Eger - hetilap, 1893
1893-02-21 / 8. szám
58 annak a politikai átalakulásnak, melyet ó szükségesnek tart és küszöbön állónak tekint. Kibékiteni, összeegyeztetni, előkészíteni az uj korszakot Magyarországon, mely a hajnal derűjéből oly nehezen bir kibontakozni fényes nappá a fojtó ködök miatt, melyek Magyarország láthatárát ellepik. Hiányzik az emberekben a meggyőződések őszintesége és az akaratnak férfias bátorsága, mint a betegnél, ki hosszú lázaktól gyötörve s elgyengülve lábadozik, de félénk az egészségre. Oly sokáig volt a magyar politika meggyőződés és lélek nélkül, hogy Samassa szívesen a saját lelkét öntené belé, hogy felébredjen és fölemelkedjék. És az egri érsek lelke szabad. Mily különbség ! A többi püspök, kik leginkább a kormány szekerének tolásában szerezték érdemeiket és szerencséjüket, jelenleg, midőn a kormány a katolikus egyházzal éles ellentétbe jött, különböző hangon irt pásztorlevelekben foglalnak állást, vagy szánalmasan a kormány mellett, vagy siralmasan a kormány ellen s opponálnak a nélkül, hogy ellenkezni merészelnének. Az egri érsek pedig, ki liberális egyházpolitikája miatt Kómában kegyvesztes lett s a kit a magyar kormány elejtett, nem keresi a miniszterek barátságát s nem rettegi haragjukat, hanem az igazmondó szerepét választotta ki magának. Amazok szűk kebellel az egyházpolitikai kérdések kertjébe vonulnak vissza s egyébként gondosan kerülnek minden beavatkozást a politikába; ellenben Samassa az egyházpolitikai kérdésektől tartózkodva — a mire elég oka van — hazafias indulattal Magyarország történeti fejlődésében kíván résztvenni. Politikai ebédjei mind ugyanazt az egy czélt követik, könnyíteni és siettetni az átmenetet az elmúlt Tisza-korszakból abba az uj korszakba, mely a nemzeti erők szabadabb mozgásával a szükséges állami és társadalmi alkotásokat megteremti. A ki e fejlődésnek akadálya, Samassa meghívja, hogy meggyőzze, hogy ne akarja hasztalan útját, állani az időnek, a ki pedig az uj eszméket szolgálja, azokat az érsek a munkás küzdelemre bátorítja. Visszahívja a tévedöket s a heveseket türelemre inti, hogy tanuljanak Deák Ferencztől kitartani, de nem koczkáztatni hazájuk sorsát. Az ebédek között, melyekben Samassa a magvető dolgát teljesiti, egyik nevezetesebb volt az utolsó, midőn az aranycsináló Wekerlét látta asztalánál s neki mint alkimistának adott tanácsokat. A hasonlat pompás volt, az elemek össze vannak keverve a forraló üstben s megolvasztattak, megvegyültek, de a kívánva keresett aranyat az alkimista föl nem találta. Hiába számított s törte eszét, kísérletezett mindenféle módon, hívta segítségül a csillagok titkos erőit és az aranyat, a bölcsek kövét, az életitalt, a kör négyszögitését nem bírta fölfedezni. De akármi legyen belőle a ministerium egyházi és világi politikájából, melyet a szabadelvű párt lombikjában forralnak Wekerle s társai, köztük az első segéd, Fejérváry: vissza nem csinálhatják többé a történelmet, se Tiszáékkal, se a papokkal, se a mágnásokkal, se a szabadkőművesekkel. Az anyag megolvadt, az elemek forrnak s a nehéz ólom — a bukott rendszer — nem jöhet vissza Miniszterelnök ur, tessék hát a magyar nemzetet vezetni előre. Ne tessék hátráltatni az állami dolgok elkerülhetetlen uj alakulását.