Eger - hetilap, 1892
1892-08-09 / 32. szám
254 lök Mars vitéz fiai sem. A főtér négy különböző pontján voltak felállítva a verseny-bizottságok asztalai, melyek mindegyike körül folyton élénkség és csoportosulás volt tapasztalható, ami daláraink ügyességéről tett bizonyságot. A szépségverseny-bizottság tagjai nem mulasztottak egyetlen olyan urat sem megkínálni szavazó- bárczáikkal, kikről feltehető volt, hogy érdeklődnek a szép nem iránt; s nem egy „keblében szerelmi lángot rejtő“ ifjút csábítottak rá tárczájának laposabbá tételére. A bajusz-bizottság tagjai kutató tekinteteiket a bejárat felé irányiták folyton, mint Colombus matrózai nyűgöt felé, s ha a messzetávolból szemükbe tűnt egy-egy tekintélyes lengő bajusz, örömujongva futottak elé, s mohón helyezék férfiúi ékességére a centimétereket. A suly-bizottságnak mindazáltal legtöbb dolga akadt, mert mig nagy bajuszszal igen kevés ember dicsekedhetett addig súlya mindenkinek van a fizika törvényei szerint is, s ha kilátása nem volt is a versenydijra, legalább megtudta, hogy milyen nehéz. Különben akik a súlyversenyben komoly versenyzési szándékkal résztvettek is, azok reményeit is teljesen tönkre silányitotta ama két kolosszális magyar látása, kik a közeli Füzes-Abonyból rándultak be e mulatságra. E sorok Írója is nem szűkölködvén testi matériában, a biztos győzelem tudatával állott a mérlegre, s vérmes reménye tönkre silányult, midőn Gaál András bíró uram őkigyelme megérkezett s kinyilvánitá szándékát a versenyre. S valóban mivé törpült az én 83 kilogrammom az ő 140 kilója mellett! A meglehetős élénk versenyek 7 órakor lezáratván, kihirdettetett az eredmény. Legtöbb dolgot adott a bárczák összeszámlálása a szépség-versenynél, amit nagy tömeg kisért figyelemmel, teljesen ellenőrizvén a tiszta kezelést. A versenyek eredménye a következő. A szavazat szerint három legszebb hölgynek a neve betűrendben: Hunyor Margit, Imre Leona, Kovács Etus. A magasság-versenynél nyerő: Rudassy János 188 cm. Hornyák József 177 cm., Zsasskovszky János 170 cm. magassággal. A súlyversenynél: Gaál András (füzes-abonyi biró) 140 kgr., Rudassy János 111 kgr., N. N. 110 kgrmmal. A könnyűségnél: Zselyí Jánosné: 40 klgr., Reisinger 52 kgr., Pauer N. 59 kgrmmal. A kicsiségnél győztek: Benyó Sándor 150 cm., Szolcsányi Károly 151 cm., Marsó István 154 cm. magassággal (?). A dijak kiosztása után tánczra kerekedtek a fiatalok, amelyet az eléggé érdekes tűzijáték szakított félbe. A mulatság belenyúlt a késő éjbe is, amikor a jókedvű mulatozók szép és jó emlékekkel távoztak, s azon óhajjal, hogy a dalkör ilyetén mulatsága mennél többször ismétlődjék. Nem mulaszthatjuk el fölemlíteni, azon derék polgártársak, névszerint: Bertha József, Csoór Dezső, Huszár Mihály, Koncz Lajos, Lang László, Lux József, Neszvadba Gyula és Pet- ravics Ferencz urak szívességét, kik a dalkör fólkérésére a legnagyobb készséggel vállalkoztak az ételek és italok kiszolgálása körüli teendők végzésére. — Leszúrt pénzügyigazgató. Kemény Alajos, volt egri adófelügyelő, ki alig pár éve távozott városunkból, s még mindig kedves emlékezetében él müveit társas köreinknek, s ki ez idő szerint vasmegyei pénzügyigazgató, a múlt héten iszonyú