állok ki a fórumra a Jogos igényeket“ illetőleg. S ha az előléptetést jutalmazásnak lehet minősíteni, akkor idestova 25 éves tanítói munkásságomért nem érzem magam „irigylésre méltóan“ meg- jutalmazottnak. Ami pedig a burkolt célzást illeti, tiszta öntudattal kijelenthetem, hogy aspirációit nem törtem le —, útjában nem állottam senkinek, bízvást csakis a rosszmájú Jákobok állíthatják, hogy a bibliai Jákob szerepét évi 400 kor. ellenében újból lejátszottam. Itt ismeri mindenki becsületes múltamat és jelenemet, tudják, hogy éppen attól állok a legtávolabb, amit nekem tulajdonítanak, t. i. a kollegiális szerénytelenségtől. Eger, 1911. dec. 19. Vadász Lajos. Uj telefon-központok. A vármegye területén Hort, Bessenyőtelek, Kápolna. Aldebrő, Fel- debrő, Sírok, Hadiár, Csány, Vámosgyörk, Ludas és Karácsond községekben a törvényhatósági távbeszélő középpontok elkészültek. A makiári középponthoz Nagyrálya községházát, a ludasi középponthoz a detki körjegyzői irodát és az aldebrői középponthoz Tófalu községházát is bekapcsolták. Fehér világ. Karácsony ünnepe, melyről azt hittük „fekete karácsony“ lesz, meghozta végre a havat, amely nélkül bizony nem is tél a tél. Már az ünnep első napján esett egy kevés hó, ami azonban csakhamar elolvadt. Két nap múlva Lmét jelentkeztek a havas felhők és azóta bőségesen hullanak a fehér hópelyhek, amelyektől fehér le^z körülöttünk az egész világ. A hóval bontott utcákon megjelentek a szánok is, és igy teljesen télies a város képe. Hordóhitelesítő hivatalok működésének meghosszabbítása. A miskolczi Kereskedelmi és Iparkamara értesíti az érdekelteket, hogy kereskedelemügyi miniszter a hordóhitelesítő hivatalok működé'ét 1912. évi junius hó 30-ig meghosszabbította. Újszülöttek. Eger városában a lefolyt héten (dec. 22—28 ig) a következő születési esetek történtek: Sz-pesi Sándor m. kir. postaszolga nejének halva született fia, Gáspár János vályogvető Aladár, Csanádi Ignác napszámos Imre, Csószó Mihály szabósegéd Imre, Molnár Kálmán napszámos János, Szarvas István napszámos József, Molnár András napszámos Károly, Simon János napszámos Erzsébet, Pál Mihály napszámos Erzsébet, Fata István kéményseprő Mária, Tóth Sándor kőmivessegéd Albert, Makay Géza ka'aszteri mérnök-segéd László, Bukuli Pál kőmivessegéd nejének'halva született leánya, Prokaj Ferenc bolti szolga Szidónia. Zombori Mária szolgáló Mária, Jókay Béla lakatossegéd Béla, Deáki András napszámos László, Bóta József napszámos Erzsébet nevű gyermeke. Eljegyzési tábla. Fehér István cs. és kir. gyalogos és Bak Franciska hajadon egri, Mátyási János földműves és Bozsik Mária szolgáló egri, Nagy Ferenc földműves és Tóth bírja Rozália gyári munkásnő egri, Tóbik István cs. és kir. gyalogos és Kelemen Márta hajadon siroki, Markó István földműves és Dósa Julianna hajadon tibolddaróczi, Kareczki Ferenc földműves és Szám Anna hajadon nógrádi, Pásztor István földműves és Kocsis Katalin cseléd pásztói, Jászai Nagy István földműves és Varga Rozália hajadon egri, Varga Jenő kereskedő budapesti és Glück Hajnalka egri, Csirmaz János napszámos és Csillag Szidónia gyári munkásnő egri, Márton Ignác lakatos és Bari Matild hajadon egri lakos. Házasságot kötöttek. Dr. Hajós Henrik orvos és Fleker Erzsébet hajadon egri, Ma- darasi Bernát m. kir. honvéd és Dorkó Terézia hajadon egri lakos. Halottak névsora. Bóta Miklós 14 napos, Győry László 16 hónapos, Boma Imre v. számtiszt 73 éves, hunyadi Búzás Irma 6 éves, dr. Khindl József körorvos 56 éves, Kajlinger Zoltánné szül. Veress Anna 35 éves, Bíró Kálmán 13 hónapos, Domboróczki Ignác 2 éves, özv. Liptai Andrásnó szül. Győrfi Terézia földművesnő 84 éves, Pogonyi Etel 9 hónapos, Gelb Imre 5 éves, Szigritz József 9 hónapos, Cziglédi Anna 2 éves, özv. Várnay Ádámné szül. Feldegi Fellner Mária magánzónő 83 éves, Jankovics György 2 éves korában. Apró hírek. Gyilkosság a korcsmában. Mikó- falván gyilkosság történt. A korcsmában Kovács Gábor gazdaember összeszólalkozott a vele együtt mulató Kovács György fiatal legénnyel, aki a vita hevében úgy főbevágta a gazdát,- Egri érseki 1 1 Lyceumi Kő ■ és Köíiyyny omdä Lakodalmi és mulatsági meghívók, körlevelek, falragaszok, árjegyzékek, zárszámadások, rovatos nyomtatványok, bármily terjedelmű művek, levélpapír- és borítékok, cimkártyák, számlák, bármily természetű egyszerű és több színben nyomandó munkák, gyászjelentések, címkék, névjegyek és mindennemű Nyomtatványok a legcsinosabb kivitelben és jutányos árak mellett elvállaltatnak BllBDBflllllllBllliaS ' ii s a s aa n 3 i a a a a a a a >1 jsa Egyházi és ipartestületi nyomtatványok állandóan raktáron vannak. Vidéki megrendelések a legpontosabban eszközöltetnek.