Eger - hetilap, 1892
1892-12-20 / 51. szám
51-ik szám. 31 -ik év-folyam 1892. deczember 20-án. Előfizetési dij : Egész évre . ő frt — kr. Félévre . . 2 „ 50 „ Negyed évre. 1 „ 30 „ Egy hónapra — „ 45 „ Egyes szám — „ 12 „ Hirdetésekért: minden 3 hasábozott petit sorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petit- sorhelyért lő kr. fizetendő. Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden kedden. Előfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (lyceunti nyomda), a szerkesztőség (Széchenyi-uteza 30. szám. a Szabóféle ház) Bauer H. az ,,Eger“, előfizetési s hirdetési irodája, (Széclienyi-utcza. posta-épület), Szolcsányi Gyula és Blay István könyvkereskedése, s minden kir. postahivatal. — Hirdetések előre fizetendők. Hiv. hirdetések egyszeri közlésdija 1 frt 30 kr. Az egri érsek a kongrua-ügyröl. Az „Egyetértés“ tudósítója, azon alkalomból, hogy a kath. püspöki kar imént lefolyt konferencziáinak egyik fontos tárgyát, a kongrua-ügy is képezte, a múlt, héten kihallgatást kért dr. Samassa József egri érsek ö exjától, hogy kikérje véleményét a főpapi kar ama kiváló tagjának, kinek ez ügy intézésénél kezdet óta jelentékenyebb munka jutott, amennyiben köztudomás szerint érsek főpásztor ö exja már a Trefoit minister kezdeményezése idején összeült vegyes kongrua-bizottság munkálatában, mint a püspöki kar egyik akkori kiküldöttje, s utóbb ugyané tárgyban ismételve egybehívott vegyes kongrua-bizottság elnöke nemcsak kiválón tevékeny részt vett. de nagybecsű javaslataival az ügy megoldásának helyes irányát meg is jelölte. A hirlaptudósitót érsekünk ő exja budapesti palotájában szokott szeretetreméltó nyájasságával s előzékenységével fogadta. A hosszasabban tartott interwiew eredménye bizonyára olvasóinkat is különösebben fogja érdekelni, azért érsekünk ö exjának ez alkalommal a kongrua-kérdésben tett nyilatkozatait, röviden a következőkben foglaljuk egybe: Érsek ő exja kijelenti, hogy a közönség, különösen pedig a papság érdeklődését ez ügyben egész jogosnak és természetesnek találja; nemcsak az anyagi helyzetének javulását attól váró alsó papság ügye lévén az, de sokféle vonatkozásainál s kihatásainál fogva, az ország közérdekeivel szoros összefüggésben álló, eminens közügy. — „Ennek tekintettem ezt mindig — mondá ő exja — és természeténél, követelményeinél fogva, hazánkban nem is tekinthető az, nem is tekintetett soha az egyház kizárólagos bel- ügyének. Országos törvények intézkedtek régebben is a lelkészek kellő ellátása iránt, országgyiilésileg kiküldött bizottságok, mint péld. az 1791. és 1827-iki, foglalkoztak ez ügy rendezésével előbb is; kormányi ingerencziával indult meg a kérdés újabb tárgyalása 1885-ben; ő felsége 1887-ben márcz. 22-én kelt legfelsőbb elhatározása szerint is, a kormány utasittatott ez ügyben a rendes tárgyalások megindítására, vezetésére. A mondottakból tehát önként következik az, hogy ez ügyet tisztán és kizárólag a püspöki kar által alaposan rendezhetőnek, annak természeténél fogva nem tartom. Mert, ismétlem, ez ügyet nálunk, hazánkban, jogviszonyainknál fogva az egyház belügyének nem tekinthetem; és e részben egyátalán nem oszthatom azon utóbb is nem egyszer hangoztatott nézetet, mely ez ügyet, mint kizárólagos belügyet, az egyház körébe, hogy ugymondjam: magán-ügyei közé utalja. Ellene mond ennek nálunk a fentebb jelzett többféle országos intézkedés, az ország joggyakorlata. De ezenkívül az ügy alapos, gyökeres rendezése, annak természetes fejlődményében. szükségkép oly intézkedésekkel kapcsolatos, oly akadályokkal találkozik, melyeknek tisztázása, illetve elhárítása, magának a püspöki karnak erejét, jogkörét meghaladja, és állami beavatkozást, támogatást igényel. Részemről ugyanis az ügy helyes, igazságos, megnyugtató rendezésének már első alapfeltételénél, vagyis a plébániai javadalmak alapos, biztos, hiteles megállapításánál az állami közreműködést mellőzhetőnek nem