“ __________ L evél a karton-bálról. Eger, 1893. febr. 15. Kedves kis baba! Azt hallom, unatkozik, ami nem valami kellemes lehet különösen oly élénk szellemes kis angyalkára nézve, mint maga. Én meg rajongok minden unatkozó kis leányért (sokszor szép asszonyért is), különösen ha olyan enni való termete, mosolygó beszédes parányi ajkai, s annyi tűzzel égő két szép szeme van, mint magának. Ha tehetném, azonnal ott is teremnék nála, mert nem engedhetem, hogy magát, kinek egyetlen mosolyáért (ha lehetne) romba döntenem az egész világot, s egyetlen édes szaváért (ha tehetném) újra fölépíteném azt, az unalom sötét szellemei kinozzák. Elhatároztam tehát, hogy feloldom a tilalmat, mely reám van róva, és Írok magának. írok a karton-bálról. Tehát e hó 14-én farsang utolsó napján ismét megnyílt az ég, ez alkalommal azért, hogy hosszú időre ismét bezárúljon. Hevesmegyei s egervidéki egyesült jót. nőegyletüuk karton-bálja volt az ó-kaszinó nagy-termében. Hogy mily pompásan sükerűlt, azt talán már haltotta is, annyit éu is mondhatok, hogy régóta volt a karton-bálnak oly szép képe, mint ez alkalommal, annyi kedves szép kis leány és szép asszony jött össze. Alig léptem be a csiliáros terembe, első dolgom volt felkeresni a nőegylet szeretett elnöknőjét Kovách Kálmánná ő nagyságát, ezt a kedves szép asszonyt, kinek mindig bámúlója voltam. És van is miért; csak nézze, mennyi választékosság mozdulataiban, mennyi előkelőség és nyájasság a szívélyességben, melylyel mint a bál háziasszonya ismerőseit üdvözli, s e mellett az a feneketlen jószívűség szemeiben és határtalanjóság mosolyában. Nem csoda; több éve a legnemesebb erény: az árvák iránti hő szeretet él az ő fenkölt szivében, azokat hozza ő ide minden évben, s vele együtt mindannyian, kik e vigalomhoz járulnak. 0 súgta meg nekem, hogy a terem Ízléssel és csinnal kiállított díszítését Barna Manó jónevű kárpitosunk a jótékony czél iránti tekintetből, csekély 15 írtért vállalta el. Ugyancsak ő súgta meg, hogy a rendezőség jelvényét, mely mindegyik egy- egy művészi kivitellel csinált piros őszi rózsa volt, az egri hölgykoszorú egyik kedves virága: Gröber Anna urhölgy ajánlotta Az „EGER“ tárczája, XIII. Leo püspöki jubileumára. Komócsy Józseftől. Ünnepi harangszó zendül a tornyokban Kelettől nyugatig és északtól délig, Millióknak szive tiszta lángra lobban: Egy dicső név hangzik a világon végig! Gyász felhői felett az örök városnak Az ég csillagai fényben kiragyognak, Áttör a felhőkön égi kegy sugára, Biborfényben ég a hitnek sziklavára. Tündöklik a porszem, vértanuk véréből Minden felujulva, örvendve felébred, Uj kegyelmet nyerve örök Istenétől Áhitat szállja meg mindenütt a népet,; Angyali karoknak hymnusa megzendül, Dicsőséget zengve nagy évezredekrül: Megreszket örömben mély keble a földnek, Még az elemek is mind dalba kitörnek. Mária országa hallod-e a hangot A négy folyó mentén, hármas hegy tövében? Tudod-e, uit zengnek a zugó harangok Egy egész világnak örömünnepében? Az Ur dicsőségét magasztalja minden, Millió fohász kél minden igaz szívben, És minden fohásznak felemelő szárnya Az Ur trónusához: hódolat és hála. Óh nagy nap ez! Ünnep van ma a világon, Krisztus helytartója, neked szól az ének. Hogy léted igazság s nem költői álom, Tudjuk, mert érezzük kegyelmét az égnek. Vad hullámok között, Genezareth felett, Egy világ csodálja a te erős kezed, Ki fentartod hajónk a vészes habokban: Hitedben isteni, örök hatalom van. Óh, jöjj ünnepelni, Sz. István hű népe, Lobogjon az oltár áldozat füzében, Hódolat és hála fiaid szivében E nap ünnepében százszorosán égjen! Koronád sz. fényét, a kettős keresztet, Mely hazádnak annyi dicsőséget szerzett, Kilencz század előtt Kóma adta néked, Volna-e nélkülök ma itt magyar élet? Óh, jöjj ünnepelni, kit az ég kegyelme Óvjon, védelmezzen, Szentséges Atyánkat! Magasztalja öt ma minden szív és elme, Nyerjen imádságunk fényes, égi szárnyat! Nviljék meg ez előtt az ég boltozatja És a mi keblünket forrón dobogtatja, Mária, magyarok dicső pártfogója, Te légy imádságunk kegyes szószólója.
