Eger - hetilap, 1892
1892-09-20 / 38. szám
298 valódi igényeinek ? — e kérdés bolygatása most épen nem tartozik ide. Egyelőre úgy látszik azonban, mintha mindeme felsőbb leányiskolák még mindig nem volnának eléggé alkalmasak és megfelelők arra a czélra, hogy bennök a magyar nő az ő társadalmi állásához, vagy, esetleg, hivatásához megfelelő magasabb műveltséget megszerezhesse, mert másként érthetetlen volna annak a szüksége, amire legújabban — hinni szeretem — okos emberek törekesznek, hogy magasabb társadalmi műveltség megszerzése czéljából magyar nők számára, úgynevezett „leány- gymnásiumok“ állíttassanak fel. Mindenekelőtt tehát azzal a kérdéssel kell tisztába jönnünk, vájjon nem nyujtanak-é nagy költséggel föntartott felsőbb leányiskoláink növendékeiknek annyi tudományt, amennyi egy nőnek szükséges ahhoz, hogy a társadalomban általán, helyzete s hivatásához mért ismeretekkel biró, művelt nőnek joggal ismertessék el; minélfogva a hézagos ismeretek jkiegészitésére még azoknál is magasabb női iskolák, úgynevezett „leány-gymnásiu- mok“ felállításának szüksége forog fen? A kérdésre egy eklasáns példával felelünk. Néhány év előtt néh. J. N. tankerületi lcir. főigazgató, iskola- látogató kőrútjában esetleg egy olyan kupéba talált jutni, melyben egy nagy hírű művésznő ült, unokahugával, egy 15—16 éves kedves kis leánykával, ki azóta mint egy országosan ismert igen előkelő család nagyreményű, de szerencsétlenül elhunyt sarjának özvegye, — elvonultan él falusi magányában, egyedül gyermekeinek szentelve minden idejét. Miután a vasúti kocsikban müveit emberek közt a társalgásba bocsátkozás úgyszólván kikerülhetetlen, a jeles fődirektor is beszélgetésbe bocsátkozott a már híréből ismert előkelő művésznővel s unokahugával, kiben, nem csekély meglepetésére, nemcsak egy kedvesen szerény, s e mellett finom, előkelőn müveit modorú s társalgású, hanem egyszersmind a különféle tudomány-ágakban is szép jártassággal biró fiatal hölgyet ismert meg. Az egyre élénkebb s érdekesebb társalgás folyamán megtudta a fődirektor, hogy a fiatal hölgy a budapesti felsőbb leányiskolának, ez intézetből csak imént kikerült egyik legjelesebb — s legtehetségesebb — növendéke volt. Kölcsönös fölvilágositások utján aztán megállapították, hogy a fiatal hölgy a felsőbb leányiskolában mindazon ismereteket bőségesen és alaposan elsajátította, melyek a főgymnásium tantárgyait képezik, — az óklassikus nyelveket kivéve, — ugyannyira, hogy ha a görög nyelvtől fölmentenék, s a latin nyelvből elkészülne, bátran, s a biztos süker reményével letehetné az érettségi vizsgálatot. Az „EGER“ tárezája. Nem! Nem! nem viseljük többé már a jármot, Rablánczokat többé nem csörgetünk, Vérünk ömöljön bár, mint tenger árja, Nagy léssz, szabad léssz újra nemzetünk! Ragyogni fogsz, mint déli nap sugára, Hogy aki lát, kábulva porba vész, A teremtésnek fénylő koronája, És büszkesége, oh hazám, te léssz. Hisz már elég volt annyi századévig A véka alá rejtni fényedet, Hogy azt sem tudták rólad, vájjon élsz-e, Ha nem csörgetnéd rabbilincsedet. Eddig a föld is, melyet vérrel szerzőnk, Verejtékkel, kényünkkel áztatánk, Másnak termette gazdagon gyümölcsét, Csupán az aszó kórót hagyta ránk. Szivünk és lelkünk lángoló hevével Idegen népnek szolgarabja lett, Mig testvérünket ellöktük magunktól, Kigyót tápláltunk enszivünk felett, Kardunk odadtuk idegen kezébe, Ki hálából vérünkkel áztatá, Karunk nyújtottuk bármikor segélyre, Hogy rabbilincset verjenek reá. Eme példahistóriából tehát napnál világosabban kitűnik, hogy hazai felsőbb leányiskoláinkban mindazon tantárgyakat bőségesen tanítják, melyek a fógymnásiumi oktatás tárgyait képezik, — a latin és görög