Eger - hetente kétszer, 1910
1910-09-14 / 22. szám
Előfizetési árak: Egész évre ___10 korona. F él évre _____ 5 » N egyed évre _ 260 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények — -........= intézendők. -- ■ -■■■ ■ K iadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők. HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1910. — 22. szám. XXXIII. ÉVFOLYAM. Szerda, szeptember 14. Képzőművészeti kiállítás Egerben. Eger, 1910. szept. 13. (b.) A szőrszálhasogató német tudományosság útján hosszú ideig a „ Betyárén “-ről, meg a „Kanászen“-ről ismerték a magyar nemzetet. Ilyen kapcsunk volt később a művelt nyugattal a „Tschardas“, meg a „Gollasch“ is. Lassankint azonban, hála Istennek, megszűntek a barbárságunkról forgalomba jött híresztelések. Művelt voltunkat tényekkel bizonyítottuk be, mert irodalmunk és művészetünk — a nemzeti lélek e két kifejezője — olyan fokon van már, hogy legtávolabbról sincs okunk a szégyenkezésre. Elmondhatjuk, hogy ma már kalapot emel előttünk minden olyan idegen, aki képes tűllátni hazája határán. És amint joggal tölheti el lelkünket a büszkeség, midőn ezt megállapítjuk: úgy nincs okunk szégyenkezni azért, mert a múltban elmaradtunk e téren. Elmaradtunk, mert el kellett maradnunk. HLzen ellenünk esküdött minden, hogy valamiképen ne fejlődhessék irodalmunk és művészetünk. A harc volt élet-elemünk nemcsak azért, hogy létünket fentarthassuk, — hanem azért is, hogy a nyugat-európai művelődést szívünk vérével védelmezhessük. Erős akadálya volt továbbá haladásunknak e történelmi missión kívül sajátos politikai helyzetünk és nyelvi elszigeteltségünk is. Majdnem azt mondhatjuk, hogy összes tevékenységünket a harc foglalta le. Ami csekély erőnk ezenfelül maradt, vagy olykor kisebb- nagyobb pihenőhöz juthattunk, azt fölemésztette a belső kormányzat iránt való érdeklődés, illetve betöltötte a végesza- kadatlan köz- és magánjogi küzdelem. A művészetek támogatásának, ápolásának tudata annyira nem ment át nagyjaink vérébe, hogy még a nagy Széchenyinek se volt iránta elég érzéke. Mikor ugyanis 1828-ban Joó János egri rajztanár, rajz- és festőiskolát akart Egerben alapítani és ehhez a legnagyobb magyar támogatását kérte, azt a választ kapta tőle érdemes földink, hogy „egyebekre“ van szükségünk, nem művészetre. Az 1834-ben Pesten rendezett első „műkitétel“-tői nyolcadfél évtized választ el. E tizenöt lusztrum alatt óriási utat tett meg a magyar nemzeti lélek. És ma már nemcsak az ország szívében, hanem a vidéki városokban is kiállításokat, tárlatokat rendeznek művészeink. Amily örömmel üdvözöljük a harcok, majd később a tudományoknak e fészkében a mai magyar művészek alkotásait, annyira nehezünkre esik leírni a vándortárlatok meghonosításának egyik indítóokát. A magyar művészet nem részesül olyan támogatásban, mint megérdemelné és legkiválóbbjaink külföldre kénytelenek menni, hogy tehetségük és munkásságuk ellenértékét megkaphassák. Nemcsak Munkácsyról és Zichy Mihályról mondhatjuk ezt. Régi nóta, melyet már a XVIII. század elején is ismertek. Kupeczky Rómában, Bécs- ben, majd Nürnbergben élt; Mányoki a lengyel, majd pedig a szász királynak udvari festője. A lőcsei származásé Rombauer János Zichynek elődje a cári udvarnál és mig Brocky Károly Londonban csillogtatja tehetségét, addig Markó Károly Olaszországban alkotja remekeit. Idegenben él és hal meg mindakettő. Tovább folytathatnók a lángelméknek e sorát, kik annyi dicsőséget szereztek a magyar névnek. E