Eger - hetente kétszer, 1910

1910-12-31 / 53. szám

Előfizetési árak:

Egész évre- ~ 10 korona.

Fél évre

_____ 5 »

N

egyed évre - 260 » Egyes szám ára 10 fillér.

Szerkesztőség:

Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények ===== intézendők. — ■ ■ ■=

Kiadóhivatal:

Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők.

HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP.

1910. — 53. szám.

XXXIII. ÉVFOLYAM. Szombat, december 31.

Esztendő végén.

Eger, 1910. dec. 30.

Már csak egy nap van hátra a most folyó évnek életéből. Még egyet fordul öreg földünk a saját tengelye körül és 1910. a múlté lesz. Eltűnik, hogy helyet adjon a jövőnek, az öreg az ifjúnak. Emlékezetünk ismét gazdagabb lesz egy évvel, reményünk pedig szegényebb egy esztendővel. Vessünk számot evvel az emlékezettel!

Titus római császár minden este megállapította, hogy mi jót és mi rosz- szat tett; megcsinálta a nap mérlegét. Mi azonban nem engedhetjük meg magunknak ezt a fényűzést, de kötelességünknek tartjuk, hogy megcsináljuk az esztendő mérlegét. Mint a jó üzletember pontosan összeállítja a „tartoziku és „követel“ rovatait: úgy mi is átpillantunk az év történetén.

Átfutó tekintetünk nem akadhat meg minden kicsinységen, mert hiszen nem adathalmazt akarunk csinálni, hanem az emlékezésre méltó dolgokat összegezzük.

Mindjárt megállapíthatjuk, hogy ez az esztendő is kevesebbet adott, mint amennyit Ígért. Nem kezdődött ugyan

Az „EGER“ tárcája.

Dicséreteket zeng a lelkem...

Örökké zengő zsoltárod vagyok, Dicséreteket zeng a lelkem.

Uram, az én szivem csupa hála. . .

Kezed két lámpást visz előttem Kékes, ragyogó lánggal égve;

Ködben, esőben, sárban, hőben.

Nem léphetek én soha félre,

Nem fojtogathat bánat árnya; Bagoly-szárnyakkal fut a kétség. . . Világít, süt a két lámpa világa És én körüliem soh’ sincs sötétség.

Ragyogó, kékes lánggal sütnek, égnek, Lobogásuk kacagás muzsikája — Aranytüzükben ott ég a Te képed,

Uram; szerelmed a láng pirulása. . .

És én dicsérlek. Szivem csupa hála. Örökké zengő zsoltárod vagyok,

Mert két fiacskám édes szemepárja A lámpás, mellyel Hozzád juthatok.

Fiák András.

rózsás hajnalpirkadással, de még se gondoltuk, hogy a vége ködbe vész, a bizonytalanság ködébe. Most se tudjuk, hogy mit hoznak nemzetünkre és hazánkra az 1911. év és utána következő társai.

Az 1910. nagy átalakulást jelenthetne a 'politikában, mely a magyarnak oly nagyon fontos, sőt elsőrendű életeleme volt mindenkor. Az erkölcsi alap nélkül, ad hoc összeverődött koalíció és kormánya elment végre. Nem hagyott maga után szép emlékeket, mert elveit félretolta, céljaitól elfordult. Nem volt mit sajnálni távozásában, mert utoljára már csak a jelszavak politikájáért harcolt a becsületes, kitartó munka helyett. A 48-asok pünkösdi királysága után ismét a régi közjogi alap hívei kerültek az ország kormányára. Nemes jelszavuk és címük a munka lett, amelyből azonban, sajnos, eddig nagyon keveset láthatunk megtestesített valóságban.

Egy a bizonyos, amelyről egyébként a hanyatló esztendő is tanúskodik: az t. i., hogy a magyar nép mindjobban elfordul a meddő közjogi harcoktól és a jövő boldogulásnak alapozását kívánja, várja, követeli a poA tanár úr.

