Eger - hetente kétszer, 1910

1910-10-08 / 29. szám

2

EGE ti. I 29. *z.)

1910. október 8.

lősségükre és zsebükre!“ Nem kevesebb önérzettel vágják ki különben, hogy ezt ők, mint a Sajtóegyesület alapítótagja mondják.*)

A Veszprémi Hírlap azt hangsúlyozza leginkább a „Hibás terv“ kapcsán, hogy a néppártnak mily mérhetetlen sokat köszönhet a magyar katolicizmus? De, uraim, hát ki vonta ezt kétségbe? ügy látszik, végkép gyógyíthatatlanok vagyunk már ebből a folyton visszatérő fogalomzavarból. Hiszen a néppárt érdeksérelme nélkül, és korántsem annak romjain, óhajtanánk mi valahogyan gondoskodni a nem néppárti katolikusoknak katolikus igényeiről. Igazság szerint a néppártnak alig is lehet abba beleszólása, hogy a nem néppárti katolikusoknak van-e lapjuk, vagy nincs. Aztán nem a szű- kebb határok túlságosan féltékeny őre érzi igazán, hogy „az erők egyesítésére van szükség“, hanem az, aki e szűkebb határon kívül maradiaknak is megnyerésén buzgólkodik. Miért hát mégis a farkas és bárány meséjének örökös ismétlése?

A „bizarr eszmét“ különben a „derék, és régi katolikus lap“, az Esztergom., (most van a 15. évfolyamban, mi pedig a 33-ikat tapossuk), igyekszik porrá zúzni, nemcsak avval, amit cikkéből az Alkotmány közölt, hanem leginkább evvel az Alkotmányból gondosan kihagyott mondattal: „Egerből nem kérünk irányítást semmiféle katolikus ügyben.“ Köszönjük szépen ezt a felebaráti, sőt katolikus szeretetet. Az elfogulatlan*) Nem tudjuk, hányán pótolták össze a 200 kor. alapítói tagdíjat. E sorok szerény írója is (pótoló társak nélkül) alapító tag ugyan, de ezt igazán szükségtelennek vélte hangoztatni, mert bizony inkább szégyenleni valót talál abban, hogy e téren többre nem vihette.

A nagylelkű érsek minden szám után lelkesedve tapsolt nekünk, a szerény szereplőknek, jóakarata előadásunkért. Majd azután ő tartott egy mindnyájunkénál szebb, bár rövid előadást. Környezetéhez és a Legényegylet megteremtőihez fordulva ezeket mondotta az ő sajátságos dialektusával: „Sokszor akartatok már kedvemet keresni, de soha nem találtatok úgy, mint ezek a fiuk most. Hát adok nekik négyezer forintot. Vegyetek nekik egy házat; hadd legyen nekik egy állandó Legényegylet. . .“ Ezért tapsoltunk mi oly végeszakadatlanul a mi nagylelkű pártfogónknak.

Lélekemelőén szép volt a zászlószentelés délelőtt, nagyon szép volt az előadás délután, de legszebb volt a Bartakovics beszéde. A jó lélek minden szereplőt felülmúlt a maga fejedelmi ajánlatával.

Mindszenty és Lojkó nagy örömmel üdvözöltek bennünket: „Maguk művészek! Megélnének ebből is. ügy megnyerték Érsek-Atyánk kedvét, hogy 4000 forintot adott az egyletnek!“ (Két társam, aki velem együtt szerepelt a színdarabban, u. m. Le'óvey József és Kossiczky Vidor csakugyan a színi pályára léptek s utóbbit Budán láttam egy alkalommal.)

Négyezer forintunk tehát már volt. Hozzáláttunk, hogy alkalmas házat keressünk.

súgnak e felhőkbe nyúló magaslatára pedig szerényen csak azt üzenjük válaszul, hogy mi meg igenis kérünk irányítást, bárhonnan, akár Esztergomból is; sőt várva-várjuk azt, — csak okos legyen.

A Religiónak Zsörtölődések cím alatt zsörtölődő d betűje ír még egyet- mást, amire nem felelni valóban udvariatlanság lenne részünkről. — Csak futólag jegyezzük fel, hogy e kis d betű szerint Jósika báró Magyar Ko- korona című lapja „fürge és stilizált“ volt, „sokaknak tetszett is; a világi katolikusok olvashatták volna, mert nem volt papos, csak katolikus! “ (íme, tehát mégis lehetséges ilyenféle lap.) — Nyomosabb azonban a Religiónak az a célzása, hogy „akik ezt, vagy azt mondják, mástól várják, hogy csinálja meg. Nálunk mindenki a másikra néz, beszél és várja, hogy az a másik hozza le neki az égi mannát.“

Az Esztergom fentebb idézett mondatának erre a választékosabb, illem- szerűbb szövegezésére ez a válaszunk.

