Eger - hetente kétszer, 1911
1911-03-15 / 21. szám
Előfizetési árak: Egész évre ___10 korona. F él évre.......... 5 » N egyed évre ~ 2 60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények ===== intézendők. == Kiadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők. HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1911. — 21. szám. XXXIV. ÉVFOLYAM. Szerda, március 15. Nemzeti ünnep. Eger, 1911. március 14. Sok nevezetes dátum van nemzetünk történelmi naptárában. Legalább is minden hétre esik egj-egy fontos évforduló: végtelen szomorú, vagy végtelen dicsőséges — de mindenesetre egész korszakra ható — eseménynek évfordulója. De egy sincs olyan kedves, egy sincs olyan lelkesítő, mint március idusa. Nem ünnepelhetünk mindig, bár igen gyakran volna alkalom az ezeréves küzdelmek évfordulóin. Egy napon, március 15-én, ünnepeljük tehát a nagy nemzeti küzdelmek minden dicsőségét, minden gyászát. Ez a nap gyűjtőlencse lett, mely a múltnak minden égető bánatát egy pontba tereli. Ez a nap világít és melegít. Ezen a napon még a legközömbösebb szívekben is úrrá lesznek a hazafias érzelmek. Olyan ez a nap, mint az egyedül maradt emberre nézve a családi sir. Mindenkit odatemetett, aki kedves volt neki. A múltnak minden öröme, minden boldogsága odavándorolt lassankint s odatemette fájdalmát és bánatát is. Ez ez egyetlen hant minden visszaemlékezést fölkelt a lelkében: ehhez a sírhoz jár sírni. De ez a sír jelképezi a reményt is, a föltámadás reményét. Március 15-én pattant ki a lelki feszültségnek az a szikrája, mely lángra gyújtotta a szunnyadó érzelmeket s ezen a napon minden évben fellobog azóta a hazaszeretet Veszta-lángja. Ezen a napon élesztgetjük a kialvófélben levő lángokat, hogy hazánkról, házi tűzhelyünkről elhárítsuk a csapást. Ebből a napból szinte árad a visz- szaemlékezés bánata, öröme. S ezen a napon merengünk el a múlton, hogy erőt merítsünk a jövőre. Ezen a napon teszünk szent fogadást évről-évre, hogy méltók akarunk lenni a nagy, a dicső elődökhöz. Március tizenötödikén vette kezébe a nemzet saját sorsának intézését, mert ekkor lett valóban egységes nemzetté. Ez a nap forrasztotta össze a különböző társadalmi rétegeket, mert ez a nap törölte el a kiváltságokat. Ez a nap ébresztette föl tehát a nemzeti öntudatot és a nemzeti erőt. ... A küzdelem, amely ennek a nagy átalakulásnak nyomában járt, lehetett gyászos kimenetelű, de nemzeti öntudatunkat csak növelte, mert megismertette velünk saját nemzeti erőnket. Hat évtized alatt sok minden történt. Sokat haladtunk; sokat nyertünk, de sokat vesztettünk. De a nemzeti öntudatot nem vehették el és nem vehetik el tőlünk. És ebben bizakodva megAz „EGER“ tárcája. Mik történtek akkor?.. (1848.) Vihar dúlt akkor a szép magyar hazában, Kegyetlen, pusztító csaták zivatarja. Szegény magyar hazát száz felől szoríták, Hej, drága volt akkor egy-egy vitéz karja! Drága s — mégis olcsó! mert hívni sem kellett. Szép magyar leventék sorakoztak rendre, Elhagyta az otthont ifia és nagyja, — S kaszát villogtatva, kardot ragyogtatva, Hősi bátorsággal mentek az ellenre. Hová még nem hatott el a lelkesültség, Felkölté azt a vész háborgó jajszava. Elég volt egypár szó — s a szemek kigyultak, A kezek egyszerre ökölbe szorúltak. — Hangzott a riadó: „Veszélyben a haza!“. . . Aztán mentek, mentek megvédni a hazát. A feleség férjét, anya saját fiát Küldötte a harcba. . . S fájdalom emészté, aki otthon maradt. Vagy aggastyán volt már — kora előhaladt, Vagy ifjú és annál jobban fájt szivének, Hahogy a tájékra leventék jövének: Béna volt — a karja. . . És ha egy elhúllott, száz új ment utána. Olcsó volt a halál, — még olcsóbb az élet! Mentek ezren tegnap — annyi húllotc el ma. S bátorság, hősiség még is egyre éledt! . . . A tatárhiénák véres fővel szöktek, Rohantak a nemzet feltámadt hevétől. Sötét ború helyett nap sütött ar égre Eloszlott a felleg a nemzet kezétől. . . * * * Élt egy falucskában sok időnek által Özvegy Lenkeyné szép Pista fiával, Szép nagy leányával nyugodt csendes éltet, Aminőt csak kicsi, boldog család élhet. . . Oda is elhatott a csaták viharja, Ott is megmozdúltak, meg a harci zajra, Ifiak és vének az otthont elhagyák: Meghalni — vagy pedig megvédni s hazát! Köztük volt az özvegy szép nagy legény fia Csaták oroszlánja, büszke, hős dalia. . . Ahogy eltávoztak, könny nem hullott értük, — De annál több ima szállt az ég Urához: marad nemzeti erőnk is, melynek — Isten után — legtöbbet köszönhetünk úgy a múltban, mint reményünk szerint a jövőben is. Adja a Gondviselés, hogy ez a március idusa is erősítse nemzeti öntudatunkat és növelje nemzeti erőnket! Udvardy László dr. Samassa József dr. bíbornok-órsek, az egri jogliceum kegy ura, f. hónap 12-ről a következő iratot intézte Udvardy László dr. jogakadémiai nyilv. rendes tanárhoz: Nagyságos Királyi Tanácsos, Jogakadémiai Tanár Ur! Méltányolva azt a szakképzettséget, komoly kötelességérzetet és eredményes irodalmi munkásságot, amely Nagyságodnak, közel négy évtizedes jogtanári működésében, mindenkor sajátja volt, nem mulasztottam el Felséges Urunk kegyosztó figyelmét Nagyságod érdemes személyére irányítani. Felterjesztésem alapján, Király 0- felségének Budapesten, a folyó évi februárhó 20-án kelt legfelsőbb elhatározásával, Nagyságod királyi tanácsossá neveztetvén, midőn az erre Vagy győztes csatában vegye Ö magához, — Vagy hogy legyen nekik boldog visszatértük!.. * ' És sok-sok hónapon által mit sem tudtak A kis falucskában. Sokan már elhunytak. Nem hatott oda a csaták fájó jaja, Nem a győzelem, — az elestek sóhaja. . . S íin’ egyszer egy csapat honvéd jőve által A kicsiny falucskán. . . Bem volt csapatával. A falubeliak szíve csak úgy sajgott, Nem láttak közöttük, nem . . . ismerős arcot. Bem az özvegy asszony csendes otthonában Talált nyugovóra, talált pihenőre. (Egyszer az is kapjon békés, édes álmot, Ki örökké küzdött, csak ment, ment: „Előre!“) Belép a kis ajtón, s mit legelőbb meglát — — Varázslat ez, vagy a káprázat egy neme? Hiszen az már meghalt, nyugszik régen szegény Talán csak a fénytől káprázott a szeme?!... Az özvegy asszonynak leánykája volt az, Aki kápráztatá szemét a vezérnek. — Szakasztott a bátyja! — Mint két színes szalag, Mit nagyságra, színre egymás mellé mérnek... Majd szóba kerül a harcnak sorja, rendje, Az ősz tábornoknak beszélni kell rendre
