Eger - hetilap, 1893

1893-02-14 / 7. szám

53 Rapucs Lajosáé fejenként 40 frttal. A férjhezmenő leányok közül pedig: Heidricli Mária, Müller Julianna, Hibay Mária, Hoinyák Anna, Kelemen Julia és Murányi Mária 66 forintjával. A Kiszely Imre-segélypénz pedig 20—20 forintjával: özv. Yass Józsefné és özv. Soós Ferenczni-nek adományoz'atotr. — A városi mérnöki tiszt betöltése Egervárosánál az üre­sedésben levő mérnöki tiszt választás utján való betöltésére a megye alispánja határnapul f. febr. hó 23-ik napjának délelőtti 10 óráját tűzte ki a város közháza termébe. Ez alkalommal az üresedésben levő irnoki állomások is be fognak töltetni. — „Az élet nagykereszt-utja.“ Nasrybojii beszédsorozat. Szó­széki használatra és családi olvasmányul közrebocsátja Babik József tanító-képző tanár. Eger; érs.-lyc. nyomda. 1893. Fűzött példány 80 kr. Félvászonkötésben 1 frt. Csinos vászonkötésben 1 frt 20 kr. — E czim alatt hagyta el közelebbről a sajtót egy 144 lapra terjedő füzet, mely összesen hét nagybőjti prédikácziót foglal magában. A derék munka fiatal, kiváló tehetségű s párat­lan szorgalmú szerzője sokkal ismeretesebb az egyházi, s külö­nösen az egyházszónoklati irodalom terén, semhogy e legújabb műve tüzetesebb ajánlásra szorulna. E helyütt tehát röviden csak annyit mondunk, hogy e nagybőjti szent beszédekben is megta­lálja a t. olvasó ama gazdag és magvas tartalmat, ama valódi áhitatgerjesztő, sokhelyütt költőileg lendületes előadást, azt a mesteri ékesszólást, s a szó nemesebb értelmében vett népies irályt, mely szerzőnk eddig megjelent számosabb egyházi beszé­deit oly előnyösen jellemzi. Rövideden igen tanulságos mutatvány­részletet is fogunk, bővebb ismertetésül, közölni belőle. — Kap­ható szerzőnél (Eger, érs. lvceumi épület.) — Az egri önkéntes tűzoltó egylet által 1893. év február 4-én tartott ránczmulatság alkalmával felülfizetni kegyeskedtek: Dr. Samtssa József 50 frt. Samassa János, Hartl Edéné 10—10 frt. Kovách Kálmán 7 frt. Kozma Károly, Debreczeni János, Steinhäuser Istvánná, Szele Gábor, Zalár József, Scheidl Ágoston, Radinovics Gábor, Köllner Lőrinczné, Babies Béla, Klein és Weinberger, Ury Józsefné, Ősik Imre, Zsendovics József 5—5 frt. Dr. Dombay Tádé, Csókás István, Éliásy Ferencz, Gebhard Sándorné, Özv. Gyulayné, Schwartz Szilárd, Tolvay Ágoston, 3—3 frt. Polacsik Hermann, Hoffmann Sándor, Kohn Dávid, özv. König Endréné, Ruzsin Ignácz, özv. Nánásy Mihályné, Radler Frigyes, Szabó György, Lázár Jónás, Tancsa Lajos, Kánicz Jenő, özv. Lévayné, dr. Schwarz Sándor, Budayné, Buzáth Lajos, Beyer Henrik Szávics Katalin, Wavrik Sándor, Babies Aladár, Bajzáth Sándor, özv. Wrabély Mária, Ringelhann Rafael. Stupka János, Neumann Márton, Répásy László, Sebestény István 2—2 frt, Grünbaum Ignácz, Tamásy Endréné, özv. Preszler Sámuelné, dr. Setét Sándor, Brozicsevich Ferencz, Klener József, özv. Broncs Andrásné, Kemény Ferencz, Okolicsányi Miklós, Weber János, Fay György, dr. Martinovics József, Légmann Imre, Sirk János, Fekete Lajos, özv. Csécsey Kázmérné, Babies László, Bucher Gusztáv, dr. Udvardy László 1—1 frt. Miért is fogadják az ügy nevében a leghálásabb köszönetét. Ez alkalommal van szerencsém tudomásra hozni, hogy a megejtett leszámolás után az összes bevétel 301 frt, a kiadás 214 frt 51 kr. s, e szerint a tiszta jövedelem 86 frt 49 kr. tesz. Fógel Ágoston, pénztárnok. — Helyreigazítás. Az egri önk. tűzoltók imént megtartott tánezvigalmáról lapunk múlt számában megjelent tudósításban a jelenvolt hölgyek névsorából tévedésből maradt ki Schultz Ist- vánné assz. és két kedves leánykájának: Schultz Róza és Mariska k. a. neve, — mit is ezennel készséggel igazítunk helyre. — Gyászhir. Tárnár Józsefné, szül. Heszterényi Fran- cziska assz. életének 57-ik, boldog házasságának 43-ik évében, f. hó 11-én, rövid szenvedés után elhunyt. A boldogult hült te­temeit tegnap, hétfőn, f. febr. hó 13-án Apátfalván, közrészvét kisérte az örök nyugalom helyére. A boldogult elhunytét mélyen sújtott férjén kívül, az előkelő Martonffy-, Reményik- és Götz- családok számos tagjai, mint közvetlen rokonok, fájdalomtelt szívvel gyászolják. Az örök világosság fényeskedjék neki! — Necrolog. Hangonyi Ján o s kántor-tanító, életének 83- dik, boldog házasságának 60-ik évében f. évi febr. hó 5-én elhunyt Hevesmegye R^csk községében. Temetése ugyanott nagyszámú rokonság, s a környékbeli lakosság tömeges részvéte mellett, f. febr. hó 7-én ment végbe. A boldogult elhunytét vigasztalhatat­lan