Eger - hetente kétszer, 1911
1911-05-31 / 43. szám
2 EGER. (43. sz.) 1911. május 31. gyönyörű prédikációt mondott Szmrecsányi püspök és megbérmált 2755 hívőt. Öt óra hosszat tartó munkája után tiszteletére 40 terítékű díszebéd volt a plébánián. A püspök pohárköszöntője után Horthy Szabolcs főispán biztosította a püspököt, hogy a vallásos jásznép között az Istent, hazát és mindent tagadó téveszméknek nincsen talajuk. Okolicsányi László orsz. képviselő ezért főkép a vármegye derék főispánját éltette. Másnap Goszthonyi Aladár kerekudvari birtokos remek négy szürkéje Felsőszentgyörgyre vitte a püspököt. — E község nyugalmát pár év előtt áldatlan küzdelmek dúlták fel. A papválasztás miatt elkeseredett harcok támadtak. Bosszút álltak azon, aki templomba járt, igy vallási kötelmeit tüntetőleg elhanyagolta ez a különben jólelkü nép. — Annál kedvesebb volt, hogy népes bandérium várta most a püspököt és a község apraja-nagyja egy szívvel-lélekkel örvendett a Kiserdő mellett levő diadalkapunál, amikor a község főjegyzője lelkesen üdvözölte a békés szeretet vallásának főpapját. Majd virágot hintő fehérruhás leánykák sorfala közt a templomba vonult a püspök. Megható volt, mikor a bejáratnál térdre hullva fogadta áldását az a kijózanodott nép, amely nemrég haragjával üldözte azt, aki az Úr házában keresett vigasztalást. Az a szívből fakadt és szíveket hódító beszéd pedig, amelyet Felső- szentgyörgy népe a püspöktől hallhatott, igazán a Szentléleknek a jóban megerősítő eleven malasztja volt. Az árnyas templomtéren 783 hívő részesült itt a bérmálásban. Küldöttségek fogadása és néhány látogatás után, ebédközben Kovács Mihály plébános nemes buzgalmát emelte ki a püspök felköszöntője. D. u. 4 órakor a bérmáló főpap és Ridárcsik kanonok jászfény- szarui szállásukra tértek. A rövid bérmautnak mégis talán legszebb napja volt az utolsó. Pusztamonostor igazán versengő buzgalommal igyekezett ez alkalommal hazafias vallásosságának minél impozán- sabb kifejezést adni. A határkeresztnél a pat- ronátus nevében Batázsovioh Oszkár üdvözölte a püspököt, kit a Thassy Kálmán négy sárgája, virágdíszes hintája vitt a monostoriak közé. 50 tagú lovas bandérium, 9 négyes, 15 úri fogat, mozsárdurrogás és riadozó éljenek tették diadalmenetté a bevonulást. A Balázsovich-íé\e kastély előtt, diadalív alatt, Batázsovioh Margitka gyönyörű virágcsokrot nyújtott át a püspöknek, ki válaszában a női hivatás feladatait ismertette és magasztalta. Az egyházvédnökség ízléses kivitelű uj, nemzetiszinü, Mária-képes selyem zászlaját áldotta meg itt a bérmáló főpap. Fenséges volt, mikor püspöki díszben, kezében a megáldott zászlóval, s elragadó lendülettel beszélt az ingatag nádszálról, mely a legkisebb zivatar szelére a mocsárba sülyed, és a Mária képével díszes nemzeti zászlóról, melynek győzelmesen és megdönthetlenül kell állania, mert gyökerei a vallásos és hazafias szivekben élnek. 