Eger - hetilap, 1892

1892-01-26 / 4. szám

28 vagy pedig ellaposodik és unalmassá válik, erkölcsi tanúiság pe­dig alig vonható le belőle. Pedig nemcsak a parkok virágai szé­pek, hanem a mező‘és rét füvei közt is találunk ragyogó szin- pómpájú virágocskákra, melyekből ömlik az illatár. Vincze ft. úr elbeszélésében megjelölte azon irányt, mely az egyszerűség me­zében is szép, tanú ságokban bővelkedő, az elmét és szivet ne­mesen képző olvasmányban kell, hogy nyilvánuljon. Természete­sen és keresetlenül társalognak, éreznek és gondolkoznak alakjai s a háttérben ott van az erkölcsi tanúlság, melyet belát és hasz­nára fordít mindenki. A csengő hangon tartott felolvasás végén bőven jutott a felolvasónak az éjjenekből. Nagyon kevés müveit ember van, ki ue ismerné Guiard Emil szellemes és vig monológját „A ljgy“-ről. Jóízű humor csillámlik elő minden sorából. Blatter asztalos-segéd mondta el oly ügyesen, mintha csak az ő számára irta volna a szerző mo­nológját. Végül az énekkar adta még elő szabatosan Mosonyinak „Rajta fiúk“ c. dalat. s ezzel a szép ünnepség egyik része vé­get ért. A távozás előtt Kontra egyleti alelnök ur szép szavakban megköszönte a mélt. fokáptaiam ak és a megjelent közönségnek szives érdeklődését, mely után Ngos. Zsendovics József prépost­kanonok ur elismerését fejezve ki a látottak és hallottak felett, megígérte, hogy a virágzó legényegylet mindig számíthat azok pártfogására, kik kezdetben is ott állottak bölcsőjénél s most ör­vendenek egészséges virulásán. Mi is reméljük, hogy az egylet, melynek élén oly nagylelkű Maecenások és védnökök állanak, s melynek vezetését oly önzet­lenül viszi az alelnök és titkár, hanyatlani nem fog, de még stag­nálni sem. hanem napról-napra szélesebb tért hódit e jelszónak: „Isten áldja a tisztes ipart.“ Este nyolcz órakor megkezdődött a tánczmulat.ság s a leg- derültebb kedélyben tartott éjfél után egy óráig, amikor is a?ok. kik jelen voltak, a legkedvesebb emlékekkel tértek haza pihe­nésre. Talán eljő az idő, mikor városunk parexcellénce müveit körei is tudomást vesznek a kath. legényegylet zajtalan, de áldásos működéséről és mulatságairól. A társadalmi elemek közeledését erőszakolni nem lehet, de nem is tanácsos. Az idő meghozza a közeledést, és lassankint lebontja azon chiniai falakat, melyek­ről már is lmllong itt-ott a vakolat ........................................... Sz ivünkből óhajtjuk, hogy e derék egylet virágozzék. Szál- jon áldás azokra, kik ügyeit vezetik. Buzgóságuk, nemes érdek­lődésük. fáradozásuk nyomában ott, fog ragyogni Isten szent, ke­gyelminek harmata. A harmat, pedig iidit. és nevel, kifejti a bimbó ékeit és örömet szerez annak, ki a virág magvát elültette. Legyen úgy! Isten áldja a tisztes ipart! K . . . . Á . . . — Kanonoki installáczió. Ft. Zsasskovszky József ő tisga-, az egri fokáptalan legújabban kinevezett kanonokjának kanonoki székébe igtatása. ma kedden, f. jan. hó 26-án d. e. 9 óra után fog a székest’őegyházban végbemenni. Ugyanez alkalom­mal fog ft. Balássy Ferencz makiári esperes-plebános ő nsga is, mint tiszt, kanonok installáltaim. — Hymen. Meduyánszky Sándor, egri ügyvéd, váro­sunk egyik köztiszteletben álló birtokos-polgára, ma, f. jan. hó 26-án d. e. 10 órakor vezeti oltárhoz a budapest belvárosi ple- bánia-templombau aráját. Brand Gizela urhöigyet. A boldog párt. az egyházi áldásban a menyasszony nagybátyja, ft. Párvy Antal kerecsendi esperes-plebános ur fogja részesíteni, s az egyik násznagy tisztjét a vőlegény kebelbarátja. Szederkényi Nándor Egerváros képviselőjelöltje fogja betölteni. — Szederkényi-bankett. A múlt szombaton, f. jan. hó 23-áu, Eger város függetlenségi párti választói képviselőjelöltjük. Sze­derkényi Nándor, városunknak több parlajneati czikluson át országgyűlési kápviselóje tiszteletére, a törzs-kaszinó disz-termé- Hen fényes bankettet rendeztek, melyen választó polgárságunk minden osztályának köréből, mintegy százötven főre menő díszes közönség gyűlt egybe. Félkilencz óra felé lehetett, midőn a társa­ság zöme, élén Szederkényi Nándor képviselő-jelöltünkkel, a már ekkor egybesereglettek -aj . tin felharsanó lelkes Gjenzések, s a „Szederkényi-nóta“ élénk hangjai által fogad'aiva, a te­remben meglel nt, s az ott filterjeit három hússzá a ztal mel­lett helyet foglalt. A középső asztalfőt az egri füjgetieii.'égi párt elnöke, Csiky Sándor foglalta el, johbj n~~Sz ed erTTénvi Nándor képviselő-jelölttel, balján Zalár József megyei fő* jegyzővel, mig a másik két asz alfunél a töiz-ka.