boszú- nak lön áldozata. Egy éjjel ugyanis, 11 órakor saját lakása előtt egy reá lesben álló ismeretlen orgyilkos leszúrta. A gyilkos kétélű tőrrel áldozatának hasát hasította föl az ágyék felett, úgy, hogy a belek is kifordultak. Kemény eszméletlenül esett össze, s mivel segítségért sem tudott kiáltani, az egész éjjel iszonyú kínok között, a kapu előtt feküdt, a hol mikor reggel ráakadtak, azonnal gondos orvosi kezelés alá vették. Nejét, a ki Balaton- Almádiban időzött, táviratilag hívták férjéhez, mivel ennek állapota felette aggasztó. Kemény annyit tud csak mondani gyilkosáról, hogy ketten voltak a reá várakozók, de csak az egyik szúrt feléje. A család egy nem rég elbocsátott hasznavehetetlen hivatalnokot gyanusit a tett elkövetésével. — Hymen. Kovács Rózsa kisasszony, Kovács Lajos mis- kolczi tekintélyes ügyvéd s neje, szül. Szmrekovszky Róza úrnő kedves és müveit leánykája, a múlt jul. hó 24-én váltott jegyet dr. Kemény Andor zombori kir. aljárásbiróval. Az eljegyzés az ara szülőinek magyar vendégszerető házánál, szorosabb családi körben, de ünnepélyesen ment végbe, mely alkalommal a széleskörű rokonság a boldog párt elhalmozta a legjobb szerencse- kivánatokkal, melyekhez mi is szívből csatoljuk a magunk jó kivánatait. — Annából Párádon. Párádon f. é. julius 30-án tartotta meg a fürdőközönség az Anna-bált. Lankadatlan jókedvben, szép hölgyekben s tánczoló fiatal emberekben itt sem volt hiány, a mi elégséges volt arra, hogy a bál kitünően sükerűljön. A négyeseket 30—35 pár tánczolta. A mulatságban részt vettek a következő hölgyek: Bacsák Irén, Róza, Sarolta (Pozsony), Buttler Malvin bárónő (Lócz), Ebenführer Gizella (Budapest), Grün Malvin (Budapest), Kovách Etus (Eger), König Ilonka (Kistér), Körmendy Ella és Margit (Budapest), Kiss Mariska és Lujza (Tarnócza), Kormos Irénke (Kápolna), Kurcz Ilona (Budapest), Novák Ilona (Budapest), Oszvald Jozefin (Budapest), Posgay Margit (Eger), Tarnay Gizella (Jászberény), Török Ara (Versecz). Asszonyok: Bacsák Pálné (Pozsony), Buttler Henrikné báróné (Locz), özv. Balás Willibaldné és Balás Margit (Szőllős), Boronkay Györgyné (D.-Tass), Blahunka Kálmánné (Gödöllő), Czingel Ferenczné (Érsekújvár), Ferdinándy Béláné (Budapest), Grün Ignáczné (Budapest), Hruska Alajosné (Budapest), Kovács Kálmánné (Eger), Kiss Józsefné (Tarnócza), König Józsefné (Kistér), Körmendy Imréné (Budapest), Kormos Rezsőné (Kápolna), Oberländer Antal- né (Szolnok), Rajzinger Antalné (Párád), Skultéty Ferenczné (Zombor), Tarnay Alajosné (Jászberény), Vajda Istvánné (Versecz), Vajda Andrásné (Antali), Vig Jenőné (Szolnok). A mulatság reggeli 6 óráig tartott. Másnap a szokásos „morzsabálon“ adtak ismét találkozót a tánczolók, mely nem kevesebb jókedvvel folyt le. — Intézkedések a kolera ellen. A városi tanács f. hó 8-án következő kolera elleni óvintézkedéseket rendelte el: a) Az Eger folyó medre a városon keresztül a szeméttől és egyéb hulladékoktól megtisztítandó. Az egész város területén a pöcze-gödrök ki- tiszfitandók s ezek, valamint az utczai csatornák desinficiálandók. Az űrszékek tartalmának kihordására a lőporraktárral szemben fekvő terület és a baktai út mellett az út, és a várostól távol a legelő részben