nyelv kivételével. Hogy — ha szabad mellesleg ezt a szerény kérdést koczkáztatnom, — felsőbb leányiskoláinkban tanitják-é eléggé alaposan és bőségesen amaz ismereteket, melyekre a nőnek, társadalmi feladatánál fogva is, legnagyobb szüksége van: a növeléstant, a háztartás és gazdasszonykodás tudományát? — azt biz én nem tudom. De úgy gyanítom, hogy a többi nagy tudományok mellett — melyek közé, mint fülhegygyel hallom, némely helyütt még az archaeologia, sőt pláne a mythologia is tartozik, — e csekélyebb jelentőségű (?) isméretek oktatására nem nagy figyelem és gond fordittatik. Példából is gyanítom. Szolgálok vele. Jeles szerzetes-nők vezetése alatt álló felsőbb leányiskola záró vizsgálatán történt, hogy az elnöklő kir. tanfelügyelő, többek közt, a gazdasszonykodás tudományából is kívánta hallani a növendékek feleleteit. Az illető szakma tanárnője nyomban előállt, s azt a kérdést tette egy, épen felelés során lévő, gyermekleánykától : „Miből készül a sajt?“ — „Tejből“ — feleli a kis növendék helyesen. — „Hát a tejet hol vesszük ?“ — kérdi utána a tanfelügyelő. A leányka a fogós kérdésre zavarba jő, lesüti szemeit, és siránkozó hangon feleli: „A — dajkától“. Ha tehát, az elmondottak szerint, felsőbb leányiskoláinkban — a klasszika filológián kívül — mindazon tantárgyakat tanítják, melyek a főgymnásiumban előadatnak, önkéntelenül merül fel a kérdés: mire való hát akkor a „leánygymnásium“? Úgy hisszük: az eszme megpenditői szerint, kétség kívül arra, hogy magasabb műveltségre törekvő leánygyermekeinknél a hiányzó — s a felsőbb leányiskolákkan meg nem szerezhető — fő- gymnásiumi ismereteket a latin és görög nyelv tanításával kiegészítse, ekképen leányainkat az érettségi vizsgálat letételére képesítse, s őket az egyetemi szaktanulmányok hallgatására jogosultakká tegye. Mert ha már hazánkban is alkalmaztatnak a nők, mint posta-, táviró,- s vasúti tisztviselők, ha Amerikában vannak nőorvosok, nő-ügyvédek, és egyéb nő-tisztviselők; ki merné a magyar nőktől megtagadni ama képességet, hogy megfelelő tanulmány mellett belőlök is válhatnának kitűnő orvosok, ügyvédek, mérnökök, törvénykezési, közigazgatási, s egyéb tisztviselők épen úgy, miként már lettek közölök számosán polgári s felsőbb leányiskoláknál alkalmazott jeles tanítónők, s tanárnők, mely állások betöltéséhez, ha nem több, mindenesetre kívántatik annyi kvaliElég, elég volt már a szolgaságból, Sok az, nagyon sok, amit szenvedőnk, Lobbantsuk lángra újra honszerelmünk, Hogy szebb jövő táruljon már felénk! Küzdjünk, fáradjunk, szenvedjünk hazánkért, Amelyet olyan hévvel szeretünk. Velünk lesz akkor a hatalmas Ég is, S nagy lesz, szabad lesz újra nemzetünk! Sajóssy Alajos oltárképei. Az eddig elmondottak részben az ő egyéni munkásságára, részben a legutóbbi négy festményére vonatkoznak. Soroljuk el már most azokat a müveket, melyek ékesen szóló bizonyítékai annak, hogy működési körét mily érdemesen tölti be. E müvek a következők : 1. „Ecce Homo.“ Gyöngyösi nagytemplomban. Magassága 1 öl, szélessége 21/s láb. Festette Gyöngyösön, 1857. 2. „Őrző angyalok.“ Atkári templom. Magas. 2 öl, szél. 1. öl, festette Gyöngyösön, 1859. 3. „Krisztus a keresztfán.“ Gyöngyösi közkórház, m. 5 láb, sz. 2% láb, festette Gyöngyösön 1857. 4. „Szent György.“ Csányi templom, m. 2 öl, sz. 1 öl, festette Gyöngyösön, 1863-ban. 5. „Szent Háromság.“ Ugyanoda m. I1/* öl sz. 4 \ láb, festette 1863. 6. „Szent József.“ Besenyői templom, mag. 7 láb, szél. 372 láb, festette Gyöngyösön 1863. 7. „Immaculata.“ Siroki templom, m. 172 öl, sz. 472 láb, festette Kömlőn, 1855-ben 8. „Szűz Mária menybevitele.“ Kömlői templom, m. 272 öl, sz. 1 öl, 2 láb, festette Egerben 1865.