511 hivő megbérmálása után látogatásokat tett a püspök, részt vett a tiszteletére adott diszebéden, d. u. 2 órakor pedig visszaindult Egerbe, — szép emlékekkel nemes, jó lelkében és még szebbeket hagyva nem csupán a megbérmált 4049 hívőnek lelki világában, hanem mindazokéban, akikkel szót váltott, vagy akik csak láthatták (H. S.) * 10 Megyegyűlés. Hevesvármegye törvényhatósági bizottsága junius hó 12-én (hétfőn) délelőtt 10 órakor Kállay Zoltán dr. főispán elnöklete alatt rendes évnegyedes közgyűlést tart a megye székházának nagytermében. A napirendre tűzött tárgyak túlnyomó többsége különféle számadás. A kápolnai ünnep. Hatvankétszer virult ki a mező Kápolna síkján 1849-től, amelynek februárjában kétnapos csatában mérkőzött a magyar és osztrák sereg ezen a síkon. És az utódok nem csökkenő kegyelete, mely Kápolnát a hazafi- ság templomává avatta, az idén is hálás szívvel kereste föl a Kápolnánál elesettek sírját. Egerből hét óra után indultak az ünneplők hosszú kocsisorban és kilenc óra tájban érkeztek Kápolnára, hol a plébános vendég- szerető hajlékában találkoztak a környékről összesereglett ünneplőkkel. A szives házigazda régi szokás szerint, villásreggelivel fogadta az érkezőket. Tíz órakor kezdődött a gyászmise, amelyet Sebestény Ferenc nyug. plébános mondott s mely alatt az Egri Dalkör művészi éneke növelte az áhítatot. A templomból zászlók alatt, zenekiséret- tel vonult ki az ünneplő közönség a honvédemlékhez, melynek környékét nemzeti zászlókkal, gallyakkal díszítette föl a kápolnai közönség kegyelete. Mint sajnálatos tényt kell fölemlítenünk, hogy a nép határozottan tartózkodott az ünnepléstől. íme, idejuttatja a józan magyar földművest a boldogító szociáliz- mus: „urak ünnepének“ minősíti a legutolsó önvédelmi harcunkra való hazafias megemlékezést és tüntetőén távol tartja magát tőle. A honvédemléknél egyébként a megállapított programm szerint folyt le az ünnepség. Az Egri Dalkör szabatos, művészi énekszámaival váltakoztak a szavalatok meg az ünnepi beszéd és a koszorúzás ténye. Az emléknél mintegy félóráig tartott a hazafias szellemű ünnep, mely a Himnusszal kezdődött s a Szózattal ért véget. Szabó Szilárd valóban nagy hatással szavalta Fejes Istvánnak „Az utolsó honvéd“ c. melodramatikus költeményét a Dalkör kíséretével. Lelkes éljeneket kapott MajthényiÁdám is, ki nagy drámai erővel szavalt egy alkalmi költeményt. Legértékesebb pontja volt egyébként az ünneplésnek Erlach Sándor dr., ügyvéd, ünnepi beszéde, mely már helyesen megválasztott témájánál fogva is figyelmet érdemel. Az ünnepi szónok a kápolnai csatából, illetve az 1848/49. évi szabadságharcból kiindulva, azt fejtegette, hogy ez az önvédelmi harc most is folyik hazánk és Ausztria között: nem fegyverrel, nem csatatéren, hanem gazdasági tekintetben. És ez a küzdelem még fontosabb, még messzebbre hitó, mert a fegyverrel legyőzött nemzet még gyűjthet erőt és talpra állhat, de a koldussá tett nép örökre elveszett. A közgazdasági küzdelemben minden magyarnak megvan a maga teendője, a maga kötelessége. Komoly munkával, kitartóan kell fáradoznia a földművesnek, az iparosnak, a kereskedőnek, a tudósnak, a pénzembernek, a nagybirtok urainak, hogy ki-ki megállja helyét a maga termékeivel a nemzetek nagy üzleti versenyében. Ez a mi teendőnk mint honvédeknek s erre tegyünk fogadást ennél az emléknél, melyet azoknak a honvédeknek emelt a kegyelet, akik e csatatéren elestek. Becsületes munkánkkal méltók leszünk hozzájuk és elérjük, hogy nem hiába haltak meg. . . A szép beszédet, mely előadásával is hatott, lelkesen megéljenezte a közönség. Az emlékoszloptól a társasebédre gyülekezett a közönség, melyen Kápolnának és környékének egész intelligenciáját ott láttuk. Levélben üdvözölték az ünneplésre egybegyűlteket: Zichy János gróf közoktatásügyi miniszter, Majzik Viktor