Eger - hetente kétszer, 1911
1911-04-22 / 32. szám
1911. április 22. EGER. '32 sz.) 3 tantárgyak túltengenék, és ez megzavarja a jogászifjuság jogi kiképzését, a jogi elmének fejlődését, mert „azok a mindenféle eszméleti, eszélyességi és eszélytani teóriák nem valók egy tiszta jogászfőbe.“ Ahhoz, hogy valaki jó jogász legyen, elég és kel], hogy a magánjogot, büntető-jogot és a büntető perjogot, valamint a polgári törvénykezési rendtartást tudja; a többit a müveit jogász könnyen meg fogja tanulni. Azt a reformot, mely ezekre a stúdiumokra fekteti a fő- sulyt, nem lehet egyoldalúsággal vádolni; a jogi oktatás vezető embereit sem azzal, hogy mig a közigazgatási tisztviselőktől megkívánják a jogi tudományokban való jártasságot, addig pl. az ügyvédi kar kellő közigazgatási képesítésével nem törődnek. Igaz, hoery az ügyvédi rendtartás (1874. XXXIV. te. 1. §.) értelmében az üg.\ ved fel van jogosítva az ország valamennyi bíróságánál és hatóságánál működni; igaz, hogy a „hatóság“ kifejezés alatt a közigazgatási hatóság értendő; igaz, hogy manapság a közigazgatás terén működni époly nehéz, vagy talán nehezebb feladat, mint az igazságszolgáltatás mezején: ámde kérdjük, vájjon ennek az igazságnak megfelelően nincs-e gondoskodva az ügyvédség államtudományi kvalifikációjáról? Hiszen a jogtudori szigorlat, mely az ügyvédi vizsga előföltétele, kiterjed az ál amtudományi szigorlatnak — a nemzetgazdaságtan és statisztika kivételével — összes tárgyaira, sőt a közigazgatási és pénzügyi jog még az ügyvédi vizsgának is tárgyát képezi (1874. 34. te. 6. §j. Ezzel szemben pedig mit tapasztaltunk azoknál, akik a közigazgatási pályára lépnek ? Azt, hogy lehet nálunk valaki rendőrkapitány, főszolgabíró, alispán stb. anélkül, hogy a jogi tudományok valamelyikéből csak egy csipetnyi viz-gát is tegyen valaha! Mindebből minden kétséget kizáró módon következik, hogy a tervezett harmadik vizsga igenis alkalmas arra, hogy a Nagyméltóságod rendeletében vázolt visszásságokat megszüntesse, mert ezzel nemcsak azt a célt érhetjük el, hogy az ifjak leckelátogatási buzgalma fo- koztassék, hanem azt a célt is, hogy a köz- igazgatási és miniszteri tisztviselők alaposabb jogászi kiképzést nyerjenek. Sőt a vizsga még azoknak is hasznára válnék, akik juridikus pályára készülnek, mert már a jogi tanfolyam alatt szereznek a tételes jogi tárgyakból ismereteket, melyekkel aztán a jogtudományi államvizsgán és szigorlaton, a bírói és ügyvédi vizsgálaton könnyebben boldogulhatnak. III. A tanulmányi rendnek megváltoztatását, helyesebben az egyes tárgyak óraszámainak fölemelését és igy főkollégiumokká való előléptetését is most, e részleges reform keretében, csak annyiban tartjuk megvalósítandónak, ameny- nyiben ez a mai tarthatatlan állapot megszüntetése céljából föltétlenül szükséges. Ez most csak a büntető perjogra és a magyar magánjogra áll. És ezzel végezhetnénk is, de a tanulmányi rend kérdésével érdemes is, kell is bővebben foglalkozni. Itt elsősorban figyelembe veendő az hogy a mai tanulmányi rendszernek főjel- lemvotiá-a, de főhibá a is a túlságos sok tárgy. A jogász