Eger - hetilap, 1893

1893-03-28 / 13. szám

103 tálán prépost-kanonokja, képviselő-testületünk buzgó tagja, folyó év márczius hó 4-én rövid néhány napi betegség u án sírba szállt ; egyike volt ő társadalmi és közéletünk kimagasló vezérférfiainak, a ki tevékeny részt vett a nyilvános közélet mindazon munkáiban, melyek a közjó érdekei előmozdítására szolgálnak, anyagi hozzá­járulásával is támogatván a nemes czélt. — Veszteségét nem csak mi érezzük, gyászolja a megye, sőt szélesebb körben is sokáig pótolhatlan űrt hagyott maga után. — Ezen jeles tulajdo­nok magyarázzák meg azon általános részvétet, mely az elliúny- tat örök nyugalomra kisérte. — Miért is indítványozza, hogy elhunyt je'esünk emlékét kegyelettel őrizzük meg, s e testület nemes gondolkodásának és méltóságának megnyilatkozásaként iktassa jegyzőkönyvbe emlékét, intézzen az egri méltóságos fő­káptalanhoz a boldogult elhunyta fölött részvétiratot, s végül vegye helyeslő tudomásul, hogy a város közönsége nevében a nagyérdemű képviselőtestületi tagnak ravatalára koszorút helye­zett. — Az elnöki indítvány általános helyesléssel fogadtatván, hat.ározatilag kimondatott: — a) hogy az elhunyt. Zsendovics József prépost-kanonok s városi képviselőtestületi tag emléke megörökítés végett jegyzőkönyvbe iktattassék. — b) hogy az egri méltóságos főkáptalanhoz a boldogúlt elhunyta fölötti fájdalmá­nak kifejezéséül részvétiratot intéz — c) hogy a polgármester azon eljárását, mely szerint a város közönsége nevében az el­hunytnak ravatalára koszorút helyezett, helyeslőleg tudomásúl veszi. — Az egri szőllőszeti és kertészeti iskolát felügyelő-bizott­sági elnöke, Volf Károly állásáról lemondván, helyére dr. Hubert János vár. képviselő választatott meg; a bizottságban megürese­dett két tagsági hely pedig Buzáth Lajos és Ruzsin Manó városi képviselőkkel töltetett be. — A legtöbb adót fizetők névjegyzéke összeállítva kihirdettetett, mely névjegyzék ellen 15 nap alatt felszólalással élni lehet. Ebből kifolyólag az alispán felkéretett, hogy mmtán a legtöbb adót fizetők névjegyzéke összeállítva, és kihirdetve van, a kilépő 50 képviselő-testületi tag helyeinek, válasz­tás utján leendő betöltésére a határidőt kitűzni szíveskedjék. — Tudomásúl. A kir. pénzügyigazgatóságok a nem kama­tozó váltóköve elések után is kivetik a tőkekamatadót. Ezen el­járás megszüntetése czéljából a kereskedelmi és iparkamarák fel­terjesztésére a pénzügyminiszter most újólag figyelmezteti a pénzügyigazgat.óságokat, hogy azon esetben, ha beperesitett köve­telések kereskedelmi váltón alapuló természete a felek által igazoltatik, tőkekamatadó nem vetendő ki, miről az érdekelt kö­zönséget a miskolczi kereskedelmi és iparkamara értesíti. Mis- kolcz, 1893. márcz. 19-én. Kereskedelmi és iparkamara. Felelős szerkesztő: Sza”bÓ Ignácz. 397. Árverési hirdetményi kivonat. tk 93. A mezőkövesdi kir. járásbíróság mint tkvi hatóság közhírré teszi, hogy Varga Gás- párné Rublinszki Borbála végrehajtatnak és Dr. Fodor László, az egri főkáptalani alapítványok és özv. Preszler Sámuelué csat­lakozott végrehajtóknak Balog Jánosné Kor­mos Anna végrehajtást szenvedett elleni 80 frt 10 frt 900 frt és 50 frt követelések és jár. iránti ügyében a mkövesdi kir. jbiróság területén lévő Ostoros község határában fekvő az ostoiosi 255 sz. tjkben. A -j- 1 sor 1415. h. r. sz. a. felvett 9 ed dézsmás szőllóre, a Wolf Károly egri lakos által tett utóajánlata következtében és az 1881. évi 60. t. ez. 187 §-a alapján, az árverést, 1106 írtban ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelje, s hogy a fentebb megje­lölt ingatlan az 1893. évi aprilishó 10 napján délelőtt. 10 órakor Ostoros község hazánál megtartandó árverésen a kikiáltási áron alól is eladatni fog. Az árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának 10% kamatát a kikül­dött kezéhez letenni. Kelt Mezőkövesden, 1893. február hó 13-án a kir. járásbíróság, mint tvkvi ható­ságnál. Dr. Vályi, (67) 1* kir. albiró. 3331. sz._ Árveré8j hirdetmény. tk. 1893. Az egri kir. törvényszék területén Kaál községében fekvő, és Igtiátz István örök­hagyó tulajdonát képező következő ingatlan u. m: a kaáli 136. sz. tkvi betétben A I 1—5 rszám 372. 374. 