Eger - hetilap, 1893
1893-08-08 / 32. szám
254 — soha sem voltak ellenségei a művészetnek, abban a katonai zenének sem. — Búcsú. A hatvani-temetőben f. hó 6-án, vasárnap tartották meg az egyház-napi búcsút. Bár nem valami szép idő köszöntött e napra, mégis rendkívül nagy számú közönség vett részt az ajtatoskodásban. A kegyelet és a síron túl is tartó szeretet a megemlékezés koszorúival díszítette föl a sírok halmait. Bármerre tekintett a szem, minden síron virágokat, koszorúkat és imádkozó egyéneket látott. A nagy költőnek, Mindszentinek sírja sem maradt koszorúk nélkül; a baráti szeretet oda helyezte a nyugvó porok fölé a koszorút, amit már életében homloka köré font önmaga, lánglelke alkotásaival: a költő jó barátja, Kapácsy Dezső mint minden évben, most is megkoszorúzta a pihenőnek sírját azok nevében, kik gyakran táplálják szellemüket az ő alkotásaival. — Kolera-hir. F. hó 3-án Tisza-Füreden egy tutajos kolera- gyanús tünetek közt meghalt, kettő pedig ugyanily tünetek közt haldokolt. A táviratilag értesített helyettes m. főorvos, dr. Dom- bay Tádé megjelent a helyszínén és heveny gyomor- és bél-hurutot konstatált. Teljes bizonyosság okáért azonban a bakteorologiai intézethez küldte fel a hulla-részeket. — Biztos szer a fillokszéra ellen (?). Rég óta olvashatni különféle német lapokban, hogy egy egyszerű paraszt szőlőmunkásnak Grinzingben sükerült biztos irtó szert találni a fillokszéra ellen. Eberl Mihály, vagy ahogy őt a helységben nevezik: „Fillokszéra-Miska“ évek óta teszen fáradhatatlanul, s szívós kitartással kísérleteket a kezelésére bízott szőlőben, a fillokszéra kiirtására. Mint beszélik, a mindennapi falatot is megvonta a szájától, hogy egy kissé költséges kísérleteit szakadatlanul folytathassa. S ime, elvégre is biztos eredményhez jutott. Mig a szomszédos szőlőkerteket a filloxéra teljesen tönkre tette, az általa gondozott szőlő folyvást virul, s évről évre dús termést hoz. Eberl Mihály eme sükeres törekvése azonban saját hazájában nemcsak méltánylásra de legcsekélyebb figyelemre sem talált; kérvényére, melyet csak nem rég a Bécsben tanácskozó szőlő- művelők kongresszusa elé terjesztett, a kongresszus bölcsei még csak nem is hederitettek. Midőn a múlt évben rendezett zenészeti s szinészeti kiállítást a többek közt Bodemair a cannesi „Beán Site“ czimű nagy hotel igazgatója, és Gongoltz is meglátogatták, esetleg értésükre esett a „Fillokszéra-Miska" sükeres kísérlete is. Mindketten fölkeresték a parasztot, alapos vizsgálat alá vették az általa gondozott szőlőt, s csakhamar szerződésre léptek vele, melynek értelmében Eberl Mihály kötelezte magát fillő k s z é r a-irtó szerének titkát 30,000 írtért Gongoltznak eladni. A szer biztos kipróbálására Eberl családostul együtt Can- nesba költözött Gongoltzhoz, hogy ott kísérleteit nagyban eszközölje. Mint az „Illustr. Wiener Extrablatt“ egyik utóbbi számában olvastuk, e kísérletek nagyban is a legmeglepőbb módon sükerültek. E kísérletekhez a leghitványabb tőkéket választották, melyek már a kipusztitásra voltak kiszemelve. S ime, a múlt évben már teljesen kiszáradt tőkék, most újra föléledve, dús lombozattal, s ép, egészséges fürtökkel