Eger - hetente kétszer, 1911
1911-02-04 / 10. szám
2 EGER. (10. sz. i 1911. február 4. irányuló manővernek a megrendszabályozását 1 kérte az egri ipartestület az alispánból, amelyet az alispán most meg is tett. A főszolga- birákhoz, polgármesterekhez és reudői kapitányokhoz intézett körrendeletében ugyanis elrendelte az alispán, hogy a vásárt érékén, a felhajtási kapuknál, az állatorvosilag megvizsgált állatok marhalevele mindig lebélyegezendő és csak olyan marhalevelet Írjanak át a vásáron, amely ilyen bélyegzéssel el van látva. Ezzel az újítással elérhető lesz, hogy a marhalevél- iktatókönyvból és a tulajdonjog átruházási könyvből mindenkor megállapítható azoknak a neve, akik ugyanazon a vásáron a megvett állatokat tovább adják és így a nyerészkedő kupecek könnyen fölfedezhetők, nyilvántarthatok és igazolvány váltására uta-íthatók. A vásártartó községek és városok tehát kötelesek olyan bélyegzőket beszerezni, amelyeken a község vagy város nevén kívül ez a körirat olvasható: „...állatorvosilag megvizsgáltatott.“ Ezekkel a bélyegzőkkel a vásáron működő állatorvosok a felhajtási kapunál megvizsgált állatok marhaleveleit lebélyegzik és csak az ilyen lebélyegezett marhaleveleket írhatják át a jár- latkezelők. Olyan esetekben pedig, midőn ezen intézkedések ellenére adás-vétel történnék kint az utakon anélkül, hogy a marhalevél átíratnék, az 1888. évi VII. t.-c. 154. §-a értelmében, 200 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel kell sújtani úgy az eladót, mint a vevőt; ez viszont azt az intézkedést is szükségessé teszi, hogy a hatóságok figyelmeztessék az eladó gazdaközönséget, hogy csakis a marhalevél átírása mellett szabad az állatokat eladni, tehát ha nem is a vásártér területén adják el az állataikat, a járlat-átírásáról akkor is gondoskodtok kell. Ez az okos intézkedés, azt hisszük, valamelyest mérsékelni fogja a már nagyon is élelmes marhakupecek — kapzsiságát. Az uj negyedmesterek. Eger város tiz városrészében (tehát kettőt kivéve, ahol február 6-án választanak) megtörtént az évenként szokásos negyedmester-választás. Eszerint az 1911. évre negyedmesterek lettek: Város I. negyedben: — Város II. negyedben: Kondás Ferenc. Város III. negyedben: Ridárcsik Imre. Város IV. negyedben : — Hatvani I. negyedben: Fodor Ferenc. Hatvani II. negyedben : Kovács Ferenc. honnan vesz majd bátorságot egy „Kovács“- lány a hozzám való közeledésre ? Éüás lelkesültsége ugyancsak lelohadt e szavakra. Hogy kedveltesse meg magát Judit, ha anyja elzárkózik előle, kerüli s dölyfét érezteti vele? Van olyan művelt az a Judit, hogy nem tolakodik sehová, ahol szíves fogadtatást nem remélhet. így hát Éliás lehetetlennek látta a leendő felesége és rokonai közti jó viszonyt. Elkeseredve hagyta ott a szalont avval az elhatározással, hogy őneki magáuak kell majd pótolnia Juditnál mindent és mindenkit. Azért mégis ott volt az esküvőn az egész rokonság. Hanem valami nagy lakadalom helyett csak gazdag villásreggeliből állott a lakoma, mely után az uj pár elutazott a déli nap hazájába. Az ünnepség lefolyta alatt az elfogódott menyasszony akár észre sem vehette azt az úrias hidegséget, mellyel a legközelebbi rokonok tüntettek. Ezzel szemben az elszegényedett rokonság szeretetreméltóságával csinált ellentüntetést. Rohant a gyors vonat a boldog párral. Nagyon valószínű, hogy más foglalkoztatta a Hatvani III. negyedben: Lipcsey Péter dr. Hatvani IV. negyedben: Ifj. Jaksy István. Cifra-Sánc negyedben: Jacsó Mihály. Felnémeti negyedben: Vass István. Makláii I. negyedben: Antal József. Makiári II. negyedben : Koripszky Sándor. Az uj negyedmesterek hivatalos eskütétele, a régi hagyományokhoz híven, szeut Apollónia napján, február 9-én lesz. A hét. Gyertyaszentelő Boldogasszony napján bújik ki a medve először téli odújából; megrázza borzas bundáját, megzörgeti csontjait s megnézi az időt: vájjon soká kell-e még várni a finom méz-csemegére s egyéb erdei nyalánkságra. Ha az idő verőfényes, akkor morogva fordul vissza. ... de ha borongás, nekiindul a tarolt rengetegnek. Hisz tudja, hogy nem sokáig tart már Tél apó uralkodása. A medve tehát jósló állata lett a magyarnak, talán „tekintélyénél“ fogva, mert hisz roncsokban meglévő mitológiánknak kedves állata a medve. Hogy azután a tisztelt időjósló bundás miért választotta jövendőmondó napul éppen Gyertyaszentelő napját, azt bajos volna emberi elmének kikutatni. . . De a medve után ment a „homo sapiens“, és ő is jósolt ugyancsak Gyertyaszentelő napján más jelenségből egészen a medve genealógiájára... Gyertyaszentelő napján, ha verőfényes az idő, népünk megfigyeli az oltárnál