ifjúság fölötte sok főkollégiumot kénytelen hallgatni. Az intenzivebb jogi oktatás érdekében tehát föltétlenül szükségesnek tartjuk a tananyagnak tetjmes redukálá-át. Kevés tárgy legyen, de arra aztán nagy súlyt kell helyeznünk. Ha képzett jogászokat akarunk nevelni, akkor a tanulási kényszert a tárgyaknak csak bizonyos zömére kell szorítani. Hogy pedig ezt a kérdést, t. i. a tananyag csoportosításának és beosztá-ának kérdését helyesen megoldhassuk, nem szabad szem elől tévesztenünk a jogi oktatás kettős célját: a tudományos és gyakorlati kiképzést. Tudományosan és gyakorlatilag képzett jogászokra van szükségünk. Ezt a célt pedig csak úgy érhetjük el, ha egyrészt a tételes jogra helyezzük a fősulyt, másrészt a jogi oktatás vezető gondolatává a történeti irányt tesszük; de ebből aztán természetszerűen következik, hogy ameny- nyire csak lehet, csökkentenüuk kell a politikai tudományoknak tultengését.“ A tanári kar ezután a tanulmányi rend tervbe vett reformjáról, az egyes tárgyak és azok óraszámainak uj beosztásáról mondja el nézeteit, majd igy fejezi be a nagy gonddal, kiváló szakértelemmel szerkesztett és széleskörű gyakorlaton alapuló javaslatokkal támogatott memorandumot: „. . . szívből óhajtjuk a részleges reformot, már csak azért is, mert a tanszabadsággal való visszaélésnek, a nemtanulásnak megszüntetését csakis ezzel a reformmal kapcsolatban tartjuk elérhetőnek. Annak idején ugyancsak ezen visszaélések fölötti panasz eredményezte a kötelező alapvizsgák behozatalát. Ha ezen vizsgálati rendszer nem is volt képes teljesen megszüntetni a hanyagságot, de legalább képes volt feltartóztatni a hanyagság terjedését. Csakis ezen kötelező alapvizsgáknak a tananyag tetemesebb redukálásával járq fenntartása eredményezheti azt, hogy a „tucat“-tanuló igyekezetre buzdí'tas- sék. De különben is, ha van kötelezett tárgy, amint kell is, hogy legyen, akkor legyen éven- kint kötelező vizsgálat is, mert csak ettől várható az, hogy az ifjúság ne csak joghallgató, hanem jogtanuló is legyen.“ A hót. Gyönyörű volt a feltámadás szertartása. Megható a hívek ezreinek ájtatossága és az, midőn a katonaság hajadonfővel térdelt a leg- méltóságosabb Olt áriszentség előtt. . . Példás rend mindenütt; az arcokon benső áhítat kifejezése. . . És ekkor, midőn pianóba hajlott az ének s egy pillanatra elhallgatott a katonai zenekar — belesüvöltött a rikkancsok sértő hangja: „Az Est! Az Est!“ íme, még a címével is zavarja a hívő lelkeket a szab d sajtó szabados terméke! ' A feltámadás magasztos ünnepe meghozta végre a szép tavaszi időt is. A nagyheti szomorú, hűvös idő után meleg ve^ifeny jött. Mintha az Ur ismét megbékült volna s a kereszt-áldozat szeretetének melege terjedne el a természetben. . . ! * A Samassa József-tér parkja után most a Káptalan-utca parkjait csinálják. Szép lesz, az bizonyos. És bizonyára gondozottabb, mint az a nagy tér. Már a kerítésén is látszik a nagyobb elővigyázat, mert nem olyan gyöngére — Tudod-e, asszony, mit akarok még megnézni ? — Biztosan az országházát ? Vagy az állatkertet? Vagy tán Budavárában a király palotáját ? János csak legyintett a kezével. — Mind láttam én már azt egyszer-más- szor. Hanem rányitom az ajtót arra az izére, aki olyan nagy hangon szavalt a múltkor Tiszaszegen az urak ellen. Meglepem, hogy megtudjam : urasan él-e hát ő, vagy szegényesen ? Ebből oszt’ majd kivilágosodik, hogy lélek szerint szólt-e, vagy csak ámított? — No már csak szegény módra élhet, ha a szegény népet pártolja, az urakat meg becs- mérli, — vélekedett Daruné. — Épen ez az, aminek utána járok, — mondta rá az ura. Mit szaporítsuk a szót? János gazda csakugyan felzónázott az ország fővárosába. Hiszen Búzásról csak vagy két órai út vonaton. Délelőtt megnézte a bazilikát. Gyönyörködött benne ugyancsak, imádkozott is buzgón. Megnézte aztán a gazdasági múzeumot, de csak úgy nagyjából, mert gazdálkodó ember egy hétig se győzné azt apróra jól megnézegetni. Délután, úgy két óra tájban, elballagott aztán abba az utcába, annak abba a házába, ahová az Asztalos Pál levelező-lapja igazította. Bent a házban valami jövő-menő embertől megtudta, hogy az az ur, akit ő keres, a harmadik emeleten, ilyen és ilyeu aj ószám alatt lakik. Csak nyomja meg majd a csengőgombot. Felbaktat Jáuos a sok garádicson. Rátalál az ajtóra. Megnyomja a cseogőgombot. Kijön aztán valami cselédféle. — Mit akar, bácsi? — kérdezi. — Itt lakik-e ez és ez a téns úr? — Itt lakik, igen. De nem téns úr az, hanem nagyságos úr. Mit akar vele? — Szavam volna hozzá. — Jaj, most nem lehet. — Mért nem lehet? — Tán nincs itthon? — Hát, ha olyan nagyon akarja tudni, itthon van a nagyságos úr, de most nem fogad. — Aztán méit uem fogad? — Azért, mert déli álmot alszik. — Úgy? Tán minden nap igy szokta? — Persze hogy igy. — De mi köze hozzá ? — No jó, jó. Aztán mikortájt ébred fel? — Azt én nem tudhatom, hanem próbálkozzék úgy vagy másfél óra múlva. Nehéz gondolatokkal baudúkolt lefelé a lépcsőn Daru János. — Ejnye, ejnye, hát mégis jó volt felutazni. Szép úri lakás lehet az, amint sejtem. Aztán a cseléd úgy mondta, hotty nagyságos úr. Talán nem is ez lesz az, akit én keresek ? Hiszen több embernek is lehet egyforma neve. Búzáson is van vagy öt Kis János. N^zdf-lődöit János vagy másfél órahosz- szat, egyik boltablaktól a másikig. Közben vett az asszonynak imádságos könyvet, a kis lányának, Zsófin tk, képes ábécét, Jancsikának cukrot. Aztán megint cs'k felkapaszkodik a harmadik emeletre. Becsenget az ajtón. Megint az a cseléd jön ki. — No lelkem, felébredt-e már a nagyságos úr ? — Bizony, már meg nemcsak felébredt, de el is ment azóta a nagyságával együtt — sétálni. — Mondta-e neki lelkem, hogy kerestem? — Mondtam, de ... . — No, csak nem haragudott tán? — Nem épen, csak azt mondta, hogy — ma s-mmi kedve nincs parasztokkal parolázni. Nsgyot nyelt erre szegény János. — Nezze lelkem, tán nem is a maga gazdája az, akit én keresek. — Hát ismeri-e látásból bácsi ? — Hogy ne ismerném. — No hát akkor mindjárt megtudhatjuk. Törülje csak meg jó erősen a csizmáját, aztán jöjjön be a „szalonéba, ott van a nagyságos úrnak meg a nagyságának az arcképe rámában a falon. Bementek. Hát ott volt a két kép aranyos rámában.