alispán, továbbá Malatinszky György, Maczki Emil és ifj. Erdély Sádor ország- gyűlési képviselők, mint akik egyéb, el nem halasztható teendőik miatt, nem jelenhettek meg az ünnepen. A társasebéden, amelyen mintegy kétszázan vettek részt, Breznay Imre kaszinói igazgató s a rendezőbizottság elnöke mondotta az első pohárköszöntőt. Beszédében a haza fogalmát fejtegette, majd azt mutatta ki történeti alapon, hogy Magyarország egyedül egymaga maradt fenn a IX. században, kontinensünkön alakult államok között. Ennek kulcsa, szerinte, a magyar nemzet erős hazaszeretete, szilárd együttérzése s történelmi múltjának, megszentelt hagyományainak tisztelete. Ezután a mai állapotokat festve, így folytatta: „Öröködbe, Uram, pogányok jöttének, kik megvetéssel beszélnek a nemzeti múlt dicsőségéről ; kigunyolják legnagyobb történelmi alakjainkat; nevetségessé teszik megszentelt hagyományainkat. Ennek a szabados gondolkodásnak semmi sem jó, ami eddig jó volt; semmi sem szent, amit eddig annak tartottunk; semmi sem igaz, amire eddig esküdtünk. Ez az uj áramlat a „haladás“ hivalkodó cégére alatt, de a nemzetköziség szolgálatában, ki akarja tépni az emberek leikéből a haza fogalmát, nem törődve avval, hogy a dús gyökérzet helyén halálos sebet szakít, amelyben elvérzik a nemzet, mert el kell véreznie. De még itt se állanak meg. Nekik nem elég, hogy földi hazájától akarják megfosztani az embert, hanem — a tudomány köntösébe burkolózva — sárba tiporják azt a Szüzmáriás lobogót, amely alatt egy évezreden át harcoltunk diadalmasan és amelyet legutóljára II. Rákóczi Ferenc emelt olyan magasra; meggyalázzák azt a Keresztet, amely ebből a (karddal szerzett) földből kulturállamot csinált s amelyet Erdösy Branyiszkónál, Mednyánszky Cézár pedig itt, a kápolnai csatasikon, vitt az ostromló magyar sereg előtt.. .“ Beszéde végén arra a következtetésre jutott, hogy ha Magyarország tovább is fenn akar maradni, nem szabad megvetnie a múltnak becsületes, tiszteletreméltó alapjait, mert csak ezen lehetséges a fejlődés, a biztató jövő. Mikor Breznay Imre befejezte beszédét és a dicsőséges múltnak tanúira, illetve katonáira, az öreg honvédekre, emelte poharát, a lelkes taps és dörgő éljenzés mutatta, hogy a közönség helyeselte a hangoztatott elveket. Ury József dr., a Hevesmegyei 1848—49-es honvéd-egylet elnöke, szólott ezután röviden, meghatóan az öreg honvédek nevében; poharát a fiatalságra, a jövő reményeire emelte. Bízik abban, hogy a mai fiatalság is örömmel siet majd a harctérre, ha ezt kívánja tőle a haza. Ezután Endrey Béla beszélt a jogakadémiai ifjúság nevében igen lelkesen, igen alaposan. A nemzetköziséget, a hazaellenes áramlatot ostorozta és szent fogadást tett az ifjúság nevében, hogy egész életükben dolgozni akarnak a hazáért, melynek minden porszeméhez ragaszkodnak. A magyar nőket, a magyar nemzet nevelőit, éltette. A három hivatalos beszéd után persze sokan szólották még. így Kemény János gyöngyösi polgármester, azután Dutkay Lajos káli tanító és Heringh Kálmán főszolgabíró, kik mindannyian az Egri Koszorús Dalkör művészi érdemeit és hazafias működését méltatták, sőt Heringh Kálmán, foglalkozva az Egri Dalkörnek nemrég kibocsájtott (és lapunkban ismertetett) szózatával, a Dalkör anyagi támogatására hivta fel a közönséget. Beszédének hatása alatt azonnal többen beléptek a Dalkör alapító tagjai közé.