meddő munka helyett azonban jobb, ha arról gondolkodunk: mennyi dicsőséget szerezhetnének a mostaniak, ha eszközt és alkalmat birnánk adni fejlődésükhöz. Az „EGER44 tárcája. A kiállításon. Kezembe veszem a vándortárlat csinos katalógusát és körülsétálok azon a hat szobán, amelyet legújabb termékeivel rakott meg a magyar művészet. A hatalmas ablakokon ömlik be a világosság. És mig egyrészt épeu ez által alkalmas ez a kanonoki lakás igy képkiállításnak, addig másrészt — mivel nincs távolság — sok kép kevéssé élvezhető és méltányolható. Első körutamat, vagyis inkább vázlatos terep-tanulmányomat végzem. Elgondolkozom azon, hogy b. e. Tarkanyi Béla, a művészlelkű főpap, ki először költözött ebbe a lakásba, nem is gondolta, hogy ennyi kincset hordanak itt össze pár évtizeddel később a magyar művészek. Mert valóban nagyon értékes anyag van ebben a hat szobában, melyek közül egyikmásik valóságos terem. A kiállított képek egy része nem uj; több tárlaton megfordult már. Mivel pedig mintegy 600 beérkezett műtárgynak kétötöde maradt meg— a többit utólérte a „mene tekel fáresz“ — ennélfogva előkelő művészi színvonalú. Kétségtelenül és az első tekintetre megállapítható, hogy sokkal értékesebb, mint az 1906. évi. És képviseletet kapott, helyet nyert mindenféle irány, amely körülmény persze csak növeli a kiállítás értékét. A komoly műérzék azonban első tekintetre és örömmel látja, hogy az impresszionisták kezdenek háttérbe szorulni. Kevés kép van tőlük a tárlaton; aránylag tetemesen kevesebb, mint négy évvel ezelőtt. Ezek jobbadán a középső (I.) teremtől balra, a sarokszobában vannak és nagyon feltűnnek bizarr színezésükkel, módszerükkel, a felfogás különös kifejezés-módjával. Rippl-Rónai, az irányzat vezére, most is itt van; két képet küldött (Csendélet és Kaposvári dolgozó szobám); Kövér Gyulának is két képe van az egyik hátsó szobában (kék hordók a Dunaparton és az egri török mecset.) Mint kezdő ember szerényebben taksálja a maga művészetét és egy-egy képét „csak“ 400 koronára tartja, nem úgy mint mestere, aki most is 600, illetve 1200 koronáról beszél. Vesztróczy Manó Vasárnap-ja élénk színeivel, pompás reflexével, érdekes, realisztikus napsütésével vonja magára figyelmünket. De hiába, nem igen bírja lekötni hosszasabban. Mellette van Ferenczy Károly Pihenő-je erős színkontrasztokkal s különös tanulmánnyal előállított hátterével. A középső terem képei közül különösebben megkapja figyelmünkéi két plen air. Az egyik Szinnyei-Merse Mezője, a másik Kézdi-Kovács Lászlótól az Erdő széle. A Mező karakterisztikus kis kép, melyet nagy tanulmánnyal és saját színeivel festett a mester. Őszintesége, természet-igazsága megkap, lágysága, szürkésbe hajló színekkel kihozott napsütése erősen lebilincsel. Kár, hogy előre és nagyon beharangoztak ennek az értékes alkotásnak s így a kevésbbé fejlett műérzéket nem elégíti ki. A Kézdi-Kovách képe is szinigazság. Sugárzik belőle a természet szeretete, ismerése; képének pompás levegője van, mely megkap. A bal-ajtó mellett Udvardynak van egy Biedermeierképe. Ugyanitt van még Fényestől két vászon (Mennek vízért és Kisvárosi csend.) Mivel az idő sürget, tovább kell haladnunk. A középső teremtől jobbra levő (mondjuk : III. számú) szobában is bő és értékes anyag kínálkozik a tanulmányozásra. Csodás élethűségű a Vastagh Géza képe (Rambuillet kos), mely szinte kényszerít arra, hogy megálljunk előtte. Glatz Oszkár Palóc leányá-nak arca szinte kimelkedik a sötét háttérből. UJváry
