Eger - hetilap, 1893
1893-02-07 / 6. szám
43 ittlétéről elköltözés miatt 10; az ügyvédi lajstromba felvétetett 2; meghalt 1; közszolgálatba lépett 4. Töröltetett összesen 17; bejegyezve maradt az 1892. decz. 31-ig 14 ügyvédjelölt; kik közül tényleg gyakorlaton van 12, és pedig ügyvédnél 11, biróság- nál 1; mint egyéves önkéntes védköteiezettséget teljesít 2. — Irodát 1 ügyvédjelölt egy esetben változtatott; ügyvédi vizsgára 3 ügyvédjelölt folyamodott. A közgyűlés az előterjesztett jelentést tudomásul vette, s az igazságügyministerhez való fölterjesztését elrendelte. Az 1892. évi számadások megvizsgálására Mednyánszky Sándor és Jankovich Dezső kamarai tagok küldettek ki azzal, hogy a f. é. márcz. 5-iki közgyűlésen jelentésüket terjeszszék be. A költségvetést és a fizetések megállapítását együttesen tárgyalta a közgyü'és. — A kamara szükséglete az 1893-ik évre 980 frt. Fedezet 1150 fit., ami a 180 fn hátralékos tagdijakból és 97 kamarai tag után 10 írtjával megállapított f. évi tagdijakból fedeztetik. A f. 1893-ik évi tagsági dij tehát 10 frt és 30 nap alatt befizetendő. A kamarai tisztviselők megválasztása nem volt megtartható, mert a törvény értelmében a bejegyzett kamarai tagok legalább felének, tehát ezúttal 48 kamarai tagnak kellett volna szavazni. Miután azonban a közgyűlésen személyesen csak 14 kamarai tag jelent meg, vidékről pedig csupán 13 szavazat érkezett be, — a kamarai tisztikar megválasztására újabb határnapul az 1893-ik év márczius havának 5-ik napja tűzetett ki azzal, hogy e közgyűlésen a viszonylagos szótöbbség föltétlenül dönt; a vidékről beküldött szavazatok pedig, ha azok időközben vissza nem vétetnek, — az újabb közgyűlésre is érvényben maradnak. Az ügyvédi rendtartásról szóló törvényjavaslat felett a választmány által kidolgozott véleményt a közgyűlés némi módosításokkal elfogadta. — A tárgysorozat több pontjai, az idő előha- ladottsága miatt a legközelébb 1893-ik évi márcz. 5-én tartandó közgyűlésen fognak elintézést nyerni. Tüzoltó-bál Eger, 1893. febr. 4. Százszorosán ragyogó gyertyák fényéül kivilágítva, cz'gány- zene mellett vidáman lejtő párok kaczajától hangzott e hó 4-én éjjel az ó-kaszinó nagy-terme. Épen keringöt játszottak és szőke barna fürtös fejecskék, ég-kék és bogár-szemek, rózsa-ajkak bájos tulajdonosai repültek tova tánczosaik karjain boldogan, midőn beléptem a terembe. Az egri önkéntes tűzoltó-egylet bálja volt; nem valami nagyon népes, de annál kedélyesebb, mert derék tűzoltóink elkövettek mindent, hogy báli közönségük jól találja magát. S hogy ez igy volt, mutatta ama körülmény, hogy a bál 4-én esti 9 órától 5-én hajnali 5 óráig tartott, hogy az egész tánczrend lemorzsoltatott, és még a ne?yedik négyesben is 20 hamis zöld ékkövek vannak bele foglalva. . . A császárság korából .. . olyas valami . . . talán húsz frankba került ... a múlt télen vettük Nizzában . . azaz hogy, nem is mi, — hanem C. olasz gróf, egy jó barátunk, aki gyakorta volt szives velünk társalogni. 0 kért meg, engedjem meg, hogy azt a csekélységet feleségemnek ajándékozhassa . . . egy ódon ékszerárusnál fódözte fel . . . Marguerite — ez a feleségem neve — egészen el volt ragadtatva az ékszer gyönyörű alakjától, s azóta csaknem mindennap hadta a hajában ezt a nyilat. — Tehát egy nyíl, fehér és zöld utánzott kövekkel kirakva .. . Arany! — Isten őrizz! — Dehogy arany! . . . Broncz, vagy olyas valami. — Tehát broncz, — szabad tudakoznom, hol veszett el a nyíl, s mely órában? — Tegnap estve, háromnegyed tiz, és egynegyed tizenegy óra közt, az operaháztól a házamhoz vezető utón. . . A. — ut, 18. szám. Gyalog mentünk. Feleségemnek migrainje volt, e miatt elküldtük a kocsit. — Mikor ő nagysága a színházat elhagyta, bizonyos, hogy még akkor a hajában volt a nyíl ? — Bizonyos. Magam láttam a hajában, midőn a színház ajtaján előttem kilépett. De mikorra haza értünk, már nem volt meg. Mindjárt kerestettük a lépcsőn, de sükeretlenül. Kétségkívül az utón esett ki a hajából. — Tehát háromnegyed tiztöl egynegyed tizenegyig ... az operától az A.