Eger - hetilap, 1892

1892-03-15 / 11. szám

82 mazására, és pedig- igazgató, pénztáros, titkár és titkári segéd részére fizetésük arányában 400 frt, ügyésznek 100 írt és Írnok­nak 50 frt. összesen tehát 550 frt. 5. Jótékony és közművelődési helybeli intézetek és egyletek részére 400 frt. és 6. A jövő év számlájára tétessék át 1380 frt 38 kr. Tisztelettel bejelentjük továbbá, miként az igen tisztelt felügyelő bizottság, melynek jelentését van szerencsénk bemutatni, a tiszta nyereségnek általunk javasolt felosztási tervezetéhez tel­jesen hozzájárult, minélfogva tisztelettel kérjük a mélyen tisztelt közgyűlést, hogy a felügyelő bizottság jelentésének meghallgatása után a bemutatott mérleget, nyeremény- és veszteségszámlát, valamint a tiszta nyeremény mikénti felosztására vonatkozó javas­latunkat elfogadni, jóváhagyni, s ezek után úgy a felügyelő bi­zottság, valamint részünkre is az 1891-iki üzletévre nézve a fel­mentvényt megadni méltóztassék. Van szerencsénk egyidejűleg az alapszabályok 34. §-ában, kötelességünkké tett pénztárvizsgálatról fölvett jegyzőkönyvet azon jelentésünk kapcsán bemutatni, hogy a pénztárt minden vizsgálatnál teljesen rendben, és az üzleti könyveket pontosan és helyesen vezetve találtuk. Végre tisztelettel bejelentjük, hogy a felügyelő bizottság mandátuma lejárt; dr. Pátz Ferencz igazgató tanácsos pedig Egerből eltávozván, ez állásáról lemondott ; mihezképest tiszte­lettel fölkérjük a mélyen tisztelt közgyűlést, hogy a három tag­ból álló felügyelő bizottságot 4 év tartamára megválasztani, az igazgató tanácsot pedig egy tag választásával kiegészíteni mél­tóztassék. Kelt stb. A közgyűlés az igazgató tanácsnak az 1891-ik évi űzletfor- galomról szóló kimutatását tudomásul veszi, s a számadásokra nézve úgy a felügyelő bizottságnak, mint az igazgató tanácsnak a szokásos felmentvényt megadja. Az igazgató tanács jelentésében foglalt azon indítványt, hogy az alapszabályoknak a mai viszonyokhoz mért átdolgozására ke­beléből bizottságot küldjön ki, a közgyűlés szintén magáévá teszi, s a bizottságba tagokul, Imre Miklós intézeti elnök elnöklete alatt, Szuliányi János, Grónay Sándor, Petravich Antal, Ury József Veréb Mátyás, Iguits Boldizsár, Kánitz Géza és Schönberger Soma részvényes tagokat azon utasítással választja meg, hogy az inté­zeti alapszabályok szükséges módosítására vonatkozó tervezetet mielébb kidolgozni szíveskedjenek, hogy az mielőbb kinyomatván, s a részvényesek közt kiosztatván, még a jelen év folyamán egy­behívandó egy ad hoc közgyűlés tárgyalása alá terjesztethessék. A részvényenkint 75 frt. osztalék megállapítására vonatkozó javaslatot szintén elfogadja a közgyűlés, s az osztalék kifi­zetését már f. m ár ez. hó 14-étőlkezdvefoly óvá teszi. Hasonlókép elfogadja a közgyűlés az igazgató tanács által helyi jótékony és humánus czélokra javaslatba hozott 400 frt összeg fel­osztási tervezetét is, — azonban több oldalról tett azon inditvány- nyal, hogy a jövő évi számlára irt összegből 200 fi t. és pedig 100 fi’t. az árvamegyei, 100 frt pedig a többi felvidéki Ínségesek javára szintén a jótékony adományok összegéhez csatoltassék, minek foly­tán a jövő évi számlára csupán 1180 frt. 38 kr lesz átviendő. A helyi jótékony czélokra megállapított 400 frtnyi összeg felosz­tása következőleg katároztatott el: Egri tűzoltó egyletnek . . . . 150 frt. „ menedékházra ................... 1 0 „ lámpavilágitás-alap . . . . 10 11 „ kisdedovónak .................... 20 „ rongyos egyletnek . . : . 10 » „ nőegyletnek ........................ 5 0 11 „ irgalmasnénéknek . . . . 70 11 „ jogász segítő egyletnek . . 20 11 ,, Vitkovics körnek . . . . 15 „ Vörös-kereszt egyletnek . . 10 11 „ szegény tanuló leánykáknak 15 11 Int. eljárónak ............................. 