Eger - hetente kétszer, 1910
1910-08-24 / 16. szám
2 EGER. (16 sz.í 1910. augusztus 24. Csak alig hogy terv még ez az új vonal, a kassai kereskedelmi és iparkamara máris megfújta a vészsípot. Még az elmult év valmelyik tavaszi havi ülésén a kamara nagytudású fiatal titkára, Siposs Aladár dr. ügyvéd, széles alapokra épített szakszerű beszédében fejtette ki, hogy ez az új vonal Kassának mennyit ártana! Ezért a kamara legerélyesebben foglalt állást e terv ellen. Tegyük még hozzá: állandóan ébren is van! Szükségtelen tehát fejtegetni, hogy ez a nagy ellentállás azért van, mert féltik tőlünk, Egertől, azt az óriási előnyt, mit ipari és kereskedelmi, szóval gazdasági téren ép mi nyernénk el ez új vasútvonal megalapozása által. Tisztelet a kassai kamara lokálpatriotizmusának, azonban nekünk a magunk érdeke az elsőbb. Hogy ártana ez az új vasút Kassának, lehet, de első sorban Kassának a kassa— oderbergi vonal úgyis megmarad, másodsorban Miskolez mellett Kassa úgy se hivatott gazdasági gócponttá lenni. Vagyis sokkal kevésbbé ártana az Kassának, mint amily páratlan mértékben minekünk használna. De különben országos érdek is a közlekedésügynek olyatén rendezése, hogy minél egyenesebb irányban haladjanak a vasúti vonalak, hogy így a gyorsaság és olcsóság elvei jobban érvényesüljenek. S hogy ez az ábrándkép megvalósuljon, ahhoz az kell, hogy most, a 12-ik órában, mikor újra ránk fordult felülről a figyelem, mi is megmozgassunk minden követ, hogy a terv az ország s a mi javunkra öltsön testet. Mert ha a ránk fordult tekintet improduktív módon fordul el tőlünk, ak- ! kor bizony ki felé-fej lő d ósün k, ki tudja, j mily nagy időre pecsételődik meg kedvezőtlenül? Ezt a tervet figyelembe kell venni az új' vasúti állomás kérdésénél is. Vagyis ha máskép nem lehet, a mi jövőnk érdekéken legyünk készek mi is valamit áldozni az uj állomásért. (p. dr.) Hevesvármegye tűzrendészete 1909-ben. A napokban vettük Jászberényi Miklós heves vármegyei tűzreudészeti felügyelő jelentését a vármegye tűzrendészetének múlt évi állapotáról. A jelentés rendszeres egymásutánban foglalkozik: a megelőző tűzrendészettel, az idevonatkozó szabályrendeletekkel, a tűzrendészen felügyelettel, a vízszerzéssel, a szertárakkal, tűzoltóságokkal, tűzesetekkel, kihágásokkal és a Várm. Tűzoltószövetség működésével. Legérdekesebb persze a IX. fejezet, mely a tüzesetekkel foglalkozik a következőkben: Az 1909. esztendőt feltétlenül Jó éveink közé kell soroznom. Csak 64 községben (öt évi átlag 71) volt tüzeset és pedig összesen 264 (átlag 265), amely 477 K 24 fillér (átlag 975,024 K) kárt okozott. Ebből biztosítás útján megtérült 322,349 K, tehát mutatkozik tényleges kár 154,892 K (átlag volt eddig 325,040 K). Tehát az összes kár majdnem 498 ezer koronával, a tényleges kár pedig 170 ezer koronával marad alább az eddigi átlagnál. A nagy károkat okozott tüzek sem a kis- és középbirtokosokat, hanem a nagybirtokosokat és a gyáripart sújtották. Igaz, hogy ezek jórésze meg biztosítás útján nyert kárpótlást. Sajnos, a tűz két emberélet-áldozatot kívánt. Csány községben Juhász Hona 4 éves kisleány a felgyújtott kazalnál összeesett és ott égett, Kökény Miklós 4 éves fiúcska pedig egy kunyhót gyújtott magára és bentégett. A 264 tűzeset közül volt: 124 tető-, 52 kazal-, 34 kémény-, 38 szoba- vagy bolti-, 1 pince-, 1 erdő- és 14 egyéb tűz. A legtöbb tűz, a házak és lakosság lélekszámút nem tekintve, Egerben volt és pedig 26, ebből csak 4 a tető-, ellenben 21 a kémény-, és 1 a pincetűz, azután Gyöngyösön 22, (az 1908. évben Gyöngyösön 42), ebből 10 tető-, 1 kazal-, 6 kémény-, 4 szoba- vagy bolti- és 1 erdő-tüz. Verpeléten 21, Hatvanban 13, Tarna- leleszen 12, Hevesen 12, Tiszafüreden 10, Hasznoson 9, Mezőtárkányon 8, Taron 7 és Pász- tón 7. A legtöbb kárt okozta a tűz Verpeléten, ahol Popper Dávid gőzmalma leégvén, maga ez az egy tűz 100,000 korona kárral járt, amelyből 62,000 korona térült meg. A verpeléti bajtársak dicséretére említem meg, hogy az irtózatos tűzanyagtól alig 8 méternyire épült 40 méter hosszú deszka-állást megmentették és így a tűz tovaterjedését meggátolták. A községben összesen 104,402 korona kárt okozott a 21 tűzeset. Azután a legtöbb kár Gyöngyösön volt és pedig 68,264 K, Erdőtelken 46,954 K, Tiszafüreden 41,851 K, Tarna- szentmiklóson 16,972 K, Szűcsiben 16,830 K, Nagyrédén 16,000 K, Hevesen 13,095 K, Al- debrőn 12,030 K, Detken 10,860 K, Ecséden és Gyöngyössolymoson 10—10,000 