Gerely Mátyás tanár úr döngő léptekkel megy fel a katedrára. Beírja az osztálykönyvbe a beirandókat s aztán végigtekint az osztályon. E percben hasonlít az osztály egy nap csapat fogolyhoz, mely maga fölött kányát vett észre és most meglapúlva vigyázza, melyikük lesz az áldozat.

— Berkes Iván! Sorold el, mily végződésű főnevek tartoznak a harmadik deklinációhoz!

Berkes Iván, egy huncutszemű nebuló, feláll.

— A harmadik deklinációhoz tartoznak azok a főnevek, . . . azok a főnevek, . . amelyek . . . amelyek. . .

— Látom, megint nem tanultad meg a leckét. Azt hiszem, könnyebben el tudnád mondani, hogy hány bokor van a zúgó mellett, mert mindig arra csavarogsz. De ez így nem mehet tovább. Értesíteni fogom hanyagságodról édesanyádat,

Leülhetsz! . . . Stern Jenő!

Stern Jenő már majdnem kifáradt az újj- nyujtogatásban, annyira mutatta, hogy ő tudja. Hát tudta is. Egy szuszra lefújta az Összes végzeteket s aztán kivörösödött képpel állott meg, mint a malom, mikor elfogy az őrölni valója.

litikai pártoktól. A jövő politikája a szocializmus jegyében született.

Sajnos, itt is szomorú tapasztalataink vannak a múlt évről. Az emberi jogokat összezavarják a politikai jogokkal, a szabadság eszméjét a szabadossággal, a függetlenséget az anarchiával. Az uj áramlat mindent felforgatni igyekszik, ami a múltban hasznosnak, jónak bizonyult a jövő fejlődésére. Jelentős sikereket ugyan még nem érhettek el, de félő, hogy pusztító munkájuk borzalmait csak akkor ismeri föl a magyar nép is, amikor már késő lesz. . .

Hogy a politikai, erkölcsi és szellemi élet után a közgazdasági szempontot is mérlegeljük: az agrárizmus és merkantilizmus harca most még hevesebben folyik, mint valaha. E szélsőségekben járó küzdelem mind nehezebbé teszi a megélhetést. A drágaság folyton erősebben mutatkozik, anélkül, hogy ellenszereit fölismerni tudnánk és csökkentésére eredményesen törekedhetnénk. Termésünk jó közepes volt borban és búzában is, de megfelelő piacot nem találtunk számukra, vagy ha találtunk is — nem sok köszönet volt benne.

— Jól van, leüihesz. Most az ilyen végződésű főnevek hogyan osztatnak fel nem szerint ? Barkács!

Barkács elöljárójában nyelt egyet, aztán elkezdte döcögve a szabályt. Itt-ott megakadt; a tanár úr intésére valamelyik kisegítette. így haladt az óra tovább. Odakünn esős idő volt, valami álmos fáradtság nehezedett az osztályra. A gyerekek is szokatlanúl nyugodtak voltak, nem pattantak fel tízével, mint máskor, ha a felelő megakadt.

Gerely tanár úr szeme is szórakozottan siklott végig a fejük felett és végül az ablaknál állott meg. Az ablakpárkányon egy verébpár rendezgette vizes tollruháját és közben élénken beszélgetett egymással.

S az óra lassan folyt tovább. Gyakorló óra volt „a tanultak összefoglalására,“ mint Mátyás úr az osztálykönyvbe bejegyezte. Egyik példa a másikat követte; egyik gyerek a másikat váltotta fel. Végre Gerely tanár úrnak olyan hallucinációja támadt, hogy valami árban ül és körülötte tenger morajlik. Ezt a hallucinációját elzavarta a csengetés, mely az óra végét jelentette. Ekkor dübörögve állottak föl a gyerekek és gomolyogva tolultak kifelé. Megvárta, míg mind kiment, aztán maga is elhagyta az osztályt.

Ahogy a tanári szobába ért, eszébe ju-