Eger - hetilap, 1893
1893-09-26 / 39. szám
39-ik szám. 32-ik év-folyam 1893. szeptember 26-án. Előfizetési díj: Egész évre . 5 frt — Félévre . . 2 „ 50 Negyed évre. 1 „ 30 Egy hónapra — „ 45 Egyes szám — „ 12 EGER. Hirdetésekért: minden 3 hasábozott petit sorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petit- sorhelyért 15 kr. fizetendő. Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden kedden. Előfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (lyceumi nyomda), a szerkesztőség (Széchenyi-utcza 30. szám. a Szabóféle ház) Bauer H. az „Eger“, előfizetési s hirdetési irodája, (Széchenyi-utcza, pósta-épület), Szolcsányi Gyula és Blay István könyvkereskedése, s minden kir. postahivatal. — Hirdetések előre fizetendők. Hiv. hirdetések egyszeri közlésdija 1 frt 30 kr. A szerkesztő búcsúja. Az egri érsek-lyceumi nyomda igazgatója e lapok 37-ik számában azon kijelentéssel lepte meg az „Eger“ olvasóit, hogy e lapot a f. évi szept. hó végével be fogja szüntetni. A mai számmal tehát az „Eger“ heti lap, 32 évi fönállása után befejezi pályafutását. Midőn az „Eger“ ez utolsó számával e lap t. olvasóinak, — addig is, mig esetleg a journalistikai téren ismét találkozunk, — ezennel lelkem mélyéből fakadt szives búcsú- „Isten hozzád“-ot mondok: — teljes megnyugvással tekintek az „Eger“ 32 éves szép múltjára vissza, melynek, keletkezésétől kezdve szakadatlanul szorgalmas munkatársa, s később, három Ízben is, közel negyedszázadon át, sokszor nehéz viszonyok s válságos körülmények között is, de mindig rendületlen kitartással, voltam felelős szerkesztője. E hosszú idő alatt teljes erőim s tehetségeim szerint híven ügyekeztem jeles elődeim s szerkesztő-kollegáim: montedegói Albert Ferencz, dr. csillagász, Danielik József, Sz.-István-társulati igazgató, Vida József dr., Fekete Ferencz dr. és Kiss István dr. kiváló jogtudósok nyomdokain, az általuk inaugurált s követett irányban haladni, s legyen meggyőződve a t. olvasó, hogy ha — mi egy hirlap hosszú életében úgyszólván kikerülhetetlen, — esetleg történtek is hibák, hiányok, vagy mulasztások, melyek a lap szellemének, vagy a t. olvasó közönség érdekeinek rovására estek, — azoknak elhárítása vagy helyreigazítása nem mindig a szerkesztő jóakaratán vagy buzgalmán múlt. Végűi, hálás szívvel mondok forró köszönetét a t. olvasók eddigi kegyes támogatásáért, tisztelettel kérve, hogy eDgemet évek hosszú során át tapasztalt jó indulatukban jövőre is megtartani kegyeskedjenek. A viszonttalálkozásig — Isten velünk! Eger, szept. hó 26-án 1893. Szabó Ignácz, az „Eger“ felelős szerkesztője. Reális búcsúszó. Nagyon tisztelt s kedves szerkesztő úr! Vasárnap délután történt, midőn ablakomból kikönyökölve megpillantottam Náczi bácsit, mint ballagott hű szivarja kíséretében a főutczán lefelé, s hozzám szegődve, ablakom alatt elcsevegtünk néhány perczig. Emlékszik, hogy üdvözölve, első szavam ez volt: Egy czikknek csirája fogamzott meg bennem, de már embryonális állapotában tépelődöm a „to be or not to be“: az Írjam — ne írjam“ problémája felett. Itt az ideje, hogy kimagyarázzam magam. Három hatalom küzdött akkor bennem (pedig kettő ’is elég lett volna!): a méltányosság, a szerénység és a szerénytelenség. A két első Önt illeti, az utóbbi engem. Mert mit is akartam s miért? Szép, nagy s jó napja volt a mi reáliskolánknak az a vasárnap! Szeptember 17-én délelőtt 11 órakor tette lelkesedéssel magáévá a városi képviselőtestület a fő reáliskola ügyét; a déli harangszó után néhány percz- czel lépte túl az első osztályba jelentkezők száma a nyolc z- vanat; végre a délutáni postával vettem neszét annak, hogy engem el- s fel akarnak csapni! Látja mindez, még a verőfényes nyár-őszi nap híján is, oly kellemes hangulatba emelt, hogy a „Seid umschlungen Millionen“ módjára, Náczi bácsit is szívesen megöleltem volna, ha nem kell vala figyelembe vennem az ablakom előtt elvonuló szép-nem piruló hajlamait! De nem is erről akartam én Írni, hanem Szabó Ignácz- ról és az „Eger“-ről, kiknek annyit köszönhetek rövid ittlétem alatt. Önnek, hogy a fiatal s ismeretlen kar társat az első pillanattól kezdve oly igazi barátsággal fogadta; lapjának, mely a fiatal s ismeretlen intézet ügyét kezdettől fogva a legnagyobb önzetlenséggel karolta fel. Mondja meg őszintén: nem volt-e e miatt sohasem kellemetlensége? No — a feleletet nem itt a vonal alatt, csak ablakom alatt kérem. Jól tudom: Ön mindkettőt elhárítani igyekszik magáról, de nem lehet, mert cserébe ime én is szolgálok egy kis önvallomással. Emlékszik, hogy mint újdonsült egri polgár, én kerestem fel először, mert sejtettem, hogy mi meg fogjuk egymást érteni, s mert reméltem, hogy az „Eger“, mely ma ép annyi évfolyammal zárja le hosszú pályafutását, mint ahánynyal enmagam Egerbe jöttem, nehéz feladatom sükeres megoldásában hű s erős támaszom lesz. Sejtelmem s reményem várakozáson felül mentek teljesedésbe, a minek fejében Szabó Ignácznak csak e két igaz szót nyújthatom: „Nagyon köszönöm!“ Valahányszor tintás papirossal alkalmatlankodtam, nem mindig ezt mondtam-e: Olvassa el Náczi bácsi, s ha nem üti meg a mértéket — félre vele! — Most is csak erre kérem, bár ma nem az elsők, de az utolsók között szeretnék lenni. Ha, a mit biztosra veszek, mások — nálamnál illetékesebbek — szebben s jobban mondanák meg Önnek azt, hogy «?kévi nyilvános szereplése s hírlapírói működése révén, mit köszönhet Önnek s lapjának a helyi társadalom, — akkor temessen el papírkosarába. Önnél szívesen próbálom meg ezt is, legalább egyszer s először. Ha azonban én volnék az egyedüli, nem bánom, tegyen ki az újságba, hadd lássák, hogy mégis volt valaki, kinek „ilyen“ is eszébe jutott. Ne tartson a szerénytelenség vádjától; az reám hárul s én szívesen viselem — Önért. Vagasztalódjék azzal, hogy egy parányi igaz érzelem többet ér egy rossz banketnél, pedig levélkémmel több ily parányi óhajtottam küldeni. Most pedig Isten vele, kedves s tisztelt Náczi bácsi! Érzékeny búcsúra nincs szükségünk, mert ha Ön a professzorság s a szerkesztőség miformisát le is veti, megmarad az ember — a kit ember szintén . jgért.
