Eger - hetilap, 1892
1892-11-01 / 44. szám
346 — Nézzünk csak községi biráinkon végig, találunk-e azok nagy számában csak 10%-kot, kik hivatásuk magaslatán állanának? Alig! — E mellett még azon körülményt sem szabad szem elől tévesztenünk, hogy a községi törvény értelmében az intézkedésekért első sorban a bíró és a jegyző felelősek, ha tehát meggondoljuk azt, hogy a jegyző magasabb értelmiségénél, qualificátió- jánál fogva igen gyakran úgy intézheti a dolgot, hogy a felelősség alól menekülve annak egész súlyát a tudatlan bíróra hárítja; ha továbbá figyelembe vesszük, hogy a községi igazgatás köréhez a legváltozatosabb ügyek tartoznak, melyeken a községi elöljáróság élén a bíróval sokhelyt eligazodni nem képes: lehetetlen, hogy szemünk előtt rémekként el ne vonuljanak a községi igazgatás mizériái, s hangosan ne tiltakozzanak a fennlevő állapotok ellen. Ezen rendszertelenségnek aztán, a tapasztalás igazolása szerint igen gyakran azon szomorú következménye szokott lenni, hogy a hatalmával visszaélő jegyző előbb-utóbb elbukik, s legtöbbször magával sodorja a tudatlan bírót az elöljárósággal, s nem egyszer magát a községet is. Ha ehhez a községi képviselő-testületnek, mint a községi önkormányzat föszervének tagjain végig nézünk, igen gyakran tapasztalhatni, hogy a gyarlóság épülete be vagyon tetőzve! A tagok legtöbbjeinél az intelligentia nyomára sem akadhatni, — ehhez járul az általános nem bánom — és nem törődöm elv, a kor haladásával megkívánt újítástól való idegenkedés stb. stb.! Ha itt-ott felmerül néha-néha egy nagyobb zökkenés, mely az álmos testületet aluszékonyságából kissé felriasztja, az inkább személyes, semmint közérdekű ügy szokott lenni, — szóval a községi képviselő testületek tagjai közül igen kevés emelkedik hivatása állásának tudatára. Mi az elmondottak folytán azokhoz csatlakozunk, kik a javítás szükségét és sürgősségét vitatják, de kívánjuk, hogy a köz- igazgatási reform az organicus egész biztosítása czéljából, a község reformjából induljon ki, melynek — tekintettel az önkormányzatra — hatáskörét a legszabadelvűbb alapokra kell fektetni, hogy az egyéni és polgári szabadság ne csak iskolájává, hanem egyik leghatalmasabb garancziájává is váljék, s csak úgy kell áttérni a megye szervezetének átalakítására. Lányi Ernő. A Ságli József szerkesztésében Budapesten megjelenő „Z e n e 1 a p“ f. é. okt. 11-iki számában találjuk az egri székesfőegy ház, s az egri koszorús dalkör karnagyának, „a mi kedves kar mesterünknek“ arczképét és életrajzát. Lányi Ernő, kinek Az „EGER“ tárczája. Egertől Woerishofenig és vissza. (Az „Eger“ eredeti tárczája.) (Folytatás.) Csapatunk, mely a jó „Herr Pfarrer“ hatalmas alakját körülvette s mely nyomról-nyomra újabb alakokkal szaporodott, elkísérte őt egész az építkezés helyéig, mialatt az öreg úr két kis leányt választott ki kísérői közül s azokat kézen fogva és simogatva, felelt a közelében haladók kérdéseire. Elképzelhető az a rokonszenves, lelkesítő benyomás, melyet a 19. század legnépszerűbb embere, ezen első találkozásom alkalmával, reám gyakorolt. A két elbájolóan kedves és konfidens kis franczia leányt, kik — úgy látszik — régibb ismeretsége voltak a jó öregnek, kézen fogva: nyájas derültséggel felelt mindenkinek, ki hozzá kérdést intézett, vagy megjegyzést tett. S e kérdéseknek is volt valamely elragadóan bizalmas jellege. Minden teketória nélkül simult hozzá egyik-másik ismerőse s — Herr Pfarrer! — megszólítással beszélt hozzá, melyre ő valamely utánozhatatlan humoros hangon és mosolygó arcz- czal felelt. Türelmét épen oly kifogyhatatlannak találtam ezen első alkalommal, mint amily kimerithetetlennek tűnt fel betegeinek bizalma és ragaszkodása. Közben még a gyermekek is csicseregtek hozzá s neki volt ideje még azoknak is felelni valami szeretetreméltót. Eközben leértünk a völgybe, melyen keresztül kígyózik egy rövid pár havi ittléte alatt, máris annyi nemes és fönséges zeneélvezetet köszönhetünk, méltán megérdemli, hogy iránta táplált elismerésünknek, s köszönetünknek az által is kifejezést adjunk, hogy érdekes életrajzát a „Zenelapok“ után, lapunkban is közöljük, amint következik: Lányi Ernő egyike zenei kultúránk