Eger - hetente kétszer, 1910
1910-07-20 / 6. szám
Előfizetési árak: Egész évre----10 korona. F él évre_____ 5 » N egyed évre - 2 60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények ===== intézendők. = Kiadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1910. — 6. szám. XXXIII. ÉVFOLYAM. Szerda, julius 20. i kát. sajtóügy kérdéséhez. Irta egy egri pap. Bár lapunknak nem lehet valami kitűnő akusztikája ahhoz, hogy a hasábjain tárgyalt országos kát. közügyek szélesebb körökben keltsenek érdeklődést, de mert a nála erre hivatottabb sajtóközegek, holmi melléktekintetek miatt, általában túlságos aggodalmas kímélettel kezelik a sajtókérdést: itt teszünk szóvá egyet-mást, amiről amott hallgatni csengő arany. A Kath. Sajtóegyesület, amelynek Egerben is zsenge fiókja alakúit, kétségtelenül nemescélú intézmény. A társadalmi rétegek bevonása a célja iránt való közérdeklődésbe, ébresztgető és fenntartó eszköze a tisztességes sajtó nagyfontosságú eszméjének; — de a gépkocsi és repülőgépek korszakában bizony mégis csak afféle nyikorogva döcögő szekér. Ha, mint kellene is, valóban százezrekkel kennék a kerekeit: akkor már lennénk valahogy. Hanem hogy abból a nagynehezen, többnyire szegény emberek garasaiból összekuporgatott negyedfélezer koronából mikor áll elő végre az a komoly, tekintélyes, modern, nagy katolikus napilap, ami nélkül pedig csak holt tömeg j Az „EGER“ tárcája. A Balaton költészete. Irta: Madarász Flóris dr. 6 V. Vas Gereben. Vörösmarty, Garay. Szoros kapcsolatban az előbb elmondottakkal, lehetetlen mindjárt fel nem említenem Vas Gereben nevét, aki ugyan nem versben, de költői érzéssel emlékszik meg a letűnt patriarchális idők emlékeit gyűjtögető korrajzaiban Festetichről, a Helikonról, de meg általában a Balatonról. Szeret visszauézegetni a magyarság ébredezésének korára, melyből fényes nevek, dicső, hazafias cselekedetek fénye ragyog feléje, vonzza lelkét, úgy, hogy — mint maga vallja — még akkor is vissza kellene néznie, ha talán úgy járna, mint a biblia Lóth felesége járt. Meglátja a „nagy idők nagy embereit,“ főurakat, főpapokat. Meglátja a magyar művészetnek éhenhalással küzdő apostolait, a nemzet napszámosait, akiknek először teremt állandó hajlékot „egy alispán,“ a derék Föld- váry Gábor. De meglátja a romlatlan magyar vagyunk: ó, amiak még lehetőségéről álmodozni is merész ábrándozás. Hol van a mi anyagias világunkban az a feláldozó akarat, mely a közérdekért fájó lemondásra sürget? Hiszen nálunk még a jótétemények is vajmi ritkán áldozatok; az az érték az csupán, mely a jólét teljéből már fel- használatlanúl maradt. Ézért is ösztö- vérebb érték Isten valutája szerint az az evangélumi szegény asszony adományfillérénél. • Ez már, sajnos, így van manapság. Változtatni rajta, úgy látszik, sem egyes kivételek buzgalma vagy példája nem fog, sem az az arcpirító szégyen, hogy kilenc millió magyar katolikusnak nincs egyetlen igazán helytálló napilapja. Mert az Alkotmány, hiába, nem az. A néppártnak pártpolitikai lapja az Alkotmány. Sok jó igyekezettel bár, de ki ne tudná, hogy a krajcárkérdés napról-napra gyötrő aggodalmai közt tengődik. Es ha így nincs, — de az anyagiakkal folytatott küzdelmében nem is lehet — ép teste szegénynek, hogyan élhetne benne az ép lélek, széles e hazát élettel, megújhodással elárasztó katolikus lélek. Érdekes eszmecsere folyt nemrég két kát. folyóirat, a Religio és az népet is, a Meddig Jóskát