eső hely jelöltetett ki, hol az ürülékek mindkét helyen nagy gödörbe rétegenkint földdel borítva helyezendők el. b) A közkutak, közterek és utczák tisztántartására úgy a tápszerek és élvezeti czikkek ellenőrzésére az illető közegek szigorúan utasittattak. c) A helybeli lakosság úgy falragasz, mint a helyi lapok utján figyelmeztetik, hogy a közegészségügyi követelményeknek lakásaikban s udvaraikon a legszigorúbban eleget tegyenek: nevezetesen az udvarokon felgyűlt szemét és trágya azonnal kihordat- tassék, a kutak kitisztittassanak s a pöczegödrök úgy a trágya és szemét helye naponként fertőztelenittessenek. A háztulajdonosok házaik előtt naponta söpressenek és öntöztessenek, a lakosság szobáit naponta szellőztesse és az éretlen gyümölcs élvezetétől szigorúan tartózkodjék. Intézkedés tétetett továbbá, hogy a kolera-kórház alaposan kitisztittassék. és szellőztessék s megfelelő ágyakkal berendeztessék. A polgármester felhatalmaztatott, betegszállító és ápoló emberek félfogadásáról a szükséghez képest intézkedni, nemkülönben hordágyak és betegszállító kocsik készletbentartásáról gondosk odni. — Uj rendház-fönök. A magyarországi szentferenczrendűek (franciskánusok) kormánytanácsa az egri szentferenczrendi kolostor quárdiánjává Sárgay Tamás gyöngyösi gymnásiumi tanárt nevezte ki. Az uj házfőnök pár év előtt, mint kedvelt hitoktató, már volt egyideig városunk lakója. — Helyreigazítás. Zalár József alispán a megye kiadásában s az „Eger“ ez. lapban megjelent székfoglaló beszéde 4-ik bekezdése utolsó sorának sajtó-hibája igy igazítandó ki: „az 1861-i országgyűlés a 48-iki vívmányokból mit sem engedett.“ — Jubileum. Említettük már, hogy Tariczky Endre, a közkedveltségű tiszafüredi rom. kath. lelkész, buzgó regiségbuvár, a jövő szeptember hóban fogja áldozárságának 50 éves évfordulóját megülni, melynek a minden tiszteletreméltó lelkészt megillető diszszel való megünneplésére Tiszafüred lelkes polgársága, hitfelekezeti különbség nélkül, nagyban készül. Ez ünnepség egyik főmomentuma lesz az ünnepelt jubiláns olajfestésű arczképének a t.-füredi múzeumban való ünnepélyes elhelyezése is. Ez arczkép megfestésével a tiszafürediek Kiss Alajos tehetséges akad. festőt, azn egri állami reáliskola id. rajztanárát bízták meg. — Orley Flóra, a kolozsvári nemzeti színház elsőrangú primadonnája és népszínmű-énekesnője — Írja tudósítónk — f. hó 4-én Hevesre, jött vendégszerepelni, az itt időző Halmay-szintársu- lathoz. Első fölléptét jótékony-czélra, a hevesi színkör alap javára szánta. Föllépett ez alkalommal „Kis Molnárné“ ez. operettében. — Nem termettem színi kritikusnak, de annyit mondhatok, hogy régen láttam a színpadon kedvesebb alakot mozogni, s régen hallottam oly édesen csengő hangot, mint a nevezett kisasszonyé. Hevesi tisztelői két csinos csokorral és egy művészileg összeállított koszorúval adtak kifejezést és elismerést művészetének. Az előadás után pedig közel 80 terítékű bankett következett, melyben Heves és vidékének úgy férfiai, mint hölgyei nagyszámban vettek részt. Megeredtek e közben a szebbnél szebb dikeziók: Maczki Emil egri szolgabiró, majd Máder Miksa helybeli gyógyszerész úr mondottak, úgy felfogásban mint elmésségben gazdag