legtehetségesb- jeinek. Genialitásának ismertető jele már az is, hogy szerzeményeit jobban magáévá tette s ismeri a nemzet apraja s nagyja, mint szerzőjük személyét. Időszerű tehát immár, legalább rövid vonásokban, megismerkednünk e népszerű zenekapaczitásunkkal. Lányi Ernő Budapesten született 1861. jul. 19-én. Mielőtt szellemét kellőleg ihlette volna a magyar nyelv, már 5 éves korában Bécsbe került anyjával s testvéreivel. — Koráu ébredt föl zenei hajlama, s főleg nem közönséges rögtönző tehetség vala az, mely benne általánosan feltűnt. Már 13 éves korában határozottan a zenészi pályára akart lépni, de családja ezt ellenezte. Ennek folytán, nem állhatva ellen hivatása ösztönének, egy szép napon drága hegedűjét Placht hangszergyároshoz vitte s eladta 50 írtért, a hegedütokot telerakta fehérneművel, s igy elkészülve Münchenbe szökött. Anyja utóbb megtudván tartózkodása helyét, utána ment, hogy meglepje s haza vigye; de a gyermeket a legnagyobb rendben, folytonos férfias munkában, tanítás és tanulás között találta, megbékélt tehát s magára hagyta. Innen kezdődött Lányi tapasztalatokban és szenvedésekben gazdag életszaka. Nyugtalan géniusza 5 egész esztendeig űzte ideálja után. Bebarangolta ezalatt Köln, Lipcse, Stuttgart, majd Paris, aztán Stockholm, Linköping stb. városokat, mindenütt többkevesebb nélkülözések közt tanítás- és zenélkedéssel összekeresgélt dijakból éldegélve s lesve el a zenetudomány s művészet titkait különböző mesterektől, különféle műintézetekben. Művészete ezalatt folyton izmosodott, s Gráczba kerülve szerzeményeivel mind nagyobb figyelmet ébresztett, főleg, mivel dalaihoz a szöveget is maga költé, persze akkoron németül, Langsfeld majd Ernst Lányi név alatt. S mint német költő oly hírnévre vergődött, hogy magyar fordítók, többek közt Szász Béla is érdemesnek találák müveit a fordításra. Ütött azonban az óra, midőn a művészet szelleme visszaadd őt nemzetünk nemtőjének, hogy ez magyarrá ihlesse, mint a mily ihletés magyarrá tévé egykoron Széchenyi Istvánt is. Lányi 18 éves korában visszakerült Magyarországra. Csakhamar kezdett magyarul tanulni, s a magyar nyelvet még inkább csak sejté, mintsem érté, midőn annak varázsa egészen elbájolá. Ekkoriban történt, hogy egy hírlapban Kossuthnak egy panaszos levelét olvasd. Mélyen érinté lelkét a különben is gyöngéd, impressionakristálytiszta, jéghideg vizű havasi patak s rajta túl találtuk az újon épülő gyevmek-m enhelyet. Itt figyelmeztetés van kifüggesztve, hogy „A t. fürdő vendégeknek tilos a bemenet !“ Igen természetesen! Mert ha a szórakozásban és változatosságban oly bőségesen szűkölködő Woerishofenben ilynemű óvóintézkedéseket nem tennének: a minden csekélység iránt érdeklődő fürdő-vendégek bizonyára sokszor szerencséltetnék alkalmatlankodásukkal ezen építkezést, melyet pedig Kneipp még e nyáron óhajt vala befejezni! Szétoszlott tehát ezen, ragaszkodásában oly tiszteletreméltó tömeg, mi pedig azon szándékkal indultunk tovább, hogy woeris- hofeni szemlénket folytassuk és befejezzük. Woerishofennek egyetlen valódi utczája van s ez a „Hauptstrasse“, melynek hosszában a következő nevezetességek vannak: 1. Balra a Pfarrkirchétől: A „Kur hotel Urban, melyről fentebb már megemlékeztem. Az útcza legközelebbi kanyarulatánál van a „Gasthof Rössle,“ hol egy igen előkelő és szeretetreméltó magyar család, Dr. Országh Sándor min. tanácsosék laktak az egész nyáron át. Ezzel szemben volt a 39. szám, melyet — megengedik — hogy saját szempontomból nevezetességgé léptessek elő, mert benne laktam hat hétig; de valóban is beválik nevezetességnek, mivel egész első emeletét a braganzai kir. Herczegnő s a kis Infantin, Mária Terézia, lakták, az egész saison alatt, „Gräfin Camora“ névvel, inkognitóban. A herczegnő egy magas korú és termetű, jóságos arczú, valóban fejedelmi matróna; a kis Infantin pedig, az ő unokája, egy 9 — 10 éves, üde, egészséges gyermek, kit állandóan két érett-korú, pápaszemes „fémmé savante“ kisért az „Abhartungs-Kúr“ vételénél, ki vidám, mosolygó, harmatos és átlátszó volt, mint egy tavaszi hajnal, s ki minden lehetséges módon kifejezte tiltakozását, midőn unalmas dámái azt kívánták tőle,