és a Holvagy Pistát, kiknek virtuskodásaiban felbuzog a magyar életerő. És nagy gyönyörűséggel szemléli, festegeti a Balatont, mikor haragos hullámain emeli, hányja-veti a kompot Szántód meg Tihany között. Beszél a félelmében szorongó cigányról, aki nagy gyertyát igér a tihanyi templomnak, ha még az egyszer megmenekül; beszél Tihanyról, amely úgy nyúlik be a Balatonba, mintha a Bakony a lábát nyújtaná belé; szól a balatoni révészház életéről, amelybe szintén belejátszanak a francia háborúk mozgalmai. Megismerteti velünk Badacsony vidékét, meg azon túl Keszthely felé a „Lóhalál“-nak nevezett utat, amelynek sár- tengere elnyeléssel fenyeget .kocsit, lovat. Sokszor esik szó a régi Füredről is, ahol a Balaton hullámaiban megedződve, nagy törekvések csiráit érlelik lelkűkben jobbjaink. Emlékezetre érdemes, derék munkát végzett Vas Gereben; nemes olvasmányokat nyújtott mindazoknak, akik múltúnk vonzó emlékeivel akarják felüdíteni leiköket. S ugyan ki ne menekülne vissza szívesen a sivár jelenből a múltba, amikor több volt az őszinteség, a barátság, a szeretet, több meleget árasztott a családi tűzhely, nagyobb volt az egyszerűség s így kevés is boldoggá tudta tenni a sziveket. Egyházi Közlöny hasábjain Amaz, igen találó csoportosításban tárta fel a kát. újságok közismert hibáit, fogyatkozásait, emez pedig széles látókörre valló kifejtésekkel kommentálta a Religio értekezését. Eggyel több bizonyíték ez is arra, hogy nem a most meglevő lapok valamelyikét kell olyanná fejleszteni, amilyet a kath. közvélemény kétségtelenül óhajt, hanem újat kell alkotni, teremteni, leküzdve valahogyan a ma még — megváltjuk — áthághatatlanoknak tetsző akadályokat. Botorság lenne ebben a pénzolvasó világban új Széchenyi Istvánokra várni. És ha már sehogy se akad a magyar katolicizmusnak ilyen jótékony hőse, akadjon legalább egy hivatott, ügyes kéz, mint amilyen pl. az Élet folyóiratot előállította, és amilyen a kát. ifjúságnak, valóban a semmiből, Szent- Imre-Kollégiumot tudott építeni! Bár akadna ilyen! Nem kellenének akkor a katolikus sajtóügy megoldására törekvő saját külön Kolumbus- tojások, amelyekből egyet (visszavon- hatatlanúl utolsót) mégis csak feltálalunk itten. A kát. társadalom hivatott vezetősége, pl. a kát. nagygyűlés, vagy az Az új Magyarországot megteremtő nagy küzdelmek korábau, melynek Széchenyi István gróf titáni lelke szab irányt, ősi dicsőségünk káprázatos képeivel s nyelvünk ragyogó szépségeivel egy új költő ragadja el nemzetünket, a legnagyobbak közül való: Vörösmarty Mihály. Jól esik fölemlítenünk, hogy egy szál — bármilyen vékonyka is — őt szintén a Balaton költőihez fűzi. Egy szerelmes párral tréfálkozó kis költeménye a tihanyi visszhangról szól. Elbeszéli, hogy Irma és Dezső Tihany agg hátán ülnek és beszélgetnek. Ámde kihallgatja őket a visszhang s mindent elmesél régi barátjának, a Balatonnak. A Balaton elmondja partjának, megtudja Somogy, Veszprém, Zala s ezek révén az egész orszásr, hogy Irma szeret. A haragos leány szidja az árulót: ! Némulj meg visszhang; vén Balaton, te apadj! S még feketébb légyen Tihany oldala, mint most És vendégtelenül álljon alatta Füred! De mit nyert vele? A visszhang átkozódását is kifecsegte. Mit tehetett a lány? Hallgata és szeretett. A tihanyi visszhangról Csokonai óta igen sokszor volt már emlékezés költészetünkben. Vörösmarty egyik követője Garay János, nemzeti múltúnk szorgalmas énekese, (kinek nevét
