Eger - hetente kétszer, 1911
1911-11-04 / 88. szám
1911. november 4. EGER. (88. sz.) 3. K 80 fillérrel és a különféle kiadások (8. cím) 3452 K 04 fillérrel emelkedtek, ez utóbbinál azért, mert a tiszti nyugdíjalaphoz való hozzájárulás, a kölcsöntörlesztés összege, az építkezési engedélyek után fizetendő %, és egyéb hozzájárulások összege emelkedett; a katonai kiadások (9. cím) 2082 K 73 fillérrel emelkedtek; a fogyasztási kiadás (10. cím) 1222 K 93 fillérrel kevesebb; ellenben a 11. címnél 2000 K-val nagyobb a kiadás, mert ennyivel szaporítják az eddigi 3000 koronás forgótőkét. Egy magyar katolikus iparvállalat. Egy nagyon hazafias, közgazdasági szempontból hasznos (és katolikus egyházművészeti tekintetben igen jelentős) mozgalomra hívjuk föl lapunk olvasóinak és különösen az egri egyházmegye hazafias papságának, valamint katolikus közönségének figyelmét. A fővárosi napilapok a múlt hetekben röviden már megemlékeztek e nagyjelentőségű mozgalomról. És kivétel nélkül helyeselte és örömmel fogadta azt s még a sajtónak az a része is, amelyik nem látja szívesen a katolikus irányú mozgalmakat, elismerte, hogy nemzeti és közgazdasági szempontból fölötte kívánatos a megindított mozgalom sikerre vitele. Arról van szó, hogy Magyarország tízmilliónyi katolikus lakossága mintegy nyolcezer katolikus templomban hoz napról-napra áldozatot a magyarok Istenének. Csakhogy e nyolcezer katolikus templom nagy részét külföldről behozott berendezési tárgyak díszítik és éven- kint legalább 8 millió koronára rúg az az ösz- szeg, amit a külföldnek adunk ki templomberendezési cikkekért. — Dicső szentjeink: Szent István, Szent Imre, Szent László, magyarországi Szent Erzsébet szobrait idegen földön, idegen emberek készítik a — mi templomaink részére. És Szent Istvánnak nagy nemzeti ünnepén osztrák gyártmányokkal díszített templomokban énekeljük: „Isten, áldd meg a magyart!“ Ezen a szomorú állapoton akar segíteni az a mozgalom, amely Selmecbányán, a felvidéknek ebben az iparáról hires városában, indult meg ez év nyarán. Lelkes férfiak kezdeményezték e mozgalmat, amely ma már országosan ismert és országszerte örömmel fogadott. szél: az emberi lélek erényeiről, a hitről és reményről, a szerétéiről és hűségről, tiszteletről és érdemről, együttérzésről és vigasztalásról. Minden, mi szivünket fájdalomra, vagy részvétre indítja, temetéseknél és a síron — ősi idők óta virággal jut kifejezésre. Régi szokás, ránk származott nemes illendőség, mely mai kulturéletünkkel is szorosan összekapcsolódott. Csodának véljük, ha elvétve a halotti jelentések végén olvassuk: „Virágajándékok udvariasan kéretnek mellőzni“. Milyen rideg, milyen visszataszító, milyen szívtelen ez a hang! Mintha a megboldogult nem érdemelné meg a virágot. A legszebb, a legkedvesebb, mit a halottnak utolsó útjára bucsúzóként adhatunk, „udvariasan mellőzni kéretik“; más szóval visszautasíttatik. Sejteni sem lehet, milyen gondolat keletkezik mindenkiben, hogy annak milyen fájdalmat okozunk, ki az elhunytnak szeretetét, hűségét, vagy tiszteletét akarta kísérőül adni. A virágok jelentőségének magas szimbóluma tartsa vissza a hátramaradottakat attól, hogy a megboldogultat utolsó ékességétől megfosszák, hogy a sírokat ne díszítsék virággal, mert áll a régi és örökké igaz mondás: „Hol sok a szeretet