Eger - hetente kétszer, 1911
1911-06-03 / 44. szám
Előfizetési árak: Egész évre ___10 korona. F él évre_____ 5 » N egyed évre _ 260 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények ===== intézendők. =■■------■■■■-K iadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők. HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1911. — 44. szám. XXXIV. ÉVFOLYAM. Szerda, junius 3. Tüzes nyelvek. Eger, 1911. junius 2. (í*í) Piros pünkösd napja, a tüzes nyelvek ünnepe is elérkezett. Szeretettel köszöntjük. Az írás szerint, — és az írás nem mindig csák akkor lényeges kellék, amikor a becsületesség hiányát kell pótolni, — e napon szállott alá a Lélek, hogy az igazság lángoló tüzével megerősítse és megihlesse a jámbor, hívő, de még félénk és bátortalan apostolok lelkét. És az apostolok, akik eddig maguk is az emberi gyarlóságban gyökerező kicsinyesség, kétség és aggódás izgalmai között éltek, betelvén igy Szentlélekkel: izzó lelkesedéssel, elhatározó bátorsággal léptek a nyilvánosság elé, hirdetni az igazságot, melyet az ő lángoló szavuk parázsa égetett belé a lelkek be, hogy többé el se távozzék onnan, hanem minden időkön át diadalmaskodjék a gonoszságnak ezer változatban jelentkező kisértésein... És az első pünkösd megszentelt tradíciója — immár kétezer év óta — minden évben újra meg újra megismétlődik. A templomok szószékén, az isteni Igén alapuló erkölcsöket hirdető írások ólombetűiben, a hitért hevülő szivek ünnepi hangulatában ujul meg a Szentlélek ajándéka ezen a napon, hogy uj erőt, bátorságot, ihletet öntsön az átélt tapasztalatok, a rohanó események, az egymást kergető koreszmék és hamis-tanítások áradatában lankadó lólekbe. Soha ki nem alvó folyamata ez az égi tűznek: az Igazságnak. Mert az igazságnak élnie kell; és hogy éljen: lelkesültségre és cselekvésre van szüksége! . . . Igen: lelkesültségre és cselekvésre. Az apostolok is ezzel egyengették az Igazság diadalutját az akkor még maroknyi keresztény Egyházban, és ma is, amidőn már az egész világot beragyogja a kereszt és az evangélium dicsősége: a világ minden emberlakta vidékén ugyanezzel önti a megerősítés kegyelmét az Egyház mintegy három- százmillió katolikus hívő leikébe. Csakhogy mennyire más volt az akkori lelkesültség és cselekvés, mint amilyen a mai! Ákkor az élő hit glóriás fénye sugárzott minden egyes keresztény-lélek- ből. Nem férkőzött ahhoz a kétség legcsekélyebb árnya sem. Ma a háromszázmilliónyi keresztény-táborról — sajnos — nem mondhatjuk ugyanezt. Piros pünkösd napját ma is megünnepeljük ugyan: vágyó fohásszal, forró imával, zengő hozsannával várjuk a megerősítés kegyelmét. Ámde a kétség árnyai már igen sokat megkörnyékeznek közülünk. Millió és millió a fehérlelkek száma, de millió és millió azoké is, akiket a modern kultur-tö- rekvósek, a szabadgondolkozók téveszméi, a tudomány és a társadalom álapostolainak tanításai megtévesztettek. Nem az Igazság fogyatkozott meg! Nem. Az most is erős, szent és csor- bíthatatlan. Csak az Igazság ellenségeinek a száma lett nagyobb és — hangosabb. És ez a hang csábítja a gyöngébbeket. Kétezer év vihara sok romboló anyagot hordott össze az Egyház kebelén élő hívek tábora körül. Azoknak is vigyázniok kell, hogy bajuk ne essék, akik nem figyelnek a túlsó tábor szirén-dalaira és nem gyönyörködnek a főieregetett rakéták szín pompájában. Azok, akik az Egyház féltékenyen őrködő szemei elől a veszedelmesen aláaknázott területekre tévednek, menthetetlenül elvesznek. Az Egyházon a pokol kapui nem vehetnek erőt, mert Jézus, az isteni mester, védi az ő Egyházát, amelyet a megváltott emberiség boldogulására szervezett; ámde az egyes embert az Az „EGER44 tárcája. A betörők. — Kérem, csak maradjanak, szólt a doktor, amint filcpapucsaiban nesztelenül belépett. Az, aki az ezüsttárgyakat szedegette ki a szekrényből, kérdően nézett reá; segédje, aki egy kopott bőrtokba rakosgatta a holmit, kissé meglepettnek látszott. De a doktor egész nyugodt volt. Jóindulatú, mosolygós arca volt. És ha erősnek látszott is, hangjában nem volt semmi elbizakodottság. A szájában szivar volt, a félkezében újság. Otthonosan kigombolt mellényéről az alig elfogyasztott vacsora utáni állapotra lehetett következtetni. — A csattanást ismertem meg, amivel a teafőzőm záródik, — magyarázta, amint kedélyesen ült le egy karosszékbe. Az, aki a szekrény előtt állott, igy válaszolt : — Bocsánat, de nem tudtam ellentállni, hogy ki ne nyissam, mert azt akartam tudni: milyen teát méltóztatik használni. Persze ez az ördön- gős masina magától csukódik. . . Indiai teának különben egész jó, bár nekem kellemesebb a tea-keverék. — Igen, ez kitűnő a gyomornak, intett a doktor fejével. — Ön talán emésztési zavarokban szenved? — Oh, dehogy. — Na, ezt szívesen hallom, felelt a doktor udvariasan, mert az ilyen éjjeli munka kimerítő. Ami a teafőzőt illeti, a lánca leszakadt, de mindig elfelejtettem megcsináltatni. — Majd mi megcsináltatjuk, mondotta az az úr, aki a szekrény mellett állott és ugyanekkor hátranyujtotta a kérdéses tárgyat barátjának. — Hallod, Vilmos, el ne feledkezzünk róla! — Pardon, — szólt az orvos — még maradt ott egy darab; fönn, az utolsó polcon, egy ezüst doboz. — Az nem ér semmit. Kinaezüst. — No tessék, nevetett az orvos. Megint nem sikerűit. Nem tudok megszabadulni ettől; senki sem akarja elfogadni. Már megpróbáltam a földhöz vágni, de mint minden kinaezüst, olyan jó a konstrukcióban, amelyen rossz az anyagban, — Én meg csak valódi ezüsttel kereskedem, — jegyezte meg az az úriember, aki a szekrény mellett állott. Manapság csak a specialisták boldogulnak. — És, ha szabad kérdeznem, — kezdte az orvos — honnét tudták önök, hogy itt valódi ezüstöt találnak ? — Vilmos egy ideig az itteni ezüstművesnél, Morellnél dolgozott; ... de már nem megy többé vissza. — Tehát önök igazi betörők ? A másik könnyedén mosolygott. — Meglehetősen igaziak — mondotta szerényen. — Engedjen meg, de az utóbbi időben annyi mindenféle könyvet olvastam a betörőkről, hogy igazán nem tudom: melyek a valódiak ? Tagja ön talán a Betörők Egyesületének ? — Sohasem hallottam róla. Mi az ? — Többnyire grófok és hercegek a tagjai, magyarázta az orvos, — akik beleuntak nagyúri mulatságaikba és. . . — A nagy urak ostobák — szólt közbe ■ Vilmos, mint olyan valaki, aki tudja, hogy mit mond. — Tehát a nagy urak beleuntak a mulatságokba, ismétlé a doktor — és elhatározták, hogy versenyre kelnek önökkel.
