Eger - hetente kétszer, 1911
1911-07-15 / 56. szám
1911. julius 15. EGER. (56. sz.l 3 ő írásaikban emberi erkölcsnek is szoktak nevezni. Hát ez nehéz kérdés lenne, ha csakugyan dönteni kellene benne. De nem kell. Az erkölcs-kérdést régen eldöntötte már az ő el- dönthetetlensége; az t. i., hogy az erkölcs kezdettől fogva alku és vita-tárgya volt az emberek között. Más szóval: az erkölcs, amely szerint élnünk kell, a vallásban (minden vallásban!) van feldolgozva, és pedig abból az ezer és ezer fogalmi forrásból, hitből, tradícióból, érzelemből és Ítéletből, ami időről-időre a társadalmi életküzdelemben követendő életszabályként szűrődik le. Tiszta erkölcs — bármennyire is erőlködnek a szabadgondolkodók — egyszerűen nincs. Azok a tudományos doktrínák, amiket Arisztotelésztől Jászi Oszkárig ezerszámra ontottak a gondolkodók, nem egyebek doktrínáknál. Egyik sem szolgálhatna alapul egy uj etikai világrendnek. Vagy igen? Hát melyik az? Mert emlegetni már sokat emlegették ezeket a doktrínákat a szabadgondolkodók, legalább is annyiszor, ahányszor a valláserkölcs kiirtását követelték az iskolákból (és persze a közéletből is), hanem a helyére nem jelölték ki a megfelelő doktrínát, vagy nevezzük igy — tisztaerkölcsöt! . . . Érdekes fordulat következnék be és igazán zavarba jönnének a t. .\-os páholyok, ha egyszer csakugyan elő kellene állaniok azzal a bizonyos tiszta, emberi erkölccsel. Micsoda civódás, kavarodás, fejbeverés kerekednék közöttük! Lehet, hogy ők ezt az állapotot elkeresztelnék haladásnak; mi azonban nem kérünk belőle! Ami a vallásos erkölcsöt illeti, ez egészen más. Ezen a téren már évszázados, sőt évezredes, befejezett, meghiggadt gyakorlattal és tapasztalatokkal állunk szemben. Magyar- országon nyolc törvényesen bevett vallás-fele- kezet van és mindegyik felekezetnek megvan a maga valláserkölcse. Nagyjában és egészében egy alapon áll valamennyinél ez a valláserkölcs : a tiz parancsolat alapján. A hét keresztény felekezetnél pedig — leszámítva a dogmatikus eltéréseket — ezen felül még az evangélium alapján is. És ezt a szilárd alapokon álló, kipróbált, évszázadok vérzivatarain erősödött valláserkölcsöt akarják megdönteni a páholyok, hogy a helyére ne alkalmazzanak semmit! Mert az az erkölcs, amit ők emlegetnek: nincs. Tehát egyenlő a semmivel. Nihil, anarchia a neve. Ez pedig csak nem lehet az emberiség társadalmi együttélésének alapja? Ámde nem erről akarunk mi tulajdonképen beszélni. Hanem arról, hogy a legnemesebb valláserkölcsi alapon álló etikának is lehetnek kinövései. Éppen ügy, mint a legideálisabb államforma közrendjének is. Ezt a törvények, azt (t. i. a valláserkölcsöt) a dogmák szabályozzák. Dogmák nélkül a valláserkölcs szabadprédája lenne az emberi ész, indulatok és állha- tatlanságok különböző megnyilvánulásainak. A dogmák tehát, amiként a törvények is, korlátozzák az egyéni féktelenséget. Nem a tudást akadályozzák szabad pályafutásában, hanem a babonát szorítják le arról a térről, amelyet mételyezni akar. Mert a babona az emberi lélek legsötétebb fattyúhajtása. És különös: ez is, miként a kert virágai között a gyom, a legjobban mívelt talajban szeret tenyészni. Sőt elnyomja a legszebb, legékesebb virágfajokat. Ha van ellensége a valláserkölcsnek (a szabadgondolkodók tábora a