Eger - hetilap, 1892
1892-12-27 / 52. szám
411 az elemi és középiskolai ifjúság kebelében oly örvendetesen virágzó „Jézus sz. gyermekségének egylete“, mely többnyire hitoktatók által vezettetve, havi 1 — 2 krnyi tagdíj mellett is bámulatosan szép eredményeket tud fölmutatni. Hogy ily módon csakugyan lehetne eredményt elérni, fényesen bizonyítja a siketnémák kolozsvári intézete, mely közadakozásból létesült s ma, mint a közönség áldozatkészségének dicső hirdetője áll fenn. Ami egy-egy növendék eltartását illeti, az itt Váczon az anyaintézet mellett, ha legalább 10, a most előadott módon segélyezett növendék akadna, havi 15 — 17 írtba kerülne a ruházaton kivül, mely összegből havi 5 frt. tanerők fizetésére, 10—12 frt. pedig a városban, valamely polgári háznál kapható teljes ellátásra lenne fordítható; a tanszerköltségeket talán a magas minisztérium lenne kegyes födözni. Eme költséget, mely egy évben 5—6 írtnál többre úgysem rúgand, egyébként még a legszegényebb szülő is szívesen viselné. E havi 15—17 írtért az ilykép ide kerülendő siketnéma tanulók naponkint 2—4 órai oktatást nyernének, még pedig: hétfon kedden, csütörtökön és pénteken két-két órát; vasárnap, szerdán és szombaton négyet-négyet: tehát összesen heti 20 órát, mely óraszámot az intézetnek arra vállalkozó tanerői a rendes tanórák idején kivül adnák. Maga a tanfolyam, melyet rendkívülinek nevezhetnénk, csak akkor nyittatnék meg — még tanévközben is — ha legalább 10 tanuló venne részt benne, mivel csekélyebb számú növendék mellett a tanító fáradsága nem volna kellőleg díjazva. Az előbb említett óratartási mód szerint, a tanerők gyara- podtával, kiknek képzéséről az égető szükségre való tekintettel, a szünidőt is igénybe lehetne venni, mihamarabb ilyen tanerővel biró községi iskolák mellett is lehetne egy-egy rendkívüli siket- néma-tanfolyam, annyival is inkább, mivel a községi iskolák szorgalmi ideje csak 8 hónap és igy a polgári évből fönmaradt 4 hónapot egészen siketnémák tanítására lehetne fordítani, még pedig anélkül, hogy egyelőre külön tanhelyiségek föl állításáról kellene gondoskodnunk. Mélyen tisztelt közönség! Mély alázattal esedezem az emberbaráti érzelmű kebleknek, hogy a szeretet e művét, melynek nem eszméjét — mert ez már nem új — hanem csak ilyen alakját és kiviteli módját ezennel fölvetettem s melynek megtestesítéséhez a magam részéről a szerény munkás ápoló kezével járulhatok csak, kegyes közreműködésével támogatva megvalósítani méltóztassék, hogy igy visszaadjuk körülöttünk nyájas tekintettel forgolódó, hozzánk, bizalmas szeretettel ragaszkodó siketnéma embertársainknak azt, amit tőlük a mostoha természet megtagadott és aminek csakis szakszerű tanítás által juthatnak birtokába. A Matkó uram lova. Irta: Csöregh Gyula. Hiába kiabált, lármázott, káromkodott Matkó uram, bizony csak az lett annak a vége, hogy ki kellett fogni a fakót a deres mellől. — Már Matkó uram, e biz igy esett, nem tehetünk róla. A törvény csak törvény, — vigasztalta a végrehajtó a megszomorodott szivű polgártársat. Bebizonyosodott, hogy lopott ló a fakó, Timári Mihály az igazi gazdája a Kunságból. Vissza kellene neki küldeni, de hát az sok költséggel jár; igy aztán dobra kerül. Az árát majd elküldjük Timári Mihálynak. — No már uram, megkövetem, de ez még is furcsa egy törvény, ha ugyan törvény! Hetvenöt ezüst forintot adtam a lóért, olyan igaz, mint élek. Meg van róla az írás is, a kit a nemzetes vásárbiró ur adott a múlt vásárkor. Igazi jószágom, nem loptam, nem találtam, sokszor megizzadtam az áráért! És most itt van ni: most azt mondják, hogy nem az enyém, hogy lopott jószág, minek vettem meg? Hiszen uram, nem volt arra ráírva, hogy lopták! Olyan becsületes levéllel adták azt el, mint a legiga- zabb jószágot. — Az rám nem tartozik ; nekem a végzés szerint kell eljárni. Fölszólítom azért kegyelmedet, hogy ne akadályozzon kiküldetésemben, mert nem szeretem a hiábavaló beszédet. Különben pedig — tette hozzá a végrehajtó, — ha annyira szerelmes a fakóba, hát rajta áll, maga is megveheti. A