5735. és 5736. hrszám alatt felvett zsellérség, mely a 167. népsor- számu házból, közös udvarból, a homok legelő dűlőben fekvő két szántóból, és az I. h. betétben felvett közös ingatlannak 3/408-ad részéből áll, Várkonyi Jánosné végrehajtató által a végrehajtást szenvedő örökössé ellen 40 frt tőke, ennek 1889. évi junius 9. napjától járó 8% kamatai, 3 frt 30 kr. végrehajtási már megállapított költ­ségek erejéig vezetett végrehajtás folytán 1893. évi május hó (25) huszonötödik napján d. e. 10 órakor Kaál községházánál 301 frt kikiáltási árban árvereltetni, esetleg kikiál­tási áron alól is eladatni fog. Az árverelni szándékozók tartoznak a ki­kiáltási ár 10°/o-át bánatpénzül a bírósági kiküldött kezéhez letenni. Hirdetmény. A vételár három részletben, u. m.: '/3-da az árverés jogerejiivé váltától számított 15 nap alatt, */j-a ugyanattól számított 2 hó alatt, */;,-da ugyanattól számított 4 hó alatt, az árverés napjától j ró 6% kamatokkal az egri m. kir. adóhivatalnál lesz be­fizetendő. Az egyidejűleg megállapított árverési fel­tételek ezen kir. törvényszék telekkv. ható­ságánál a szokott hivatalos órák alatt, vala­mint Kaál község elöljáróságánál megte- {kinthetők. | Kelt Egerben, a kir. törvényszék telek­könyvi hatóságánál 1893 évi márczius 3-án. (70) l* Dr. Philippy, kir. tvszéki biró. _2616._ ' 893. Az 1893/4-ik évre érvény nyel bí­randó városi legtöbb adót fizetők név­jegyzéke folyó évi márczius hó 23-án tartott képviselő-testületi ülésben kihir­dettetett. Minthogy pedig az 1886. évi XXII. t. ez. 33. §-a szerint a kiigazitott név­jegyzékre vonatkozó képviselő-testületi határozat a kihirdetéstől számítva 15 nap alatt az alispánhoz fellebbezhető; továbbá ugyancsak ezen törvény értel­mében az özvegy nők, nagy korú ha- jadoaok, jogi személyek és helyben nem lakó legtöbb adófizetők, úgyszintén azok, kik több községben jönnek a legtöbb adót fizetők névjegyzékébe, a névjegy­zék érvényre emelkedése illetve az er­ről szólló értesítés vétele után megbí­zottjaikat szintén 15 nap alatt az alis­pánnak megjelölni tartoznak; miért is az illetők azon figyelmeztetéssel, hogy a legtöbb adót fizetők névjegyzéke a közigazgatási irodában a hivatalos órák alatt megtekinthető, felhivatnak, hogy netáni fellebbezéseiket folyó évi már­czius hó 23-tól számított 15 nap alatt Hevesmegye alispánjához nyújtsák be. Eger, 1893. márczius 23. Grónay Sándor, (fos) i* polgármester. 16534. sz. tk. 1892. Árverési hirdetmény. Az egri kir. törvényszék területén Eger város- és határában fekvő, Pám István és neje Szabó Mária végrehajtást szenvedettek tulajdonát képező következő ingatlanok, u. m.: 1) az egri belső 1934. sztjkvben A. j- 2449. h. r. sz. alatt foglalt 503. népsor­számú ház udvarral a Makiári II. negyedben 1200 frt kikiáltási álban. 2) az egri belső 2963. sztjkvben A. f 2813. h. r. sz. alatt foglalt, pincze a Czifra negyedben 35 frt kikiáltási árban. 3) az egri külső 2617. sztjkvben A. -j- 1296. h. r. sz. a. foglalt szöllő az alsó Tihaméren 896 frt kikiáltási árban, — a Hevesmegyei takarékpénztár végrehajtató által a végrehajtást szenvedők ellen 1000 frt tőke, — ennek 1890. évi október 3-tól járó 7% kamatai — 22 frt 32 kr. perbeli, 18 frt 10 kr. végrehajtási már megállapí­tott költségek erejéig vezetett végrehajtás folytán 1893. évi április hó (5) ötödik nap­jának d. e. 10 órája a kir. törvszék árve­rési termében fent kitett kikiáltási árban árvereltetni, esetleg kikiáltási áron alól is eladatni fognak. Az árverelni szándékozók tartoznak a kikiáltási ár 10%-át bánatpénzül a bíró­sági kiküldött kezéhez letenni. A vételár 3 részletben u. m. V3-ada az árverés jogerejüvé váltától számított 15 nap alatt, 1/3-ada ugyanattól számított 3 hó alatt, 1/3-ada ugyanattól számított 6 hó alatt az árverés napjától járó 6°/o kamatokkal az egri m. kir. adóhivatalnál lesz befizetendő. Az egyidejűleg megállapított árverési feltételek ezen kir. törvényszék telek­könyvi hivatalánál a szokott hivatalos órák alatt, valamint Eger város elöljáróságánál megtekinthetők. A hirdetménynek a hivatalos lapban le­endő 3-szori beigtatását, végrehajtató kép­viselője eszközöltesse, az illető lappéldányt a felveendő árverési jegyzőkönyvhöz csa­tolja be. Egyszersmind végrehajtató részére a je­len kérvénynyel okozott költség 16 frt 15 krban állapittatik meg. Kelt Egerben, a kir. törvényszék telek­könyvi hatóságánál 1892. év decz. hó 7-én. (71) l* Dr. Philippy, kir. tszéki biró.

Next

/
Oldalképek
Tartalom