telve virulnak. Még meglepőbb azonban az Eberlféle fillokszéra-irtó szer hatása a kiszáradt tőkék gyökérképződésére. A vén, száraz tőkék most tele vannak sűrű, fiatal gyökérhajtásokkal. A fillokszéra ugyan tömegesen feltalálható a tőkék aljában de valamennyi — dögölve. — Köztudomású, hogy a franczia kormány egy millió frank állami dijat tűzött ki egy biztos fillokszéra-irtó szer feltalálására. Ezt a dijat tehát most már minden valószínűség szerint Gangoltz úr Connes- ben, fogja zsebre vágni. — Felhívás eladó európai-fajtájú szőlővesszők bejelentése érdekében. Hogy az európai-fajtájú szőlővesszők eladása a termelőknek megkönnyittessék s azok, akik új szőlőket telepíteni szándékoznak, az egyes szőlőbirtokosoknál eladásra rendelkezésre álló, teljesen megbizhatólag fajtiszta szőlővesszőkészletekről idejekorán tájékoztassanak, a földmivelésügyi ministerium a szőlővesszőket eladó s az azokat kereső birtokosoknak közvetlenül egymáshoz való utalása végett úgy, mint az előző években, a f. év őszén is az eladó fajtiszta európai szőlővessző készletekről szóló hirdetést szándékozik kibocsátani. Ezen hirdetésbe azonban a ministerium csakis olyan teljesen megbizhatólag fajtiszta és jól kezelt európai szőlőültetvényekből származó vesszőkészleteket fog felvenni és közzétenni, a melyek a Peronospora Viticola ellen ez évfolyamán legalább háromszor, de a szükséghez képest esetleg többször is permeteztettek. Az ültetvények fajtiszta voltáról s arról, hogy a permetezés megfelelő módon és kellő sü- kerrel alkalmaztatott-e, a ministerium saját közegei útján fog meggyőződést szerezni. Felhivatnak ennélfogva mindazon szőlő- birtokosok, a kiknek teljesen megbizhatólag fajtiszta és jól kezelt európai szőlőültetvényük van, hogy azon esetre, ha ültetvényeiket a peronospora viticola ellen megpermetezték és az év folyamán még szükséges további permetezéseket is teljesitik, eladásra szánt vagy remélhető vesszőkészletüket fajta, minőség és mennyiség szerint a termelési hely (vármegye, község, posta és vasútállomás) és az ezrenkénti eladási árak megjelölésével — az árakba a csomagolás és a feladó vasúti állomáshoz való szállítási költségeit is beleértve, — a földmivelésügyi ministeriumhoz lehetőleg mielőbb, de legkésőbb f. évi augusztus hó 15-éig jelentsék be. E határidőn túl beérkező bejelentések a hirdetésbe nem fognak felvétetni. Az ekként bejelentendő készletek nyilvántartása s az egyes megrendelőknek a bejelentőkhöz utalása iránt a ministerium annak idején hirdetés útján s esetleg más megfelelő módon is intézkedni fog. Félreértések elkerülése végett azonban különösen és nyomatékosan hangsulyoztatik, hogy a bejelentett vesszőkészleteket a ministerium sem megvásárolni, sem közvetítésre átvenni nem szándékozik s hogy azok értékesithetésére vagy a ministerium által való átvételére abból, hogy a bejelentés megtétetik s a bejelentett készletek a hirdetésbe felvétetnek, semminemű következtetés nem vonható s hogy a bejelentés tisztán arra szolgál, hogy a vesszőt kereső közönséggel a beszerzési források tudathassanak. A bejelentések teljesítésének könnyítése czéljából külön bejelentési ivek adatnak ki. Ezen bejelentési ivek