Eger - hetente kétszer, 1911
1911-05-27 / 42. szám
Előfizetési árak: Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények = intézendők. = Kiadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők. HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1911. — 42. szám. XXXIV. ÉVFOLYAM. Szombat, május 27. Sajtó-nap Egerben. Eger, 1911. május 26. Áldozócsütörtökön a jószellemü sajtónak áldozott Eger müveit közönsége egy órácskát. Most még csak az idejéből áldozott, de az érdeklődés után reméljük, hogy ezután filléreit se vonja meg tőle. Igazában úgy kellene mondanunk: ezután a jó szellemű sajtónak juttatja azokat a filléreket, amelyeket eddig a rossz szellemű sajtótermékekért fizetett. Az Országos Katolikus Sajtóegyesület egri fiókja tartotta tegnap közgyűlését, amelynek kiváló fontosságot adott az a körülmény, hogy P. Buttykay Antal, a katolikus sajtóügy Kapisztrán Jánosa, is eljött lelkesíteni, tanítani, fölfegyverezni a nemes harcra. Arra a harcra, amely immár élet-halál kérdése a katolicizmusnak, de kivált az a magyar katolicizmusnak. Hiszen sehol se olyan találó a X Pius pápa mondása, mint nálunk. „Még mindig nem fogják föl eléggé a sajtó fontosságát; — mondja Krisztus földi helytartója, — nem törődnek vele úgy, mint kellene. Pedig hiába építünk templomokat, tartunk missiókat, alapítunk iskolákat, ha emellett elhanyagoljuk a sajtót!“ Valóban, a XX. század nagy csatáját nem a fölfegyverzett emberek százezrei, hanem a betűknek, az apró ólomkatonáknak milliói, milliárdjai döntik el. Ezeknek a betü-csapatoknak, hadseregeknek sorakoztatásához nem kell a parlamentek jóváhagyása; az irányításhoz nem szükségesek nagy hadvezérek; az ellenök való védekezésre nem elegendők az öldöklő szerszámok. A védelem itt csak támadás leh^t: másik ólom-hadsereggel. Scriptis scripta op- ponenda! A harc szellemi, a diadal erkölcsi a győztes szellem alapján. Amelyik iránynak szelleme győz majd ebben a küzdelemben, azé a jövő. Ha a népleiken a leghathatósabb méreg, a szeny- nyes kézzel forgatott toll mérge vesz erőt: évszázadok becsületes munkája dől romba; viszont ha a jó sajtó az egészséges elveket, a jóságot, az igazságot tudja népünk leikébe csepegtetni: fényesen ragyog majd fenséges elveink dicsősége. És ki ne buzgólkod- nék táborunkban azért, hogy a nagy múlt után övé legyen a nagy, a termékeny, a diadalmas, a megtisztult jövő?! Az „EGER“ tárcája. Van Isten!. .. Van Isten. Van ! Erős és hatalmas S nem rejti el a magas menny-ég: Nap fényében, csillagragyogásban 0 veti ránk őrködő szemét. Hegy-óriás és a kicsi porszem, Százados tölgy, parányi virág: Valamennyin alkotó nagysága; Mindegyikök egy egész világ! Avagy az a kérlelhetlen biró, \ mindég hív lelkiismeret, Bennünk nem az Úr örök mása-e: Isten a sok múló lom felett?! * Te önmagád’ imádó gőgös ész, Teremts csak egy kicsi bogarat: Veled együtt tagadom az Istent S kiáltozom nagy hatalmadat! Ne pirúlva hirdesd „igazságod“ (?) S a foghatót ne tagadd vakon: Akkor hitem büszke lobogóját Hitvány rongyként lábadhoz dobom!... * Van Isten. Van! Erős és hatalmas; De igazi csak egyetlen-egy!... Szegény, szegény szabadgondolkozók, Szegény, apró játék-istenek! Borsodi László. Anya és gyermek. December utolja volt; künn hullott a hó... Az anya gyermekével az asztalnál ült. Előtte pislogó lámpa, mely alig