2 0 11 Az alapszabályok értelmében a felügyelő bizottság mandá­tuma lejárván, titkos szavazás utján a felügyelő bizottság eddigi tagjai: névszerint Boroviczényi Gyula, Mednyánszky Sándor és lovag Tóth István felügyelő bizottsági tagoknak njból megválasz­tattak. Az Egerből időközben eltávozott dr. Pátz Ferencz igazga­tósági tanácstagnak e tisztjéről történt lemondása folytán, az igazgató tanácsban megürült egy tagsági helynek betöltése szin­tén szavazás utján ejtetvén meg, az igazgató tanács tágjául nagy szótöbbséggel Samassa János részvényes tag választatott meg. Alig hirdeti,etett ki e választás eredménye, midőn a jelen voltak nem csekély meglepetésére az igazgató tanács egyik régi tevékeny, s közmeggyőződés szerint igen hasznos tagja, Babies Aladár fölkelt s megköszönve a részvényeseknek eddigelé iránta tanúsított bizalmát, kijelenti, hogy igazgató tanácstagsági tisztjé­ről ezennel lemond, s ez elhatározása mellett, az elnök, s némely részvényes tagok marasztaló felszólalása után is, rendithetleniil megmaradt. Helyének betöltéséről az alapszabályok értelmében a legközelebbi közgyűlés lesz hivatva gondoskodni. — Ez inczi- denssel a közgyűlés véget ért. Az egri kereskedelmi bank közgyűlése. „Az egri kereskedelmi s iparhitelintézet“, e leg­ifjabb, de már is országos jó hírnévnek örvendő pénzintézetünk, a múlt vasárnap, f. hó 13-án a délutáni órákban tartotta az 1891-iki üzletévet bezáró rendes közgyűlését, saját helyisé­geiben, Barik István elnök vezetése, s szép számú részvényes tagok részvéte s élénk érdeklődése mellett. Elnök, konstatálván, hogy az intézetnél deponált részvények száma az intézeti alapszabályok értelmében a közgyűlés határo­zatképességét biztosítja —- a közgyűlést, a megjelent tagok szi­Az „EGER“ tárczája. Észleletek a rovarok életéből. Irta, s a Kárpátegyesület egri „Bükk osztály a“ ülésén, f. évi márcz. hó 10-én a városház nagytermében felolvasta Kismagyari Kempelen Radó, kir. tanácsos. Nemcsak földünk nagyobb teremtményeinek, hanem, és ta­lán még inkább, azon apró lényeknek életében is, melyeket figyel­münkre méltóknak alig tartunk, oly tünemények tárulnak sze­meink elé, hogy azok, ha behatóan megfigyeljük, a legnagyobb csodálkozásra ragadnak bennünket. Értem itt a rovarok világát, melyet rendszerint kevésbbé veszünk figyelembe; de ha azok életébe és üzelmeibe betekintünk, akkor az Alkotó ezen teremtményeinek nagyszerűsége előtt bá­mulva állunk meg. Mielőtt ezen állatok életéből néhány érdekes tüneményt leír­nék, czélszerünek tartom, a rovaroknak a többi állatok sorában elfoglalt állásáról és azok beosztásáról némelyeket előrebocsátani. A rovarok azon gerincztelen, azaz belső csontvázzal el nem látott, fehérvérü, légcső által lélekző izeit, állatokhoz tartoznak, melyeknek teste három főtagból (rovásokból), úgymint: fej, törj, és potrohból áll. Minden kifejlett rovarnak hat izeit lába vau, többnyire két vagy négy szárnya, és tökéletes vagy nem tökéletes átváltozata, raetamorphosisa. Ok képezik az ötödik osztályt az állat-világban és beosz- tatnak Burmeister szerint bét rendre. I- ső rend. Bogarak: téhely-szárnyúak (Coleopterák), külön­nemű szárnyakkal: az előszárnyak ugvanis kemények, a hátsók repülésre alkalmasak, kártyásak. Szájuk rágó. II- ik rend. Lepkék : Pikkely-szárnynak (Lepidopterák), me­lyeknek egynemű szárnyai finom pikkelyekkel vannak fedve; nyelvük szívásra van megnyujtva. III- ik rend. Hártyás-szárnyúak ; (Hymenopterák) egynemű csupasz és ágas erekkel átvont szárnyakkal. Ezek szívók. Ide tartoznak a méhfélék és hangyák. IV- ik rend. Legyek: Kétszárnyúak (Dipterák), csak két szárnyuk van. Ezek szívók. V- ik rend. Reczés szárnyúnk, (Neuropterák); négy egynemű reczézett szárnynyal. Rágok: Ezekhez tartoznak a szitakötők. VI- ik rend. Egyenes szárnynak, (Orthopterák). Különnemű szárnyuk van; az előszárnyak börnemüek, a hátsók kártyások, szélesebbek és hosszúra ránezba szedettek. Rágok. Ezeknek so­rába tartoznak a sáskák. VII- ik rend. A. Félszárnyúnk, (Hemipterák). Négy külön­nemű szárnynyal, az előszárnyak ugyanis mellső részükön téhe- lyesek, végükön kártyások; a hátsó szárnyak elágazó erekkel. Ezek szívók. Ide tartoznak a poloskák.

Next

/
Oldalképek
Tartalom