Eger - hetilap, 1893

1893-07-18 / 29. szám

229 nyilvánossági jellegű zene-iskola városunkban eddigelé nem létezik; tekintve továbbá, hogy ha ezen tervbe vett intézet keresztülvitele létesül, városunk ifjúsága, az egyszerűség színvo­nalán felülemelkedő, komoly zene-oktatásban aránylag olcsón fog részesülhetni; tekintve végül, hogy a jó Ízlés terjedésének neme­sitő hatása, a közszellemre, és az általános műveltségre, el nem vitázható, és hogy folyamodónak a zenetanitás terén eddig elért sükerei, a nemes czél biztosítására elfogadható alapul szolgálhat­nak; de mert városunk, mint egy egész nagy vidék, és Heves­megye központja, ez ügy támogatásával nagy horderejű missiót teljesít: mindezeknél fogva a város a zeneiskola czéljaira a „Kacsa“ czimű épületét díjmentesen átengedte. — A megyei székház restaurálása. Hevesmegye székhá­zának bolttetőzetein, tudvalevőleg veszélyes repedések támadtak. E miatt az emeleti bolttetőzetet le kellett bontani, s e helyisé­gek most vasgerendázatra fektetett s*ima tetőzettel lesznek el­látva. A munka serényen foly. A restaurálást, a ministériumban készült terv szerint, Bobula János, budapesti előkelő épitész és országgyűlési képviselő teljesíti. — Az 1896. évi országos kiállítás zeneművészeti és színmű­vészeti előadója: Dr. Váli Béla, a Színművészeti Lapok szerkesz­tője, a kereskedelmi minister megbízásából kiküldetett az ország nevezetesebb levéltárai és múzeumainak átkutatására. Dr. Váli, mint értesülünk, legközelebb városunkba jönni szándékozik a zene és szinmüvészeti ereklyék megtekintése végett. Nevezett kiállí­tás teljessége érdekében Dr. Váli felkéri ezennel mindazon mű­kedvelőket, akik valamely zene avagy szinmüvészeti ereklye, és pedig régi hegedű, zongora, hangjegyiratok, levelek, naplók, szinlapok stb. effélék birtokában vannak, hogy azok felől nevére czimezve egy levelező lapon értesítsék (Budapest, Aréna-út 34. szám alá czimezve) avégből, hogy ideutazása alkalmával azokat megtekinthesse, esetleg megvásárolhassa. — Iskola-társak találkozója. A Kassa-Eperjesi Értesítő leg­utóbbi számában a következőket olvassuk: A helybeli (kassai) prémontréi rendű főgymnásiumban ezelőtt 25 évvel érettségi vizs­galatot tett tanuló ifjak közül, tett fogadalmukhoz híven, e hó 4-én tizennégyen jöttek össze városunk falai között, hogy életük ezen legfontosabb mozzanatai egyikének 25-öd éves évfordulóját együttesen ünnepeljék meg. A megjelentek között valának: Ará­nyi An tál kir. tanitóképezdei igazgató Szepes-Iglóról, Bernáth Béla ügyvéd, s Mád kerületi országgyűlési képviselő Budapest­ről, dr. Biloveszky Endre hittudor és hittanár Kassáról, Géczy Gyula főszolgabíró Abauj-ázepsiről, Kéthy Lajos Fölkeltünk az asztaltól. Boivin azt súgta a fülembe: — Várjon egy pillanatig, mindjárt megyünk. Ezzel kiment a feleségéhez a konyhába, s én akarva nem akarva, kénytelen valék fültanuja lenni a következő érzékeny párbeszédnek. — Kedvesem, adjon nekem ötven krajczárt. — Mit akarsz az ötven krajczárral? — Az ember soha sem tudja, mi adhatja magát elé. Min­dig jó, ha van egy kis apró pénz a zsebünkben. Ekkor az asszonyság még hangosabban kezdett beszélni, kétségkívül azon szándékkal, hogy én is hallhassam: — Nem adok egy fityinget sem! Ha a barátod nálunk ebé­delt, illő, hogy most ő vendégeljen meg téged. Boivin visszatért hozzám. Udvarias óhajtottam lenni, üdvö­zöltem tehát a ház úrnőjét, s igy szólék: — Nagysád! köszönöm a szives vendéglátást. — Jól van jól, — válaszolá a derék asszonyság. De any- nyit mondok önnek, hogy haza ne találja hozni a férjemet berúgva, mert akkor velem gyűlik meg a baja! Távoztunk. A nap égetőn sütött. E mellett éhes is voltam, de még jobban szomjas. Boivin azt tanácsolta, hogy térjünk be egy csapszékbe, amit meg is cselekedtünk. Én valami enni valót is hozattam magamnak. Boivin pedig már a második pohár bor- tul annyira elázott, akár egy szivacs. Ekkor lett előttem világos, mi annak az oka, hogy felesége csak festett vizet itat vele. A boldogtalan ember ittas állapotában egész szónoki beszédeket tar­tott, fölugrált, elkezdett handabandázni, majd béke-birónak tolta fel magát két ittas korcsmái vendég közé, kik összekaptak; ezek aztán közrefogták, s elkezdték páholni, s még agyonverik, ha a korcsmáros idejekorán ki nem szabadítja a kezeikből. Ekkor ki- hurczoltam Boivint a csapszékből, elvezettem