Eger - hetente kétszer, 1911
1911-09-02 / 70. szám
1911. szeptember 2. EGER. (70. sz.) 3 miatt a régi vállalatok is éppencsak hogy ten- genek, a kisiparosok pedig tönkremennek. Nem látják ezt a magyar munkások? És nem veszik észre azt a sok-sok munkás-tragédiát, amely soraikban lejátszódik, sztrájkok idején, amiatt, hogy a kenyéradó vállalatok egymásután buknak az üzem erőszakos beszüntetése miatt és nem képesek többé azt a sovány kenyeret sem nyújtani munkásainak, amelyet eddig nyújtottak? Vagy ezt is „elmagyarázzák“ az álapostolok ? Lehet. Ámde arról megbizonyosodhattak a magyar munkások — hiszen többször volt rá szomorú alkalom, — hogy a sztrájk kétélű fegyver és ahányszor támadnak vele, egyik élével a társadalmat és benne a kezdet nehézségeivel küzdő magyar ipart sebezik meg, a másik élével azonban önmagukon vágnak soká gyógyuló sebet, mert jelentékeny sikereket nem tudnak elérni, csupán azzal a tapasztalattal lesznek gazdagabbak, hogy a magyar és a külföldi munkás nem egyforma, hogy a magyar és a külföldi munkás viszonyok között óriási a különbség. A sztrájkhoz van ugyan joga a magyar munkásnak is — és ebben hasonló a külföldi munkástársához, — hanem erőre nézve messze elmarad mögötte. Sem önmagában, sem abban a vélt „tőkében,“ amelyet támad, nincs meg az az erő, amely a komoly és sikerekkel kecsegtető, tehát eredményes sztrájk előfeltétele. Főként a német munkásokat szeretik utánozni a mi „munkás-vezéreink.“ Arra azonban nem gondolnak, hogy olyan szabás-mintával dolgoznak, amely nem illik rá a mi viszonyainkra. A német munkások olyan tőkétől követelnek igazságosabb munkamegbecsülést, amely már a hatalom teljességéig jutott el. A német ipar és a német kereskedelem ma már olyan erős és kifejlett, hogy ott a munkás-kérdés kapcsán már joggal lehet beszélni munka-uzsoráról és más mi egyébről. De nálunk?! Ugyan ki uzsorázza ki itt a munkást? Taláu az ipar, amely olyan nyomorúságosán tengődik, hogy egy lépést sem tehet osztrákmankó nélkül? Avagy a milliomosok ? . . . Hát hol vannak Magyarországon azok a milliomosok, akik a munkások „eíharácsolt“ béréből szerezték millióikat ? A sztrájk-jog nagy jog a munkások kezében. De csak akkor hatalom ez a jog, ha észszerűen élnek vele: ha csakugyan előnyöket vívnak ki vele helyzetük javítására. Amikor azonban a sztrájkokkal másoknak is, és maguknak is csak rosszabbá teszik a helyzetet és nehezebbé a megélhetést: akkor a sztrájkjogát az okos ember meghagyja olyan leltári tárgynak, amelyhez csak a végső szükség idején tanácsos hozzányúlni. A magyar munkások bérharca, a gyakori sztrájk okozta az élet megdrágulást is a magyar földön, amelyet pedig Európa éléskamarájának neveztek — valaha. Ez a közhit. És akár igaz, akár nem igaz ez a vélekedés, annyi bizonyos, hogy ez a mai szertelen drágaság nyomon követte a sztrájkokat és velük együtt növekedett úgy, hogy az a néhány fillér béremelés, amit a munkások kierőszakoltak maguknak, kamatostul elúszik a nagy drágaságban. Ez is csak azt bizonyítja, hogy háborút nem olyan ellenféllel szokás viselni, akin még csak a háború költségeit sem lehet megvenni. Előbb vállvetett munkával teremtsük meg az erős, virágzó magyar ipart, és