Eger - hetilap, 1893
1893-09-19 / 38. szám
298 E gyár mult 1892-ik évi forgalmáról a következő jelentést terjeszti elő: „Gyárunk forgalma napról-napra emelkedik, jóllehet a magyar vaskereskedők eonservativismusa s előítélete a hazai gyártmány iránt valóban bámulatos. A kereskedő tőlünk jobb, szebb árút olcsóbban követel, mint ahogy a cseh gyárnak fizeti. Ha most figyelembe veszszük azon körülményt, hogy az osztrák gyárak évek hosszú során át begyakorolt munkástörzszsel rendelkeznek, mig nekünk munkásainkat magunknak kell fokozatosan növelni, kiképezni és begyakorolni, akkor érthető csak az, hogy mit követel tőlünk a kereskedő. Nem elégszik meg ugyanazon minőségű áruval, sokkal szebbnek kell lenni és olcsóbbnak is, mert különben ezek saját szavai: „Minek hagynám el?“ Lépésről lépésre kell a tért meghó- ditani, és rendkívüli utánjárással. Nagy előnyt várunk a gyár részére kért kedvezményes fuvartételektől. Röviden elmondhatjuk azt, hogy a hazai kereskedők támogatása nem felel meg várakozásunknak, és hogy gyárunk mégis napról-napra emelkedik, csak annak köszönhetjük, hogy első minőségű árut bocsátunk a piaczra, olcsó árakon, mely körülmények előtt még sem hunyhat szemet a hazai vaskereskedő.“ A gyárban a múlt 1892-ik évben 4 tisztviselő, 60 lakatos és kovács, 26 tanoncz, 10 leány és 10 napszámos dolgozott. A lakatosok és kovácsok átlagos heti keresete 10 frt. a leányoké 2 frt. A munkások kivétel nélkül magyarok, és valamennyijük a gyár czéljainak megfelelőleg ott nyerte kiképeztetését. Valamennyien tagjai az általános betegsegélyző egyletnek, baleset ellen biztosítva vannak, és a tanonczok hetenkint négyszer az ipariskolát látogatják. Az átlagos munkaidő 10 óra naponkint. A gyár a lefolyt 1892-ik évben állami kedvezményekben részesült. Téglagyár Hevesmegyében csak egy van: Jiraszek és Krauszé Gyöngyösön. „Hogyan óvakodjunk a tüdövésztöl?“ (Folytatás.) II. Száz okunk van tehát óvakodni a tüdővésztől. De hát lehetséges? A tudomány arra tanit, hogy igen. A ragadós betegségekről mostanában bebizonyosodott, hogy azok ragadós voltát szabad szemmel nem látható picziny élő alakok, a tudósok, által úgy nevezett bacillusok, baktériumok okozzák, melyek a beteg testében millió és billió számra elszaporodván, utoljára annak halálát idézik elő. Ezek az apró holmik a Az „EGrER“ tárczája, Vihar a Tiszán. (Puszta-Czinkehát, 1898. julius 24.) Túl a Tiszán, az abádi réten, Jeges felhő kavarog setéten, Magja csattog szerte a lapályon, Nagy sebeket vág a zöld dohányon. Lenn a révben, mint holmi pillével, Játszik a szél a komp kötelével, A vaskötél két darabra válik, El se’ fogják a kompot Buráig. S mint a fecske a levegő-égen, Száll egy csónak Tisza közepében, Tánczot járva a szilaj habokban, — S én ülök a csónakba’ — nyugodtan. Én ülök itt csendesen, nyugodtan, Evezőmet le is bocsátottam, Zúgó vihar tombolva korbácsol, Mégse’ félek szilaj haragjától. beteg testéből megszámlálhatatlan mennyiségben a levegőbe, a vízbe, a földbe kerülvén, ha ismét olyan testbe jutnak, mely őket befogadja, tanyát ütnek azon, és abban kezdik el romboló munkájokat. Mint már az imént mondám, úgy az orvosok, mint más gondolkodó emberek régen gyanították azt, hogy a gümőkór, vagyis annak leginkább ismert és legjobban elterjedt alakja, a tüdő gümősödés és az ebből eredő