özvegyén, két fián, két leányán, s ezek nejein s illetve fér­jein kivül, tizenhat unoka gyászolja. A gyászszertartást ft. Há- mán András esp. plébános végezte. A gyászszertartás alatt a vi­dék kántoraiból alakult négyeskar zengett megható gyászdalokat. A boldogult példás életét s a tanítói súlyos, küzdelmes, de ne­mes pályán eltöltött hatvanöt év alatt a népnevelés körül szer­zett maradandó érdemeit ft. CharbulaEmil, recski plébános megható gyászbeszédben méltatta; melyből kiemeljük a követke­zőket : Ha a halál angyala életünk késő alkonyán kopogtat be há­zunkhoz, hogy szelíd leheletével lezárja fáradt szempilláinkat, és a földi lét hosszas és terhes viszontagságainak mintegy szeretet­teljesen véget vessen: akkor a halál képe nem oly rémes alak­ban tűnik fel előttünk, mint különben, — a természet rendes le­folyását, az élet köteles adóját látjuk benne, melyet lerónunk ifjú korunkban lehet, öregségünkben okvetlenül kell. És mégis, midőn az aggastyán csöndes elszunyadásában, az ő végső kézszoritásában egy áldásteljes, munkás életnek utolsó szivdobbanását halljuk meg, ha lezárulnak előttünk azon szemek, melyek az emberi kor legvégső határáig csak e valódi szivjóság vissza*ükrözői voltak, ha elnémulnak azon ajkak, melyeknek bölcs tanácsait sokszor oly szívesen hallgattuk, ha lelankadnak azon kezek, melyeknek munkássága az Istenbe vetett bizalommal pá­rosult szorgalom és tevékenység mintaképe volt, — oh akkor A láb eltűnt. Az üldözők, egészen kimerültén vették közre Prégilbertet. — Nos, semmi? — kérdék. — Semmi! ... De úgy tetszik, mintha amaz irányban. . . E szavakkal az erdő egyik sűrűbb pontjára mutatott. Hangos kaczaj közt mindnyájan a kijelölt irány felé rohan­tak . . . Prégilbert is velők tartott egy darabig ... de nem soká. Néhány perez múlva észrevétlenül, visszaosont az árok­parti csalithoz, hol a kis báróné összekuporodva rejtőzött, s mely­ből nekipirulva s kaczagva lépett elő, mig tépett fürtjei tele voltak bogácscsal, lombokkal. Ön megmentett! — mondá Prégilbertnek. — Merci! Ekkor egy kissé kimerültén az árokpartra dőlt. Prégilbert mellé telepedett, — miközben a többi üldözők csaholása mindin­kább elhangzott az alkonyodó nap sugaraitól bearanyozott erdő sűrűjében. * Két órával később az egész társaság egybe volt gyülekezve a mail-coach körül. Valamennyien . . . csak a kis báróné meg Prégilbert hiányoztak. Vártak egy negyedóráig . . . egy fél­óráig . . . Senki! A báró, vörös, mint egy főtt rák, rettentő mó­don káromkodott. Kiabáltak . . . nevöket kiáltozták ... de csak a vadon visszhangja felelt. Elejénte kaczagták a dolgot; később nyugtalankodni kezdtek. Hajtóvadászatot rendeztek, de most már komolyabbat. Semmi eredmény. Az éj közelgett. Vissza kel­lett térni, ha a társaság annak a veszélynek nem akarta magát kitenni, hogy a járhatatlan, kátyus utakon lepje meg az éj sötétje. — Alkalmasint messzetévedtek, s gyalog tértek vissza a kastélyba, — jegyzé meg a grófné félénken. — Bizonyosan . . . menjünk uraim! Kétségkívül már ott­hon fogjuk őket találni, — tévé utána a gróf megnyugtatóig. A báró türelmetlenül kapálózott. Még egy utolsó kísérletet tettek. Valamennyien kitelhető erős torokkal egyszerre kiáltottak bele az erdőbe. Egy távoli moraj volt a válasz, egy sajátszerü, zűrzavaros, tompa zugás, mely mindenhez inkább hasonlított, csak emberi hanghoz nem. Inkább valami tompa vonításnak tűnt fel. Az egész társaságot remegés fogta el. — Farkasvonitás! — suttogta Lansac, Faverolles szomszédja fülébe. A dolog komoly! Az éj egyszerre beköszöntött. Most már nem volt észszerű tovább várakozni. Elhatározták tehát, hogy a lehető leggyorsab­ban visszatérnek a kastélyba, s onnét nagyobb számmal, fölfegy­verkezve fognak keresésökre visszatérni, ügy történt. A visszatérés kevésbbé volt vidám, mint a kiindulás. A po­koli sötétben, a járatlan, döczögős utakon elnémult a kaczagás az ajkakról. Szót is alig váltottak. Mindenki a múlt heti szegény favágó szerencsétlen sorsára gondolt, s valamennyiök szivét le­küzdhetetlen aggodalom szálta meg. Végre megérkeztek. A szolgaszemélyzet, a késedelmen bámulva, ott várt a bejáratnál. — De la Croix d’ Angis báróné? . . Prégilbert ur? . . — kérdé a gróf a kapuban. — Még nem tértek vissza, gróf ur, — volt a felelet. A szegény báró összerezzent. A nyugtalansághoz, annak tu­datában, hogy felesége a vadonban egyedül van Prégilberttel, még egy másik nem kevésbbé élénk aggodalom is járult: a váltja

Next

/
Oldalképek
Tartalom