az életben, ott sok virág van a halálban“. Zichy János gróf vallás- és közoktatásügyi miniszter, felismerte a nemzeti alapon sarjadzó törekvés nagy jelentőségét és teljes erkölcsi súlyával sietett annak támogatására. Lelkes hangon hívta föl a katolikus püspöki kar figyelmét a megindult szép vállalkozásra. A miniszter ajánló levele, mely folyó évi julius 26-án kelt, a következő: „Nem uj, s nem ismeretlen jelenségre hívom fel a magas püspöki kar figyelmét akkor, a mikor egyházi művészetünk folytonos hanyatlására mutatok rá alább néhány szóval. » Őszinte sajnálattal kellett megállapítanom már régebben azt a tényt, hogy templomaink felszerelései ma nagyobbrészt külföldről behozott, gyárilag előállított, s az üzleti szempontokon kivül minden egyéb tekintet figyelembe vétele nélkül készült ipartermékek, melyek készítésénél teljesen számításon kivül marad az, hogy az egyház templomaival és azok művészi berendezésével jóformán egyedül hat a nép Ízlésére nemesítőleg, s hogy a templom a nemzet nagy zömére, a föld népére nézve falva- inkban a művészetek kizárólagos képviselője és terjesztője. Az egyházi művészetek mai helyzete vajmi kevéssé fölemelő képet nyújt és felette ritkán alkalmas e missióra. Leszámítva az aránylag kevés régi egyházi műemléket, az újabb egyházművészet terén a legszomorubb dekadenciát észleljük. A mostani állapotokon való változtatás sürgős szükségességét úgy a magas püspöki kar, mint a katolikus társadalom vezető elemei már régebben felismerték, kifejezést is adván ennek akkor, mikor a Budapesten tartott 1906. évi kát. nagygyűlés egy tudatos, körültekintő egyházművészeti politikának óhajtott ösztönzést adni. Meg vagyok győződve róla: a magas püspöki kar helyeslésével találkozik ama kijelentésem, hogy ha van olyan törekvés, mely a fent vázolt állapotok javítására reményt nyújt, azt nemcsak szívesen üdvözölnünk, hanem rendelkezésünkre álló erőnkhöz képest támogatnunk is kell. Kötelességünk is ez akkor, mikor ez a törekvés nemzeti talajon sarjadzik ki. Ez a közel jövőben bekövetkezik azáltal, hogy az immár több mint negyedszázad óta fennálló, Krause József-féle Selmecbányái fafaragó műhely vezetését az ugyanott, a helybeli értelmi vezetőség kebeléből, megalakult „Templomberendezési Műintézet Részvénytársaság“ veszi át, programmul tűzvén ki, hogy ezt az eddig is jóhírű intézetet úgy ipari, mint művészi tekintetben, az eddiginél is magasabb színvonalra emelvén, az egyház ez irányú szükségleteit a külföldi import kiszorításával elégítse ki. Szakbeli vizsgálat utján győződtem meg e vállalkozásnak komolyságáról, művészi fejlődés-képességéről s arról, hogy az intézetnek már a mostani termékei is megütik a külföld hasonló ipartermékeinek a mértékét Azt pedig, hogy a vállalat a mostani szintnél lejebb nem száll, sőt ennek fölibe emelkedik, biztosítani fogja az intézetnek a közel jövőben megalakítandó Egyházművészeti Tanácscsal való kapcsolata, mely az intézetbeli munka szintjének ellenőrzésére és annak művészi irányítására lesz hivatva befolyást gyakorolni. Arra van elsősorban szükség, hogy e vállalkozás a kitűzött cél komolyságának megfelelő támogatásban részesüljön, miért is az uj intézetet, a magas püspöki kar szives figyelmébe s jóindulatú pártfogásába a legmelegebben aJánlom.u Kiviláglik ebből, hogy az alakítandó „Templomberendezési Müintézet-fíészvénytársaságu országos hiányt pótoló, hazafias és emellett gazdasági szempontból is igen hasznos vállalat lesz úgy, hogy a részvényjegyzők részéről befizetett tőke nem áldozat, de a lehető legbiztosabb és legjövedelmezőbb befektetés. Könnyen megérthető ez abból, hogy az uj vállalatot veszteségek nem érhetik. A müintézet elvállalja egy templom berendezését, egy oltár felállítását, egy szobor elkészítését s a megrendelő egyház megfizeti azt vagy egyszerre vagy részletekben. Bukásról, csődről, porról szó sem lehet e vállalatnál s igy veszteségről sem. A püspöki kar, méltányolva a vallás- és közoktatásügyi miniszter iparpártoló és a magyar egyházművészetet fejleszteni akaró nemes szándékát, magáévá tette a vállalat pártolását s eddig Vaszary Kolos bíboros hercegprímás, Gsernoch János kalocsai érsek, Széchenyi Miklós gróf nagyváradi, Radnai Farkas besztercebányai, Boromisza Tibor szatmári püspökök, az esztergomi és besztercebányai káptalanok segítették elő nagyobb részvényjegyzéssel az uj részvénytársaság megalakűlását. A vállalat országos szervezője Uzoni Kutl István, Selmecbánya városnak rendőrkapitánya, aki fáradhatatlan buzgalmat fejt ki e szép katolikus vállalatlétesítésében, rendre látogatja a püspöki székhelyeket, már Egerben is tisztelgett a főkáptalan több tagjánál s mindenütt igen előzékeny fogadtatásra talált. Részünkről pontos tanulmány tárgyává téve az alakítandó részvénytársaság szervezetét, nyugodtan állíthatjuk, hogy nagyon érdemes az uj vállalat létesítésében részt venni s hisszük is, hogy az egri egyházmegye hazafias katolikus papsága és közönsége nem fog elzárkózni az országos érdekű szép vállalat létesítésének támogatásától. Az érdeklődőknek tájékozásul azt írjuk még meg, hogy a részvénytársaság egy millió korona alaptőkével alakul s egy részvény ára 210 korona. Részletes felvilágosítást készséggel ad Kutl István Selmecbányái rendőrkapitány, de tekintettel az ügy közérdekű voltára, de lapunk szerkesztősége is szívesen ad meg minden tájékoztatást. A hét. A kegyelet és áldozatkészség. így halottak estéjén hányszor halljuk: minek a temetői pompa, minek a kivilágítás? Sokan azt tartják, hogy sárba dobott az a rengeteg pénz, amelyet e napon világszerte költenek világításra és virágra. Pedig nem az, hanem a szeretetből fakadó kegyelet áldozata; a szív készsége, amely ellen csak a nagyon rideglelkű ember tiltakozhat. Ha a halottak iránt érzett kegyeletnek — mondjuk igy: — fényűzése nemzetgazdasági kár, miért nem tartották fenn nálunk azt a módot, amelyet a kalapos király elrendelt. Mennyi pénz maradt volna a családok és az egész nemzet zsebében 12—13 évtized óta! Mennyivel gazdagabbak lennénk, ha meghalt kedveseink holttestét zsákba varrva temetnénk el 1 így sóhajtoznak a rideg lelkek. De a számító ész is tudja, hogy mindebből a megtakarításból semmi sem maradna; vagy ha maradna is valamicske, annál milliószor több értéket veszítene a szív, a meleg szeretet, az embereket összetartó gyöngéd érzés, amelynek értékét nem is lehet kifejezni számokban. Bizony, bizony: a szeretet kapcsa erősebb, mint a kétszer-kettő ereje! És ez így van jól. * Az egri utcák neve. Ehhez a kérdéshez, amely- lyel nemrég külön cikkben foglalkoztunk, a napokban következőképen szólott hozzá egyik olvasónk:
