Eger - hetente kétszer, 1911
1911-11-22 / 93. szám
2 EGER. (93. sz.) 1911. november 22. A közerkölcs javul... (3ih) Rohamosan változnak a fogalmak korunkban. A gonosztevőből például tettes lett, a gyilkosság merénylet-té szelídült, a szerelem a férfl és nö szexuális viszony á-Nk alakult át, a hitbűségnek ultramontánizmus a neve, a csaló csak szélhámos, a más tisztességében bizakodó naiv satöbbi, satöbbi. És ráadásul, mintha a könyörület sem a becsületes szegények táborában keresné már a gyámolitásra érdemes szerencsétleneket, hanem patronázs-zsá tömörül és a bűnösök jólétéről igyekezik gondoskodni... Ennél a pontnál állapodjunk meg egy kissé és gondolkodjunk. Mit jelent ez? A morál dekadenciáját. Valamikor (nem is olyan régen), még kacagtuk azt a névtelen szociológust, aki ezzel az axiómával állott elő: „Ha más-más csinálja ugyanazt, az már nem ugyanaz.“ Ma már társadalmat mozgató világnézetté, élet-igazsággá izmosodott ez az axióma. Az egész vonalon kidomborodik, de legszembeötlőbben az igazságszolgáltatásban látjuk az előtérbe-kerülését. Minden bűnnek megvan a fokozata a bűnösök — védelmére. A gyilkosságot például így osztályozzák: szándékos emberölés, gondatlanságból okozott emberölés, halált okozó súlyos testisértés, és a beszámítható vagy beszámíthatatlan állapot mérlegelése mellett az is számba kerül: ki, milyen értelmi fokon, milyen indokból és körülmények között követte el a bűncselekményt. A lopás is lehet rablás, lopás, sikkasztás; tehát bűntett, vétség, kihágás, aszerint, amint más-más követi el — persze más-más körülmények között. (Ha pl. pénzt lop valaki zárt helyről, ez rablás; ha nem záros a hely, akkor lopás; ha pedig reá bizott pénzt lop el valaki, akkor sikkasztó.) Szóval erősen distingválunk és ugyanazon bűnért, melyért hajdan egyforma büntetés járt ki mindenkinek, ma már az egyiket börtönbe, a másikat szanatóriumba, a harmadikat javító intézetbe küldjük. Nem gáncs akar ez lenni a bírói kar és a judikatura ellen. A közszabadság jogához, amelynek legfőbb biztosítéka éppen a független bírói kar, mi is szívósan ragaszkodunk és meghajtunk a törvénykönyvre támaszkodó pártatlan bíróság előtt; hanem hát azt a szellemet, amellyel a törvény paragrafusait magyarázzák és alkalmazzák, legfőképpen pedig a törvény- könyv paragrafusaiban lefektetett tiszteletreméltó humánus és liberális elvet, mégis csak nagymértékben kihasználja, sőt vissza is él vele a — demoralizált közfelfogás. Mert az igazságszolgáltatásnak az a törekvése, hogy ne annyira büntesse, mint inkább javítsa a bűnösöket — mint a gyakorlat mutatja — még mindig csak az elmélet keretei között mozog és a közállapotokra javító hatást nem igen gyakorolt. Soha annyi bűnös, bűntett, vétség, kihágás nem volt, mint amennyivel most bíbelődnek a bíróságok és egyéb büntető joggal felruházott hatóságok! . . . A gonosztevő körök morál-filozofiája, ugy- látszik, nem mondott csődöt az igazságszolgáltatás ideolog javítási szándékai következtében. Sőt megerősödött, mert az újabb keletű patronázs intézményből is csak azt könyveli el a maga javára, hogy: bizony nehéz sorsa van a becsületes szegény embernek; nem segíti senki, és ha boldogulni akar, előbb neki is a bűnösök céhébe kell beállania, hogy megszerezze az előfeltételét a patronázs kenyérhez-segítő