tüdővész szintén a ragadós, az egészséges embert fertőzés utján megtámadó betegségek közé tartozik. Nem régiben pedig a tudósok felfedezték azt a parányi élő lényecskét is, mely a gümőkór mérgét képezi. Ez a tüdővész bacillusa. Ha ez olyan ember testébe jut, mely befogadja önmagába, nem veti ki magából, akkor abban rémitő módon elszaporodik és előbb-utóbb, hol rövidebb, hol hosszabb betegeskedés után azt a testet, mely neki tanyát adott, megöli. így jutott a tüdővész mérge abba a szegény fiatal asszonyba is, kit most eltemettünk. Egy esztendőn át folytonosan a beteg ura körül volt, mert hát szerette azt forrón, igazán, testével, leikével, — folyvást annak a szobának megfertőztetett levegőjét szívta, melyben a tüdővészben sinlődő kántor lakott, a legkisebb vigyázat nélkül csókolta, ölelte beteg férjét, — a tisztaság sem volt nálok valami példás, s igy a betegség mérge annál jobban elterjedhetett; — és ime, a folytonos rossz levegőben, az örökös éjszakázás által kimerült teste nem tudott ellentállani a betegség ragadós mérgének, megkapta azt ő is, s néhány hónapi szenvedés után követte az urát a sírba, mintegy folytatva annak betegségét. Minden ragadós betegség mérge leginkább a testnek azon a részén fejlődik ki, melyet legjobban bánt a betegség; és legbiztosabban s legkönnyebben fertőzteti meg az egészséges testet az az anyag, mely a beteg ember leginkább szenvedő részéről leválik. így köztudomású, hogy a himlőt avval a genyedtséggel, mely a himlő hólyagjában terem, biztosan át lehet az egészséges emberre oltani, s a kolerát, a hagymázt (mely betegségeknek fő székhelye a bél), leginkább terjeszti a betegek ürüléke. Épen igy van ez a tüdővészszel is. A betegség ragadós mérge itt legerősebben abban a köpben van elszaporodva, melyet a tüdővészben szenvedő, az ő beteg lélegző csöveiből kiköhög. A köpben van a millió, meg millió bacillus. Még pedig nem csak a nagyobb darab köpökben, hanem azokban is, a melyeket csak alig láthatni meg, s a melyek a köhögés közben a kifújt levegővel együtt repülnek ki a beteg szájából. A tüdővészes ember köpje azonban csak akkor fertőzteti meg az egészséges embert, ha nedvességét elveszti, t. i. ha megszárad és por alakúvá válik. Akkor szabadulnak ki belőle a gümő-bacillusok, melyek aztán millió meg millió számra a levegőbe jutva, lélegzés közben a levegővel együtt az egészséges ember tüdejébe kerülnek. Nem zúdúl ő szerető fiára, Aki mindig visszasírt utána, Ki csak addig s úgy lehetett boldog, Ha a Tisza partjainál bolygott. Reád bízom magamat meghitten, Oh, tudom én, itthon vagyok itten, Zúgó Tisza hullámin pihenvén, Mint a gyermek édesanyja keblén. ___ Csillagh Mór. E gy magyar huszár I. Napoleon trónján. Akkor történt, mikor I. Napóleont elhagyta szerencse-csillaga, s az egyesült seregek által megverve, kénytelen volt szétszórt hadaival Francziaországba visszavonulni. Az egyesült seregek még ott is üldözték, s elfoglalták Párist. A győzelmes csapatok közt, melyek a franczia fővárosba nyomultak, ott volt Simonyi, a hires magyar lovas ezredes is, huszárjaival. Az 1815-iki február hó 15-én történt a huszárok bevonulása kora hajnalban. Simonyi József, óbester, a kelő nap első sugaraiÉn félnék a Tisza közepében? Bízó gyermek hű anyja ölében ? — Lehet széltől haragos, vad ái’ja, Nem zúdúl ő szerető fiára.
