Eger - hetente kétszer, 1911
1911-05-27 / 42. szám
1911. május 27. EGER. (42 sz.) 3 A világ figurája az, hogy ezrek, százezrek és milliók érdekek szerint csoportosulnak, és jóllehet van katolikus érdek, a katolikus érdekcsoportosulás még mindig nincs meg. Ki kell töltenünk ezt a vacuum catholicumot; életet kell belé lehelni és a kát. morál alapján kell küzdenünk igazainkért, hitünkért. Ez a közösség, a Kát. Sajtóegyesület, lerombolja a kasztrendszer falait s mindnyájunkat összehoz. Gondolkoznunk kell mélyen; érezni kitartva és ha kell viharosan; cselekedni tudatosan, következetesen : ezek együttvéve megteremtik a katolikus sajtó pártolását. A Katolikus Sajtóegylet törekvése becsületes, katolikus és — magyar is egyszersmind. Majd a katolikus újságírók aránylag roppant sanyarú helyzetét ecsetelte megkapóan ; vázolta küzdelmeiket, lelkiismeretes munkájuknak sikertelenségét és kifejtette ennek okát: a katolikus közönyösséget, mely nem törődik az önmaga és saját érdekközössége iránti, tehát lelkiismereti kötelességeivel. Olvassa, járatja, veszi az ellenséges szellemű sajtótermékeket a legtöbb katolikus abban a hitben, hogy neki meg nem árthat. Pedig nincs olyan penge, amelyet a rozsda ki nem kezdene! Mivel a sajtóban általán véve több a de- ficiáló erő, mint a nevelő törekvés, pártolnunk kell a katolikus sajtót, mely erre az utóbbira törekszik. E tekintetben való teendőinket a következőkben összegezi: 1. legyünk a Kát. Sajtóegyesületnek tehetségünk szerint pártoló (évi 72 fillér), rendes (évi 2 kor.), jóltevő (évi 10 kor.), alapító (egyszersmindenkorra 200 kor.) vagy dísztagjai (1000 kor.); 2. használjuk a Kát. Sajtóegyesület levélzáró bélyegeit; 3. csak katolikus lapokat járassunk, vegyünk s ezek terjesztésén munkáljunk (követeljük a kát. lapokat kávéházban, vendéglőkben, kaszinókban stb.). P. Buttykay beszédét lépten-nyomon meg szakította egy-egy dörgő éljen, vagy hatalmas tapsvihar, mely a beszéd végeztével valóban nem akart szűnni. Nagy László elnök, miután köszönetét mondott a gyújtó beszédért, az egyesület pártolására hívta fel a jelenvoltakat és az emléke- kezetes gyűlést berekesztette. Hátha könnyet törölne le arcáról annak, aki megtalálná és éhező árvája imáját küldene Istenhez, áldva azt, aki elveszítette... Elveszteni könnyelműség, de elvesztett pénzzel könnyüt letörülni, titkos, jutalomra találó erény. . . Jaj, de nem bölcselkedem, a tét hív. Aranyak csillognak felém. . . Majd ha kialszom a szerencse és a bor mámorát, naplóm fölé hajolva folytatom gondolatomat.“ Itt megszakadtak a sorok. — Ez a tiéd, vidd el; segíts magadon, szegény özvegy anya! — súgta egy hang az anyai szívben, mely még mindig töprengett, ügy érezte, hogy e sorok írója előre látta a kártyán nyert pénz veszendő sorsát; úgy érezte, hogy ezt nem kell visszaadnia, mert akkor a kártyaasztalhoz vándorol. Isten űjját látta e pénzben, az ő szavát a sorokban. És megértette. Nyugodt, hálatelt szívvel indult meg. Hazasietett. Útközben bevásárolt mindent, amit szükségesnek talált. S midőn hazaért, boldogságtól roskadtan ült ágya szélére, hol gyermeke aludt. . . Uj erőre kapva, tüzet rakott a napok óta fűtetlen kályhába. .. Mint elevenültek meg tagjai, mint nyerte visz- sza szíve nyugalmát, hiszen meleg szobában költheti fel gyermekét! Délben Demkó György dr. látta asztalánál a budapesti vendégeket és az uj tisztikart s pohárköszöntőben ünnepelte a nagy szónokot, de poharat emelt a tisztikarra is, melynek nevében Nagy László éltette a házigazdát. P. Buttykay Antal és Malcsiner Emil még a délutáni vonattal visszautaztak Budapestre. Bucsu-e vagy vásár? — Eger város képviseltinek figyelmébe. — (3#)) A tuniszi iskola homlokzatán fekete táblára a következő mondatok vannak felírva: A kimondott szó urad. A ki nem mondott szónak te vagy az ura. Ugy-e bölcs mondás ez? Sokat tanulhatunk belőle 1 Ámde a mi viszonyainkra nem mindig illik rá ez az axióma. Keleten azért „keletiek az állapotok,“ mert soha sincs tisztában az ember a mások nézetével. Ott mindenki hallgat, hogy ura lehessen a szavának. Az európai ember azonban „szóból ért“ és mi, magyarok, csak azért mondjuk, hogy: „beszélni ezüst, hallgatni arany,“ mert sok emberre nézve kívánatosabb, ha hallgat (igy legalább többnek látszik!) — de ha beszél, azért értékes a szava, mert ha mást nem, anyagot mindenesetre szolgáltat az — ellenkező nézetre. És ez is valami! . . . De ne filozofáljunk. Mi nem akarjuk agyonhallgatni a véleményünket, csak azért, hogy kikerüljük a — kritikát. Arról van ugyanis szó, hogy néhány egri kisiparos és kereskedő kérelmet adott be az iránt, hogy az egri szervita búcsú alkalmával függesztessék föl a vasárnapi munkaszünet és engedélyezzenek erre a alkalomra — vásárt. Hát