Eger - hetente kétszer, 1911
1911-01-04 / 1. szám
Előfizetési árak: Egész évre ___10 korona. F él évre_____ 5 » N egyed évre 2'60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények -------- intézendők. = K iadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők. HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1911. — 1. szám. XXXIV. ÉVFOLYAM. Szerda, január 4. Előfizetési felhívás. Az 1911. év elején uj előfizetést nyitunk az Eger-re, mely a jövőben is kétszer jelenik meg hetenkint. Előfizetési díja szintén a régi marad, vagyis: Egész évre . .10 korona. Félévre.... 5 „ Negyedévre . . 2'60„ Az előfizetési pénzeket az érseki liceumi nyomdába, a lap kiadójához, kell küldeni. Bizonyára szokatlannak látszik, ha az előfizetési felhíváshoz egész cikket fűzünk. Az előfizetési felhívások ugyanis rendszerint a lap homlokán foglalnak le pár sort, vagy mint vezető hír kapnak helyet. Alakjuk, tartalmunk szinte megkövesedett. Önálló cikkben, még hozzá első helyen — csak a lap legelső számában szokott megjelenni. Hogy mi mégis önálló cikket, vezércikket fűzünk az előfizetési felhíváshoz, megmagyarázza az a körülmény, hogy katolikus lap vagyunk. ... A magyarországi katolikusokat bizonyos mértékben közönyössé tette a j múlt dicsősége, nagysága és nagy számarányuk a jelenben. Olyan nagy erkölcsi tőkét gyűjtöttünk a lefolyt kilenc- száz esztendő alatt, hogy — sokak szerint — soha nem fogyhat el ez a tőke. Azt hiszik az ilyenek, hogy eléldegélhetünk a kamatokból; nincs szükség arra, hogy az elődöktől szerzett erkölcsi tőkét gyarapítsuk. . . Sokakat viszont a katolikusok számaránya tesz elbizakodottá. Mivel hazánkban a lakosságnak fele, — sőt a felénél több — római katolikus, azt hiszik, hogy rajtunk a pokol kapui se vehetnek erőt. Hiú föltevés, alaptalan elbizakodottság ! Erkölcsi tőkénket — ahelyett, hogy növelnénk — mi magunk is fogyasztjuk, mások is pusztítanak benne, akik lekicsinylik a múltat, letagadják az érdemeket. Roppant tömegünk se ijeszti vissza az apró támadó csapatokat, mert ugyancsak döngetik Isten egyházának kapuját. Jól számítanak. Tudják, hogy csak a számunk nagy, de erőnk kicsiny, mert nem tömörülünk. A vezetőszerepet csaknem minden téren másoknak engedtük át: tudományban, művészetben, irodalomban, kereskedelemben, iparban. . . . Nincs közöttünk j egységes akarat, meglazultak az összekötő kapcsok. Megromlott a szellem. A szellemet pedig mi se javíthatja jobban, mint a jó sajtó; a katolikus szellemű lap. És elszomorító, amit e téren kell tapasztalnunk. Minden párt, minden szellemi irányzat képes arra, hogy virágzó lapokat tartson fenn. Csak mi vagyunk képtelenek még erre is. A katolikus sajtót nagy küzdelmében magára hagyja a magyar katolicizmus. Nem támogatja kellőképen a filléreivel és egyáltalán nem segíti nagy erkölcsi és szellemi erejével. Aki manapság a katolikus sajtó szolgálatába szegődött, Szizifusz munkájára vállalkozott. Sehonnét ne várjon segítséget a nagy küzdelemben; sehonnét nem kap egy gondolatot, egyetlen termékenyítő eszmét, még — pár soros hírt se. Amit más lapoknak helyébe hordanak, azt a katolikus újságíró maga szedi össze. A lap szellemi termékeit is legnagyobbrészt magának kell kiizzadnia, mig más lapoknál csak válogatni kell a jobbnál-jobb cikkekben. A mi lapjainkat nem „szerkeszteni“ kell, hanem legtöbbnyire meg kell írni. Csoda-e ily módon: ha a legerőAz „EGER46 tárcája. A népszámlálás, A XX-dik század első évtizedének zártával immár ötödször ismétlődik