bélyegmentesek s a rovatok megfelelő kitöltése mellett a bejelentő sajátkezű aláírásával ellátva, közvetlenül a „földmivelésügyi magy. kir. ministeriumhoz“ terjesztendő be. Ily bejelentési űrlapok — szóbeli vagy írásbeli megkereséssel — szerezhetők: a) A földmivelésügyi ministeriumtól. b) A szőlöszeti és kertészeti szaktanfolyamok vezetőitől; Egerben gólya u. 1. és Szegzárdon. c) Valamennyi szőlészeti-, borászati- és pincze-egylettől s a vármegyei gazdasági egyesületektől; Egerben Dr. Hubert János urnái. Budapesten, 1893. julius hó földmivelésügyi magy. kir. ministerium. — A tankötelesek összeírása befejeztetvén városunkban, a következő eredménynyel számoltak be a kiküldött összeírok. Az összes óvó- és tankötelek száma városunkban : 6122 ; ebből óvóbeli (3 — 5 éves): 1466, mindennapi- és ismétlő tanköteles: 4656. Minthogy a múlt évi összeírás 4393 tankötelest tüntetett fel, a jövő tanévre a szaporodás: 263. A fentebbi főösszegből fiú: 3109, leány: 3013; rom. kath.: 5223, g. kath. és kel.: 8, ev. ref.: 78, ág. hitv. : 13, izraelita: 800. — Gyászhir. Özv. Bállá Béláné szül. Jozeffi Szidónia asz- szony f, évi augusztus hó 2-án élte 48. évében elhunyt Egerben. — Helyreigazítás. Lapunk múlt számában László János képző-intézeti tanárnak segéd-tanfelügyelővé történt kinevezését közölvén, tévedésből e szót használtuk: „segéd-tanár“; mit ezennel kiigazítunk, mivelhogy ő, mint később értesültünk, már évek óta rendes tanára a képző-intézetnek. — Színészet. Halmay Imre a kassai színház igazgatója, jól szervezett dráma-, vígjáték-, népszínmű- és operette társulatával és saját zenekarával f. augusztus hó közepén városunkba jön és előadásait a nyári színkörben megkezdi. — Az 1893. junius 29-én tartott tűzoltó nyári mulatság alkalmával felülfizetni kegyeskedtek : Dr. Samassa József 25 forintot. Chalaupek Domonkos 11 frt 50 kr, Samassa János 10 irtot. Továbbá 5—5 forintot: Jámbor Vilmos, Ludányi Antal, dr. Kozma Károly, Klein és Weinberger, Imre Miklósné, lovag Tóth István; 4 frt 70 krajczárt: Stephanovszky János; 4 forintot: Kovách Kálmán; 3 frt 50 krajczárt: Wind István, Weisz Gőzmalom; 3 forintot: Dr. Dombay Tádé; 2 frt 70 krajczárt: Dr. Kösztler; 2 frt 10 krajczárt: Dr. Hubert János; 2—2 forintot: Irgalmasok gyógyszertára, özv. Jankovits Dezsőné, Gröber Ferenczné, Radi- novich Gábor, Babies Aladár, özv. Mészáros Istvánná, Végh Jenő, Sajóssy Alajos, Volf Károly, Hám Gyula, Schvarcz S.; 1 frt 80 krajczárt: Nagy Ferenczné; 1 frt 70 krajczárt: Simkovics Imre, özv. Spekner Dávidné, Szabó Rafael, Vavrik Sándor; 1 frt 40 krajczárt: Kerényi S. gróf Wurmbrand, Breuer Mór, Chalaupek. Hermin, Würt százados; 1 fort. 20 krajczárt: Bauer László,. Sztupka F., dr. Alföldy Dávid, Éliássy Ferencz, Meszmer Károly; 1 frt 10 krajczárt: Ruzsin Ignácz, Kánitz Dezső, Recse Dezső, Dr. Schvacz D., Dr. Bauer, Dálnoky János, Horváth Béla, Dr.. Akantisz J., Dr. Kállay Zoltán, Ficzere Gusztáv, Preisich József ; 1—1 forintot: Mészáros Kálmán, Papp Sándor, Bajzáth Sándor, Légmann Imre, Babies László, özv. Szabolcs Soltész Anna, Kolossy Gusztáv, Liptay Gyula, Kánicz Jenő, Répássy László, Ruzsin Ottó, N. N., Hibay György, Grónay Sándor, Mis-