akkor, — álapostolok nélkül is — javulni fognak a munkás viszonyok. Addig azonban a jelszó ne a sztrájk, hanem a munka legyen! . . . A hét. A kánikula csak nem akar engedni. Hiva talosan még Bertalan-napján megszűnt, de a valóságban tovább is testet-lelket ölő a hőség. Hogy mégis az ősz felé hajiunk az éjjeli és reggeli hűsebb levegőről vesszük észre. Egyébként pedig perzselő a meleg, mert az időjárás nem engedi magát a csillagászok Prokrusztesz ágyába szoríttatni. Még szerencse, hogy csütörtökön jó kiadós esőt kaptunk, amely egy kissé lehűtötte a levegőt. * A diák-vándorlás is megkezdődött e héten. Tömérdek muzsafi ballagott be két,-három nap alatt a magyar Athénbe többé-kevésbbé jókedvvel. Azt gondoljuk azonban, hogy inkább ke- vésbbé, mint többé, mert a vakáció a diákfelfogás szerint „télen-nyárban, hidegben-me- legben, ülve-járva, fekve-állva“ — mindig nagyon jó és soha se vetekedhetik véle az iskolai munkaidő. így gondolkozik még a legszorgalmasabb diák is, aki azonban — a jövőre gondolva — csak akkor vakációzik, amikor annak | ideje van, egyébként pedig becsületesen tel- | jesíti kötelességeit. És az ilyen diáknak van igaza; az ilyen diák gondolkozik okosan, mert csak az ilyennek értékes valóban a pihenés ideje. * A postáról általában azt tartják, hogy — bár mintaszerű intézmény — alkalmazottai rendszerint — gorombák. Mi nem Ítélünk így. A postánál alkalmazott tisztviselők rettenetes, idegölő munkát végeznek. A folytonos számolás, a legkülönfélébb műveltségű, gyakran igen csekély tudásu emberekkel való állandó érintkezés bizouy nem alkalmas arra, hogy nyugodt idegzetű, udvarias legyen a hivatalnok. Egyik olvasónk a postások gorombaságára azt hozta föl, hogy míg más hivataloknál azt írják ki az ajtóra: „Kéretik az ajtót betenni,“ — addig a postahivatal ajtóin ez van : „Tegye be az ajtót!“ Nem is tekintve azt, hogy egy magyar tanár szerint „a tátik, tetik a magyarban nem használtatik“ — az előbbi — udvariasnak talált felhívás merő idegen- szerűség. Evvel ellentétben a posta felhívása szinmagyar. És ez is érdem. De nem ezt akarjuk most megállapítani, hanem azt, hogy e rovat egyik pontjára (Trágár postakocsis) már másnap (aug. 27-én) válaszolt az egri postahivatal ez időszerinti vezetője. Levelében bejelenti, hogy a legszigorúbb vizsgálatot indította meg s egyúttal jelzi, hogy „ilyen eset többé nem fordul elő“. Köszönjük ezt a közönség nevében. HÍREK. Eger, 1911. szeptember 1-én. Tájékoztató. Szept. 2. Eger város közgyűlése. „ 2., 4. Beíratás a fűgimnáziumban. „ 2., 4. Beíratás a föreáliskolában. „ 2., 4. Beíratás az angolkisasszonyok összes iskoláiban. „ 2., 4., Beíratás az áll. polgári leányiskoláiban. „ 2., 4. Beíratás a rk. elemi iskolákban. „ 2., 4 és 5. Beíratás a nűi kereskedelmi tanfolyamra. „ 2., 3., 4. Beíratás az állami elemi iskolákban. „ 2—12. Beiratás a jogakadémián. „ 2. Pótvizsgálatok az állami polgári leányiskolában. „ 2 és 4. Tantervkülönbözeti vizsgálatok az állami polgári leányiskolában. „ 3., 8., 9., 10. Beíratás az iparostanoneiskolában. „ 4. Beíratás a tanítóképzűintézetben. „ 4. Hónapos állatvásár Egerben. „ 5. Veni Sanete az állami polgári leányiskolában. „ 5. A hatvani főszolgabíró