miséző papot, vájjon éri-e napsugár? Ha éri, akkor még negyven napig lesz hideg. (Az idén érte.) És miért éppeu 40 napig? Ki tudná? Ez is olyan babonás szám, mint, a 7, 13 stb. Népünk gondolatvilágában ez is többször előfordul, a Medárd-napi esőt pl. még 40 esős nap követi. A gyertyaszentelői jóslásban tehát mitológiai elemeket lá'unk összekapcsolódva a keresztény hit szertartásával, illetőleg szertartójával. . . Az e napon megszentelt gyertyát a nép kegyelettel őrzi. Több célra használja: haldokló kezébe adja, torokfájáskor lenyel belőle egy darabot; gyomordaganat ellen is jó stb. . . * Levelet kaptunk tegnapelőtt, ceruzával írt, bé: menteden levelet. Piros a pecsétje, finom a hajtása, szóval a... Kis Ernő kezeírása. Hogy ki az a Kis Ernő? Nem áruljuk el. Először mert mi sem tudjuk, másodszor mert a név gazdájának az ismerése úgy sem lényeges. Lehet, hogy diák, és lehet, hogy nem is Kis Ernőnek hívják. Talán Schmalcknopf Elemér vagy Juhosi Izidor a neve és csak álnevet használt, mikor levelét megírta. Hanem a levél, az már valami! íme: Tekintetes Szerkesztő Ur! Tessék nekem megmondani, hogy minek van félév az iskolában és ha már van, minek adnak arról bizonyítványt ? Azelőtt három bizony! ványt is kaptak a diákok egy év alatt: karácsonykor, husvétkor és az év végén. A jó Wlassics miniszter eltörölte a karácsonyi és húsvéti bizonyítványt, mert hogy miért keserítsék azok a szülőket és rontsák el az ünnepeket De helyettük most a tanár urak felévi bizonyítványt adnak. Egyet a kettő helyett: ez az egy azonban súlyosabb a kettőnél, mert, csak egy, és mert nem ünnepi vakáció előtt, hanem hétköznapon osztják ki, amikor az ünneplő ruhát sem kell kímélni a — nádpálcától. Hát ez kíméletlenség a haza reménysége, a diáksággal szemben. Ez ellen tenni kell és kérem is a tek. Szerkesztő urat, hogy tegyen is valamit, mert Zichy miniszter urnák éppen olyan könnyű volna el törülni a félévi bizonyítványt, mint amilyen könnyű volt Wlassicsnak a húsvétit és a karácsonyit. Azután Zichy miniszter úr úgy sem látja ezeket a bizonyítványokat, mi diákok meg nem vagyunk rá kiváncsiak, akkor hát miért bőszitik reánk szüleinket? Kis Ernő. Ebből a levélből először is azt tudjuk meg, hogy az iskolai év első fele bezárult a hó első napján, azután azt, hogy a bizonyítványokat szétosztották, amelyeknek nem minden diák örül. De hát okvetetlenül muszáj a bizonyítványnak örülni? Akinek nem tetszik a bizo- nyítváuya, igyekezzék az év végére jobbat szerezni. Az a bizonyos nádpálca is csak erre szolgál ösztönzésül. A bizonyítvány mégis csak bizonyítvány: tanuságtétele félesztendei keserves munkának. Hogy bajok is vannak a bizo- j nyitványok körül! Hát baj is az? Baj nélkül lelkűket és szivüket, nem a rokonság magaviseleté. Hisz megtalálták egymásban azt, aminél nem lehet a földön nagyobb kincs: ... az igazi szerelmet. Mindennek vége szokott lenni, tehát a nászutazásnak is. Éliásek hazajöttek s megkezdették a látogatásokat. Első sorban özvegy Baloghfalvy- nénál tisztelegtek. Az anya és anyós remegve készült erre. Mindenféleképen törte fejét, hogy a kifogástalanul előkelő hangot eltalálja. — Jól mulatott, Juditka? kérdezte menyétől, kit nem csókolt meg. Judit szégyeneiében pirulva felelt: — Igen, anya!. . . Erre az anyós pirúlt el — mérgében. — Ki jogosította fel ezt a „Kovács“-po- rontyot ilyen bizalmaskodásra? gondolta magában. De türtőztette magát, s a végszót elkapta, mintha másra értette volna: — Anyja?.. Nos, mi van az anyjával? Judit alig bírta köayeit visszatartani. Szeretett volna a földalá sülyedni erre a visszautasításra. — Semmi; felelte csaknem zokogva. Éliás elkeseredett. Ezt sohse merte volna feltételezni az anyjáról. — Gyerünk, édesem, szólt, a mi rózsáink más tájakon virágzanak. Most már megbánta az özvegy. De késő volt. Mit tegyen ? Meg nem alázkodhat egy „ilyen“ előtt. Azért, mikor Éliás karját nyújtotta Juditnak, ő is megsuhogtatta selyem házi ruháját és méltóságos léptekkel a mellékszobába ment. Az anya és fiú eszerint szakítottak. És kiért? Egy „Kovács“ fruskáért! Nem fért az özvegy fejébe: hogyan tudott Éliás ennyire elfeledkezni magáról? A fekete-leves pedig csak ezután következett az uj párra! Hiába’, nem lehetett elkerülni, mert második vizitjük Tollasyéknak szólt. Az előszobában komorna fogadta őket, aki sietett bejelenteni. — Mire való ez a ceremónia? dühöskö- dött Éliás. De hadd teljék kedve, gondolta; hisz’ nővére egész életében bogaras volt. Alig gondolta ezeket, mire a komorna már visszatért. — A méltóságos asszony bocsánatot kér, még toalettjét végzi. Méltóztassanak egy óra múlva visszafáradni.
