Eger - hetente kétszer, 1911
1911-01-25 / 7. szám
2 EGE 11. (7. ax.) 1911. január 25. Nines továbbá semmi különösebb tényező, vagy körülmény, mely a természetes szaporodás és a tényleges szaporodás közötti különbséget (az utóbbinak javára) — valami jelentősen emelné. Bevándorlás nálunk alig van; ami csekély mégis mutatkoznék, azt jórészt lerontja a kivándorlás. Miből gyarapodjék tehát lakosságunk rendkívüli módon ?! Magyarországon általában gyöngébb a városi elem, mint Nyugaton. Nálunk nincs a városoknak olyan nagy felszívó ereje, mint a nyugati államokban. A falvak lakossága kevéssé tódul a városokba, mert a tömegvonzás egymagában véve még nem elég ok arra, hogy előidézze a bevándorlást. Nálunk nincs nagyobb ipar, kevés a gyár. Egerben meg épen nagyon kevés, mert hisz’ a meglevők az egrieket is alig tudják ellátni munkával. Nem elég ugyanis a fejlődésre az, hogy például valahol nagy a közrend, a biztonság, kifogástalan például a kényelem, nagy a tisztaság. Nagyon kevés olyan szerencsés halandó van, akit csupán a kényelmi szempontok terelnek be a városba. A legtöbb embert a megélhetési viszonyok kedvezőbb volta csalogatja a nagyobb középpontokba. Becsalogatja az a remény, hogy munkáját jobban érvényesítheti, hogy több alkalma nyilik a kenyérkeresetre, hogy nagyobb lehetősége lesz majd a megélhetési tényezők megszerzésére. A mi újabb intézményeink, alkotásaink, amelyek nagybecsűek és el nem tagadható módon mutatják a fejlődést, inkább csak a természetes szaporodásra lehetnek kedvező hatással, mert a bevándorlás azért csekély marad. Természetesnek találjuk ennélfogva, hogy Eger lakossága mintegy 2900 lélekkel (10*40% kal) szaporodott 1900-tól, mert az előző decenniumnak 13'7%-os szaporodását inkább a dohánygyár fölállítása, továbbá iskolák létesítése, vagy fejlesztése (angolkisasszonyok, áll. felsőbbleányiskola) idézték elő. Fekete akták. — Eger -város közrendészeti állapota. — Sivár, rideg a statisztika mezeje; nem terem rajta virág. Száraz számadatok halmaza az egész. Számokból pedig nem lehet boarétát kötni. De hát minek is volna a bokréta? Hiszen nem mindig a szin, az illat, az illúzió az érdekes. Ez csak gyönyörűség, amely jól esik. Az életnek a tartalma más, annyira más, hogy a gyönyörűség csak mint vendég kopogtat be hozzánk olykor-olykor rövid időre. Ezért ne is keressünk bokrétának valót a statisztikában. Ez a mező a számok mezeje. A hideg, rideg számoké, amelyeknek azonban van egy nagy, praktikus hasznuk ; az, hogy — beszélni tudnak. Ezért fontos a közéletben a statisztika. A számok beszéde sok mindenre megtanítja az embert, arra is, ami a javára szolgál, és arra is, amitől óvakodnia kell, mert a romlásba dönti. Manapság már mindenről van statisztika. Nem csupán az embereket és a meglévő dolgokat veszik számba, hanem azokat az eseményeket is, amelyek az életben előfordulnak. És hát nem hiába tartja a közmondás, hogy más kárán taunl az okos: aki korunk bűneit és erényeit ismerni akarja, hogy tartózkodni tudjon attól, ami káros és kövesse azt, ami hasznára válik, az szívesen forgatja a statisztikát és nem a maga kárán, hanem a számok beszédéből igyekezik tanulni. De a statisztika beszélő számadatai különösen a társadalmi együttélésre, az úgynevezett közéletre nézve valóban nagyfontosságuak. Egyes ember még el tudja kormányozni a maga sorsát valahogy; de mit csináljon a hatóság, amely a népek sorsát intézi ? Hogyan tudja ez összegyűjteni és értékesíteni azokat a tapasztalatokat, amelyek a köznek boldogulását mozdítják elő, és honnan tanulja meg azt, mire kell ügyelnie, hogy a közönség élet- és vagyonbiztonságát sikerrel megóvja: ha nem okul a hasonló eseteket nyilvántartó és egybefoglaló statisztika beszélő számadataiból? Annyi bizonyos, hogy a számokkal valő foglalkozásnál sok más kellemesebb dolog van a világon. De hát ezidőszerint úgy vagyunk berendezkedve, hogy az élet utain ez az — útmutató! Mindezt pedig azért irtuk ide, mert most egy kis statisztikára kivánjuk irányítani olvasóink figyelmét. Eger város fekete aktáiról, a rendőrség múlt évi működéséről lesz szó, ami sok intim házi ügyünkre világit rá, fokmérője kultúránk fejlődésének és a rendőrség egyre növekedő szolgálatképességének. Az adatok és számok sokaságát a következőkben csoportosítjuk. Mindenekelőtt konstatálnunk kell, hogy ez a mi régi, történelmi hírű városunk las<an-las- san úgy reánk szűkül, mint a fiatal kígyóra a bőre. A most lefolyt népszámlálás hozzávetőleges adatai szerint — mert hiszen a számláló- lapok még nincsenek feldolgozva — a közöttünk élő katonasággal együtt 28,800-ra becsülik Eger város lakosainak számát. Ezzel szemben a város alig bővült néhány uj házzal a széleken. Inkább fölfelé épül; emeleteket húznak a földszintes házakra, hogy minél többen elférhessünk a megszokott régi helyen. És erre az aránylag kis helyre szorult nagy embertömeg életére és vagyonára mindössze 4 rendőrtiszt és 8 altiszt, meg 32 rendőr vi- gyáz. Ok maguk is azt mondják, hogy kevesen vannak, amit főként az a körülmény tesz érthetővé, hogy a központi szolgálatot és a belváros négy kerületére való felügyeletet 20 rendőr végzi, a külvárosokba telepitett négy őrházban pedig, 5-ével elosztva, szintén 20 rendőr teljesí i a közrend ellenőrzését. Hát bizony ez kevés, különösen így tél- viz idején, amikor a mi fiatalságunk sokkal szilajabb és rakoncátlanabb, mint máskor, és amikor a csendháborítások, verekedések, betörések úgyszólván napirendeu vannak. Azoktól a folytonos szolgálattól agyoncsigázott, szegény rendőröktől, aki alig kapnak szabad időt a pihenésre, kívánni sem lehet, hogy megszakítás nélkül, állandóan talpon legyenek. Ez ember- feletti munka. És ezt az emberfeletti munkát mégis csak teljesítik, mert muszáj, mert bizony kevesen vannak ! Hát ezen a bajon segíteni kell és ppdig nem csupán azzal, hogy a rendőrség létszámát szaporítjuk, hanem azzal is, hogy fizetésüket is emeljük, mert csak ez növeli az ambiciót, ami hogy máris nagyobb, mint volt a közeli múltban, mi sem igazolja jobban, mint az, hogy rendőrségünk ma már sokkal fegyelmezettebb, jobb és szervezete is modernebb. Azután a rendőri tisztikart is — legalább részben — fel kellene szabadítani a túlságos irodai munkától. Hiszen valóságos akta-rengeteg zúdul a rendőrségre évenként. A most lefolyt 1910. esztendőben például rendőrségi ügy 7028, kihágási ügy 1186, bűnügy 668, összesen tehát 8882 ügydarab érkezett a rendőrségre és ezt a 4 rendőrtiszt dolgozta fel, mert a melléjük adott 3 tisztviselő a sok nyilvántartással, másolással, irattárkezeléssel van elfoglalva, annál inkább is, mert a mai ügykezelési rend úgy hozza magával, hogy az akták aktáiról is aktát kell vezetni. Ilyen irodai elfoglaltság mellett ugyau mennyi idő marad a külső, ellenőriző szolgálatra? De hát nem elmélkedést, hanem statisztikát Ígértünk. Az elmélkedést hagyjuk máskorra. íme a statisztika: A már emlitett 7028 rendőri ügydarab és 1186 kihágási ügy elintézésén kívül az egri tattam a fali térképre. Ezek azok a helyek, melyeket az újvilág első kutatói elfoglaltak, íme, a főváros is: Havanna. E helyen történt ama véres és kegyetlen esemény, melytől a város világhíres nevét kapta. — Az Amerika fölfedezése utáni első időkben történt, mikor a spanyolok a civilizáció neve alatt behatollak Közép- és Dél-Ameri- kába, elfoglalni az amerikai őslakók aranyországait. — Volt ekkor valami spanyol vezér, — nevét már elfeledtem, — aki seregével egészen addig a helyig vonult, ahol most a sziget fővárosa van. Akkor még volt itt nehány indián falu, ahol az indiánok nyugodtan laktak kunyhóikban. Gazdagok voltak, mert nagyon sok aranyuk volt. De az arany odacsalogatta a spanyol sereget. — Sikerült is a vezérnek megszerezni igen sok aranytárgyat — értéktelen európai játékszerek kicserélése utján. De még sem szerezhetett meg minden aranyat. Pedig azt akarta. — Ez idő alatt beleszeretett az iDdián- főnök szép leányába s feleségül vette a leányt, aki három gyönyörű gyermekkel ajándékozta meg férjét. — Eddig minden szépen, békésen ment. De most kezdődött a borzalmas vég, mely oly gyakran ismétlődik a civilizáció történetében. — Jött a pálinka! — A vezér pálinkát osztott szét az indiánok közt, és elégedetten látta a hatást. Az indiánok a pálinka mértéktelen ivása után akarat nélküli bábokká váltak. E körülményt a vezér saját javára használta ki. Mindig gyakrabban rendezett ilyen részegeskedéseket. Egy napon azután, mely e törzs életének utolsó napja volt, végrehajtotta borzasztó tervét. — Mikor az indiánok oly ittasok voltak, hogy már szinte öntudatlanúl hevertek, a katonaság megrohanta az egész falut, megölt mindenkit és felgyújtotta a kunyhókat. — Hiába’ kérlelte az indián-asszony férjét, a vezért; — könyörtelen volt feleségéhez és saját gyermekeihez; csak gúnyos nevetéssel válaszolt esedezésükre. — Szegény asszony! Látta népének kegyetlen sorsát és törvényes férjének még kegyetlenebb hűtlenségét. Magához ölelte kedves gyermekeit és beleugrott atyjának égő kunyhójába e kiáltással: „Havanna! Havanna!“ — ami annyit jelent: „Tűz van! Tűz van!“ «
