Eger - hetente kétszer, 1910
1910-09-24 / 25. szám
Előfizetési árak: Egész évre ___10 korona. F él évre_____ 5 » N egyed évre _ 2 60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények — ■ ■ intézendők. ............ = K iadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők. HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1910. - 25. szám. __=== XXXIII. ÉVFOLYAM. s==— Szombat, szeptember 24. A vándorkiállítás mérlege. Eger, 1910. szept. 23. Kedden zárult Egerben a felvidéki vándorkiállítás, mely alkalommal Balogh Bertalan őszinte háláját és köszönetét fejezte ki Eger közönsége iránt, egyúttal pedig a legnagyobb elismerés hangján szólott Eger művészetpártoló voltáról. Nincs okunk föltételezni, hogy e nyilvánosan elhangzott búcsú-szavak csupán az udvariasság kifejezői lettek volna. Ellenkezően, azt hisszük, hogy őszinte vallomásnak vehetők, mert hiszen a kiállítás igazgatójának bizonyára a leghitelesebb adatai vannak a négy évvel ezelőtt rendezett kiállítás eredményeiről, valamint szintén bizonyosan kialakult már előtte az idén várható siker képe is. Többször mondotta Balogh Bertalan szükebb körben és a nagy nyilvánosság előtt, valamint nem egyszer meg is írta, hogy 1906-ban Eger városa nemcsak időrendben volt vezető, hanem az erkölcsi és anyagi siker tekintetében is. Mint emlékezhetünk, akkor 200-nál több idényjegy kelt el és ezenfelül naponkint mintegy 200 drb. jegyet adtak el. A naponkint! átlagos forgalom tehát mintegy 300 személy volt négy évvel ezelőtt, nem számítva persze a tanulóifjúság látogatásait. Ha ezekből a számokból és a mostaniakból következtetni lehet, a mostani kiállítás sikere föltétlenül nagyobbnak mondható, mert most 301 drb. idényjegyet vettek meg s ezenfelül eladott a kiállítás 42 drb. deák-idényjegyet, 79 drb. megnyitó-jegyet, 981 drb. 60 filléres, 110 drb. 20 filléres, 110 drb. 30 filléres, 780 drb. 20 filléres és 110 drb. 10 filléres jegyet. Az idény- jegy-tulaj (Ionosokon kívül, kiknek látogatása másfélezerre tehető, majdnem kétezren nézték meg a kiállítást, vagyis negyedfélezer látogatás esik a 10 napon. Oly tekintélyes szám, amely bizonyára nagyon sokat mond. Nem csekélyebb fontosságú, hogy most is 33 drb. műtárgyat helyeztek el Egerben összesen 13,185 korona értékben. Ez bizonyos tekintetben visz- szaesést jelent, mert négy év előtt 32 műtárgyért 18,185 koronát fizettek az egriek. Már e számadatokból is nyilván látható, hogy a vételkedv nem csökkent, csak átragadt a kisebb emberekre, kik kevesebbet áldozhatnak a i művészetek oltárán. Viszont figyelembe kell vennünk a folyton nehezülő megélhetési viszonyokat és azt a körülményt, hogy az első kiállítástól csak négy év telt el. Ha ezt meggondoljuk, a vándor- kiállítások rendezésénél arra a gondolatra kell jutnunk, hogy lassúbb tempóban kell csinálni, a vásárló közönségnek időt kell engedni a pihenésre, az erőgyűjtésre. Es ezt nagyon köny- nyen el lehet érni, ha Magyarország 50—60 nagyobb vidéki városát úgy osztják be vándorkiállítási kerületekre, hogy minden kerületben 6—8 város legyen s igy mindenikre 7—8 évben kerüljön a sor. Ami a művészeket illeti, azokra a Budapesti Hírlap megjegyzését idézzük. Szerinte csak akkor lesz valódi sikere az ilyen kiállításoknak, ha: . .nem fogják lebecsülni a vidéket és ami épen akad, hulladékot odaküldeni, hogy nem fognak nevetséges árakat kérni... “ E tekintetben a múlthoz képest javult a helyzet, bár most is láttunk ezrekre taksált gyönge képeket és