K. Városok, járások, illetve községek szerint megosztva: Eger városban volt 26 tüzeset, Gyöngyösön 22, az egri járásban (13 községben) 47, a gyöngyösi járásban (10 községben) 36, a hatvani járásban (10 községben) 40, a hevesi járásban (9 községben) 32, a pétervásárai járásban (16 községben) 40, a tiszafüredi járásban (4 községben) 21, vagyis összesen 64 községben 264 tűzeset. * Örvendetesen állapíthatjuk meg, hogy Hevesvármegye tűzrendészete az adott viszonyok között — mintaszerűnek mondható. Nincs egyetlen községünk, amelynek fölszerelése ne lenne; nincs egy se olyan, ahol legalább egy szakszerűen kiképzett tűzoltó nem volna. A kihágások folyton csökkennek, sőt egyik-másik járásban egyetlen egy eset se volt. Legnagyobb a haszon ez utóbbi tekintetben, mert népünk, úgy látszik, kezdi belátni, faluból kijöttünk, hogy biz’ az a „román nemzeti himnusz“ volt. A tanító félt bevallani, hogy az a román himnusz. Talán még katonaságot is küldenének miatta a falura. 0 meg, látva a tanító zavarát, ki akarta menteni, azért mondta, hogy biz’ az csárdás. Megnyugtatott egyébként, hogy ezt a himnuszt a románok nem céltudatosan játszatják a cigánnyal, mert ép oly szívesen hallgatják aztán a Rákóczy-indulót is, vagy bármely más magyar dalt. A tanító azonban igen örült neki, hogy felültethetett. A székely, szerintem, furfangos, nyakas, de becsületes nép. Anyagi tekintetben nem épen boldogúl, de nem is szegényedik. Ebben azonban már benne van a magyar virtus. Szája- sabb, mint a szász és a román. Egyébként, mondhatom, jól esett hallanom a sok ismeretlen szó után, református templomukban a magyar zsoltárténeket. Fontos szerepet tölt be ez országrészben a magyar hazafias zsidóság. Megbecsülhetetlen szolgálatot tesznek ezek ott a magyarságnak. A székely ugyanis eloláhosodik, ha román községbe kerül; de a zsidó nem; sőt ő viszi be a községbe a magyar nyelvet s annak ott előbb-utóbb érvényt szerez. Hazafias és tisztességes az erdélyi zsidóság. Sehol nincs reájuk semmi panasz. De nem is gazdagodik. Bérel, vagy boltja van, de semmiképen sem nyúzza a népet, hanem dolgozik. A tűzrendészet ügye azokban a községekben, ahol megfordúitam, s úgy vélem, a többiekben is, igen gyönge lábon áll Erdélyben. Az egyik kis községben, Alsókománában, egy gőzgéppel és cséplőgarniturával telerakott szín a szertár s a szegényes és eléggé gondozatlan — sárga- kék-pirosra festett—fecskendő szerényen húzódott meg a szín egyik hátulsó sarkában. Bizony itt előbb a gőzgépet kellene kivontatni és csak akkor lehetne szabaddá tenni a fecskendőt. A peteki jó székelyek közt van valami katonaviselt ember, aki a kötelezett tűzoltókat szépen betanította a menetelésre, fordulatokra stb., azután nekifogott a fecskendővel való gyakorlatozásnak mindjárt — vizzel. De már a tömlőket nem száríttatta ki, melyek így megrökönyödtek és most már hasznavehetetlenek. Mikor ennek káros következményeire figyelmeztettem őket — megmosolyogtak! Lajt- juk különben üresen állott. Nagyküküllőben a tüztávlat nincs szabályozva s épen azért igen furcsán nézett reám a román gazda, mikor figyelmeztettem, hogy rakományát kissé távolabb is rakhatná az épülettől. A házi tűzoltószereket nem igen ismerik; egy-egy „csöbör“ vizet (10—50 liter) azonban találtam néhol. Egyébiránt ennél többet a szabályrendelet se követel. Igaz, hogy tűz — mint mondják — ritkán van, mert ezen a vidéken többnyire cseréppel vannak fedve a házak, sőt például Erkeden a csűrök is. Fogarasban már van 16 méteres tűztáv- lat és azt könnyen meg is tarthatják. Érdekes szász szokásra találtam Homo- ródbenén. Ott t. i. az evangélikus templom körül van bástyázva és abba úgynevezett „sza- lonnakustélyu-ok vannak építve, amelyek egyemeletesek. A bástya egyéb része félszerszerű és alatta búza-hambárok állanak. Oda hordja búzáját, szalonnáját és az ünnepi ruháját a szász. Szalonnát azután a „szomszédság“ feje hetenkínt egyszer, szombaton ád ki s ugyanekkor viszik haza az ünneplő ruhát is másnapra. Szalonna és füstölt hús még jócskán volt a „kustély“-ban, de meglehetősen avas volt biz’ az. Azonban megnyugtatott a „szomszédság“ feje, hogy ez nem baj, legalább kevésbbé fogy a szalonna, mint ha nem volna avas. Itt aztán, ha tűz üt ki a faluban, a cseréptetővel fedett és belülről is tűzmentesen épített bástya és „kustély“ nem ég le; oda avatatlanok be nem mehetnek, mert az erődítményszerű épület állandóan és pedig erős vaskapuval el Van zárva.’ (Folytatjuk.) *