jóindulatának. Székely Ferenc igazságügyminiszter a nyáron azt mondotta büdzsé-beszédében, hogy: a közerkölcs javul. Annyira javult már eddig is — fejtegette tovább, — hogy a fegyházakban 1700 az üres helyek száma és így ő a pénzügyminiszterrel egyetértőén a szamosujvári fegyintézetet javítóintézetté alakítja át. És mindezt a büntető novella életbelépte csinálta. Most már 200 korona értéken aluli lopásnál nincs többé fegyházbüntetés és így megszűnt az, hogy valakit egy pipaszár lopásáért két évi fegy- házra Ítéljenek. Szép. De vájjon csakugyan azért apadt-e meg a fegyház-lakók száma, mert a tolvajlogika megváltozott és most már azt tartja, hogy: 200 koronán aluli értéket nem lopok, mert a büntető novella eltörölte az érte járó fegyházat ? És nem megfordítva, éppen azért pusztul el annyi közvagyon apró, 200 koronán aluli részletekben, mivel a fegyházak üresek?.. Ami a javító-intézeteket illeti, ezek sem váltják be egészen a hozzájuk fűzött reményt. Újabban fölmerült az a terv: nem volna-e jó egy központi javító-intézet alapítása, amelyben összegyűjtenék és osztályoznák az egyes javító- intézetekbe küldendő fiatalkorú bűnösöket, illetőleg megfigyelnék, hogy micsoda foglalkozásra mutatnak hajlandóságot. Esetleg próba-időre is ki lehetne helyezni őket egyes iparosokhoz, gyárosokhoz, ahol megfelelő felügyelet mellett ipari munkákat végeznének. Nem, uraim, ez nem praktikus gondolat. A fiatalkorú büuösök, vagyis inkább bűntettesek száma azonnal megfogyatkoznék, ha a hatóságok be sem várnák az általuk elkövetendő bűntetteket, hanem a fiatalkorúakat már akkor szorítanák ipari vagy gyári munkára, amikor foglalkozás nélkül csavarognak az utcán, vagy kenyér-pályát nem biztosító keresetág fillérein tengődnek. A becsületes munka és foglalkozás nemesíti az erkölcsöket. Erre pedig termékenyebb a talaj a műhelyekben és gyárakban, mint a javítóintézetekben. Ha pedig mégis bűnt követ el valaki : bűnhődjék érdeme szerint, akár fiatal, akár öreg. Amig a fogalmakat cserélgetjük, csak reméljük, hogy a közerkölcs javul; valójában pedig nem az erkölcsök javulnak, hanem a bűnöket és azok büntetését avatjuk erényekké és jutalommá. HÍREK. Eger, 1911. november 21-én. Tájékoztató. Nov. 25. A jogászifjúság Katalin-estélye. „ 26. A Kát. Legényegylet Katalin-bálja. „ 26. Ismeretterj. előadás a főgimnáziumban. Dee. 3. Advent első vasárnapja. „ 3. Ismeretterj. előadás a főgimnáziumban. „ 4. Országos vásár Tiszaörsön. „ 5. Katonai utóállítás Egerben. „ 5. Hatvani főszolgabíró tárgyalási napja Ecséden. „ 8. Boldogasszony Szeplőtelen Fogantatása. „ 8. A Szent Imre-Kör matinéja. „ 8. Ismeretterjesztő előadás a főgimnáziumban. „ 9. Az Egri Dalkör hangversenye. „ 10. Ismeretterjesztő előadás a főgimnáziumban. „ 10. Országos vásár Füzesabonyban. „ 13. Katonai fölülvizsgálat Egerben. „ 13. A tiszafüredi főszolgabíró tárgyalási napja Sarudon. „ 15. Az egri főszolgabíró tárgyalási napja Verpeléten. Személyi hírek. Thúróczy Kornél, a magyar- országi Irgalmasrend tartományi főnöke, tegnap délben Egerbe érkezett. — Spitkó Lajos kír. tanácsos, tank. főigazgató tegnap jött Egerbe, hogy hivatalos látogatásait megtegye az áll. főreáliskolában és a ciszt. rend kát. főgimnáziumában. A főigazgató a ciszt. rendház vendége. A hármas oltár. Igaza volt Deák Ferencnek, mikor azt mondotta: Ifjú lélek az ember; még hatvan évvel — fiatal. És ha a haza lelki erőt és elszánt bátorságot. S ha léte al- konyodik a haza ügyében, ti fontok koszorút homloka körül. Ti vagytok a polgári erény s nemzetiség védangyalai, mely nélkületek, higyjétek, soha ki nem fejük vagy nemsokára elhervad, mert ti vontok minden körül bájt s életet. Ti emelitek egekbe a port s halhatatlanságra a halandót.