hajdú elkezdett dobolni, mire nagy csődület verődött össze a végrehajtó asztala körül. Egy párszor körülvezették a fakót A begyülendő pénzeket a fönt tisztelettel elsorolt testületek, avagy közegek önmaguk kezelhetik. Egyébiránt bármily csekély adományt hálás köszönettel fogad az alulírott igazgatóság is. Kelt VáczoD, 1892. évi deczember hó 23-án. Pivár Ignácz, s. k. kegyesrendi áldozár, siketn. igazgató. Különfélék. — Dr. Samassa József egri érsek úr ő exja a karácsonyi ünnepek alkalmából 400 forintot küldött Grónay Sándor Eger város polgármesteréhez azon czélból, hogy ez összeg a város segélyre legérdemesebb házi szegényei közt valláskülönbség nélkül osztassék ki. — A karácsonyi sz. ünnepeket szokott áhítattal ülte meg városunk kath. közönsége. Az éjféli mise, melyen nagy számú hívek vettek részt, a szokásos ünnepséggel ment végbe. Ez alkalommal Páuthy Endre püspök főkáptalani nagyprépost ő mlga pontifikáit, miközben a főszékesegyházi ének- és zenekar Horak Missa pastoralis-át adta elő, Lányi Ernő karnagy vezetése mellett, szép szabatossággal. Betétek voltak, gradualera: „Exultent“ Führertől; oífertoriumra „Puer natus“ Lányi Ernőtől. Karácsony első ünnepén, az ünnepi nagymisén ugyancsak Pánthy Endre püspök nagyprépost ő mlga pontificált fényes egyházi segédlettel. A főegyházi kar Reiman ünnepi miséjét, Kammerlander „Hodie“ graduale-ját, s Lányi „Puer natus“ offertoriumát adta elő. Karácsony másodünnepén, hétfőn, az ünnepi nagymisén Zsendovics József apátkanonok őnsga pontificált, mely alkalommal a műkedvelőkkel is erősbiilt főegyházi énekkar egy á capella vokál-misét adott elő Hasler XVII. századbeli hírneves egyházi zeneszerzőtől. Betétek voltak: „Sederunt“ graduale, Leitnertől, és „Tűi sunt“ offertorium, Brosigtól, mind a kettő a capella vegyes kar. A gyönyörű vokálkarénekeket, melyek — különösen a Palestrina-stylben irt remek Hasler-féle miserészek, — igazi gyöngyei a valódi magasabb egyházi zeneirodalomnak, gondos tanulásra, s ügyes szakavatott vezetésre valló szabatossággal, s mély áhitatgerjesztő hatással adta elő, Lányi karnagy dirigálása mellett, főszékes egyházi énekkarunk, nagy lelki épülésére az aj- tatoskodók ama részének, mely a klasszikus egyházi zenét nemcsak érteni s felfogni, de egyszersmind [méltányolni is tudja a buzgó karnagy ama rendkívül fáradságos, s ép ezért a legnagyobb elismerésre méltó igyekezetét, melylyel nálunk e magasabb, s mindenekfölött magasztos egyházi zenét meghonosítani törekszik. — Megyebizottsági tagok választása. Hevesmegye ama választott bizottsági tagjai helyett, kiknek mandátuma a törvény a vennivaló szándékkal lévők előtt, mely mintha tudná, milyen kitüntetés érte most -. olyan vigan trappolt körül, hogy Matkó uramnak majd megszakadt a szive, mikor eszébe jutott, hogy milyen istentelen módon akarják megfosztani ettől a gyönyörű állattól. — Húsz forint! — kiáltotta a végrehajtó — ki ad többet érte? Matkó uram csak nézte, nézte, hogy verik fel lassankint negyven, ötven forintra az ő igaz jószágát. Kövér ujjaival mérgesen pödörgette a bajuszát, s mikor az ötven forintnál már majdnem leverték a háromszori: dühösen közbe kiáltott. — Micsoda!? — Ötvenöt forint! de iszen nem viszik el innen azt a lovat! Egy lengyel zsidó, ki az ötvenet Ígérte, még egyszer műér- tőleg végigvizsgálta a lovat. Megnézte a fogától a patájáig s aztán odakiáltott a dobosnak. — Hatvan forint! — Hatvanöt! válaszolt rá Matkó uram daczosan. A másik vállat vont s aztán elfordult az asztaltól. — Hatvanöt? . . . hatvanöt? . . . senki többet? . . . háromszor, hagyta rá a végrehajtó, mire a dob megpördült s a lovat Matkó uram elé vezették. No Matkó uram, most már csakugyan kegyelmedé a fakó. — Megmondtam én azt uram, hogy igaz jószág nem vész el. Az 'igazság is rávitte . . . Hanem ugyancsak megijesztett tekintetes uram. Ttyhü, de bele melegedtem. Ezzel kötőféken fogván a lovat, a szekérhez vezette, hogy mellé fogja a deresnek. Az öreg czivis befogta a lovat, elővette az ostort s fel akart ülni a szekérre, hogy haza hajtson. *