megmondhatója, hogy van) ezek között a babona a legveszedelmesebb ellenség!... Itt van például a magyarországi nazarénu- sok szektája, mely az Istenáldotta Alföld katolikus híveit, főként a jásznépet mételyezi. Hogy a yász-nép mennyire katolikus és mennyire szivén viseli őseitől reá maradt örökét, a legszentebb hitet: legjobban megmutatják a gazdag, pompában, eleganciában tündöklő templomok s a közelmúlt püspöklátás fényes, feledhetetlen napjai. Szinte megfoghatatlan rejtély előttünk, látva s tudva ezeket, hogy miként verhetett gyökeret közöttük e babonás,titkolódzó szekta! Igaz, hogy nazarenusok voltak, (megtalálhatjuk nyomaikat a történelem lapjain) s vannak még ma is elszórva, megfogyatkozva keleten; de ezek a mi „nazarénusaink“ még csak meg sem közelítik őket s ha van szégyenelni való banális, excentrikus babonáikban (fájdalom, nagyon is sok!) úgy első sorban is keleti névrokonaik pirulhatnak nevük bitorlóiért, kikkel nem hogy lényegben, de még külsőségekben sem azonosak. A régi nazarénusokról a következőket találtam feljegyezve a történelemben: Mindazok, akik Krisztusban hittek, elhagyván Jeruzsálemet, áttették lakásukat Pellába, Jeruzsálemtől 12 mértföldnyire, hogy a végpusztulás iszonyait kikerüljék. E zsidó-keresztények Pellában 60 évig maradtak; de felekezetekre szakadoztak s ott keletkezett a na- zarénusok felekezete.* Ezek a zsidóskodó keresztények már azelőtt is szemére vetették szent Pál apostolnak: Látod atyafi, mennyi ezeren hittek a zsidók közül, de azok a törvénynek is (törvény alatt Mózes öt könyvét értik a zsidók) buzgó követői mindnyájan, e kitétel a zsidókból és pogányokból lett keresztények közötti viszálykodás alkalmából mondatott szt. Pálnak** — s midőn beállt a szakadás és a zsidó-keresztényekből többen naza- rénusokká lettek : megtartották a körülmetélést és a szombat megünneplését, sőt héber nyelven fogalmazva egy olyan evangéliomot fogadtak el, mely nemzeti nyelvénél fogva előttük nagyon kedves, de az egyház által hamisnak s eretneknek nyilváníttatott.*** Azóta századok jöttek s enyésztek el és az idő, az események alakulása részint megszüntette, részint kivetkőztette eredeti formáiból a nazarénusok felekezetit is. „E felekezet — Írja E L., keleti utazásairól vezetett naplójában — ma már inkább csak névszerint áll fenn keleten is. Az arabok őket: Nosairye néven, a mohamedánok pedig kereszténykéknek nevezik. Aki őket ismerni óhajtja, feltalálhatja a Libánon bércei közt, hol keletnek minden vallása föllelhető. S mily regényes ott hazájok, ahol minden megvan, ami elbájolja a szemet s elbűvöli a képzelődést. A bércek oldalait havasi rózsák és olean- derek díszítik, tajtékzó zuhatagok közt. A Szannin-bérc örökös hóval borítva, mig a Mak- mel 8800 lábnyi magasból bámul alá a cédrus* Epiph. 29, 7. ** Apóst. csel. 21, 20. özséb III. 26, 6. ilyen Broadway nincs több az Egyesült Államok városaiban. Azt is mondják, hogy az egész föld kerekségen nincs több ilyen Broadway, mely világcsoda-számba megy. Igazuk van sok tekintetben. Hozzátehetjük még, hogy Európában egyik város sem hasonlít New-Yorkhoz. A gyalog járda jó; fák is vannak szép számmal, ahol ültetni lehetett és az emberáradat el nem sodorta. Cifraság elég van több házon, de az én európai szememmel nézve, bármint keresem, nem