-zi ó két igaz­gatója: P e tr a v i eh Bertalan, és Babócsay Sándor el­nököltek. A szivviditó c/.igányzene, s foTytőiT élénkülő vidám táT- salgás által is fűszerezett estebéd folyamán, ősi jó szokás szerint, csakhamar megindultak a szebbnél szebb pohárkőszöntok, melyek­nek sorát, mindjárt a második fogás után, Zalár József, me­gyénk aranytollú főjegyzője nyitotta meg, szokott, ragyogó, s el­ragadó ékesszólásával emelve ki Hevesmegye, s székvárosa Eger polgárainak lángoló hazaszeretetét, a szabad eszu ék iránt való, még a messze múltban gyökerező rajongó lelkesedhet, Eger város független gondolkozó sít, választó polgáraira s jelöltjükre, Szederkényi Nándorra ürítve poharát. Utána Szederkényi Nándor képviselő-jelöltünk szólalt fel, szép s érzésieljes po bár köszön tőjé­ben Eger város lelkes választó közönségét ehetve. A harmadik Dohárköszöntőt B a b ó c s ay Sándor mondotta, egy mesteri leg f kidomborított szónoklatban méltatva Szederkényi Nándornak, mint / országos képviselőnek tántoríthatatlan jellemszilárdsagat, hazafi- I ságát, fáradhatatlan munkásságát, s éltéivé ót, mint városunk* jelöltjét. Majd Szapáry József, egri jogakademiai polgár kö­szöntötte fel, költői hévben s kifejezésekben gazdag beszédében, képviselőjelöltünket, a szabad eszmékért lángoló s lelkesülő egri fiatalság nevében, — mire, Szederkényi Nándor, hatásos beszéd­ben. a nemes egri fiatalság éltetésével válaszolt, fölhiva őket, hogy a hazafiui erények követésében Eger város érdemekben őszült veterán polgárát, a tántoríthatatlan hazafit, Csiky Sándort válaszszák mintaképükül, — beszéde végén Csiky Sándorért, is űrit,ve poharát. Ekkor az ősz Csiky Sándor szólalt fel, s pohár­köszöntőjében ugyancsak a derék egri fiatalságot éltette. Utána dr. Alföldy Dávid, szólott s szépen átgondolt beszédben Heveimegye független gondolkozású, hazafias tisztikarát, s külö­nösen annak jeles főjegyzőjét, Zalár Józsefet éltette. Majd, a je­lenvoltak élénk óhajtásának engedve, Kapácsy Dezső, nyug. megyei tisztviselő szólalt fel, nemeshangú pohárköszöntőjében Szederkényit, mint a magyar irodalom egyik jeles és buzgó munká­sát éltetve. Biró Béni polgártársunk Kapácsy Dezsőt, mint a banketrendező bizottság egyik fáradhatlan tagját köszöntötte föl talpraesett dikezióban. Végül, ugyancsak a közohajtásnak engedve, dr. Cs ti torás László, ez a kiváló tehetségei-, s készültségével már is szélesebb körben figyelmet keltett fia­tal jogtudósunk szólalt fel, szépen átgondolt beszédében Szeder­kényi Nándort, mint az eger-fúzesabony-debreczeni vasut-ügy- ben városunk érdekeinek egyik hathatós előmozdítóját, s mint az egri dalkör s valamennyi egyéb humánus intézményeink lel­kes, ügybuzgó támogatóját éltetve. — Estebéd után a társaság nagyobb s élénkebb része az alsó étterembe vonult le, hol Hám Gyula, Luga László, Dr. Kozma Endre s többek által mondva, újból megindultak s egymást érték a lelkesebbnél lelkesebb po- hárköszóntők, Kossuth Lajos nagy hazánkfiára, Hám Gyula megyei árvaszéki elnökre, városunk közkedveltségű polgára : Luga Lászlóra, az iparos- és földműves-osztályra stb. — Tüzoltó-bál. Az egri önkéntes tűzoltó egylet, f. évi feb­ruár hó 6-án az egri törzskaszinó nagy termében zártkörű polgári tánczmulatságot rendez. Kezdete esti V29 órakor. Belépti dijak: családjegy 3 frt. Személyjegy 1 frt. — Feliilfize- tések a jótékony czél iránti tekintetből köszönettel fogadtatnak s hirlapilag nyugtáztatnak. Jegyek előre válthatók Fógel Ágoston egyleti pénztáros divatkereskedésében (Piacztér). A hölgyek a legegyszerűbb öltözékben való megjelenésre kéretnek. — Az egri önkéntes tűzoltók bálja mindig egyike volt a farsang legcsinosabb, legnépesebb s legkedélyesebb tánczvigalmainak, s hogv az idei is méltó párja lesz előzőinek, arra nézve tűzoltóink derék tisztikará­nak buzgósága teljes garancziát nyújt. Miért is azt hiszszük, hogy derék tűzoltóink e tánezvigaimát nem szükséges tánczked- velő müveit közönségünk pártoló figyelmébe bővebben ajánlanunk. — Kinevezés. A hevesmegyei kir. tanfelügyelőségnél a néh. dr. Molnár Rezső elhunytával megürült tollnoki állomásra a vall. és közokt. magy kir. minister S köp ál Lajos okleveles tanítót nevezte ki. — Felülfizetések, A f. jan. hó 16-án, az egri jogászsegitő egyesület javára tartott j u r i s t a-b á 1 alkalmából utólag fölülfizet,ni

Next

/
Oldalképek
Tartalom