Eger - hetilap, 1892
1892-03-29 / 13. szám
100 mutatva rá, felújították bennem az érzelmeket, melyek erőt vettek egész lelkemen ma, midőn az apostolok egyik méltatlan utódjává kent fel az a kéz, mely hosszú időn át áldva nyugodott fölöttem. Huszonöt év előtt áhítattal hallgatott tanárom, hat évre rá szepesi püspökből kegyelmes Főpásztorom, szive jóságában visszaemlékezve rám, legelső intézkedésével magához rendelt oda fel, hová most mint püspök megyek, hogy utódja legyek tanáromnak és főpásztoromnak, aki engem nemcsak az iskola tudományába, hanem az élet nagy iskolájába is bölcs szellemével s atyai szivének soha meg nem hálálható szeretetével vezetett be. Tizenkilencz éven át ragyogott előttem az ő nag3r szelleme, azzal az Istentől ihletett fenséggel, mely figyelemmel kiséri az élet nagy és kis eseményeit, de a föld porából a vallás, az örök eszmék tiszta légkörébe emel fel mindent, mindennek csak az örök eszmék összhangjában keresve létjogát. Előttem állt tizenkilencz éven át a tisztes alak, mindenben az egyöntetű jellem keresetlen kinyomatával, az erkölcsök és szokások evangéliumi egyszerűségével, mely előtt megdöbbenve állt meg maga a rágalom és gyűlölet. Tizenkilencz éven át láttam magam előtt mint keresztfákon a mérföldjelzőt, a vallási és hazafiui kötelességek, a tiszta erény, a becsület és egyenesség irányára mutatva. Utálva az erény jelmezében pompázó bűnt, soha sem szűnt meg hangoztatni, hogy nem mutatni akarjunk, de tenni; nem látszani, de lenni. Távol tartva magától az alakoskodást és hízelgést, egy nagy egyházatya szavai szerint maga is inkább akart szeretni szigorúsággal, mint ámítani nyájassággal. Aki igy látta őt az egyház jogainak rettenthetlen elő- harczosát és a haza erkölcsi haladásának apostolát, mint az irás mondja, gyalázat és jó hír közt jobb és bal felől a maga utján szilárd léptekkel haladni, bármily távol állott is, nem tagadhatta meg tőle a tiszteletet, mely a nagy ügyek önzetlen szolgálatában álló jelleinerőt mindenkor megilleti. De a ki a dolgok hideg külszíne mögött a lélektani mozzanatokat is figyelemmel kísérhette; a ki úgy mint én napról napra, óráról órára követhette az egyház és haza sorsán egész odaadással csiiggő lelkének hullámzásait ; aki látta őt nehéz óráiban küzdve a fájdalommal, mely a lelkek tűzpróbája, s a nagy jellemeknek bizonyos bevégzett- séget ad; a ki hallotta a nyomor sóhajait, melyeket az ő vigasztaló szava némitott el, látta a titkos könyeket, melyeket az ő keze szárított fel; a ki a távol állók szemében ridegnek látszó külső alatt mélyen érző szivéhez hosszú időn át oly közel állt, mint én : annak a köteles tiszteleten túl a ragaszkodás és szeretet egész melegével kellett e nagy lélekhez vonzódnia, oly ellenállhatlanul, mint amily ellenállhatlan az erő, mely a szív jóságában nyilatkozik meg. De midőn most a legbensőbb egyiittlét hoszszú ideje után visszatérek, oda, honnan tizenkilencz év előtt ide kisértem, most már nem vele, de elválva tőle egyedül, hogy mint a nagy hitvilág testéből kiszakadt parányi meteor én legyek központja a körnek, melyet akkor az ő szelleme világított be, gyengeségemben Isten irgalmán kívül hol keressem az erőt, ha nem ott, a hol azt tanáromtól és főpásztoromtól keresni tanultam: a hit és fegyelem csodálatos egységében, mely a katholikus egyház életeleme, és a keresztény szeretetben, mely annak mozgató ereje. A katholikus egység és szeretet ősforrásából merítve erőt, gyengeségemben nem állok egyedül, egynek érzem magamat hitben és