körvonalozza a mellette ülőket; nincs a szobában semmi, ami melegséget árulna el. . . Az anya kendőjébe burkoltan ül, mellette egyszerű, de eléggé meleg kabátban gyermeke. — Anyám! szólt az alig kilencéves fiú, lát még dolgozni ? — Igen, fiam, látok! — Ne rontsa a szemét, hiszen öreg este van már. A vacsoraidő is bizonyosan elmúlt I — Elmúlt, fiam, elmúlt már az is, felelt az anya, kinek kezében kötés volt. Néhány percnyi csend. . . Csak a lélegzetek gyors egymásutánja és a künn sivító északi szél adtak némi életet a szoba csöndjének. — Anyácskám, éhes vagyok! — törte meg e némaságot a gyermek, ki szemét anyjára függesztette. — Tudom, fiam. Hiszen ma még semmit sem ettél. Van egy darab száraz kenyerünk, odaadom ezt. — Jó, de anyám is egyék belőle! Az anya úgy tett, mintha nem hallaná. Elővette a kenyérdarabot és a gyermek mohón kapott utánna... Nagy küzködéssel le-leEzt a jövőt vívjuk ki, ha sajtónk munkásai jól sorakoztatják a maguk ólom-hadseregét. Ennek a jövőnek reménysége biztat, ha szellemi harcosaink mindenüvé beférkőzhetnek: a palotákba és a kunyhókba, a nagyokhoz és kicsinyekhez, a gazdagokhoz úgy, mint a szegényekhez. . . A harc nem könnyű, mert, sajnos, nagyon sokat feladtunk már hadállásunkból; de a küzdelem viszont épen nem reménytelen, mert az igazság, az erkölcsi erő mellettünk van, velünk harcol. Ha tehát el nem ernyedünk: miénk lesz a győzelem, miénk lesz a jövő. * Tegnap délelőtt féltizenegykor tartotta közgyűlését a Kát. Sajtóegyesület Egri Fiókja. És mindjárt előre megállapíthatjuk, hogy közönségünk érdeklődése (bár a nagyon kellemetlen időjárás bizonyára sokakat marasztott otthon) várakozáson felüli volt. A városház nagyterme zsúfolásig megtelt s a közönség soraiban ott láthattuk Eger minden társadalmi rétegének képviselőit. A földművesek, ipai’osok, kereskedők, kispapok, diákok, tanítók, tanárok, papok, világiak, katonatisztek stb. stb. mellett ott voltak városunk legelőkelőbbjei közül, hogy csak egy-két nevet említsünk: Majzik Viktor alispán, Jankovics Dezső polgármester, Nagy László ny. ezredes, Debreozeni János, Böhm János dr., Csekó Gábor és Demkó György kaharapott egy-egy darabkát belőle, mig az anya könnyezett. . . — Légy türelemmel, fiam. Az Isten jó és végtelenül irgalmas. Majd megsegít még bennünket! Gondol ő reánk is! Ha benne bízunk, ad puha kenyeret, meleg szobát s akkor es- ténkint ismét odaülünk a kályhához. Te majd felolvasol az „Egyszer volt“ meséiből, én meg kötögetek. — Igaz lesz ez, jó anyám ? — kérdezte kíváncsian a gyermek. A jövőbe vetett bizalom könnyeket csalt ártatlan szemeibe; anyja pedig magához vonta és csókjaival fedte arcát. — Igaz lesz, fiam, igaz! Holnap születésnapom lesz. Hazaviszem a jó emberektől kapott kézimunkát és ha megkapom a munkám árát, veszek tűzifát, sütök kalácsot. . . Boldogok leszünk és megelégedettek. . . Nem tudta tovább folytatni. . . Mindketten sírtak, zokogtak. . . Az anya letörölte könnyeit és tovább dolgozott. Bár a lámpa kialvófélben volt, kezei mégis serényen mozogtak... Talán az anyai szeretet, vagy a jövőbe vetett remény adott világosságot, a munkához. . . A gyermek anyja ölébe hajtotta fejét; elaludt. Az anya összekulcsolta kezeit és áldást imádkozott gyermeke jövőjére. . . A gyermek pedig aludt csöndesen. . . Az anya óvatosan mozdította meg hideg-