ez az, amit nem lehet és nem is szabad hallgatással mellőzni. Búcsú maradjou-e az országos hirü egri szervita-bucsu, vagy közönséges vásárrá alakuljon át? Ez a kérdé-i. Hogy városunk közgazdasági, ipari és kereskedelmi érdekeit a szivünkön viseljük, annak szószólói, védelmezői és előmozdítói voltunk és vagyunk mindenkor, azt — úgy hisz- szük — nem szükséges külön említeni. Lapunknak csaknem minden egyes száma biA gyermek nemsokára fölébredt. Midőn felöltözött, anyja párolgó, illatos kávét tett az asztalra, melléje hófehér kenyeret, tejjel sütött kalácsot. . . A gyermek tágranyilt szemekkel bámult hol az anyjára, hol a kályha tüzébe, hol pedig a párolgó kávéra. — Milyen igazat mondott, jó anyám! Az anya magához ölelte fiát és boldogan felelt: — A jó Istennek köszönjük ezt; adjunk hálát jóságáért! Imádkoztak. . . A reggeli után a jó gyermek elmondotta anyjának a születésnapi köszöntőt. A tűzlángok a kályhában űzték, hajtották egymást, majd sárgás, majd vöröses fénnyel vonva be a mellette ülők megelégedett arcát... Künn borult, zord volt az idő. A hópely- hek újabb és újabb takaróval borították az amúgy is fehér földet. . . Az anya és a gyermek szótlanul ültek egymás mellett... Szivük boldog volt és telve hálával. A kályha tüze barátságos meleget árasztott a szobában, mig kívül csöndesen hullott a hó. S. I. zonysága ennek. És ha most azt mondjuk, hogy nincs semmi szükség Egerben uj vásárra, legkevésbbé pedig a szervita-búcsúval kapcsolatos vásárra : akkor ezt szintén városunk köz- gazdasági, ipari és kereskedelmi érdekéből tesz- szük elsősorban. Mert lehet ezt a kérdést — bizonyosan méltó rá — etikai szempontból is fejtegetni. Hiszen az ország messzi vidékeiről Egerbe sereglő ájta- tos hivők vallásos érzelmeit megóvni a profán vásári zajtól, szintén illő dolog. Egyelőre azonban maradjunk a közgazdasági, ipari és kereskedelmi szempontnál. A kérdés zsebbe-vágó részével legyünk tisztában mindenekelőtt. A vásárok — és itt nem csupán az egri vásárokat értjük — általánosságban ma már nem azok a gazdasági tényezők, amik voltak régen. Értéküket elkoptatta az idő, az ipari és kereskedelmi viszonyok átalakulása, leginkább pedig a közlekedés fejlődése. A vásárügy is, mint általában egész közgazdasági életünk, fonák helyzetbe jutott. Agyonra fejlesztették. Olyan sok a vásár az országban, hogy nem is szólva a városokról, alig van falu, ahol legalább egy, de többnyire két-három országos vásárt ne tartanának évenkint. Persze ez baj. Addig, mig az utak rosszak voltak, mig a vasutak nem hálózták be úgy az országot, szóval akkor, amikor még az utazás, tehát a vásározás is összehasonlíthatatlanul több költséggel, nehézséggel, veszéllyel és fáradsággal járt, mint most, kevesebb községnek volt vásártartási joga, mint most. Pedig akkor a közönség és az iparosság érdeke éppen az imént jelzett okok miatt egyaránt azt követelte volna, hogy minél több, egymáshoz közelebb levő helyen tartsanak vásárt. Ellenben most, amikor jó és olcsó a közlekedés, amikor a fejlődő ipar és kereskedelem úgyszólván a legkisebb faluban is otthont igyekezik teremteni magának, és a sok vásár egyenesen a kisiparosság és a helyi kereskedelem kárára van: most, nem hogy kevesbbííenék a vásárokat, hanem nyakra-főre engedélyezik az újabbakat, sőt kérik az újabbak tetejére a még újabbakat. Ez nem jól van igy. A vásárokat azért kérik és engedélyezik, hogy emeljék a közforgalmat. Csakhogy ez csupán elméleti igazság; a gyakorlat épen mást mutat. A sok vásár miatt a vásártartó községekben a kereslet jóval megapadt és csak a kínálat emelkedett. Ebből pedig sem az iparosnak, sem a kereskedőnek nincs haszna. Legfeljebb a konkurrense több, akik miatt a rendes üzletmenetük is meginog. És ezért kellene nekünk, egrieknek, uj vásár? Ezért kellene az országos hirü szervita-búcsút vásárrá átalakítani? Hát ez legalább is könnyelmű felületesség lenne. Szerencsére, az érdekelt irányadó körök sem rokonszenveznek az eszmével. Sem a vásártartást, sem a munkaszünet felfüggesztését nem helyeselik a szervita-bucsu alkalmával. A kérelem ügyében ugyanis ánkét volt a minap, a melyen Sugár Ignác dr., az Ipar és Kereskedelmi Kamara titkára, Strausz Sándor, az ipartestület elnöke és az iparkamara egri tagjai vettek részt és már ezen az ankéten is fölöslegesnek tartották az uj vásárt, sőt a vasárnapi munkaszünet fölfüggesztését is, mert hát a búcsú vasárnapján az üzletek úgy is mind nyitva vannak délelőtt 10 óráig, de meg a bu- csusok nem is az utolsó pillanatban érkeznek, hanem — mint tudjuk és látjuk — már napokkal a búcsú előtt Egerben időznek. Az ügy egyébként a város képviselőtestülete elé kerül és ezért hívjuk fel reá már jó előre a város komoly gondolkozásu képviselőinek figyelmét.