lélekben a világegység központjával, Krisztus helytartójával, egynek a magyar hivő katliolikusok- kal, s ezek egységének őrhadával, az egy hitben és reménységben, a hivatás közösségében egyesült püspöki karral. Ezen egységben találva fel az erőt, kész vagyok a küzdelemre, mert az igazság szolgája vagyok, melynek élete mindig küzdelmes. Küzdeni fogok nem földi javakért, nem magamért, mert hiszen mint szent Ágoston mondja, püspökké nem magunkért szenteltetünk, de a keresztény népekért; küzdeni fogok a lelki szent javakért, a keresztény lélek szabadságáért, „mely szabadságra Krisztus szabadított minket fel.“ Küzdeni fogok az élet feláldozására is kész szeretet egész hevével, lelkem rejtekében örülve, ha Jézusért gyalázatot szenvedhetek. De küzdeni fogok mindig a szeretet fegyverével, sohasem a gyűlölet szenvedélyével, sőt küzdeni fogok mindig a szeretetlenség és gyűlölet ellen, mert Krisztus tanítványa vagyok, aki „nem jött lelkeket veszteni, hanem üdvözíteni“, és nem gyűlöletből halt meg a keresztfán. A gyűlölet, még ha a világosság angyalává alakul is át, mindig rombol és pusztít: elzárja az egyház erejének életforrását, feldúlja az egységet, mely nélkül nincs erő, felzavarja és beszennyezi a szere- tetet, mely nagyobb, mint a hit, dicsőbb, mint a vértanu- ság. A szeretet nélküli vértanúról mondja szent Cyprián: Occidi talis potest, coronari non potest; megöletheti magát, de nem nyerhet koronát. Az egység és szeretet szellemében kell küzdenünk, hogy erősek legyünk, nem harczra, hanem a békére: mert mint a kegyelmes Főpásztortól is imént hallottuk , a feladat nem a harcz, hanem az eszmék, és szivek loyalis kibékitése; mert a béke legbiztosabb őre a.v egysége tudatában harczra is kész erő, és semmi sem idézheti fel a harczot oly könnyen , mint az ellen- tállásra képtelennek látszó gyengeség. Az egységből és szeretetből kell erőt merítenünk, hogy fentartsuk és ha megzavartatott, helyreállítsuk a békét, mert a harcz az egyházra és hazára egyaránt iidvtelen s egyiknek veresége sem lehet a másikra nézve győzelem. Ha van a világon föld, a magyar föld az, melyen egy közös forrásból fakad fel az egyház és haza testvér- szeretete; s ha valaki, a magyar katholikus tudja és érzi, hogy közös ellenséggel szemben katholikus hitünk és magyar nemzetiségünk közös védelmében, áldjon vagy verjen sors keze, itt élnünk, halnunk kell. Az egyház és haza ügyének ajánlva fel testemet, lelkemet, nehéz szívvel, de Istenbe vetett erős bizalommal állok itt Excellenciád előtt, útra készen és hálát rebegve jótéteményeiért, arra kérem, hogy aki az egyház és haza javáért folytatott küzdelmeiben hű kísérője volt, távozó fiára adja áldását, atyám és mesterem. Isten hozzád-ot mondva az egyházmegyének, melynek anyai keblén nevelkedtem, szeretett paptársaimnak, Hevesmegyének és Egernek, mely nekem oly kedves otthonom volt, Isten hozzád-ot mondva mindnyájoknak Uraim, búcsúzóul lelkünk imaszerü fohászában egyesülve kérjük Istent, hogy hűséges szolgáját , Eger nagynevű érsekét, az önök büszkeségére s a haza javára sokáig éltesse! i Alig hangzott el az új püspök úr hálaszava Ő exjához, Pánthv Endre nagyprépost, olczinói püspök ő méltósága búcsúzott el a főkáptalan nevében az új püspök úrtól. A nagyprépost úr körülbelül a következőket mondta: Az egri Főkáptalan örömmel üdvözli Méltóságodat e napon, püspökké avatása napján. Méltóságod ez egyházmegyének fia, Méltóságod a mi testületünknek éveken át tisztelt, szeretett tagja, kartársunk, testvérünk. A jó testvé
