Eger - hetente kétszer, 1911
1911-05-10 / 37. szám
Előfizetési árak: Egész évre ___10 korona. F él évre_____ 5 » N egyed évre _ 260 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények = intézendők. : = Kiadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1911. — 37. szám. XXXIV. ÉVFOLYAM. Szerda, május 10. Egy kis politizálás. Eger, 1911. május 9. Maczki Emil, a nagyfügedi kerület országgyűlési képviselője, kilépett a Justh Gyula vezetése alatt álló függetlenségi pártból. Másodmagával jött ki a radikálisak közül, ez tehát látszatra nem valami nagy dolog; de érdemes gondolkodni rajta, mert a Justh- párt — állandóan fogy. Mivel Maczki Emil éppen hevesmegyei képviselő, gondolkodnunk is kell, mert az vármegyénk politikai pártállásával kapcsolatban van. A kiegyezés alkalmával csak hét valódi tagja veit a szélsőbalnak. Az egyik hetumoger, mint általánosan ismert dolog, éppen Eger képviselője, Csiky Sándor volt. Ez a kicsike szám azonban minden általános választásnál növekedett. A fejlődés lassan ment,, de állandó volt és úgy látszott, hogy a függetlenségi eszme diadalát még a mai nemzedék is megéri. Ez a felfogás, vagy remény, már csak azért is jogosultnak látszott, mert hiszen a Kossuth Ferenc vezetése alatt működő párt létszáma 80-ra, majd 100-ra, 120-ra, végre pedig 1904ben (ha jól emlékezünk) körülbelül 190-re szökkent. Ekkor már olvanok voltak a vixj szonyok, hogy a pártvezér túlzás nélkül tehetett ilyen kijelentést: „... ügy látom, hogy a függetlenségi párt erősen közeledik a kormányképesség felé.“ És valóban, ha a koalíciót meg nem alakítják is, a függetlenségi párt már egymagában majdnem többségre jutott. De jött a Wekerle-kormány, a koalíciós uralom, amely nagyon erősen megrongálta azt, amit évtizedek meleg szeretete ápolt, gondozott, nevelt! És jött a tavalyi választás, mely szörnyű ítéletet mondott a koalíció uralma alatt népszerűtlenné, majd egyenetlenkedővé lett függetlenségi párt fölött. Nem Justh Gyula „hengerelte“ le a munkapártot, hanem az ő soraikban csinált tátongó hézagokat a most esztendeje lezajlott választási hadjárat. Justh Gyula, a vezér, csak vágóhidra vitt pártjának romjain kesereghetett. Minden ellenzéki párt megsínylette ugyan ezt a választást, de egyik se zsugorodott össze annyira, mint a Justh- párt. A vezér meggyőződhetett, hogy a politikához inkább előrelátás kell, mint temperamentum és áldozatkészség. E két utóbbi nagy mértékben megvolt Justh Gyulában, de hogy az előrelátás még ma se valami erős oldala, a legutóbbi (Budapesten meg Aradon kötött) vérszerződések bizonyítják. A radikális függetlenségi párt biztosan (és gyorsan) halad lefelé a lejtőn. Mindig több és több politikus fordul el tőle; létszáma folytonosan apad és ma már ott vagyunk, hogy Hevesmegyében egyetlen ilyen képviselő sincs. Pedig csak egy lusztrummal ezelőtt is fehér selyem-zászlót csináltatott a vármegye ellenzéke annak jeléül, hogy egyetlen kormánypárti képviselőt se választottak nálunk. De nem is csoda, hogy pusztul a Justh-párt. Nem külső ellenség ritkítja sorait, hanem önmagában hordja a kórt. Hiszen legutóbbi két fegyverbarátsága megdöbbentette, vagy legalább is gondolkodóba ejtette, még a legintranzi- gensebb függetlenségieket is. Ezért találjuk természetesnek azt, hogy a nagyfügedi kerület képviselője kilépett a J usth-pártból. Ez