tárgyalási napja Pásztón. „ 5—15. Alapvizsgák a jogakadómián. „ 5., 6. Magán-, pótló-, javító- és különbözeti vizsgalatok az angolkisasszonyoknál. „ 6. Veni Sanete a tanítóképző-intézetben. jának szelleme, a szellem nemcsak intett a főhősnek, hanem azt is mondotta, persze csehül: — Potzem, Hamlet . . .! Ez a megszólítás annyira meglepte a mi magyarunkat, hogy valóságos nevetőgörcs fogta el. Hiába tömte szájába a zsebkendőjét, semmit se használt. Utóljára is kénytelen volt otthagyni drága pénzen váltott zártszékét. Színpadjainkon is elég példa akadt a tragikumot komikummá alakító jelenetekre. Megjegyzem: nálunk inkább a színész kedélyességében és rögtönző-vágyában s nem annyira a közbeszólókban kell keresnünk a bűnöst. Mintha az öreg Réthyről olvastam volna, hogy midőn Hamletben, Horációt alakította, igy szólítá meg a dán királyfit: — Szerbusz! Hát öcsém, azt hallottam, hogy az apád lelke fölvetette magát a Ragyás sziklánál! Szép kis megszólítás! ügy hiszem, az öreg úrnak, Szigeti Józseftől a „Vén bakancsos és fia, a huszár“ jutott eszébe, mert abban van ilyen, Hamlethez és atyjának leikéhez semmikép se illő megszólítás, illetve helyszín. . . ! Ugyancsak Réthyvel történt volna, hogy midőn felszólították Petur szerepére, igy ajánlkozott, hogy Bánk bánt összeesküvésre serkenti: Merán Gertrudisa, nem kell itt soha, Mert szent előttem a királyom, De már annak a vászonoselédnek Szubordinációval sehogyse tartozom! Hej, mikor Pozsonyban kirázták a bankót, karbunkulúst: Thüringiának tátva maradt a szája! Hogy álla ottan Andris, hátul egy sarokban! Andris, a magyar király. . . Pirulva rágta bajszát a magyar s te Bánk A subáját rángattad, hogy lépjen előre. Honnan a fityfiringós lityfenéből került az a tömérdek Aprópénz? Hó? Bánk, nem felelsz? Befagyott a szád? Gondolni való, hogy Réthy részéről ez csak tréfa volt, de mindenesetre nagyszerű példa arra, hogy milyen komikussá tudna tenni oly megrázó jelenetet is, mint az összeesküvésre buzdító. A Nemzeti Színháznak még a régi gárdájában működött Szerdahelyi Kálmán. Élt-halt a rögtönzésért, miért is igazgatójától sokat kellett hallgatnia. . . Egy alkalommal, a Peleskei nótárius szerepében, lóháton kellett megjelennie a színpadon. . . Hogy, hogy nem, elég az hozzá: a ló nagyon illetlenül viselkedett, mire Szerdahelyi, fagyasztó nyugalommal, igy szólt hozzá: — Oh, szerencsétlen! Nem tudod, hogy nekünk Radnótfáy úr (lévén akkor ő az igazgató) szigorúan megtiltotta a rögtönzést ? . . . ügy olvastam, hogy Radnótfáy igazgató úr is odavolt, annyira ráragadt a közönség nevetése.. . Lendvay Márton és egy kezdő színész között folyt le a következő eset. Színhely: a szegedi régi színház, Darab: II. Bákóezi Ferenc fogsága, Szigligetitől. II. Rákóczi Ferenc Lendvay Márton volt. A hesszeni fejedelmet és Zrínyi Boldizsárt, egy személyben, a kezdő színész adta. . . Előbb mint hesszeni fejedelem szerepelt. , . Zrínyi Boldizsárnak öltöztében, lábán feledte a hesszeni fejedelemhez igen, de a börtönből szabadult honfihoz sehogyan se illő lakkcipőket. Lendvay, természetesen, azonnal észrevette ezt s midőn a kezdő színész mint Zrínyi Boldizsár feléje sietett, megölelte, hiszen a darab szerint ro-
