Eger - hetilap, 1893
1893-04-11 / 15. szám
118 Kati imádó sig szeretett engemet. — Még egy év — mondogattuk gyakran — s aztán! . . . Nem telt bele egy év, s az én Katim férjhez ment egy öt gyermekes suszterhez, aki nem volt. idősebb 43 évesnél. Ez nagy csapás volt, de férfiasán kihevertem. P—án tanító lettem s ha Kali, mint no, nem riadt, vissza öt. gyermektől, miért, riadnék én vissza — mondám — háromtól, ha ezek árán magamévá tehetem özv. Cs . . . nét, aki, mióta pék férje jobb létre szenderült, olyan Ízletes kifliket küldött nekem a reggelihez, milyet, azelőtt soha nem ettem. Cs . . . néra senki sem mondta volna, hogy már 35 éves, én tudtam, hogy annyi, de nem hittem. No hát. mondhatom, hogy ő is szép volt. Arcza gömbölyű, mint a téli hold, és ha három gyermekével sétára indult, úgy nézett ki, mint a kedélyes fiastyuk az égen. Két álló esztendeig tekingettem át (szemben laktunk) só- várgó szemekkel, s csak azután jött meg bátorságom bevallani olfhatatlan szerelmemet, mely után négy hónapra, remegve ugyan, de mégis ki mertem mondani a boldogító „Idá-t“ és az ő mézédes ajkáról bóditó kellemmel csengett le a rGabi“. Nincs az a jól befütött pékkemencze, melyben a tulhevült levegő nagyobb vehemenfiával lobogna, mint amilyen hullámokat vert a felkorbácsolt vér égő keblemben. Ha szemben ültem imádottammal, szivem dagadt a boldogságtól, mint a három krajczáros kerek czipó. Ezzel a szerelemmel sem voltam szerencsés. Nem azért, mert az én harminczkilencz éves (ekkor már ennyi volt) Idám csődbe jutott, kanom azért, mivel e viszonynak ellene, volt az egész egyház. Azzal fenyegettek, hogy ha nőül veszem, kicsapnak a tanitóságból, lévén az én választottam igazhitű kathoH- kus, mig én a szerény református vallást mondottam magaménak. Ezek után beláthatják önök nehézség nélkül, hogy elfogadható indokom volt a lemondásra s bár szivem vércseppeket izzadt, mégis le kellett döntenem az oly hangya-szorgalommal épített fellegvárakat,, melyeket Idával együtt teremtettünk még azon jobb időben, midőn zavartalanul élveztük az együttlét zamatos örömeit. A lemondás — azt hittem — szétroncsolja az én Idám harmatkebelét. De ismét csalódtam. Midőn e rettentő elhatározással hozzámentem, egészen vidám arczczal fogadott. Oh Istenem — gondolám magamban — ez még semmit sem tud, s oly nyomást éreztem keblemben, mintha az egész Atlaszhegy nehezednék szivemre. — Te olyan lehangolt vagy — mondá az ő csicsergő hangjával — mintha lesújtó hirt kellene velem tudatnod. Lemondani jöttél ugy-e? Ezt már én rég, tudtam, hanem azért ne csinálj olyan arczot, mintha a tyuk megette volna kenyeredet. Én meghökkentem. Ni, ni — mondok — hát a nők előrelátóbbak, mint a férfiak? És ez egyszer igazságot kellett szolgáltatnom az én bájteli Idámnak, mert ő nemcsak tudta az előző eseményeket, hanem hamar túl is tette magát a helyzeten. Térden állva fogadtam, hogy többé szerelmes nem leszek s nőtlen maradok egész életemre. Ez utóbbi fogadásomat állom mai napig, sőt évek óta az előbbit is, ha nem hiszik önök, tessék megkédezni a ma már ősmatronává gömbölyödött, de még mindig érdekes Idát. B. K. „Jaj, gyün a polgári házasság!“ Ungmegye egyik községében az utóbbi időben rendkívül számos verekedés esett meg. A hirczias kedvű legények a lakodalmak alkalmát, használták fel birkózó szenvedélyük csillapítására. Kz a járás főszolgabiráját rendelet megírására indította, a melyben utasította a község fobiráját, hogy a lakodalmakat elolege- sen jelentse be n*la. Mikor a főbíró a rendeletet megkapta és elolvasta, értekezletre hívta össze a községi esküdteket. — Gyün a polgári házasság! itt róla a czédula! Az esküdtek kétkedve rázták a fejüket. Bérczy András, a jeles népszónok, a kinek újságolvasó hitét a határon túl is ismerik, azt mondta, hogy: „nem lehet a!