gondolom, történjék a megállapítás akár a Boncz Ferencz előadó által javasolt ambulatorius bizottságok alapján, akár a részemről javaslatba hozott, módon, tudniillik a lelkészeknek okmáu.vilag igazolandó, és vármegyénkint vegyes polgári és egyházi bizottság által fölülvizsgálandó önvallomásaik alapján. S az állami közegeknek e közremunkálása nemcsak azon hatósági beavatkozás előző példájára, mely szerint a jövedelmek egykori, nevezetesen az 1802-iki konstripeziója, a ka- nonika vizitácziók idevonatkozó intézkedései is e módon létesültek: de főleg az összeírások minden irányban megnyugtató hitelességének, megbízhatóságának érdekében is szükséges, hogy azok ekkép a rendszeres kongrua-javitásnál jogos kifogás alá egy részről se vétethessenek. Még az állam részéről sem, melylyel szemben e hitelesség biztosítása különösen szükséges. A kongrua-javitásnál igénybe veendő források közt ugyanis, eredeti rendeltetésénél, első rangú feladatánál fogva első helyen látom a vallásalapot. De ez alap természetére nézve, mint Vaszary herczegprimáshoz a kongrua-ügyre vonatkozólag ez évi aug. hóban irt levelemben is kijelentem, szem elől téveszthetnek nem tartom, hogy ez ugyan katolikus tulajdon, s azért csakis katholikus czélokra fordítható; de egyszersmind közalap, melynek mind kezelése, mind felhasználása közjogi intézkedések szabályozása s védve alatt áll; és meggyőződésem, hogy ezen megczáfolhatatlan történeti és jogi ténynyel szemben semmiféle újabb elméletek, melyekben több az irányzatos szubjektivizmus, mint a történeti igazság, érvényre nem juthatnak. Ámde várható-e jogosan, hogy a vallásalap igénybe vehető legyen oly jövedelmi kimutatások alapján, melyek minden országos közeg hozzájárulta nélkül, úgyszólván egyoldalulag készülnének el. Ami a görög kath. plébániák szabályozásának kényes kérdését illeti, erre nézve is szokott nyílt határozottsággal állithatom, hogy eme plébániák kérdését szintén emez intézkedések keretébe tartozónak vallom; sőt mondhatom, e kérdés helyes megoldása nélkül, „a kongrua-ügyet jól, igazságosan elintézhetőnek nem tartom. 0 felsége is 1887-iki márcz. 22-iki legfelsőbb elhatározása szerint e különösen fontos kérdést a kongrua-ligygyel kapcsolatban mellőzhetlenül eldöntetni akarja. De foglalkozott e kérdéssel, a koDgruával összefüggésben már az 1791. és 1827-ik országos bizottság is. Nehézségei kétségkívül nagyok, de előlök kitérni nem szabad, mert a viszonyok e részben csakugyan tarthatatlanok. A görög kath. plébániák száma a hivek számához képest, túlságosan aránytalan, s igy a lelkészek ellátása már ez okból is mostohább. Avagy nem aránytalanság-e az, hogy mig például egyházmegyémben kerekszámban félmillió hívőre 198 plébánia áll fen, a balázsf'alvi gör. kath. érseki egyházmegyében kerekszámmal 370 ezerre 720 plébánia, a munkácsi egyházmegyében 420 ezerre 380, a lugosiban 92 ezerre 150, a szamosuj- váriban 420 ezerre 490 plébánia esik stb. Nem rendezést követelő helyzet-e az, hogy vannak például görög kath. egyházmegyék, melyekben 30 plébánián a hivek száma alig haladja meg a 150, — 15-ön a 100, — 5-ön az 50-et; csoda-e aztán, ha hivatalos kimutatás szerint 600 frt lelkészi és 500 frt kápláni kon- grua-minimum mellett, a mig 12 latin szertartásit egyházmegye kongrua-kiegészitése szükségletére körülbelül 200,000 frt kiván- tatnék, hat görög szertartásit egyházmegyében 700 ezren fölül kellene. E plébániák gyökeres rendezésének szüksége szembeötlő: ha csak, mi az igazsággal nem lenne megegyeztethető, a kérdés szabályozatlansága mellett, más lelkészek jogosult, érdekei háttérbe nem szorittatnak. Amely szabályozással azután a lelkészekkel szemben, a szellemi képzettség nagyobb mérvű követelményei előtérbe lépnek. De vájjon a gör. kath. plébániák rendezése, ami pedig, hangsúlyozom, a kongrua-ügy megoldásának egyik lény* - ges föltétele: a püspöki kar által egyedül, állami intézkedés nélkül keresztiilvihető-e?