a kilépés nem keltett valami nagy feltűnést, mert azon se csodálkoznának az emberek, ha többen is otthagynák ezt a népszerűtlenné lett pártot. Az „EGER“ tárcája. A sztrájktörő. A saint-forgeaui pályaudvaron vagyunk. A hét óra tizenhárom perces esti vonat éppen beérkezett. Világosruháju asszonyok és leányok szállnak ki belőle és vidáman fogadják a várakozó férjek és atyák üdvözlését, akik többnyire birtokosok, vagy hivatalnokok. Velük együtt néhány nyaraló embert is hozott a vonat, kik a környéken laknak és szabad idejükben a horgászatért lelkesülnek. Szinte mulatságos az alakjuk a hosszú horogvesszővel és a még hosszabb zsinórral, mellyel akár a tenger mélyét is megmérhetnék. Kezükben vödröt visznek. Az ilyenfajta sportemberek zárt családot alkotnak és kölcsönösen igen nagy érdeklődéssel hallgatják egymás kalandjait, vagy munkájuk eredményeit. A fenséges júniusi nap bearanyozta ezt a bohó, falusi jeleneter. Ha valami idegennek errefelé dolga akad ! és meglátja őket itt, a fák lombjai mögé rejtett kis pályaudvaron, bizonyára azt gondolja : „Mily boldogan és megelégedetten élnek itt az emberek ... mind ... mind.“ Mind ?! A harmadik osztályból egy férfi szállott ki utolsónak ; éppen abban a pillanatban, mikor a vonat tovább indúlt. Félénken nézett körül és észrevehetően iparkodott, hogy az emberek tekintete elől rejtve maradhasson. Van-e oka, hogy a mások szemétől féljen? — És miért? Gonosztevő talán? Alig hihető! Kopott, barna bársonynadrágja, kék sapkája, lelógó bajusza, becsületes arca — mind azt sejtetik, hogy derék és szerény építőmunkással van dolgunk. Szorosan a falhoz lapulva megy; jobbra kémlel, balra kémlel, hátra és előre néz. . . Minden csöndes a kis pályaudvar körül. A távolodó vonat egyhangú zúgást hallat; a madarak meg esti dalukat csipogják a lombok között. A Szajna mintha lustán terjesztené ki karjait egy zöld pázsit-vánkos után, hogy rajta nyugodtan és jólesöen tölthesse az éjt. A nyaraló családok és horgászok, akik élénken beszélgetve és integetve már-már elvonultak, csak mint kicsi és mindig jelentéktelenebb pontok látszanak a látóhatáron. A magános férfi hamar a kenyértarisznyája után nyúl. Még egy utolsó pillantást vet a környékre, azután üldözött vad gyanánt rohan végig az utón, mely az erdő szélén húzódik tova. Alig két perce, hogy eltűnt szem elől s egyszerre az utón három bőrzubbonyos kerékpáros tűnik fel, kik a legnagyobb gyorsasággal vágtatnak odébb acélparipáikon. Úgy látszik, hogy diihöngenek és úgyszólván elakadozik a lélekzetük. — Higyjétek meg, neki itt kellett kiszál- lania. Ez már Pontbierry állomáson szándéka volt, de meglátott téged, te ostoba! — Engem? . . . Engem látott volna meg? — Igenis téged! Te elég együgyüen egész a sorompóig előre mentél és erre ő azonnal visszahúzódott a kocsi mélyébe E pillanatban egy kis lányt értek utói, kinek nagy kenyér volt a karján — Mondd csak, kicsike, kérdi az egyik kerékpáros (talán ez a vezér): —Nem láttad erre menni a pajtásunkat? — De igen, felelte a gyermek. — Barna nadrágja van. . . — Igen, igen! . . . — Messze jár már? — Most még nem, de mindjárt messze lesz, mert úgy fut, mint az agár. A férfi vadul kiáltott fel: „Előre!“ Az álmélkodó gyermeknek elállott a szava, mikor látta, hogy a három férfi villámgyorsan pattant a kerékpárra és őrűletes sebességgel vágtatott el.