“ Nagy hatalom az asszony. Törvényeink kizárják a nőt a közéletből: mégis annak irányítója. Nem küzd a harcok mezején, nem szerepel a közügyekben, nincs szava az ország, megye és város gyűlésein, nem vesz részt a választásokban: mégis a nemzetek életének minden nagy eseményeiben az ő befolyása érvényesül. Nem lehet törvényhozó, biró, ügyvéd, miniszter, az egyházi szószéken nem szerepelhet („mulier taceat in ecclesia“): mégis az országok felvirágzásának és hanyatlásának első oka az asszony. Igaza van annak a nagy francia jogtudósnak (Gide Pálnak), aki a történelem tanításából arla az eredményre jut, hogy ahol a férfiú lealacsonyította a nőt, lealacsonyította önmagát is; ahol nem tisztelte a nő jogát, a magáét is elvesztette; ahol a nőt rabszolgasorsban tartotta, ő maga is elvesztette szabadságát, elvesztette a szabadságnak nemcsak érzetét, hanem még az ismeretét is. És viszont ott, ahol a nő megtartotta a szabadságát, de elvesztette szemérmét, hitét, erkölcsét, ott a romlás, erkölcsi nyomor, a korrupció behatolva a családok kebelébe, előbb beszennyezte a házi tűzhely szentségét és innen mindinkább megtámadta az egész társadalom testét. De, kérdem, lehet-e ez máskép? Hiszen a férfiú emberi, polgári, honfiúi erényei a családi tűzhely mellett fejlődnek. Vita tárgyát nem képezheti, hogy a közélet terén leginkább azokkal az erényekkel tündököl a férfiú, amelyeket a családi élet tűzhelye fejlesztett ki benne. Ennek pedig fölkent papnője a nő. Ö neveli a férpút a bölcsőtől a sírig, mert — mint a költő mondja — „kezében a gyermek álmai, tündérvilága lelkes ifjúnak, a férfi boldogsága.“ A mi erényünk tehát az ő erénye, a mi önfeláldozásunk az ő dicsérete; de viszont minden önzésünk, minden léhaságunk, az ő vétke. Amilyen a család, olyan a társadalom; ha erkölcsös a társadalom: az asszony dicsősége ez; de viszont az erkölcsi romlás az ő bűne. Igaz, hogy az ország törvényeit mi férfiak hozzuk, de az erkölcsi világrend megalkotói a nők, — épen nevelői hivatásuknál fogva. A nő szerepében ez a magasztos hivatás már a gyermekleánynál kezdődik és tévedés volna azt hinni, hogy az anyánál végződik. A nő nevel mint kis leány a játszó szobában, midőn gyöngédebb hajlamaival fékezi fitestvéreinek szilajságát; nevel mint felserdült leány a szalonban, a táncteremben, midőn az érdeklődő ifjúsággal érdeme szerint bánik el; nevel mint anya, midőn gyermekének gondolat- és érzésvilágát irányítja; nevel mint feleség, midőn gyöngéd, de ellenállhatatlan befolyásával férje jobb természetét segíti diadalra; sőt nevelhet mint férjhez nem ment idősebb leány is, mint nevelőnő, vagy tanítónő. (Nézetem szerint ez az egyedüli pálya, melyre a nő léphet, a nélkül, hogy természetkörét átlépné.) De ne higy- jük, hogy a nőnek ez a nemzet-nevelő ereje csak ama kivételes asszonyok nyilvános szereplésében érvényesül, akiknek emlékét a tör-