-úti 18. számú házig. — ügy van. — Mihelyt a megtaláló jelentkezik, — még eddig semmi pár volt az első négyest tánczoló 24 párból. És volt animó, mert tűzoltóinknak, különösen derék főparancsnokuk dr. Pásztor Bertalannak, kinek érdeme, hogy a mai bálsziik világban is létre tudott hozni ily kedves, kedélyes bált, mottója, hogy „ha már nem lehet meg az anyagi süker, legyen nteg legalább az erkölcsi,“ mi részben maga járt a tánczos fiatalság előtt jó példával. De igaz biz a, ha én ma egyik kedves-bájos kis tánczos- nőm óhaját, hogy minden jelenlevő hölgyet egy-egy világgal jelöljek meg és ily modorban Írjam meg tudósításomat, akarnám teljesíteni, akkor e bált „A virágok báljának“ kellett volna neveznem, s körülbelül igy kezdenem referádámat: virágos kert volt. e hó 4-én éjjel az ó-kaszinó nagy terme, melynek legfőbb diszét a terem felső részében helyt foglalt három fekete ruhába öltözött kedves szép asszony, mint három királyvirág képezte, kiknek szemeibe ha bele tekintél, mintha csak imádságba merülnél, mosolyukban határtalan jóság és szeretetreméltóság tükröződött vissza. Közvetlen közelükben a kályha körül egy szép fiatal asszonyka, mint egy barna rózsa foglalt helyet két karcsú termetű kedves fehér szegfű által körülvéve. Lejebh jobbra a terem középrészén néhány kék és fehér liliom diszelgett, kik között egy világos sárga ruhába öltözött bájos viola vouta magára különösen a figyelmet. — A terem bal oldalán körülbelül a második tükör alatt mint egy sötét jáczint, egy nyúlánk szép fiatal özvegy uralta a helyzetet, fekete toilettében, jobbra és balra megannyi rózsabimbó, égó szerelem által körülvéve; mig feljebb a terem balsarkában rózsás ruhájában szintén egy kinyillott rózsa két szép szál gyöngyvirág által környezve diszelgett. A terem legfelső közép részén elhelyezett pamlagot a bál három legkedvesebb ifjú üde virága dominálta, és pedig az egyik egy bájos kis vadrózsa, izlé>sel és csínnal kiállított rózsaszín ruhában', igazi kis virágtündér, vakító fehér vállain láthatatlan ködszárnyakkal, az Alhambra rózsáival vetekedő rózsapir- ral üde arczán, egy modern apocalipsis, telve vágygyal és szerelemmel ; a másik egy szeretetreméltó kis ibolya, ibolyakék toilet- ben, rózsaszín diszszel, mely festőileg simáit karcsú silphid-terme- téhez, barnára hajló hajjal, angyali jó lelke mélyéből fellángoló bogár-szemekkel, egy Psyche, igéző mosolylyal rózsás ajkain melyben a meny összes boldogsága rejlett; s a harmadik egy kedves kis nefelejts, gyöngyiepével aranyszőke szép hajában, bájos alakját kitüntető nefelejtskék virágos ruhában s nefelejts-jelvénynyel keblén, ábrándos szemekkel, egy csillag mely saját fényétől ragyog és világit, életet és boldogságot lehelve beszédes eperajkairól- s mindenkit elbűvölve kecses tánczával. Ha talán kiváncsi valaki, kik voltak e bájos koszorú, virágai ime itt a névsor: leányok: Berkovecz Ilona, Brozicsevich Annnska, Dobos Etelka, Éder nővérek, Köllner Ilonka, Kovách Etuska, Neichel nővérek, Scheidl Lullyka (Hatvan), Stand nővérek, Tamasy Mariska, Tancsa Bella, Várallyay nővérek (Apátfalva), jelentés nincs e részben, — azonnal tudatni fogom. A becsületes megtalálónak talán valami jutalmat méltóztatik. . . — Természetes! . . . Újságban akartam hirdetni, s jutal- múl 10 forintot kitűzni. A nyíl, mint mondám, nem ér többet. De a feleségem azt akarja, hogy ötven forint jutalmat tűzzek ki. . Valóban nevetséges! . . de hát ön tudja . . . hölgyeknek szolgálatára állani. . . Szíveskedjék ötven forint jutalmat följegyezni. — Jutalom: ötven forint. . . Minden esetre ajánlom azonban, hogy a tű elvesztését ujságilag is hirdetni méltóztassék. Sőt egy falragaszt se tartanék fölöslegesnek, annál inkább, miután az elveszett hajtű önnek, . . illetve kedves neje ő nagyságának annyira becses jószága volt. — Nem . . . azt még sem . . . nagyon köszönöm. . . . , Ebből megtudná a feleségem, hogy itt jártam. . . A feleségem azt tartja, hogy akik valamely elveszett jószágot megtalálnak, nem szokták a rendőrséghez vinni, hanem megvárják az újsághirdetést, hogy mennyi jutalom van kitűzve az elveszett jószág megtalálójának. Marguerite határozottan meghagyta, hogy ne menjek a rendőrségre, hanem csak az újságban közöljem a hirdetést. Azt gondoltam azonban magamban, hogy talán még sem fog ártani, ha megkísérlem, — kérem tehát szives tudósítását, ha a nyilat netalán idehozná valaki. Nagyon örvendenék, ha a feleségemnek bebizonyíthatnám, hogy még is csak helyes nyomon jártam. . . Bocsánat az alkalmatlanságért . . . van szerencsém, tisztelt biztos ur! . . — Alászolgája ! A bankár ügyét a rendőrbiztos a következő magánbeszéd kíséretében vezette be jegyzőkönyvébe: „Furcsa egy jelentés . . . tiz forint élték . . . ötven forint jutalom ... ez a jó bankár