találom meg a jó Ízlést. Az amerikai inkább a mutatósat kedveli, gazdaságosat keresi. Többször az is megesik rajta, hogy nekirugaszkodik s görög ízlésben, sok szép és nagy ko- rintusi oszloppal épít bankházat, máskor ó-egyp- tomi építészeti formában börtönt, kivégzési helyet. Szinte furcsa látni, mikor a régi Tombs cifrázatosan vastag kőoszlopa mellett, két felől a vasráccsal és érclemezekkel elzárt börtönablakok mélyedéseire tekintünk. Lépcsőzetes oszlopcsarnok és börtön: bizony nem illenek össze. Máskor csúcsíves istállót látok, tehát nem templomot, tudományos intézetet, színházat. Máskor meg azt véljük, hogy az akropolisi Parthenon támadt fel uj kiadásban, pedig csak... vámház. Kicsiben már mi is utánoztuk Amerikát a mienkkel — Budapesten. A Broadway nyugati oldalán, a magas gyalogjárón, több előkelőség jár, mint a keletin. Amaz a dollár útja, emez a sillingé. Az én szememben vegyesen gurulnak ezek mind a két oldalon; arra enged következtetni az a sok, az útra kirakott áru, mely a boltban nem fér el. Ezt az utcai áru-felhalmozódást egész Amerikában, kis és nagy városban, mindenütt látni lehet; nem akad meg a rendőr azon, ami az üzlet háborítatlan folytatására van. A budapesti házmesterek bizony egy szalmaszálat se engednek költözködéskor a kövezett udvaron hagyni. Csupa bolt, csupa kereskedés, ezek előtt napellenzők. A pince helyiségekben is árulnak, illatok áradnak e földalatti főzőhelyekről. Étkező helyiségek még azok is, melyek fölött, vagy mellett „Café“ fölirás van. Az éhes és szomjas, dolgos emberek kibejárnak az étkező helyekre a nap minden szakában. Európai értelemben vett kávéház nagyon kevés van. Nem keresik a füstös együttlét örömeit. Az amerikai üzletember a munka világversenyében nem ér rá pénzt érő időt vesztegetni a csiszolt márvány-asztaloknál, az üzletet pedig az office-ában szokta megkötni. Mig az utcai zenészt hallgatod, hirdetést nyomnak a kezedbe. A vörösbarnára mázolt téglaházakon és hirdetési oszlopokon, öles falragaszok, színes képekkel vonják magukra, terelik el figyelmedet másról. Kocsisok lármája, a gyalogosok zajgása, rendőrök füttye, a kerekeknek sokféle zakatolása, nyikorgása, csikorgása, olyan hangzavarrá olvad össze fülünkben, hogy pillanatra és elkábulunk. A Broadway-n vannak emberek mind az öt világrészből. A japáui meg a kinai csak olyan közönséges jelenségek, mint a négerek. Sokaságban, sürü tömegben szegik be a gyalogjárót mindenféle emberek. A new-yorki kikötőben a földnek összes népei megfordulnak, a new-yorki Broadway-n nemkülönben. Legkevesebben, alig néhány ember által vannak képviselve a rézbőrüek, akik urai voltak ennek a földnek is, akik nagyon olcsó áron adták el ezt a szigetet, melyen az amerikai metropolis felépült. Most egy házhelynek való négyzetöl terület a jobb helyeken 10.000 koronába kerül, tehát egy házhely, sokkal többet ér, mint akkor az egész Manhattan-sziget. Legújabban, 1907. év derekán, az Ötödik Avenue és a 38. ut sarkán, egy tőkepénzes, 12.444 koronát adott egy négyzetméterért. Azt hiszem, ilyen nagy árt, a new-yorki bankárokon kívül, soha, senki nem fizetett még, mióta a világ áll. És minthogy nincsen más hely építeni, a széliében szédítő magasba emelik az emberek házaikat. (Itt különben könnyen szoknak a szédelgéshez.) (Folytatjuk.)