“ — Mért ne lehetne, a mikor úgy vau! A főbíró kiterítette a rendeletet az adtaira. Rákönyököltek az esküdtek s hatszor is elolvasták. — Tudom, a mit tudok, szólt Bérczy András. Szilágyi Dezső igazságügyminiszter a képviselőházban kijelentette, hogy a polgári házasságot, a családi jog keretén belül fogja megoldani. — Meggondolhatta a dolgot időközben és a polgári házasságot a kereten kívül akarja megoldani. Okoskodott a fobiró. — Nem úgy megy az, hangzott a kisbiró szava. A miniszter se törvénybiró, se szolgabiró. Nem azt teszi, a mit akar, hanem a mit a többség diktál. — Diktál, azaz hogy diktálna! De résen áll Eötvös Károly meg Apponyi Albert gróf, hatvanad magával. Ezek az igaz magyarok, ha látják, hogy a többség diktálni akar, felgyürik a kabátjuk ujját és azt kiáltják: „Nem oda Buda!“ — Esküdt uram eltér a tárgytól, akasztotta meg a Bérczy beszédét a főbíró. — Arról van szó, hogy van-e polgári házasság vagy nincs ? — Van! hangzott jobbról. — Nincs! hangzott balról. A főbíró folytatta: — A tisztelt főszolgabírói kézirat szerint a lakodalmat előle- gesen be kell jelenteni. Magyarázhatja-e valaki ezt okos észizel másnak, mint polgári házasságnak. Minthogy azonban alkotmányos felfogás szerint az esküdtek véleménye megoszlik, illem-tudással szavazásra bocsátom a kérdést: 1. Kivánja-e az esküdtek tanácsa, hogy a rendelet kido* boltassék. 2. Ha kívánja, mért kívánja? 3. Ha nem kívánja, mit csináljunk a rendelettel? 4. Ha rendelet nem volna, mit ima akkor a főszolgabíró? Az esküdtek tanácsa az első kérdésre egyhangú „igen“nel; a másodikra egyhangú „nem“-mel, a harmadikra és a negyedikre felerészben „igen“-nel, felerésze „nem“-mel szavaztak. A verdikt alapján a főbíró utasította kisbirót, hogy a rendeletet azonnal hirdesse ki. De mert a kisbiró az olvasást elfelejtette, eleven szóval hozta köztudomásra a rendeletet, még pedig ekként: „Tudomására adatik minden valamire való cselédnek, akár jámbor, akár hitetlen, hogy az a legény, a ki házasodni akar, és az a leány, a ki férjhez kíván menni, jelentkezzék a főszolgabíró urnái.“ A nagyszámú érdeklő hallgatóság ezt mormogva: „Gyün a polgári házasság“, nyugodtan szétoszlott. Felelős szerkesztő: Szabó Ignácz. I Hirdetmény. 1174. sz. Í893. Közhírré tétetik: hogy az 1893. évről szerkesztett IV. oszt. kereseti adókivetési lajstrom a helybeli kir. pénzügyigazgatóság által érvényesítve előírás végett leadatott. Erről az 1883. évi XLIV. t. ez. 16. §-a értelmében az érdekeltek azon I felhívással értesittetnek, hogy a kivetési lajstromok a városi számvevőség hivatalos helyiségében folyó év és hó 7-töl 8 napi közszemlére tétetik ki, hol azt — az előirt hiv. órák alatt — mindenki megtekintheti, s netáni felszólamlásaikat. a) azon adózók, kik az illető kivetési lajstromban tárgyalt adónemmel már a ipáit évben megróva voltak, a lajstrom kitételének napját. b) azon adózók, kik az illető kivetési lajstromban tárgyalt adóval a kivetés évében első ízben rovattak meg, adótartozásuknak az adókönyvecskébe történt bejegyzését követő 15 nap alatt a * ,,, yárosi számvevőségnél előterjeszthetik. Kelt Egerben, 1893. april. hó 28. Derszib Ödön, s. k. t(79) i* v. főszámvevő.