olyant, melynek egy négyszögméter nagyságú vásznát is két darabból varrták össze. . . A mérleg tehát ez: nálunk a siker úgy erkölcsi, mint anyagi tekintetben kielégítő s kívánjuk, hogy a többi hat Az „EGER46 tárcája. Az önfejű. A nagynéni, mikor már minden jóakarattá rábeszélése kárbaveszett, mérgesen csapta be maga után az ajtót. — Őrült ez a leány — mormogta. Visz- szautasítani egy csinos fiatalembert, akiben egyáltalán semmi kivetni való sincs; kasznár egy nagy uradalomban! És miért ? Egy hóbortért, hogy vár valakire, aki biztosan eljön érte! . .. Megígérte. . . Mintha minden Ígéretet meg szoktak volna tartani! Ha legalább ideje lenne várni reá, de maholnap a vén leányok sorába jut! Nem is törődöm többé vele. Ha olyan önfejű, csak hadd kínlódjék ezekkel az öklömnyi gyerekekkel. Nekem még egy nap is sok a lármájukból. — Kata, keressen egy fuvarost! — megyek haza. Gyönyörű tavaszi nap ragyogott. A mezők és erdők zöldültek; a fák virágoztak. Pompás ákácillat szállt be az ablakon, amelyet Eta, az összeszidott unokahug az imént nyitott ki. Két kezére hajtotta szőke fejét és megkönnyebbülve sóhajtott föl. — Milyen jó is egyedül lenni! Nem zaklat senki. Azt teszem szabad időmben, ami jól esik. Igaz, hogy Olga néném most is jót akart, mint mindig. De ha én nem tudom ráadni a fejem! Ha tudnám, hogy az az ember legalább barna, tömött fekete bajusza van, vagy hogy okos. .. Biztosan eldurvult a parasztok közt; csizmában jár, keni a haját... Lajosnak sima, finom modora van; dús fekete selymes haja; égő, bogár szemei... És okos, rendkívül okos. Szürke-zöldes szemei megélénkültek, amint a fiúra gondolt. Nem is tudott gondolni többé a nagynénire, se a kasznárra. ... Mikor még mindaketten iskolába jártak, százszor, ezerszer megígérték, hogy hűségesek maradnak egymáshoz, bármilyen próbára teszi is őket az élet. Megesküdtek, hogy lelkük-szí- vük a sírig egymásé. És mikor eljött az a fájó nap, amelyen otthagyták Kolozsvárt, Eta félredobta az óvónői diplomát és sírt. Lajos megfogta a kezét s azt mondta: — Ne sírjon, Etuska! Égetnek engem a maga könnyei. Igaz, hogy el kell válnunk. . . De nem örökre. Csak néhány évre. . . Ez az idő próba lesz mindkettőnkre; nagy, nehéz próba... De ha eljövök érte, amint hogy el is fogok jönni, sokkal fényesebb, ragyogóbb lesz a boldogságunk... Maga addig elfoglal egy jó kis állást, én pedig külföldön bolyongok . . . És epedni fogok maga után és írok magának sűrűn, amint maga is ír majd nekem. A lelkiismeretünk azután majd számol velünk, ha megszegnénk eskünket.. . Azután elváltak. . . S azóta nem múlt el el nap, egy óra, egy perc, hogy a leány forrón ne gondolt volna a fiúra. Azt mondta: eljön értem; és úgy hitt a szavában, mint a Mindenhatóban. Eleinte jöttek a levelek, tele Ígérettel, vágyódással. Később már csak ritkán érkezett egy-egy lap, végre aztán. . . semmi. Sok vergődő, kínos éjtszaka után ebbe is beletörődött Eta. Csendesen, némán temetett naponkint: sok álmot, tönkrement illúziót. Azután élt máról-holnapra, tengődve. És várt; maga se tudta, hogy mit. Semmit, vagy talán valami csodát? De ma ismét meglepte a vágyódás, hogy valamit megtudjon Lajosról. Látni szerette volna és hangját hallani; sütkérezni a napsugárban, mint amott az a csicsergő fecskepár. Úgy támadt reá ez az érzés, hogy észre se vette. Gondolkozott: — A tavasz vette el tőlem, hátha a tavasz adja vissza! ? Hirtelen támadt az a gondolata, hogy Kolozsvárra utazik és fölkeresi. Igen; joga van