A kát. sajtót más módon is lehet támogatni, mint épen csak a Kát. Sajtóegyesület útján. Minthogy pedig, az Alkotmány okoskodása szerint, a Sajtóegyesület legfőbb feladata a központi sajtó támogatása, a központi sajtó pedig annyira kizárólag egymaga az Alkotmány, hogy több soha nem is lehet, — ergo, a Sajtóegylet pénztárába hulló pénz tulajdonkép a néppárt lapjának javára esik; — így hát érthető, hogy addig, mig a Sajtóegyesület általánosabban nem teljesíti hivatását, a sajtóügyre szánt áldozatok esetleg más úton segítik előbbre az ügyet. Evek során át és ekként egy- egy, nem okvetetlenül néppárti, kát.

Találtunk is egyet, az ,,Aranyszolga“ vendéglő- épületét, de anuak 7000 forint volt az ára. Szerencsére Eger másik jótevője, a főkáptalan volt az épület gazdája. így azután megkaphattuk az épületet a fele áron.

Micsoda boldogság volt az, mikor a saját hajlékunkba költözhettünk és micsoda öröm, megelégedés nekünk, hogy mi is hozzájárultunk megszerzéséhez! . . .

írnék még többet is, de beteg jobbomból így is sokszor kiesett a toll, mig ezt a keveset megírhattam. Nehezemre esett ennyit írni is, de kötelességem parancsolta. Hálámat akartam kifejezni azok iránt, akiknek szellemi megújhodásomat köszönhettem. Ha valaki többre emlékeznék, ne sajnálja a fáradságot, bővítse ki az itt leírtakat a mai tagok okulására, mert: O és az új fog itt kezet,

Erről szól az emlékezet!

Még a fiatalokhoz, a mostani tagokhoz van egy pár atyai szavam, jó tanácsom, melynek adására feljogosít korom és régi tagságom. Használják ki a Legényegylet által nyitottakat saját javukra, hogy azután mint értelmes iparosok kamatoztathassák a közjó érdekében. A közjónak minden polgár munkájára szüksége van s igazat mond a költő e sora:

Hass, alkoss, gyarapíts, s a Haza fényre derül.

lapra költött jelentékeny összegek talán nagyobb summára kerekednek ki, mint más, nyomtatott dicsérettel kisért adományok; de, a zajtalan jócselekedetek sorsa szerint, csak kézzel írott bizalmas levelek a nyugtatványaik. Nem csak az a jótékony tett, amelyről a verebek is csiripelnek, hanem az is, — és esetleg nagyobb, nemesebb, — amelyről alig tud más, mint aki tette és akivel tették.

Aztán aki gondolkozva olvas, bizonyára megértette a mi törekvésünket, hogy hiszen épen az egységes cselekvés akadályainak elhárításán fáradoztunk.

Mindent összevéve: igen sajnáljuk, hogy a fentebb tisztelt hozzászólások nem tudták megváltoztatni nézeteinket, amelyekért „stréberek“, „kalandorok“ és „holmi sajtóklikkek“ is készégesen vagyunk, minthogy az igazoló tények hiányában üresen kongó s nem reánk, de meggondolatlan hangoztatóikra igaz világot vető kifejezésekkel szemben, jó lelkiismeretünk szerfelett megnyugtató. Aki haragszik, annak a közmondás szerint sincs igaza.

Erdemök szerint becsüljük egyébként a pinkavölgyi, középliptói, adonyi, kapornaki, marcali, szendrői stb. kerületek szíves hozzászólásait; hanem azért Zichy János grófról sem mondhatják, talán még e derék kerületek sem, hogy falusi toronyból nézi a világ folyását. Ő pedig tavaly a szegedi kát. nagygyűlésen többek közt ezeket mondotta: „A mi céljaink és törekvéseink sokkal általánosabbak és magasabbak, sem hogy bele akarnék és bele tud- nók illeszteni egyik vagy másik politikai párttörekvésnek aránylag mindig szűk kereteibe. De őszintén szólva ez nem is volna célszerű, . . . mert a napi politika rendszerint válaszfalakat emel és önkénytelenül nem az egyesítő, hanem az elválasztó momentumokat keresi. — Az tehát, ki katolikus cím alatt bármely irányban elszigetelésre törekszik, vagy a katolikusokat kategóriákra osztja és speciális célok érdekében tőlünk elválva, saját útjain jár, az, bárminő jó szándék vezesse is, nézetem szerint nemcsak hogy nem tesz szolgálatot ügyünknek, hanem határozottan árt neki.“

Majd egyenesen a hirlapirodalomra térve át, így nyilatkozik a nemes gróf: „Nem követelhető senkitől, aki intelligens, hogy csak azért olvasson újságot, mert az katolikus irányú. A katolikus lapnak modernnek, érdekesnek, élénknek s ami fő, elfogulatlannak kell lenni.“ — „Szükségünk van önálló, nagy, de univerzális irányú katolikus sajtóorgánumodra, melyek nem vesznek el a napi politika labirintusában, melyek nem merülnek ki politikai pártszolgálatban, melyek nemcsak egyes