Eger - hetilap, 1892

1892-03-08 / 10. szám

79 adom meg a választ; e helyütt csupán azt akarom konstatálni, hogy Kotin Kemény Adolf e nyilatkozata által beismeri mert nem tagadja az általam felemlített adatok igaz voltát a me­lyek terhe alól nem az által fogja magát tisztázhatni, hogy ocs- mány nyilatkozatot tesz közzé, vagy vele esetleg megverekszem — hanem az által, ha legalább anyagi követeléseim iránt kie­légít, mely esetben magam fognék közrehatni rehabilitálási czél- jának elérhetésében. Igyekezzék tehát ez irányban és nem az „Eger és Vidékével-1 kísérleteket tenni; igy az igazi czélt, am­úgy pedig csak azt éri el hogy: „Reb Menachem cziczeszbaj- sze“ szörnyű átkozódásai között fog helyet foglalni körülbelül ilyenformán : „Légy te Kőim kemény Adolf, és az „Eger és Vidéke“ rehabilitáljon téged.“ Fischer Adolf. Nyilatkozat. Az Eger és Vidéke folyó hó 4-iki számában megjelent s Kemény Adolf által aláirt szemérem ellen szórt ocsmány kifeje­zéseket tartalmazó nyilatkozat folytán és elégtétel szerezlietése czéljából, a lovagiassági követelmények szerint intézkedtem illetve az ügyet megbizottaimnak adtam át. Eger, 1892. marczius hó 5-én. Fischer Adolf. Felelős szerkesztő: Sza/bó Ignácz. mmmmmmmmmmmmmmm Melyik lapra fizessünk elő. Gazdag tartalmánál, nagy terjedelménél fogva a legolcsóbb magyar lap az „EGYETÉRTÉS“ a mely az uj évvel immár 25-ik évfolyamába lépett. Ez a magyar olvasó közönség legtekintélyesebb lapja. Hiteles forrásokból származó értesüléseinek gyorsasága, alapossága és sokasága, rovatainak változatossága, kitűnősége, a különböző olvasmányok gazdag tárháza tették népszerűvé. A kormány kö­rében előforduló eseményekről az „Egyetértés“ olvasói értesülhetnek első sorban. Az országgyűlési tárgyalásokról a legrészletesebb, tárgyilagos hű tu­dósítást egyedül az „Egyetértés“ közöl. Bármely párthoz tartozzék is a kép­viselő, beszéde az „Egyetértésiben a legterjedelmesebben közöltetik. Ez az óriási terjedelmű lap egyszerre két homlokegyenest ellenkező irodalmi czélt szolgál, mert naponkint megtalálja benne a család, a hölgyvilág a maga szépirodalmi olvasmányát, a világirodalom legkitűnőbb Íróinak legújabb regé­nyeiben, talál benne tárczaczikkeket legjobb Íróinktól, divattudósitást Paris­ból stb., úgy, hogy nincs szépirodalmi lap. mely az „Egyetértésinek e rovatáyal a versenyt kiáshatná. S ezzel szemben ott van az „Egyetértésnek oldalakra terjedő politikai és közgazdasági része, mely megbízhatóság, komolyság és jólértesültség tekin­tetében utolérhetetlennek van elismerve a magyar sajtóban. Egyik legfőbb érdeme az „Egyetértésinek, hogy az események ösmertetése körül soha semminemű tekintetektől sem hagyta magát befolyásolni, s mint teljesen független lap fölötte áll minden pártérdeknek és csak az igazságot szolgálja. Az egész sajtóban legnagyobb terjedelmű országgyűlési tudósításainak is mindenkor a párttekinteteken felülemelkedő részrehajlatlanság szerezte meg a közelismerést, mely abban nyilvánul, hogy az „Egyetértés“ olvasói között minden pártból találunk híveket. Az „Egyetértés“ gazdasági rovata elismert régi tekintélynek örvend. A magyar kereskedő s gazdaközönség, az iparos és vállalkozó nem szorul többé idegen nyelvű lapra, mert az „Egyetértés“ kereskedelmi s tőzsdei tudósításaink bőségével a többi lapok már föl sem veszik a versenyt. — A kereskedő, az iparos s a mezőgazda két évtized óta tudja már, hogy az „Egyetértésiben megtalálja mindazt, a mire szüksége van, s e miatt az „Egyetértés ma már nélkülözhetlenné vált, mint a hazai kereskedelmi-, ipar­és mezőgazdasági forgalom magyar nyelvű vezérlapja. Üzleti dolgokban az „Egyetértés“ a legjobban informált Magyarországon. A rendes rovatokban s a felmerülő eseményekről legnagyobb terjede­lemben közlőit bő tudósításokon kivit] végre az „Egyetértés“ 3 specziális rovatát említjük meg, melyek országos hírre tettek szert. Ezek : az Iroda­lom, a Tanügy és Mezőgazdaság, melyek mindegyike egy-egy szaklapot ké­pes pótolni. A ki olvasnivalót keres és a világ folyásáról gyorsan és hite- esen akar értesülni, űzessen elő az „EGYETÉRTÉS“-re. melynek előfizetési ara. egy hóra I frt 80 kr., negyedévre 5 frt s egy évre 20 frt. Az előfizetési pénzek az „Egyetértés“ kiadóhivatalába küldendők. Mu­tatványszámokat a kiadóhivatal kívánatra ingyen és bérmentve küld. Az „Egyetértés“ felelős szer- Az „Egyetértés“ kiadóhivatala: kesztője és kiadótulajdonosa : Dalszinház-litcza I. Szám. CSÁVOLSZKY LAJOS. (Az operaházzal szemben.) (7) 9—

Next

/
Oldalképek
Tartalom