Magyarországon a nemzet erősségének leltározása. Mert leltározásnak nevezhető az a nagyszerűen megszervezett munka, amely az 1910. év december 31. és 1911. év január 1-je közötti éjtszaka népességi viszonyát rögzíti meg a most folyó népszámlálással. A jó kereskedő leltárt készít az üzletében található portékákról, hogy tudja, lássa: mije van, mije nincs. Az államnak a népszámlálás a leltára, mert az állam vagyona, erőssége, élete az az emberanyag, amely a fen- tartásáért dolgozik s amelyet éppen azért kell számon is tartania. Sokan zaklatást, még többen fölösleges munkát látnak a népszámlálásban. Mire jó ez? — kérdik. Hisz’ az állam számon tart minden születést, minden halálozást; statisztikát vezet a házasságokról, az iskolakötelesekről, a katonakötelesekről, az adózó polgárokról, a munkásokról, hivatalnokokról, iparosokról, kereskedőkről, papokról, tanárokról, tanítókról, orvosokról, sót a postán szállított levelekről, meg a soha senki részéről nem óhajtott — ragadós betegségekről is. Minek ide a külön népszámlálás, ami ezenkívül még sokba is kerül? Aki igy gondolkozik, nincs igaza. A kereskedő, a földbirtokos, a bérlő az iparos és egyéb vállalkozó is könyvet vezet mindenről. A vaskos üzleti könyvbe minden belekerül; az is, amit vesz, az is, amit elad. A mérleg évről-évre megmutatja, mije van: mégis csinál leltárt is. Ebből tudja meg, hogy amije van, csakugyan megvan-e és milyen állapotban. Mert ez a fontos. Ez szolgáltatja .az alapot számításaihoz, terveihez, melyekknUboidogulni akar. Hát csak az áíflam ne tudja azt, amire a nemzeti élet fejlődésének biztosítása érdekében föltétlenül szükségé van ? Ez képtelenség. Anélkül, hogy az ország lakosságának gazdasági és kulturális viszonyait ismerje, teherviselési képességéről tudomással bírjon a nemzet sorsát intéző hatalom: miként volna lehetséges életrekiható, becsületes szociálpolitikai, gazdasági és kulturális célokat szolgáló törvényeket alkotni? Ezért terjed ki a népszámlálás a nemzet népességi viszonyainak egész összességére, tehát nem csupán népszámlálás, hanem népleirás is, amelyből úgy a politikus és a nemzetgazdász, mint a szociológus egyaránt nagy okulást, sok tanulságot meríthet a közjóiéj^előmozdítására. A népszámlálás nem uj keletű intézmény; már a régi korban is előfordul. A kínaiak, egyiptomiak Krisztus előtt 2—3000 évvel már tartottak népösszeírást. Mózes IV. könyve a zsidók számbavételét bizonyítja, míg a rómaiak 5—5 éves cenzusa szintén népszámlálás-féle ténykedésre vall. És ugyan ki ne emlékeznék a kis bibliából ezekre a sorokra: „Augusztus római császár azt a parancsolatot adta ki, hogy minden alattvalója abban a városban Írassa be magát, amelyből származik. József és Mária tehát Betlehembe mentek, mert onnan származtak. . .“ Ez is az összeírások mellett bizonyít. Ez összeírások azonban tisztán az adózás céljaira készültek s a népesség társadalmi viszonyairól kimerítő képet nem nyújtottak. A középkorban a népszámlálás nyomaival a Nagy Károly és a Hóditó Vilmos-féle összeírásokban találkozunk. Hazánkban az 1715. évi LVII. törvénycikk rendelt el népösszeírást. Ez összeírás azonban nem terje’dt ki a magyar nép minden társadalmi rétegére, mert csupán a jobbágyokat, zselléreket, jobbágytelken gazdálkodó nemese- ! két és a városi polgárokat írták össze. Teljesebb volt a II. József-féle összeírás 1785., illetve Erdélyben 1787-ben, mert az előbb említetteken kívül a papságot és nemességet is számbavétette, jóllehet ez ellen mind a két