a mezőre, s ott egy urad. számtartó Tisza-Dobról, dr. Holländer Lajos ügyvéd Kassáról, Höhr Ignácz tanitóképezdei tanár Szepes-Váraljáról, dr. Jakubovics Dávid ügyvéd Homonnáról, Kaczviuszky Géza kir. táblai biró Kassáról, dr. Lukács Adolf kir. táblai biró Pécsről, Radváiiyi Antal kir. trszéki biró, Sárossy István katona-lelkész mindketten Kassáról, dr. Szolcsányi Húg ó jogtanár Egerből és Tóth Imre akad. hitszónok Kas­sáról. Két jubiláns kedves feleségét is hozta magával. A volt 33 iskolatárs közül többen elhaltak, mások ismét elhárithatlan aka­dályok miatt nem vehettek részt az ünnepélyben. — A találko­zás reggeli 9 órakor a szt. Háromság szobra előtti sétatéren, a viszontlátásnak legbensőbb örömnyilvánulatai között ment végbe, honnan 10 órakor a jubilánsok az akad. templomba, egy volt s pappá lett iskolatárs által elmondott hálaadó isteni tiszteletre vonultak. Ennek bevégzése után Kassán lakó volt tanáraiknál, és pedig első sorban méltóságos és főtisztelendő Benedek Ferencz újonnan megválasztott és kinevezett jászói prépost urnái tiszte­legtek, ki ugyanazon napon lett ezen közjogilag is oly fontos állá­sába egyházilag helyezve, s ki őket a legszeretetreméltóbban, valóságos atyai szeretettel fogadta és ölelte keblére. Bámulatba ejtette a tisztelgőket a prépost úr ő méltóságának nagyszerű em­lékező képessége, a ki valamennyiöket, 25 év lezajlása után is néven szólította; — majd előhozta a régi katalógusait, melyekben volt tanítványainak érdemjegyei a leglelkiismeretesebben felje­gyezve találhatók. Innen főtiszt. Stőhr Szilárd, jelenlegi főgymn. igazgató, s Schmidt Kálmán volt tanár urakat látogatták meg a hálás tanítványok, s mindkettejük részéről a legszivélye- sebben fogadtattak. A tisztelgések befejezése után a volt iskola­társak a „Bárányka“ nevű s a városon kívül fekvő vendéglőben gyűl­tek össze társas-ebédre, melynél őket főtiszt. Stöhr Szilárd úr megjele­nésével megtisztelte. Hogy lelkes tosztokban nem lehetett hiány, az a dolog természetéből önkényt következtethető. F. hó 5-én együtt társas kirándulást rendeztek a regényes csorbái tóhoz; 6-án pedig a Kassa város polgársága által Benedek Ferencz Öméltósága tisz­teletére rendezett imponzáns banketten vettek részt. A jubilán­sok ismét elhagyták Kassa városát, honnan a legkedvesebb benyo­másokat vitték magokkal családi tűzhelyeikhez. Kívánjuk nekik, hogy a legközelebb jubilaeumot jó egészség- s jó kedv mellett érjék el, és ismét itt ünnepelhessék, hol volt összejövetelük min­den egyes mozzanatát oly vigau és boldogan töltötték el. — Az egri iparos-iskola értesítőjét az 1892 - 3. isk. évről vettük. Sándor Ferencz igazgató jelentése szerint, a beiratások 1892. szept. 1 —14-ikig tartottak. Ez időközben beíratott 343 bokor alá fektettem. Magam is mellé keveredtem, s csakhamar elaludtunk. Mire íölébredtem, koromsötét éjszaka volt. Nagy sokára föl­ráztam Boivint mély álmából, de alig bírt a lábán állani. Nem volt ugyan már oly tökrészeg, mint előbb, de még mindig eléggé pityókos vala. Hazafelé indultunk. Boivin erősködött, hogy az utat nagyon jól ismeri. Pokoli sötétség volt, s csakhamar a szőlőkertek közé tévedtünk, aholott a szőlőtőkék közt bukdácsoltunk. Egyszer Boi­vin egy nagy tőkében megbotolva, hasra vágódott, s az egész ábrázatát összehasgatta. É mai á propos után a földre ült, s elkezdett keservesen óbégatni. Én segítség után kiabáltam, azon reményben, hogy talán akad valami éjjeli bolygó, aki útba igazit bennünket. E közben egy egész iskátula viaszgyufát elégettem. Végre egy éjjeli kóbor paraszt, valami csőszféle vetődött hozzánk, aki aztán útba igazított bennünket. Haza vezettem Boivint. Mikor a háza elé értünk, ott akar­tam hagyni az ajtaja előtt, de épen abban a pillanatban megnyílt az ajtó, s a küszöbön megjelent Boivinné asszonyság, gyertyával kezében. Amint a tisztelt asszonyság férje állapotát észrevette, mint egy vadállat rohant reám. — Tudtam, hogy ön, nyomorult, részegen fogja férjemet haza hozni. De a támadást egy gyors visszavonulással szerencsésen ki­kerültem. Mint az üldözött nyúl futottam a sötét éjben, tüskön- bokron keresztül tova — tova. Ez az egyetlen vidéki kirándulásom volt az oka, hogy tel­jesen elmúlt minden kedvem a — nősüléstől; s hogy vasár- és ünnep-napokon Párisból soha többé ki nem teszem a lábamat^

Next

/
Oldalképek
Tartalom